Az élelmiszerek ára 4,4, ezen belül az étolajé 32,6, a margariné 15,4, a munkahelyi étkezésé 9,4, a baromfihúsé 9,2, a büféáruké 7,6, az éttermi étkezésé 7,3 százalékkal emelkedett 12 hónap alatt, 2020. szeptemberéhez viszonyítva – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából.
Egy orosz Szojuz rakéta nemrég felszállt a világűrbe, 36 új műholdat szállítva a brit OneWeb szolgáltatótól, amelynek célja, hogy a világon mindenhol szélessávú internetet biztosítson. Az európai Arianespace által üzemeltetett rakéta helyi idő szerint csütörtök 21.40-kor startolt az oroszországi Vosztocsnij űrrepülőtérről, amelyet a Roszk
Máig indulatokat gerjeszt a 2006. október 15-én történt brutális gyilkosság, amelynek során csoportosan támadtak és vertek halálra Olaszliszkán egy tiszavasvári tanárt, akiről azt hitték, hogy elsodort autójával egy kislányt. A bíróság az eset kapcsán három elkövetőt ítélt életfogytiglani fegyházbüntetésre. A további tettesek közül ugyanakkor négye
Napra pontosan 65 esztendővel ezelőtt került sor Bécsben arra a válogatott labdarúgó-mérkőzésre, amelyről akkor még senki nem tudhatta, hogy a történelem szeszélye folytán az Aranycsapat utolsó
Hárman vesztették életüket egy nyírbátori biogázüzemben bekövetkezett robbanásban szerda délután. A középkorú testvérpár, Szilágyi Andor és József, illetve József fia segédmunkát végzett egy fermentorban.
Pénteken ismét változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin ára 3 forinttal emelkedett, míg a gázolaj literenkénti átlagára 4 forinttal nőtt. Ez egyrészt új csúcsot jelent mindkét üzemanyagtípus számára, azonban az emelkedés üteme némileg csökkent az elmúlt alkalmakhoz képest.
A Honda nagyobb és divatosabb testbe pakolja a kizárólag hibridként árusított Jazz technikáját, így születik meg az új HR-V e:HEV. Az 1,5 literes DOHC i-VTEC benzines és a villanymotor párosa 131 lóerős eredő teljesítményt és 253 Nm nyomatékot szavatol, bár a 10,6 másodperces gyorsulás nem minősül kiemelkedő eredménynek. Mindenesetre az újdonság ha
Az Egyesült Államok több mint 17 millió adag Johnson and Johnson koronavírus elleni vakcinát adományoz az Afrikai Uniónak - jelentette be csütörtökön Joe Biden amerikai elnök, amikor találkozott Uhuru Kenyatta kenyai elnökkel a Fehér Házban.
Joe Biden amerikai elnök csütörtökön aláírta az amerikai adósságplafon felfüggesztéséről szóló törvényt elkerülve a szövetségi kormányzat fizetésképtelenségét decemberig.
Kiss Miklós az első magyar művész volt, aki 2019-ben a dél-koreai Gwangju Design Biennale főpavilonjában mutatta be a betű-arcvonásokkal ellátott emogramokat, most pedig egy újabb területen válhatott elsővé: az emogram NFT-ket saját piacterén értékesíti. Erről kérdeztük az alkotót.
Még közel sem érte el a rendszerváltás előtti szintet, de az elmúlt években lassú növekedési pályára állt a magyar tejipar. Hatalmas kihasználatlan potenciál van még az országban ezen a téren. Regionális szinten dobogósok vagyunk, az egész kontinens tekintetében pedig a középmezőnyben a helyünk.
Talán érezhetjük úgy, hogy az éppen negyven esztendővel ezelőtt tragikusan fiatalon, ötvenéves korában elhunyt Huszárik Zoltán megannyi le nem forgatott filmet, meg nem rajzolt grafikát vitt magával a sírba, mégsem mondhatjuk, hogy életműve hiányos.
Megjelent a kormány rendelete "a veszélyhelyzet ideje alatt a 14. életévét be nem töltött kiskorú számára a szálláshely-szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos okmány bemutatási kötelezettség alóli mentesítésről". A kormány korábban már szóban jelezte a változást.
Épül a gigabank, zsebben a fél országot ellátó energiacégek - és ma elkezdődik a terepen a Mészáros Csoport harmadik gigaprojektje a három legfontosabb közül. Ez az Opus már nem az, ami 3 éve volt, de az államilag finanszírozott projektek még mindig fontosak a számára. Különbség, hogy ezt a cechet majd Pekingnek kell megfizetnünk, és egyáltalán nem
A Frizbi stúdiójába kapott meghívást az UFO együttes frontembere. Zsoltot a bíróság másodfokon, üzletszerű kerítés és kitartottság bűntette miatt jogerősen két év börtönre és hárommillió forint pénzbüntetésre ítélte.
Tokajban nyit szállodát az Accor, a világ vezető szálloda- és vendéglátóipari csoportja, amely üzemeltetési szerződést írt alá a Hotel Tokaj Kft.-vel; az új Mercure Tokaj hotel jövő tavasszal fogadja első vendégeit - közölte a szállodacsoport az MTI-vel csütörtökön.
Az üzemanyagárak és az alapanyag költségek emelkedése miatt jelentős élelmiszerár-növekedés várható a következő hónapokban – mondta az InfoRádiónak a Magyar Gabonafeldolgozók,Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára. Pótsa Zsófia hozzátette, az állattenyésztés nagyon nagy bajban van, a gazdák kénytelenek lesznek árat emelni, mert ha e
Szokás szerint a Kossuth Rádióban ad interjút péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő számára vannak aktuális témák kezdve az európai gázválságtól a hazai gazdasági tervekig.
Hatalmasat harcolt a Survivorben Széphalmi Juliska, közvetlenül a döntő előtt esett ki a játékból. Ám nem csak fizikailag, hanem érzelmileg is nehéz volt számára a Dominikán eltöltött 40 nap, rájött, hogy szeretné megmenteni házasságát.