A hét első napjának legfontosabb eseménye: a Jupiter és a Merkúr is elér fordulópontjához, és végre újra előre menetel. Biztos lehetsz benne, hogy a dolgaid és tárgyalásaid is ismét gyorsabban haladnak. Mivel a nap első felében a Hold a Halak jegyében jár, csak álmodozol, s nehezen fejleszted ki magadban a tárgyilagosságot. De érzékeny, együtt érző
A Századvég áttekintette, milyen út vezetett ahhoz, hogy a magát korábban konzervatívnak valló, mára baloldalivá avanzsált Márki-Zay lett a Gyurcsány Ferenc vezette ellenzéki oldal favoritja.
A BÉT oldalán közölte az Opus, hogy a Hunguest Hotels értékesítette a kizárólagos tulajdonában lévő Holiday Resort Kreischberg-Murau 100 százalékos üzletrészét. Az Opus szerint mindez hozzájárulhat az egységesebb termékkínálat kialakításához, továbbá az eladásból befolyó összeg forrást biztosíthat további fejlesztések és akvizíciók finanszírozására
A Keresztény Színházi Fesztivállal a szervezők a hit és a szakralitás közösségformáló, nemzetépítő és -megtartó erejére szeretnék felhívni a figyelmet.
A vasárnapi nap is remekül alakult a magyar versenyző számára, reggel a warm upon a 6. helyen nyitott, a versenyen pedig az 5. pozíciót szerezte meg. Peti egész hétvégén kiegyensúlyozott volt, végig közel tudott lenni az élmezőnyhöz és jó tempot motorozott. A mostani hétvége remek alap lehet majd az év utolsó megmérettetésére. Fotó: HUMDA „Nagyon
Közzétette harmadik negyedéves termelési jelentését a PannErgy, a hőértékesítési adatokat tekintve a társaság a tárgyalt időszakban szokványos hőértékesítést realizált, összehasonlítva a historikus évek átlagos azonos időszaki értékeivel.
Egyre többször fordul elő gyógyszerhiány Európában és Magyarországon is. A Hungaropharma vezérigazgatója szerint a helyzet nem annyira súlyos, mint elsőre hangzik, a hiánygyógyszereket 99 százalékban lehet helyettesíteni más termékekkel. Az EU egy közös készlet létrehozását sürgeti.
Szijjártó Péter az Al Jazeerának adott mintegy 25 perces interjújában reagált a hazánkat ért brüsszeli támadásokra. A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán osztotta meg az interjú egy részletét.
Egy virtuális sajtótájékoztató keretein jelentette be átfogó stratégiai változtatásait a Honda, melyből kiderül, hogy a japán székhelyű autómárka 2030 után kizárólag elektromos autókat szeretne gyártani. A döntést a cég környezetvédelmi okokra, valamint a halálos kimenetelű autós balesetek csökkentésnek célja miatt hivatkozva hozta meg. Az
Nehezen induló hétfők – talán a legtöbben ismerjük, hogy milyen is ez valójában. Ezeken a napokon nem elég a szokásos napindító tejeskávé, hiszen vagy többre, vagy valami különlegesebbre van szükségünk, hogy feldobjuk a hét első napját. Mutatunk is néhány, egyáltalán nem szimpla kávét. Természetesen ezekkel a különlegességekkel már találkozhattunk
Apa nincs, mert balesetet szenvedett, és eltemettük. Apa nincs, mert máshol él és mással, és nem tud, vagy nem akar hazajönni. Apa nincs, mert nem akart gyereket, nem számított az sem, hogy volt már neki egy. Apa nincs, mert megbántotta anyát. Apa nincs, mert anya megbántotta őt. Apa nincs, mert átjött a nagyi, aki apának az anyósa, úgyhogy ő ilyen
Öröklés esetén az örökös köteles az örökség után illetéket fizetni, de számos tényező befolyásolja ennek mértékét, illetve a mentesség vagy kedvezmény lehetőségét. Mennyi az örökösödési illeték autó után, vagy éppen mennyi az örökösödési illeték ingatlan után? Mutatjuk, mikor és mennyit kell fizetni!
Baukó Éva bennfentes információkat osztott meg néhány műsorról, amivel nemcsak a csatornáknak okoz kellemetlen pillanatokat az utóbbi időben, hanem azoknak is, akiket érdekelnek ezek a műsorok.
Az államokhoz köthető összes kibertámadás több mint felét, 58 százalékát Oroszországból hajtották végre az elmúlt évben – ez derül ki a Microsoft legfrissebb, éves Digital Defense Report jelentéséből. A legtöbb kibertámadást azonban nem az államok, hanem a közönséges kiberbűnözők követik el, akik többnyire nem információt, hanem pénzt akarnak áldoz
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség a vádlottakat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádolja.
Bár még maga a WHO is beszélt arról a koronavírus-járvány tombolásának csúcsán, hogy blokklánc alapon követné a beoltottakat világszerte, egyelőre kevés kézzelfogható eredmény jelent meg ezen a téren. Most azonban egy mexikói cég a hétköznapokban tényleg megvalósította, amire sokan régóta…
Az ázsiai tőzsdéken ma rossz hangulatú kereskedést láthattunk, míg Európában ugyancsak mínuszban nyitottak a vezető börzék. Rosszul hathat a mai tőkepiaci hangulatra egy Kínából érkező makroadat, az előzetesen várt 5 százalék feletti harmadik negyedéves GDP-növekedés helyett ugyanis mindössze 4,9 százalékos bővülésről tudtak beszámolni az országban