2021. október 1. péntek

okt. 1
16:42
Rengeteg érvénytelen szavazat lett az előválasztáson (Mandiner)
A QR-kód lehet a „hibás”.
okt. 1
16:42
Járőrautókkal támogatja a rendőrség a polgárőröket (Magyar Nemzet)
Folyamatos munkakapcsolatban dolgozik együtt a rendőrség és a polgárőrség, aminek eredményeként a rendőrök felszereléssel és kiképzéssel is segítik a civil polgárőröket. Most a déli határvédelemben résztvevő polgárőrök tíz járőrautót kaptak, hogy a rendőrség ezzel is segítse a munkájukat.
okt. 1
16:44
Újra kötelező a maszk a Szegedi Tudományegyetemen (hirado.hu)
A nagy légterű teremben tartott előadásokon az előadó oktató nem köteles a maszkot viselni, ha legalább 2,5 m távolság van közte és a hallgatók közt.
okt. 1
16:44
Karikó Katalin érdemelte ki idén a Bolyai-díjat (Magyar Nemzet)
Karikó Katalin kutatóbiológus kapja idén a magyar tudományos élet legrangosabb elismerését, a Bolyai-díjat – jelentette be pénteken a Bolyai-díj Alapítvány kuratóriuma és alapítói.
okt. 1
16:45
Újabb jelentés készül Magyarországról: befejezte vizsgálatát az EP (Menedzsment Fórum)
Az EP küldöttsége a jogállamiság helyzetét mérte fel Magyarországon. Jelentést is ír majd.
okt. 1
16:48
Újabb mellbevágó meglepetés a metrózóknak Budapesten (Infostart)
A 3-as metró felújítási munkálatai miatt az októberi hétvégéken egész nap csak Újpest-központ és a Lehel tér között járnak a szerelvények.
okt. 1
16:48
Márki-Zay Péter bejelentette: Karácsonnyal közösen indulnak a második fordulóban (ATV)
Több dologban egyetértettek, abban viszont egyelőre még nincs megállapodás köztük, hogy ki fog indulni a második fordulóban miniszterelnök-jelöltként.
okt. 1
16:48
Hoppá! Különleges sztárvendégek érkeznek a Séfek Séfe műsorába (Ripost)
A Séfek Séfe műsorában mindig meghívott vendégek kóstolnak, és csakis az ízek alapján döntenek arról, hogy melyik csapat tagjai lesznek védettek.
okt. 1
16:48
A Mercedes-partnerség is nagy segítség volt a McLarennek (m4sport.hu)
A csapavezető szenzációsnak tartja az együttműködést.
okt. 1
16:48
Eldőlt: Márki-Zay és Karácsony közül egyikük visszalép Dobrev ellen (Mandiner)
Még nem döntöttek, hogy melyikük legyen az, hétfőn lesz még egy tárgyalás Karácsony és a hódmezővásárhelyi polgármester között.
okt. 1
16:51
Mi lett a szakállas szívtipróból? Így néz most a Sandokan sorozat sztárja (Femcafe)
Tulajdonképpen az indiai származású Kabir Bedi volt a hetvenes évek Jason Momoa-ja.
okt. 1
16:51
8 érdekes tény, amit nem tudtál Ii. Erzsébet királynő öltözködési szokásairól (Glamour)
II. Erzsébet királynő a tökéletes példája annak, hogy egy egész életet is le lehet élni reflektorfényben úgy, hogy állandóan kifogástalanul néz ki. A divatérzékéről is híres uralkodónő mindig megfontolt és letisztult szettekben jelenik meg, de ez csakis úgy lehetséges, hogy a ruhatárában szigorú rend uralkodik. Na és hogy mi mindenből tevődik össze
okt. 1
16:51
Márki-Zay Péter saját közvélemény-kutatást rendelt, hogy pontosan tudja, mennyien támogatják (SzMo)
Karácsony Gergely is rendelt egy közvélemény-kutatást. A megállapodást csak ezután, az eredmények ismeretében véglegesítik.
okt. 1
16:51
Apró bikiniben pózol Khloé Kardashian a tengerparton (SzMo)
A modell így köszönte meg, hogy már 187 millióan követik az Instagramon.
okt. 1
16:51
Öt jel, ami arra utal, hogy eluralkodott rajtad a szorongás (Hamu és Gyémánt)
A szorongás a testünk reakciója a stresszre. Ez a nyugalom pontos ellentéte. A szorongás normális része az életnek, de ha nem dolgozzuk fel a feszültséget egészséges módon, akkor az agyunk éjjel-nappal pörögni fog. És amikor a tünetek eluralkodnak rajtunk, úgy érezzük egy végtelen spirálba kerültünk.
okt. 1
16:54
Újabb kráterből tör fel a láva La Palma szigetén (HírTV)
A mérőállomások adatai szerint a környéken romlik a levegő minősége, megemelkedett a kén-dioxid szintje.
okt. 1
16:54
Most kaptuk a hírt! Betörtek az Alza áruházba (Metropol)
Hajnalban betörtek a XIII. kerületi Róbert Károly körúton lévő Alza áruházba, és műszaki cikkeket loptak el - tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Kommunikációs Osztálya pénteken az MTI-vel.
okt. 1
16:54
Tiszta krimi az éjszakai Budapesten: betörtek az egyik legnagyobb fővárosi elektronikai boltba (Pénzcentrum)
Hajnalban betörtek a XIII. kerületi Róbert Károly körúton lévő Alza áruházba, és műszaki cikkeket loptak el - tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Kommunikációs Osztálya pénteken
okt. 1
16:54
Piastri kész feláldozni 2022-őt (m4sport.hu)
Amennyiben 2023-ban lesz F1-es ülése.
okt. 1
16:54
Felszentelték a felújított nagypeleskei görögkatolikus templomot (Demokrata)
A Kárpát-medencében mintegy háromezer templom, egyházi épület újult meg az elmúlt időszakban.
okt. 1
16:54
Mind jogilag, mind morálisan megkérdőjelezhető az előválasztás (Magyar Nemzet)
Az előválasztás kizárólag a baloldal belső harcait leplezni próbáló castingnak tekinthető, hivatalos jogi kötőerővel nem bír – fogalmazott lapunknak Szolomayer Balázs, az Alapjogokért Központ vezető elemzője, aki szerint egy baloldali színjátékot láthatunk, mivel a pártok a demokratikus választás szinte egyetlen elemét sem voltak képesek biztosítan
okt. 1
16:56
Újfajta függőség rabjai a magyarok: még nem késő leszokni, így vághatsz bele (Pénzcentrum)
Egy átlagos felnőtt 15 percenként ellenőrzi a telefonját, és naponta több, mint 7 órát tölt képernyő előtt. A népszerű közösségi média platformok személyreszabott hírfolyamokkal teszik a felhasználót függővé, a telefon színei pedig szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy alig tudunk megszabadulni az eszköztől. Tényleg ennyire durván függők lettünk?
okt. 1
16:57
Özönvíz zúdult Ljubljana utcáira: aluljárókat árasztott el, egy színházat evakuálni kellett (Life)
Özönvízszerű esőzések voltak Ljubljanában, tíz perc alatt 25 milliméter csapadék esett. Minden aluljárót, pincét és földszintet elárasztott a víz, egy színházból pedig evakuálni kellett az embereket előadás közben.
okt. 1
17:00
Körözést adtak ki a Szberbank egyik alelnöke ellen (Adózóna)
Különösen nagy kárt okozó csalás címén körözést adott ki az orosz belügyminisztérium pénteken Marina Rakova, a Szberbank egyik alelnöke, volt közoktatási miniszterhelyettes ellen.
okt. 1
17:00
Borsodban egyeztettek a V4-ek védelmi miniszterei és miniszterhelyettesei (ATV)
A visegrádi országok katonai-védelempolitikai kérdéseiről és kihívásairól, a hibrid hadviselés kihívásairól, valamint a katonai egészségügy területén létrejövő lehetséges együttműködésről is egyeztettek a V4-es országok első alkalommal megtartott védelmi miniszteri értekezleten pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Erdőbényén.
okt. 1
17:00
Mi lesz veled, Andris? (Demokrata)
Palotaforradalom söpörheti el Fekete-Győr Andrást a Momentum éléről – írja a Magyar Nemzet a bennfentes.net információira hivatkozva.
okt. 1
17:00
Értékes népi építészeti emléket birtokol? Itt pályázhat a felújítására (Magyar Nemzet)
Diószegi László azt nyilatkozta, szeretnék elérni, hogy a közeljövőben a magyar kormány terjessze ki a programot a határon túlra is.
okt. 1
17:03
Jogállam-e még Magyarország? Befejezte vizsgálódását az EP (Privátbankár)
Az EP küldöttsége a jogállamiság helyzetét mérte fel Magyarországon. Jelentést is ír majd.
okt. 1
17:03
Időjárás: szombaton végre eljön az, amire már sokan vártak (Promotions)
Szombaton kegyes lesz hozzánk az ősz.
okt. 1
17:06
Boszorkányüldözés folyik Magyarország ellen a LIBE-delegáció két tagja szerint (hirado.hu)
Nicolas Bay és Jorge Buxadé Villalba úgy értékelte, hogy Magyarország rendesen működő demokrácia, ahol az igazságszolgáltatás független.
okt. 1
17:06
A magyar munkanélküliségi ráta az egyik legjobb az EU-ban (ProfitLine)
A magyar munkanélküliségi ráta az egyik legjobb az Európai Unióban - közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán pénteken.
okt. 1
17:06
Az Atlético ellen rangadót és a Nemzetek Ligája döntőjét is kihagyja a Barca egyik legjobbja (m4sport.hu)
Fontos meccsekről marad le az Európa-bajnokság egyik legjobbja.
okt. 1
17:06
Képtelenek leállni az álhírekkel (Demokrata)
A baloldali-liberális sajtóorgánumok szerint most éppen nincsenek is érdeklődők a budapesti vadászati világkiállításon.
okt. 1
17:06
Puzsér Róbert: Gulyás Márton és a politika totalitása (Mandiner)
Gulyás Márton, a progresszív baloldal komisszárja amellett tett hitet, hogy totalizálni kell a politikát. Ennyi tanulságot sikerült levonnia a véráztatta XX. századból?
okt. 1
17:09
Karikó Katalin az idei Bolyai-díjas (Infostart)
A Bolyai-díj Alapítvány kuratóriuma és alapítói péntek délután jelentették be, hogy 2021-ben Karikó Katalin kapja a magyar tudományos élet legrangosabb elismerését.
okt. 1
17:09
13. havi nyugdíj – Mennyi az annyi? (vg.hu)
Előrejelzésünk szerint a 13. havi nyugdíj előrehozatala és annak fedezete nem tűnik légből kapottnak vagy elképzelhetetlennek, mivel a költségvetés elfogadása óta beérkezett adatok azt mutatják, hogy a gazdasági növekedés érdemben magasabb lehet az idei és a jövő évben is.
okt. 1
17:09
Karikó Katalin nyerte el idén a Bolyai-díjat (SzMo)
A Bolyai-díj Alapítvány Kuratóriuma és Alapítói péntek délután jelentették be, hogy 2021-ben Karikó Katalin kapja a magyar tudományos élet legrangosabb elismerését.
okt. 1
17:09
„Tessék, bűntudatom van a bűntudat miatt!” – Élet egy notórius önmarcangoló fejében (WMN)
„Bűntudat érzek mindenért. Mert vagyok, mert én én vagyok. Mert olyan vagyok, amilyen” – Szabó Anna Eszter vallomása.
okt. 1
17:15
Ha egy kis Girl Power-re van szükséged? Ezeket a filmeket, sorozatokat nézd meg (Glamour)
A 21. században szerencsére már nem is kérdés, hogy mi az a feminizmus és egyre elterjedtebb, hogy hangot adjanak dolgoknak, amik egyáltalán nem egyeznek vele. Nem csak események de szervezetek is vannak, amik segítik a nőket utat törni maguknak és hangot adni nem tetszésüknek ha arról van szó.
okt. 1
17:15
Király: Olyan Európát akarunk, ahol idős és fiatal egyaránt otthon van! (BorsOnline)
Kettős kérdéssel: Unokáink is látni fogják?- Merre tovább, Európa? címmel szervezett konferenciát a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) együttműködésével az idősek világnapján. A generációkat összekötő találkozón Kásás Zoltán világ-és Európa-bajnok vízilabdázó is megosztotta gondolatait az
okt. 1
17:15
Meglepő dolgot állít a soroksári futónő feltételezett gyilkosa: írásos vallomást tett (Life)
Nyolc évvel ezelőtt futni indult a soroksári édesanya, Krisztina, haza azonban már soha nem tért. Kegyetlen gyilkosság áldozata lett. A gyilkossággal R. Szilvesztert vádolják, aki most három év hallgatás után írásos vallomást tett.
okt. 1
17:15
Kiteregette jövőbe mutató terveit a Honda (Bitport)
A vállalat a repülő taxikon át a holografikus képet sugárzó humanoid robotokon át a Hold meghódításáig sok mindenben lát fantáziát az elkövetkező években.
okt. 1
17:18
Mellbimbót villantott az új Bond-lány – szexi fotó 18+ (Metropol)
Az új Bond-film premierje elég forróra sikeredett, Ana de Armas már rögtön az elején villantott egyet.
okt. 1
17:18
Virológus: a koronavírus mutálódásában már nincs tovább (WebBeteg)
A koronavírus esetében, képletesen szólva, nincs már több hely, mód rá, hogy hol és mivé mutálódjon a vírus ahhoz, hogy halálosabb variánssá váljon - állítja a COVID-19 ellen Oxfordban kifejlesztett vakcina egyik "tervezője".
okt. 1
17:18
Harmadik oltás: hétfőn fontos ajánlás jelenik meg (Portfolio)
Hétfőre várható az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlása a koronavírus elleni harmadik, megerősítő oltásra - jelentette be Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter pénteken Bécsben a Stella Kyriakides EU egészségügyi biztossal tartott közös sajtótájékoztatón.
okt. 1
17:18
Magyar siker a nehézgép-szerelő versenyszámban a Graz-i EuroSkills-en! (Agroinform)
2021. szeptember 23-25. között 31 ország részvételével rendezték meg az EuroSkills Graz 2021 versenyt, amely a szakmák Európa-Bajnoksága. Magyarország hetedik alkalommal vett részt a „Szakmák Európa-bajnokságán”, a EuroSkills Graz 2021 versenyen, amelyen 21 versenyszámban 26 versenyző szerepelt. Nehézgép-szerelő versenyszámban Apagyi Bence képvisel
okt. 1
17:18
Vérrögöt okozhat a Johnson&Johnson; vakcina (ATV)
A Johnson&Johnson vakcinája véralvadási zavart okozhat ritka mellékhatásként az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerint, az AstraZenecára is figyelmeztetést tennének..
okt. 1
17:18
Origó: A baloldal megszünteti az újpesti nyugdíjasok támogatását (Demokrata)
Most arra hivatkoznak, hogy az idősek megbecsülésére, támogatására nincs elég forrás.
okt. 1
17:18
Vágó: A DK éppen a „2010 előtti világgal” való szakítás égisze alatt jött létre (Mandiner)
Az egykori kvízmester szerint „egy hatpárti koalícióval képtelenség egy egyszínűnek mondott letűnt világot visszahozni”.
okt. 1
17:18
Innovatív megoldások az idősgondozásban (Magyar Nemzet)
Évek óta sikeres idősügyi programot hajt végre az V. kerületi önkormányzat, a budapesti mintát számos más település önkormányzata átvette. Az Infokommunikációs Program megteremti az online kapcsolattartás lehetőségét a már nem aktív szépkorúak számára, ennek része az online bűnmegelőzési tanácsadás is. A kerület innovatív újítása, az országban egye

Keresés