2021. október 21. csütörtök

okt. 21
15:51
Egy romániai polgármester „hűlésnek” nevezte a koronavírust, fokhagymát ajánlott a betegség ellen (Blikk)
Ráadásul nézeteit a faluja Facebook-oldalán nyilvánosan is közzétette, majd később azt nyilatkozta, hogy szerinte az is pandémia volt, amikor gyerekkorában csak hárman voltak iskolában, miközben a többiek betegen feküdtek otthon.
okt. 21
15:51
Újabb lefejezés Franciaországban (HírTV)
A bűncselekmény a 13 ezer lakosú dél.franciaországi Bollene településen történt.
okt. 21
15:51
Varga Mihály: 210 milliárd forint forrás 1700 vállalkozásnak (Adózóna)
Kiemelkedően magas, 210 milliárd forintnyi fejlesztési forrásról döntött a kormány 1700 vállalkozás részére – jelentette be a pénzügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
okt. 21
15:51
Hidegebb idő, kevés eső, sok napsütés az ünnepi hétvégén (Demokrata)
Vasárnap néhol mínusz 5 foknál is hidegebb lehet, ám néhol várható csak eső, sok lesz a napsütés.
okt. 21
15:51
Lefejeztek egy férfit Franciaországban (Demokrata)
Saját unokáját gyanúsítja a rendőrség a bűncselekmény elkövetésével.
okt. 21
15:57
Nem kell aggódni: a legfontosabb karácsonyi ételből jut minden asztalra (Piac és Profit)
A halászok nyugtatnak – lesz elegendő magyar hal.
okt. 21
15:57
Csecsemőket raboltak el szülészetekről (HírTV)
Szerbiában évtizedek óta előfordultak olyan gyanús esetek, amelyek arra utaltak, hogy kisbabákat raboltak el a szülészetekről. Az első ügy most megoldódott.
okt. 21
15:57
Orbán Viktor: „Boszorkányüldözés folyik Európában Lengyelország ellen” (SzMo)
A miniszterelnök szerint az unió „lopakodva” a hatásköreinek bővítésén dolgozik a nemzeti parlamentek kárára.
okt. 21
16:00
Orbán: Boszorkányüldözés zajlik Európában Lengyelország ellen (444.hu)
"Folyamatosan zajlik egy lopakodó hatáskörbővítés, aminek végre megálljt kell parancsolni."
okt. 21
16:00
Adele randi szettjéről beszél mindenki (Glamour)
Ha még nem láttad Adele randi szettjét, amit az NBA-ra viselt, akkor itt az ideje, hogy megnézd.
okt. 21
16:06
Növekvő nyomás a pénzügyi vezetőkön (ProfitLine)
Növekvő elvárásoknak kell megfelelniük a hazai pénzügyi vezetőknek, mindezt szűkös fejlesztési projektekre szánt erőforrásokkal. A következő egy évben továbbra is a csapatuk motiválásának, illetve az automatizáció kiterjesztésének párhuzamos megvalósítása lesz a legnagyobb kihívás. Az eredmények alapján a CFO-k jelentős része nem jutott érdemben el
okt. 21
16:06
Drámai döntést hozott Majka (ATV)
Nagyobb szünetet vesz ki a rapper a képernyőzésből, azonban tagadja a híreket, mi szerint a zenéléssel is leállna.
okt. 21
16:06
Kibillent a Balaton a viharban - videó, fotó (Infostart)
76 centiméteres volt a vízszintkülönbség Keszthely és Balatonfűzfő között.
okt. 21
16:06
Orbán: Olyan kérdésekről fogunk vitázni, amelyek veszélybe sodorhatják a rezsicsökkentést (Mandiner)
Csütörtökön kezdődik az európai csúcs Brüsszelben, a kormányfő közösségi oldalán üzent.
okt. 21
16:06
Akkumulátor váltaná le a lovakat Salzburgban (Autószektor)
Eddig 13 ezren írták alá azt a petíciót, amely kitiltaná a lovakat a belvárosból. Az állatvédők elektromos fiákerre cserélnék a ló vontatta kocsikat – írja az orf.at Fotók: Facebook/ Fiaker Salzburg - Familie Winter A közösségi oldal szerint a családi fiáker vállalkozás 1924 óta üzemel. Április óta a Verein gegen Tierfabriken (VgT)  aktivistái min
okt. 21
16:08
Gábor György: Orbán Viktor a tőle megszokott szerénységgel tudatta, hogy ő most akkor „úton Góliáthoz.” (Mandiner)
Ha már Dávid és Góliát, akkor még a várható hatalmas győzelme előtt emlékeztetném Orbán Viktort.
okt. 21
16:09
A cukiságokat már a neten veszi a magyarok többsége karácsonykor (Menedzsment Fórum)
Divatcikkeket már inkább online vásárolunk.
okt. 21
16:09
A múltunk vezet bennünket a jövőbe – Amikor a gyereknek is élvezet múzeumba járni (WMN)
Egy múzeumi program akkor jó, ha tényleg érdekli a gyerekeket. Jocó bácsi régóta részt vesz egy olyan múzeumi projektben, ami pont ezt segíti XXI. századi eszközökkel. Felejtsétek el a gyerekkori rossz élményeiteket, és járjatok múzeumba a gyerekeitekkel ti is, megéri!
okt. 21
16:09
Lefejeztek egy férfit Franciaországban (Demokrata)
Az illetékes ügyész szerint a bűncselekmény „példátlan erőszakról” tanúskodik, az áldozat fejét levágták, majd a holttestet kibelezték.
okt. 21
16:10
Német migrációért felelős tartományi miniszter köszönte meg a magyar határvédelmet (Mandiner)
A frissen megválasztott Marion Gentges köszönetet mondott Magyarországnak, amiért megvédi az Európai Unió külső határait, és féken tartja az illegális bevándorlási hullámot.
okt. 21
16:12
Hogyan történjen az otthoni vérnyomásmérés? (WebBeteg)
Vérnyomásmérés során gyakran furcsa számok jönnek ki, és van egy olyan érzésem, hogy nem jól mérem magamnak. Hogy kell rendesen megmérni házilag a vérnyomásomat? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
okt. 21
16:12
A magyar pálinka minősége világszínvonalú (Agroinform)
A magyar pálinka méltó vetélytársa lett a legnemesebb szeszesitaloknak, bővültek a pálinkafőzési kapacitások is.
okt. 21
16:12
Ed Sheeran amiatt aggódik, hogy alig egyéves kislánya depressziós (Femcafe)
Az énekes nagy félelme, hogy 14 hónapos kislányánál is kiütközik a családjában öröklődő mentális betegség.
okt. 21
16:12
Walt Mossberg: Mark Zuckerberg egy elvek nélküli ember? (Mandiner)
Steve Jobst és Bill Gatest is jól ismertem. Megalománok voltak, de legalább voltak elveik.
okt. 21
16:12
Japán óriáscég vonult ki Kínából, de a dolgozókon kívül senki sem bánkódik igazán (Mandiner)
A Toshiba, japán elektronikai óriáscég szeptember végén megszüntette termékeinek gyártását a daliani létesítményében. A felszámolási folyamat október végéig be is fejeződik, mellyel véget vetnek a kínai kikötővárosban 30 éve fennálló gazdasági erőnek.
okt. 21
16:15
CÖF: provokáció, hogy az ellenzék az Astoriánál tervezett rendezvényt (Infostart)
Aljas provokáció, hogy az ellenzék a 2006-os rendőrterror egyik helyszínén, az Astoriánál tervezett október 23-ai megemlékezést, de úgy látszik, észhez tértek, mert áthelyezték a rendezvényt a Dózsa György út és az Andrássy út kereszteződéséhez - közölte a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kurató
okt. 21
16:15
Videó: megbillentette a Balaton vizét a viharos szél (SzMo)
Csütörtökön délben 76 centis volt a vízszintkülönbség Keszthely és Balatonfűzfő között.
okt. 21
16:15
Majka nem hagy fel a koncertezéssel? Megszólalt a rapper (Promotions)
Korábban a hírekből akár a teljes visszavonulást is kiolvashattuk. Majka most tiszta vizet öntött a pohárba.
okt. 21
16:18
Előválasztás: a koronavírus-járvány kezdete óta nem voltak ilyen aktívak az emberek a Facebookon (ATV)
Úgynevezett netnográfiai kutatást végzett az ellenzéki előválasztás második fordulójáról az Ynsight Research. Azt vizsgálták, hogyan kommunikáltak a miniszterelnök-jelöltek Facebookon, és hogyan kommunikáltak róluk a közösségi oldalon. A felmérés szerint az előválasztás rendkívüli módon megmozgatta az online közösséget, ami jelentősen hozzájárulhat
okt. 21
16:18
Semjén Zsolt részt vett az Európai Néppárt csúcstalálkozóján (444.hu)
Látványosan megy szembe a KDNP a Fidesszel.
okt. 21
16:21
Fekete karácsonytól tartanak a kereskedők, pánikrendelésbe kezdtek (Blikk)
Üresen tátongó polcoktól és óriási kereslettől tartanak a globális kereskedők az NBC szerint, miután durván betett nekik a koronavírus. A gyártók és a kereskedők a szokásosnál jóval nagyobb rendelésekkel néznek szembe a karácsonyi szezonban, ezért az üres polcaikat pánikszerű rendelésekkel igyekeznek kiküszöbölni.
okt. 21
16:21
BBC: Ausztrália, Japán és Szaúd-Arábia is azért lobbizik, hogy átírják az ENSZ klímaváltozásról szóló jelentését (SzMo)
Az országok arra kérték az ENSZ-t, hogy kevésbé sürgessék a fosszilis tüzelőanyagoktól való távolodást.
okt. 21
16:24
Orbán Viktor: boszorkányüldözés folyik Európában (Blikk)
Boszorkányüldözés folyik Európában Lengyelország ellen, az igazság a lengyelek oldalán van, ki fogunk állni a lengyelek mellett - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az uniós tagállami vezetők kétnapos csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön.
okt. 21
16:24
Semjén Zsolt részt vett az Európai Néppárt csúcstalálkozóján (444.hu)
Látványosan megy szembe a KDNP a Fidesszel.
okt. 21
16:24
Úttörő az elektromobilitásban a Jungheinrich (autopro)
A targoncáiról híres német vállalat magyar leányvállalata a szervizkocsiknál is belevágott az elektromobilitásba.
okt. 21
16:24
Felháborodást szítottak Puskás-Dallosék, ezért savazza most mindenki a házaspárt (Femcafe)
Puskás-Dallos Peti és Dallos Bogi csúnyán kiakasztotta a nyilvánosságot.
okt. 21
16:24
Őszöd15 – Így alakult a munkaerőpiaci helyzet Őszödtől mostanáig (Mandiner)
Konkrét adatokkal mutatjuk be, hogy nekünk magyaroknak, családjainknak és vállalkozásainknak mit jelentettek gazdasági szempontból a 2002 után meghozott rossz döntések.
okt. 21
16:24
Hamarosan kevesebbet fog nyújtani az ingyenes YouTube Music - Tech hírek 2021. október 21. 16:15 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/10/21/5571/
okt. 21
16:26
Porkoláb Imre: Csíkszentmihályi professzor az egész emberiséget szolgálta (Mandiner)
Csíkszentmihályi Mihály az élet egyik legpotensebb forrását kereste és találta meg.
okt. 21
16:27
Új eredetvédelmi törvény készül (Infostart)
Az új borjogi szabályozás pedig a közelmúltban lépett hatályba.
okt. 21
16:27
Hogyan karamellizáljuk jól a hagymát? (Blikk)
Így karamellizálhat Ön is jól a hagymát.
okt. 21
16:27
Óriási lehűléssel robban be a hidegfront, csúnya dolgok következnek, jobb időben felkészülni - részletes időjárás-előrejelzés! (Promotions)
Elmondjuk, milyen edő várható pénteken, és kitekintünk a következő napok időjárására is.
okt. 21
16:30
Ellátási gondok hátráltatják a lízingpiac teljes kilábalását a koronavírus-válságból (Portfolio)
A várakozásoknál jobban szerepel idén a magyar lízingpiac, és folynak tárgyalások az ősszel induló Széchenyi Lízing GO kedvezményes program mellett újabb kedvező finanszírozási megoldásokról – mondta Zs. Nagy István, a Magyar Lízingszövetség elnöke a szervezet csütörtöki konferenciáján. Szerinte a lízingfinanszírozás iránt volna kereslet, ám a glob
okt. 21
16:30
Megalakult a Magyar Hidrogénszövetség (autopro)
Létrejött a Magyar Hidrogénszövetség Budapesten. Az innovációs és technológiai miniszter elmondta, a szövetség létrehozása egybevág a 2050-re kitűzött klímasemlegességi célokkal, illetve a gazdaság egyidejű fellendítésével.
okt. 21
16:30
Rossz hír a Szputnyikkal oltottaknak: erre idén már nem kerül sor (Femcafe)
Idén már nem kap európai engedélyt a Szputnyik V. Elárulták, leghamarabb mikor bólinthatnak rá az orosz vakcina használatára.
okt. 21
16:36
Itt a pályázat, ami alaposan meglepte a hazai napenergia-ipart (Portfolio)
Új METÁR pályázati kiírást tett közzé honlapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) október 15-én az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felkérése alapján. A megújuló energiaforrásból termelt villamos energia támogatását szolgáló 4. tenderkiírás több ponton jelentősen eltér a korábbiaktól, nem egy változás pedig igen
okt. 21
16:36
Most jött: Már ezeken a területeken is pusztít a vihar (Háziállat)
A délutáni órákban főleg az ország középső részében hívják a tűzoltókat viharkárokho
okt. 21
16:36
Ilyen idő lesz a nemzeti ünnepen (Infostart)
Sokfelé már 15 Celsius-fokig sem melegszik az idő. Néhol várható csak eső, sok lesz a napsütés - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
okt. 21
16:36
Palkovics: a magyar gazdaság visszatért a vírusválság előtti pályára (Növekedés)
A gazdasági növekedés második negyedéves adatai alapján a magyar gazdaság visszatért a vírusválság előtti pályára - közölte Palkovics László.
okt. 21
16:39
Újra Ronaldo Manchester királya (Blikk)
Mióta megérkezett az angol Manchester Unitedhez, minden figyelem a portugál Cristiano Ronaldóra irányul. Nincs könnyű helyzetben Ole Gunnar Solskjaer vezetőedző: ha nyer a csapat, az ötszörös aranylabdás futballista érdemének tartja a közvélemény, ha veszítenek, az a portugál kiválóság hibája, aki ilyenkor rengeteg kritikát kap. Legutóbb a korábbi

Keresés