„Majdnem minden, ami félremehetett, az félrement” – gyakorlatilag ez a legfőbb magyarázat arra, hogy Kínától kezdve Európán át az Egyesült Államokig mindenhol elképesztő áremelkedések mutatkoznak a főbb enerigahordozókban, és ez a gazdasági kilábalás ütemére is visszahat, miközben az eddig is megemelkedett inflációs pályát tovább emeli.
Hazánkban talán sokaknak nem ismerős, de a Lexus hatalmas, hétüléses terepjárójának, az LX-nek nagy kultusza van például Oroszországban és a Közel-Keleten. Nem csoda hát, hogy a japánok nagy hangsúlyt fektettek a modell vadonatúj generációjára, amely tegnap mutatkozott be, és amellett, hogy megkapta a gyáriak legmodernebb technológiai megoldásait,
Idén a 18 és 30 év közötti oroszok vásárolták leggyakrabban a Kia Rio -t, míg az 1945 és 1963 között született idősebb sofőrök többnyire a Toyota RAV4 crossover -t választották. Erről a "Rosgosstrakh" biztosítótársaság sajtószolgálata számolt be. A fiatalok körében a legnépszerűbb autók értékesítése 2021 -ben a következőképpen alakult. Az új autót
A szerda esti tévévita után célegyenesbe fordult a Márky-Zay-Dobrev-párharc! Az ellenzéki előválasztás második fordulójában Márky-Zay Péter valamivel jobban állhat az első fordulót megnyerő Dobrev Klárával szemben, a tévévitát viszont a Závecz felmérése szerint hajszállal Dobrev nyerhette. Az előválasztás szombat estig tart, s eddig sok tucat közél
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a Coinbase sem akar kimaradni a buliból, ők is nyitnak az NFT piac felé. Ideje volt, hiszen a Binance, és szinte az összes egyéb rivális már ezt megtette, elindították saját rendszerüket, ami ezt a területet célozza.…
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt írta, hogy egy személyautó teherautóval ütközött, a balesetben ketten sérültek meg. A járművek forgalmi akadályt képeznek. A forgalom rendőri irányítás mellett egy sávon lassan halad - írták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
A Mészáros-feleség önmegvalósításra buzdító szövegét a Libri-Bookline Csoporthoz tartozó Jaffa Kiadó jelenteti meg. A kötet máris felkerült a kiadócsoport előjegyzési sikerlistájára.
Az inflációs félelmek ellenére, jó gyorsjelentések hátán szépen emelkednek a tőzsdék. Budapesten a Mol viszi a prímet, de az OTP is rekordszint közelében áll. A török elnök megint belepiszkált az elvileg független jegybankba, amitől történelmi mélypontra süllyedt a líra. Nincs messze csúcsától a bitcoin, de nem azon lehet a legnagyobbat nyerni.
A magyarok 58 százaléka elégedett Orbán Viktor kormányfő munkájával - ismertették egy konferencián, ahol öt közvélemény-kutató legfrissebb méréseiről számoltak be.
A The Coca-Cola Company a dán Paper Bottle Company (Paboco) startuppal összefogva alkotta meg az üdítőitalok egészen újszerű csomagolását; a papírpalack prototípusát. Az első nagyobb mennyiségben legyártott kísérleti csomagolást a hazai fogyasztók próbálhatták ki a gyártó és a Kifli.hu idén június 16-án indult piaci tesztje során: az AdeZ növényi a
Az EP-képviselő szerint az Orbán-kormány „általában véve jogállamiságot leépítő hozzáállása miatt” pengeélen táncol Magyarország. Ujhelyi ezért is arra kér mindenkit, hogy vegyen részt az előválasztás második fordulóján, mert a jövő évi választásokkal meg lehetne akadályozni mindezt. Az MSZP-s politikus egyébként még mindig nem kapott választ a kor
Hatalmasat változott a szépségápolás világa is az Internet és az online rendelések elterjedésével. Régen csak a szakavatottaknak, a kozmetikusoknak adatott meg a tudás és lehetőség, hogy hatékony arcápolási termékekhez jussanak, ma viszont már bárki megvásárolhat bármilyen professzionális terméket – ám ennek ára van.
A koronavírusos esetszámok már a nyár végén elkezdtek emelkedni és az új, delta variáns a korábbi mutációknál gyorsabban és agresszívebben terjed, ezért minden óvintézkedésre szükség lehet.
A Magyar Nemzeti Bank engedélye még szükséges a tranzakció végrehajtásához, ezután pedig a Sopron Bank várhatóan a MagNet Bank 100 százalékos leányvállalatává válik.
"Balaton vízminőség-védelmi célú iszapkotrás" tárgyában közel 1,5 milliárd forintos közbeszerzésen nyert az Opushoz közvetetten tartozó Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
Tíz évnyi zárva tartás után újra megkezdi a termelést a salgótarjáni III. kavicsbánya - írja a telex. A város polgármestere szerint a bánya elsősorban a helyi építkezési beruházások igényeit fogja tudni kielégíteni miközben helyben a kavics ára is csökkenni fog.
Egy szénbánya miatt támadt feszültség Varsó és Prága között: a lengyelek a szuverenitásukat, a csehek a vizüket féltik. Brüsszel közvetít – és büntet. Vajon véget érhet egyszer a lengyelek szénközpontú energiapolitikája?
Több mint tíz centiméternyi hó hullott a Bükkben. A közútkezelő munkatársai távolították el ma a hó súlyától az úttestre dőlt fákat ma délelőtt. Bánkúton 20-22 centiméter a hó vastagsága, de a jövő héten melegedés kezdődik, így a korán leesett hó nem sokáig marad meg a Bükkben - írja az MTI. (Fotók - MTI/Vajda János) FRISSÍTÉS Ismét járhatók a
Október 10-én az OECD elfogadta nemzetközi adórendszer egyik legfontosabb reformtervezetének módosítását, amely biztosítja, hogy a multinacionális vállalatok 2023-tól minimum 15 százalékos társasági adókulccsal adóznak ezen túl gyakorlatilag székhelytől függetlenül.
A korona eddigi évadai is nagyon magasra tették a lécet a történetmesélés és a színészek kiválasztása során is. Hiszen olyan szemszögből ismerhettük meg azokat a történeteket, amiket érintve már hallottunk, mint még korábban soha. A karakterek megformálói pedig bámulatos színészek és nem utolsó sorban elképesztően hasonlítanak az általuk megformált