Vitatott körülmények között ment végbe az angol első osztályú futballcsapat, a Newcastle United tulajdonosi átrendeződése: a megállapodás által az újságíró-gyilkosságban érintett szaúdi koronaherceg, Mohamed bin Szalman szerzett érdekeltséget a klubban – sőt, többek szerint ezzel maga a szaúdi kormányzat is befolyáshoz jutott.
Egy héttel azután, hogy testvére, Kálmán László elhunyt, sajnos a 67 éves Kálmán C. György egyetemi tanár, irodalomtörténész, kritikus, publicista is követte vasárnap hajnalban.
Freiburg – Magyar válogatott védő ütközött a nemzeti együttesünk támadójával a Freiburg-RB Leipzig német élvonalbeli labdarúgó bajnokin - Sallai Rolandot le kellett cserélni a Willi Orbánnal történt "találkozást" követően.
Sikertelen kibertámadásokat hajtottak végre kilenc izraeli kórház és egészségközpont ellen szombaton - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál vasárnap.
Nagyszerűen indult a hétvége Argentínában, Sebestyén Peti a 4. helyen zárta a pénteki szabadedzéseket. Az időmérő a tervek szerint alakult szombaton, Peti a harmadik sor közepéről, a 8. pozícióból várta a rajtot. Jól kezdődődött a futam, a magyar versenyző az ötödik is volt, majd a 7. pozícióban intették le, ami az idei legjobb eredménye. „Eddig j
Európai uniós és hazai forrásból, 168 millió forintból megújult a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajóbábony egészségháza és tagóvodája, a két létesítményt vasárnap adták át.
Pataki Ági Nyitottan a világra című könyve apropóján a Rotschild-szalonról, színészethez fűződő viszonyáról és a lehetőségek megragadásáról is mesélt a Margó szombati programján. Fotó: Posztós János
A magyar útlevél továbbra is a világ legerősebbjei között található. Az okmánnyal ugyanis a tulajdonosa 183 országba tud vízummentesen belépni, ez pedig a világon összesítettben a 9. legtöbb.
Hamarosan elkezdik a 14 és 18 éves közötti korosztály koronavírus elleni beoltását Ukrajnában, az ehhez szükséges dokumentumokat az egészségügyi minisztérium már elkészítette - közölte vasárnap Oleh Ruban, a fogyasztóvédelmi szolgálat kijevi részlegének igazgatója egy tévéműsorban.
A Vivo új okostelefont mutatott be a megfizethető árú mobiltelefonpiacra. Az újdonság már megvásárolható, mi pedig mutatjuk a részleteket a készülékkel kapcsolatban. A Vivo az egyik legnagyobb kínai okostelefon gyártóvá nőtte ki magát az elmúlt években. Természetesen ehhez kellett a Huawei mélyrepülése is, viszont kétségtelenül jó minőségű termékek
A Cornwalli Hercegség – amely Károly herceg fennhatósága alá tartozik – bejelentette, hogy egy fenntartható, "tájközpontú" új városrészt terveznek a kenti Favershamben, amelyet Ben Pentreath építésszel közösen hoznak létre.
Több, meglehetősen nagy méretű aszteroida közeledik a Föld felé az elkövetkezendő néhány hétben. Az aszteroidák azonban csak csillagászati értelemben lesznek közel a bolygóhoz, ugyanis valójában több millió kilométerre haladnak majd el mellettünk.
Október a megérkezés, lelassulás és a történelmi emlékezés hónapja. A dús programú nyár és a tanévet-munkát újrakezdő zaklatott szeptember után lenyugszunk, visszatalálunk életünk normális ritmusához. Az október 6-ai és 23-ai megemlékezések pedig kinyitják a lelkünket történelmünk, nemzeti létünk felé. Akik hasonlóan éreznek és élik meg ezt a hónap
Nagy Dénes filmje nem az erkölcsi igazságra kíváncsi, hanem valamilyen módon az élet, az emberi létezés mélyebb igazságaira. Ezeket pedig akkor tudjuk jobban megközelíteni, amikor az életünk valami miatt – betegség vagy gyász idején – bizonytalanná válik. A leginkább lecsupaszított képletet pedig a háború jelenti: a folyamatos halálveszedelem, amik