Tüntetők csaptak össze rendőrökkel Görögország több városában hétfőn. A tiltakozó hullám azután kezdődött, hogy rendőrök lelőttek egy húszéves fiatalt.
Adam Foulds második, magyar nyelven megjelenő regénye a második világháború rengeteg történése közül az észak-afrikai és a szicíliai hadszíntéren játszódó események közül választ, ezekre építi fel fikcióját. A farkas szájában (fordítója Papolczy Péter) háborús regény (és részben maffiaregény), melyben két katona történetét követhetjük nyomon. A szö
Az Oracle és a Workplace Intelligence HR-kutató és tanácsadó cég új tanulmánya szerint az emberek a robotokhoz fordulnak karrierfejlesztési iránymutatásért, miután a COVID-19 járvány miatt magányosnak és a saját életükben is kívülállónak érzik magukat.
Dévényi Tibi bácsival erősít termékbevezető kampányában a tibi. A márka ügynökségi partnere a Human Telex Advertising & Event volt. A 2021-es ősz új lendületet ad a tibi csokinak is. Itt az ideje, hogy a csokiimádók ismét felfedezzék maguknak ezt a tradicionális brandet, és kipróbálják az új termékeit, köztük a nagy táblás, óriási tibit. Mindezt me
A világ legnagyobb alapkezelőjét, a BlackRockot kért fel a világ vezető olajkitermelő országa, Szaúd-Arábia új, 53 milliárd dollárt befektetni kívánó infrastruktúra alapjának menedzselésére – számol be a hírről a Financial Times.
Az Xpeng elektromosautó-gyártó leányvállalata vasárnap egy új repülő autót hozott nyilvánosságra, amely a vállalat állítása szerint nem csak a levegőben, de az utakon is fog majd tudni közlekedni, a vállalat 2024-re tervezi a modell bevezetését. A bejelentésre kitörő lelkesedéssel reagáltak a befektetők, kifejezetten magas forgalom mellett zsákoltá
Alig mozdult a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, az eurót a hétfő esti 365,59 forint után kedd reggel nyolc órakor 365,66 forinton jegyezték.
Októberben nagyot romlott a német exportőrök üzleti hangulatindexe a beszállítói láncban kialakult fennakadások miatt a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérése alapján.
Idén tavasztól a piaci kondíciók változásával nem indokolható, túlzott áremelkedést tapasztalt a kiegyenlítő szabályozási energia piacán a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a most lezárt vizsgálata azt állapította meg, hogy ez a piac túlzottan koncentrált, amely lehetőséget ad erőfölényes árazásra, ezért ennek megakadályozá
Nagyon sok nyugdíjas egészítené ki a havi járandóságát, ehhez pedig egyre többen ajánlanak segítséget, azonban komoly gondok lehetnek ezekkel a szolgáltatókkal.
A központi irányítású tervgazdaságokban nem ritka a hiány jelensége, most azonban a piaci viszonyok között működő országok is megismerkednek ezzel a jelenséggel. Ugyanis már nemcsak a magas áremelkedés jellemzi a Covid-válságból való helyreállást, hanem egyre jellemzőbbek a várólisták és a mennyiségi korlátok. De vajon mi lehet a megoldás erre a pr
Már öt termék esetében tud az ügyfél az adatai újbóli megadása nélkül, akár azonnal szerződést kötni az adott biztosító honlapjára átnavigálva, miközben a piacon lévő valamennyi Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási (MFO) termék összehasonlítható a jegybank online kalkulátorában. A közeljövőben várhatóan további két, MFO-t kínáló biztosító es
Egy friss dél-koreai tanulmány alapján a maszkviselés nagymértékben csökkenti a koronavírus-fertőzésnek való kitettséget a tömegközlekedés során. Tengernyi tudományos adat áll rendelkezésre a maszkok járványvédelemben betöltött fontos szerepéről.
Új történelmi csúcson zárták a hétfői kereskedést az irányadó amerikai indexek és a jó hangulat még ma reggel is kitart, az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedett és Európában, valamint a magyar piacon is erősödéssel indul a nap. Makroadatok tekintetében csendes lesz a kedd, viszont igazán beindul a negyedéves vállalati jelentési szezon, olyan ó
Egy friss tanulmány azt mutatja: egy francia olajvállalat már az 1970-es években teljesen tisztában volt a globális felmelegedés tényével, de nem tett semmit, hogy felhívja rá a figyelmet, vagy hogy lelassítsa azt.
A Szövetségi Statisztikai Hivatal (Destatis) jelentése szerint a sérültek száma nyolc százalékkal, 31.700-ra csökkent 2021 augusztusában az előző év azonos hónapjához képest. 2021 január és augusztus között a rendőrség összesen 1,45 millió közúti balesetet regisztrált. Ez egy százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Ezek között
Dél-Koreában modellezték tömegközlekedési viszonyok közt a SARS-CoV-2 terjedését akadályozó megoldások hatékonyságát - külön a távolságtartás, maszkviselés vagy az ezek kombinációjával elérhető védelmet is vizsgálva.
Izgalmas halloweeni hétvégével készül az AMC és a Minimax, hogy a család minden tagja együtt borzonghasson a képernyők előtt. A két csatorna a Direct One előfizetők számára külön meglepetéseket is tartogat. Az AMC október elejétől két saját gyártású újdonságot is hozott a hátborzongató izgalmak kedvelőinek: október 4-én debütált a csatornán a Killi
Vádat emeltek egy anya és a fia ellen, mert 160 sértettől több mint 13 millió forintot csaltak ki, azt hazudva, hogy a fiú daganatos beteg – tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.
Mindössze 2408-cal emelkedett az oltottak száma, miközben a napi fertőzésszám a kevesebb teszt ellenére is magas. 44 áldozata volt egy nap alatt a vírusnak.
A Gartner szerint a hiperautomatizáció felfutásával érdemes lesz komolyabban venni a vállalatoknál dolgozó civil fejlesztőket és a multidiszciplináris csapatok lehetőségeit.
Október 26-tól már az Erste Bank kártyáival is elérhető a Google Pay. Az ügyfelek egyszerűen és gyorsan használhatják érintéses fizetésre képes androidos telefonjukat ilyen tranzakciókra mindkét nagy társaság (Mastercard vagy Visa) kártyáival. Az Erste a mobilfizetési megoldásokat Magyarországon elérhetővé teszi az üzleti kártyái esetében is. A ban
Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban lévők száma, de kevesebben vannak, mint az előző év azonos időszakában - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban lévők száma, de kevesebben vannak, mint az előző év azonos időszakában – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Felemásra sikerültek a Facebook harmadik negyedéves számai és a kilátásokkal kapcsolatban is nagy a bizonytalanság a menedzsment szerint, ennek ellenére a részvények árfolyama emelkedett az eredmények publikálását követően, amiben szerepe lehetett annak, hogy újabb, masszív saját részvény vásárlásokat jelentett be a vállalat. Hozzá kell tenni, hogy
A Royal Caribbean Ultimate World Cruise 2023-tól kezdődően 65 ország 150 célállomására viszi el az utazókat. A Royal Caribbean International a héten jelentette be az Ultimate World Cruise nevű hajóútját, amely 274 nap alatt mind a hét kontinensre elviszi az utasokat. A világ eddigi legtávolabbi körutazásán a résztvevők 65 ország 150 célál