A mutalós sztár őszintén beszélt a Borsnak a hálószoba titkairól: a kapcsolata elején aggódott amiatt, hogy milyen lesz majd az ágyban egy érettebb nővel.
Az elmúlt három napban 3274 új fertőzöttet igazoltak Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta összesen 836 389 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 51 beteg, így az elhunytak száma 30 402 főre emelkedett - derül ki a kormányzati portál hétfői jelentéséből.
A következő hetekben monumentális nagyságú aszteroidák fognak elhaladni a Föld mellett, az egyik darab mérete megközelíti az Empire State Building méretét.
A Square Inc. vezérigazgatója, Jack Dorsey a múlt pénteken tweet formájában jelentette be, hogy a fintech cég fontolóra veszi egy egyedi szilíciumon és nyílt forráskódon alapuló bitcoin bányász rendszer kiépítését magánszemélyek és vállalkozások számára egyaránt. A terv kiegészítené a Square,…
Az elmúlt három nap összesen 3274 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 836 389 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 51 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 402 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 791 998 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 13 989 főre emelke
A kétszeres Oscar-díjas színészlegenda a kilencvenhez közeledvén is remek formában van, pár napja azonban szárnyra kelt a pletyka, miszerint visszavonulna mesterségétől. Mi az igazság?
Kiegészítőink sokat árulnak el rólunk, ezért nem véletlen, hogy kényesen ügyelünk a részletekre, és arra, mit akarunk velük üzenni a világnak. A személyiséged egyedi, színes és sokoldalú – érthető, ha nem kötsz kompromisszumokat abban, hogyan fejezed ki magad. A Pandora új kollekciója pontosan Neked szól: az egyedi és feltűnő ékszerek egyértelműen
Bővíti fertőtlenítő hatású termékeinek gyártási kapacitását a Nógrádi Vegyipari Zrt., a Tolmácson működő cég erre 157,36 millió forint feltételesen visszatérítendő támogatást nyert el; a termékek iránti piaci igényeket a Covid-19 világjárvány növelte meg, a társaság erről közleményben tájékoztatott.
Összesen mintegy 65 milliárd forint értékben, több mint 50 ezer család igényelt már otthonfelújítási támogatást – közölte a közösségi oldalán közzétett videójában Novák Katalin.
A jó adottságok nem elegendőek, a lehetőségeket aktívabban formálva és kihasználva kell tenni a nagyságrendileg jóval erősebb magyar borexportért – emelte ki Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a szakértőkből és borászokból álló szekszárdi kerekasztal-beszélgetésen.
Gyengüléssel kezdett hétfő reggel a forint az euróval szemben, így rögtön a hét elején 360 felett jár az árfolyam. A befektetők elsősorban az MNB holnapi kamatdöntésére várhatnak, ami rövidtávon eldöntheti az irányt a magyar deviza piacán.
A harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon hivatalosan múlt héten indult el, azonban csak most gyorsulnak fel igazán az események, hiszen számos izgalmas beszámoló érkezik az Egyesült Államokból, ráadásul Európából is kapunk egy kis ízelítőt.
Új-Zéland legnagyobb városában, Aucklandben legalább két héttel meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat - jelentette be hétfőn Jacinda Ardern új-zélandi kormányfő.
Az előrejelzésnek megfelelően jól teljesített az AutoWallis értékesítése az év első három negyedévében, a tavaly lezárt tranzakciók mellett az organikus növekedésnek is köszönhetően. A Nagykereskedelmi üzletág az év első felében tapasztalt növekedési ütemnél is gyorsabban bővült, melyben több mint négyszer annyi, míg a Kiskereskedelmi üzletágban ma
Peter Pellegrini a párkányi Orbán-Heger találkozón történt incidensre reagált, amikor a háttérben egy nemzeti címer nélküli szlovák zászló lengett, ami tulajdonképpen az orosz nemzeti lobogó.
Felépítik a fényeslitkei East-West Gate (EWG) intermodális kombiterminál valósághű virtuális ikertestvérét, amely valós időben, 3D-s technológiával követi a logisztikai központ folyamatait és működését, közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság pénteken.
Az elmúlt három nap összesített adatait alapján, a beoltottak száma 5 924 063, közülük 5 700 021 fő már a második oltását is megkapta, 997 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
A mozgóátlagok az egyik, ha nem a leggyakrabban használt indikátorok közé tartoznak. Használatuk egyszerű, és könnyű megérteni a működésüket, nincs szükség bonyolult matematikai ismeretekre ahhoz, hogy segítséget nyújtsanak. Minden grafikonrajzolóban és szinte minden kereskedési platformban megtalálhatóak. Nem mindegy azonban, hogy mire használjuk
Kína hajlandó dollármilliárdokat befektetni Afganisztánban abban az esetben, ha a tálib vezetés garantálja a kínai munkások és ingóságok biztonságát, közölte Zabihullah Mudzsáhid, a tálib kormány kulturális és tájékoztatási minisztere az Amerika Hangja (Voice of America) amerikai televíziónak adott interjúban.
Az elmúlt három nap összesített adatait közöljük. A beoltottak száma 5 924 063, közülük 5 700 021 fő már a második oltását is megkapta, 997 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
Esik a mai kereskedésben a földgáz európai ára, már 90 euró alatt jár a jegyzés. Folyamatosan frissülő cikkünkben foglaljuk össze az energiapiac aktualitásait és az energiaárak árfolyamának alakulását.
Egyre többen hívják az anonim lelkisegély-szolgálat vonalát. Az érdemi hívások száma is emelkedett, ugyanis korábban a telefonok 60 százaléka hecchívás volt, ez az arány mára a töredékére esett vissza.
A politológus szerint ha az ellenzék feles törvénnyel hatályon kívül helyezi az alaptörvényt, semmi sem akadályozza meg a következő nyertest, hogy ugyanezt tegye az új verzióval.
A Magyar Festészet Napján, 2002 óta minden évben október 18-án arra törekszik a hazai alkotó- művész közösség, hogy a magyar társadalom számára prezentálja azt: milyen élénk, sokoldalú és érvényes e terület jelenvalósága - és hogy a festészet az itthoni szférában, napjainkban is virágzik. E jeles dátum Szent Lukács névnapjával köthető össze, hisze
A Kardashian-család egyik üdvöskéje óriási örömhírt jelentett be a minap Instagram-oldalán: szerelme, Travis Barker megkérte a kezét egy hatalmas gyűrűvel, ő pedig természetesen igent mondott.
Minél sikeresebb valaki, annál több nyomás és stressz nehezedik rá a bukástól való félelem miatt. Pedig a megoldás egyszerűbb, mint gondolnánk. Egy szokatlannak aligha mondható szolgáltatásról van szó, ami szinte doppingszerként hat a vezető beosztásban dolgozóknál. Máris mutatjuk, mi ez pontosan.