2021. október 10. vasárnap

okt. 10
4:39
Magyarország váratlanul mégis csatlakozik a globális minimumadóhoz (Mínuszos)
Több mint száz szövegmódosítási javaslat 2,5 év kitartó munkájának eredménye: Magyarország csatlakozik a globális minimumadóhoz. Varga Mihály pénzügyminiszter ezek közül a három pontot kiemelt: az egyik szerint a társasági adó kulcsa nem fog változni, továbbra is kilenc százalékos marad. A globális adót célzott megoldással szedheti be Magyarország.
okt. 10
4:39
„Pro Bono program” az Audi Hungaria és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésében (New Technology)
Jócselekedet hónapja az Audi Hungariánál: a társadalmi felelősségvállalás szellemében az október hónap az önkéntesség jegyében telik a vállalatnál. A programsorozat kiemelkedő kezdeményezése az Audi Hungaria és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tudástranszferre épülő előadássorozata, amelyet a régió kis- és középvállalkozásai sz
okt. 10
4:39
Nemzetek Ligája döntő: a spanyol fiatalság vagy a francia rutin lesz a nyerő? (Helló Magyar)
Nem fognak unatkozni a focirajongók, először lesz egy olasz-belga bronzcsata, majd egy francia-spanyol döntő:
okt. 10
4:42
"Elkényeztettek, én pedig ezt ahol csak tudtam, kihasználtam" - fordított felállás: amikor a gyerek alárendeli a saját szülőjét (She)
Gyerekkoromban tanultam meg uralni a környezetemet, az abban élő embereket, s ami anno szemétségnek tűnhetett, az a karrierem során csak előre vitt.
okt. 10
5:00
Ma megváltozik időjárásunk - mutatjuk a részleteket (Háziállat)
Vasárnap az ország nagy részén borongós időre van kilátás, többfelé ismétlődő esőre is számítani kell. Az Északi-középhegység térségében és északkeleten maradhat szárazabb az idő, itt helyenként rövid időre a nap is kisüthet. Többfelé élénk lehet az északi-északkeleti szél. Hajnalban -1 és +9 fok között alakulhat a hőmérséklet, északkeleten lehet h
okt. 10
5:06
Kivonulnak a rendőrök az utakra egy egész hétre (Infostart)
Hétfőtől fokozottan ellenőrzi a teherautókat, buszokat, valamint vezetőiket a rendőrség az ország közútjain.
okt. 10
5:06
Huszonkét új autóbusz érkezett Békés megyébe (ProfitLine)
Öt csuklós és 17 új szóló autóbusz érkezett az elmúlt hetekben Békés megyébe másfél milliárd forint értékben - közölte a Volánbusz pénteken közleményben az MTI-vel.
okt. 10
5:06
Ezek a gombamérgezés tünetei (WebBeteg)
Kis mennyiségű mérges gomba fogyasztása is elegendő ahhoz, hogy súlyos mérgezés alakuljon ki. Az elfogyasztott gombafajtól függően a tünetek perceken belül is jelentkezhetnek, de előfordulhat, hogy csak napok múlva lépnek fel.
okt. 10
5:09
Megkísérlik félremagyarázni a lengyel alkotmánybíróság döntését (HírTV)
A lengyel alkotmánybíróság csütörtökön mondta ki, hogy az uniós alapszerződés egyes előírásai ellentétesek a lengyel alaptörvénnyel.
okt. 10
5:09
Messi leginkább csapattársnak adná az Aranylabdát (Igényesférfi.hu)
A legjobb európai labdarúgót megillető díjat eddig hatszor kiérdemelt argentin játékos az után nyilatkozott erről a France Footballnak, hogy a szaklap nyilvánosságra hozta annak a harminc futballistának a nevét, akik közül kikerül az Aranylabda 2021-es nyertese.
okt. 10
5:12
Szörnyű tragédia történt: Összedőlt egy hétemeletes társasház, többen meghaltak (BorsOnline)
A Fekete-tenger partján fekvő Batumiban történt a borzalmas tragédia.
okt. 10
5:12
Az ENSZ emberi jogként ismerte el a tiszta környezethez való jogot (Infostart)
Az szervezet Emberi Jogi Tanácsa pénteken fogadta el a határozatot, a 47 fős testületben négy állam nem szavazott igennel.
okt. 10
5:12
A nagyanyám története, aki egész életében háttérbe szorította a boldogságát, egészen mostanáig (She)
Anyai nagymamám erős asszony. Sokáig nem így gondoltam, kamaszként, öntudatos fiatal felnőttként meg voltam győződve arról, hogy gyenge és cselekvésképtelen.
okt. 10
5:12
Koronavírus: lazítanak az olaszok (ATV)
Feloldják a nézőszám korlátozását az olaszországi mozikban és színházakban, valamint a sportlétesítményekben is enyhítik az óvintézkedéseket.
okt. 10
5:14
Csendőrökre bízták a távolságtartási és maszkviselési kötelezettség betartásának ellenőrzését Romániában (ATV)
Elrendelték továbbá a lépcsőzetes munkakezdést szombaton Bukarestben, ahol Romániában a legtöbb ember fertőződött meg koronavírussal az utóbbi időszakban.
okt. 10
5:18
Az utolsó órákban tett vallomás (She)
Nem tartom magam jó embernek, jó feleségnek, jó társnak, jó anyának. Abszolút nem vagyok jó. Hogy miért látom magam ennyire negatívan? Hadd meséljem el a történetemet.
okt. 10
5:18
William Shatner: Én vagyok Kirk kapitány és halálra rémít, hogy az űrbe megyek (hirado.hu)
A kilencvenéves színész megnyílt az űrutazással kapcsolatos érzéseiről.
okt. 10
5:21
Ezeket a hibákat ne kövesd el, ha gyorsan szeretnéd kiadni a lakásod! (Glamour)
Lefutott a tanévkezdés körüli roham a budapesti albérletpiacon, és ez a bérleti díjak alakulásán is egyértelműen megmutatkozik. A forgalom július végi, augusztusi látványos megugrása elsősorban a felsőoktatásban tanuló diákoknak, ezen belül is a hazánkba érkező külföldi egyetemistáknak volt köszönhető. Azóta a kiadó lakások fővárosi piaca stabilizá
okt. 10
5:24
Dávid Ferenc szerint a nyugdíjkorrekció és a nyugdíjprémium sem megoldás az inflációra (ATV)
A kiskeresetűek és a nyugdíjasok érzik meg leginkább az infláció növekedését a híradónknak nyilatozó szakértők szerint. Szeptemberben 5 és fél százalékos volt a pénzromlás mértéke, kilenc éve volt utoljára akkora drágulás, mint most. Elemzők arra figyelmeztetnek, hogy az év hátralévő részében az infláció gyoruslására lehet számítani, ami azt is jel
okt. 10
5:27
Így néz ki most Kylie Minogue, minden idők egyik legdögösebb popsztárja (Promotions)
Az 53 éves Kylie Minogue megmutatta magát Londonban, az emberek pedig rögtön elaléltak a szépségétől.
okt. 10
5:39
Hiába állítja az Orbán-kormány, alig volt árcsökkenés az építőanyagoknál (Menedzsment Fórum)
Hiába állítja a kormány, hogy több árucsoportban is visszaestek az árak, azok valójában alig csökkentek. A nyersanyagárak, az energia-és a szállítási költségek viszont folyamatosan és jelentősen nőnek, így azok magasan tartják a végső anyagárakat. Ágazati szakértők szerint az állandóan erősödő kereslet miatt is inkább további emelkedés jön.
okt. 10
5:42
A vetélés az egyik legnagyobb tragédia, ami egy nővel történhet (She)
Világéletemben utáltam a sajnálkozást. Amikor minden ember, aki csak tudja, milyen szörnyűségen mentél keresztül, ugyanúgy néz rád. Könnybe lábadt szemek, amik néznek mindenfelé, csak rád nem. Fészkelődő ülőhelyzet, egyik lábról a másikra állás. A zavar és a tehetetlenség széles tárháza.
okt. 10
5:42
Kinek járhat az ingyenes napelemes rendszerekből? (Alternatív Energia)
A legutóbbi információk szerint ezekre a dokumentumokra lesz szüksége, ha ingyenes napelemes rendszerekre pályázna decemberben.
okt. 10
5:45
Dancing with the Stars – Dancefloor: Gelencsér Timi a nézőkhöz szólt (Márkamonitor)
Gelencsér Timi lélegzetelállító ruhában nyitotta meg a Dancing with the Stars háttérműsorát és egy nagyon fontos dologra is felhívta a nézők figyelmét.   DANCING WITH THE STARS – DANCEFLOOR Gelencsér Timi a nézőkhöz szólt, fontos dologra hívta fel a figyelmet   Lánykérés a DWTS-ban: Gelencsér Timi alig hitte el, hogy megtörtént   Hevesi Kriszta meg
okt. 10
5:45
Fellendüléssel indul a búzaexport-szezon Európában (Agrofórum)
Az Európai Unió búzaexportja megugrott a 2021/22-es szezon elején, mivel az erős importőr-kereslet, a csökkenő euróárfolyam és a magas orosz árak növelték az Eu-szállítmányok iránti igényt.
okt. 10
5:45
Megugrott a félvezetők globális eladása augusztusban (Mínuszos)
Jelentősen nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel augusztusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint. A szervezet honlapjára felkerült adatok azt mutatják, hogy augusztusban 47,18 milliárd dollár értékben értékesítettek félvezetőket a világon, ami 29,7 százalékkal felülmúl
okt. 10
5:45
Zuhan a gyártásban dolgozók száma (New Technology)
A friss amerikai adatok nem feltétlenül húzhatók rá Európára, de érdemes figyelni rájuk: most is rengeteg ember hiányzik a gyárakból, pedig a betöltetlen munkahelyek száma csak ezután fog igazán elszabadulni – számol be az IMD. Az USA-ban nemrég kiadott országos kutatás szerint a gyártóknak a minőségi munkaerő bevonzása és az emelkedő nyersanyagára
okt. 10
5:45
Siratják a szegedi boltot (Transpack)
Szegeden is van igény a csomagolásmentes kereskedelemre – derült ki, mikor az egyik ilyen bolt bezárni készül.
okt. 10
5:51
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: a szerelmed viszonzásra talál? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
okt. 10
6:03
Kettészakad az ország, gyökeresen megváltozik az időjárás - előrejelzés (Infostart)
Délkelet felől felhő- és csapadékzóna hatol az országba, amely a vasárnapi és a hétfői időjárást alapvetően meghatározza. Ezt követően is marad a mozgalmasabb, hűvös idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
okt. 10
6:03
A világ legnagyobb hidrogénüzeme épül Szaúd-Arábiában (NRGreport)
Az Air Products & Chemicals, az amerikai ipari gázóriás nemrégen jelentette be, hogy Szaúd-Arábiában egy zöld hidrogénüzem építését tervezi. A 4 gigawattnyi szél- és napenergiával működő üzem a világ eddigi legnagyobb ilyen típusú projektje.
okt. 10
6:03
Texasba költözteti Musk a Teslát (Forbes)
Habár Kalifornia a Tesla legnagyobb piaca és itt gyártják a legtöbb autót is, Musknak az utóbbi időben megkeseredett a kapcsolata az állammal.
okt. 10
6:06
Elhunyt Abolhassan Bani-Sadr (Blikk)
Felesége osztotta meg a tragikus hírt.
okt. 10
6:06
Védd bútoraidat egyszerűen télen (Spa Trend Online)
A kültéri, kerti bútorokat, még ha részben fedett területen telelnek is át, érdemes saját védőburkolattal ellátni. A bútorra simuló védőréteg távol tartja bogarakat és télre bevackoló állatokat, csakúgy, mint a lehulló leveleket és az időjárási elemeket.
okt. 10
6:06
Aranyat érhet ma Leclerc-nek a kompromisszumos beállítás (F1világ)
Remek eredménnyel zárta a Forma-1-es Török Nagydíj tegnapi időmérő edzését Charles Leclerc, aki Lewis Hamilton rajtbüntetésének köszönhetően még egy pozíciót is nyer a rajtrácson. Egy kompromisszumos beállításnak köszönhetően ráadásul a Ferrari a futamon is erős lehet!
okt. 10
6:06
Az ápolók bére is emelkedik januártól (ProfitLine)
Újabb 21 százalékkal emelkedik az ápolók fizetése januárban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.
okt. 10
6:09
Ez már nem SUV, annál komolyabb, és családi kedvezményt is kap! (Autónavigátor)
Maradt a régi, de mégis új a SsangYong Rexton, ami abból a szempontból mindenképp örvendetes, hogy ez a masina bizony
okt. 10
6:09
Az allergia, az asztma és a felső légúti fertőzések ellen is hatásosan védhetnek a probiotikumok (Igényesférfi.hu)
Bónuszként még az is beigazolódni látszik, hogy az egészségmegőrzés szempontjából szintén kulcsfontosságú éjszakai pihenést is elősegíthetik a probiotikumok.
okt. 10
6:09
Szabó Zsófi ruhája „fura helyen nyílt szét” egy fotón? - több tucat kritizálós komment érkezett a poszthoz (Promotions)
Az Álarcos Énekes zsűritagjának ruháját többen kritizálták.
okt. 10
6:09
Visszaesett a kamatmentes kölcsön iránt az érdeklődés - mi történt a piacon? (Bank360 blog)
Augusztusban először volt magasabb a személyi kölcsönök folyósítása a babaváró hitelekhez képest. A két népszerű szabad felhasználású hitel helycseréjét indokolhatja, hogy a személyi hitel népszerűsége már hónapok óta töretlen, a babaváró kölcsön folyósítása pedig hónapok óta 50 milliárd forint alatt marad, emellett a nyári születésszámok sem volt
okt. 10
6:09
A földgáz ára már ötszöröse a tavaly júniusihoz árakhoz képest (okosipar.hu)
2021 augusztusában tovább folytatódott a gázárak emelkedése. A hónap folyamán további 7 €/MWh növekedés volt a spot piacokon, tavaly júniushoz viszonyítva ötszörösére nőttek az árak – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) augusztusi földgáz piacmonitoring jelentéséből. Az áremelkedést továbbra is a globálisan szűkös kín
okt. 10
6:09
Régiek és a ma embere: mindkettőnknek igaza van, és egyikünknek sem! (egy.hu)
Az emberek hajlamosak leegyszerűsíteni fontos témákat és egyetlen tengely mentén értékelni azt, amit nagyon sok oldalról lenne üdvös vizsgálni. Klasszikus vízválasztó a kor, holott a „bezzeg régen tudták az öregek, amit a mai fiatalok nem”-gondolatiság és a „nyugi, nagyi, ma ezt már sokkal jobban is lehet”- mentalitás ugyanolyan káros lehet.
okt. 10
6:12
Hétfőtől fokozottan ellenőrzi a teherautókat és a buszokat a rendőrség (hirado.hu)
Az ellenőrzés kiterjed az illegális migráció, az embercsempészés, a kábítószerrel, valamint lőfegyverrel kapcsolatos, illetve a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére, megszakítására is.
okt. 10
6:12
Pataky Attila vészjósló kijelentést tett: „Földanyánk egyszer megrázza magát és eltűntet minket” (ATV)
Az EDDA énekese is kitölti a kormány környezetvédelmi kérdőívét, amelyben egyebek mellett arról is kérdezik az embereket, hogy szigorúbban büntetnék-e az illegális szemétlerakást.
okt. 10
6:12
Egy nap alatt 14 ezer fertőzött: Románia a katasztrófa felé rohan (hirado.hu)
„Amikor lediplomáztam, tudtam, hogy nem csak békeidőben kell helyt állnunk, hanem az ilyen háborús időkben is” – mondta a Temes megyei mentőszolgálat egyik nővére.
okt. 10
6:14
Közel kétmillió szülő kap jövőre adóvisszatérítést, felkészült a NAV, mutatjuk a részleteket (hirado.hu)
A kormány döntése szerint minden családi kedvezményre jogosult gyermekes szülőnek visszajár az idén befizetett személyi jövedelemadó 800 ezer forintig.
okt. 10
6:15
„Feldúlják a családokat” – áll a bál a Forma-1-ben, mindenkit kizsigerelnek (Ripost)
Nem fogta vissza magát Bernie Ecclestone. Az F1 korábbi apró termetű nagyura kimondta, amit mások nem mernek a vb-sorozat résztvevői közül.
okt. 10
6:21
Mikor lesz végre környezetbarát a bitcoin? A kriptodevizák nagy problémái 2. (Privátbankár)
Májusban nagy pofont kapott a kriptodeviza-szektor, amikor környezetvédelmi aggályokra hivatkozva függesztette fel Elon Musk a bitcoin elfogadását a Teslánál. Az árfolyamok lejtmenete ugyan megállt, de az egyre környezettudatosabb befektetői hangulatban nem mindegy, mennyire energiapazarló és mennyi szén-dioxidot bocsát ki az ágazat. Látszik fény a
okt. 10
6:24
Repülőrajt: új rekordokat hozhat a zöld hitel (Piac és Profit)
Az energiatakarékos új lakások térnyerését célzó Zöld Otthon Program indulása máris hatással volt a piacra: az új lakások iránt érdeklődők száma jelentősen nőtt. A következő időszakban még több új lakás épülhet, a lakásépítési kedv egyébként is erősödik.
okt. 10
6:24
Herczog Mária: a gyermekvédelmi törvény nem gyermekvédelemről szól (ATV)
A gyermekvédelmi törvény gyengesége, hogy nem költ sem megelőzésre, sem gyerekvédelemre, illetve nem beszél arról, hogyan lehetne megvédeni egy gyereket a bántalmazástól – mondta Dr. Herczog Mária a Spirit FM Aktuál című reggeli műsorában. A gyermekvédelem elismert hazai kutatója szerint az ellátórendszer hasonlóan szegény és bántalmazó, mint az a

Keresés