A koronavírus elleni első két oltás rendkívül fontos, hiszen nagyjából a tizedére, huszadára tudja csökkenteni a kórházba kerülés, a súlyos lefolyású megbetegedés valószínűségét - mondta el Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.
Európának szánt, több mint két tonna kokaint foglaltak le a kolumbiai Cartagena kikötővárosában - közölte szombaton a latin-amerikai ország védelmi minisztériuma és rendőrsége. A drog árát mintegy 400 milliárd pesóra (33 milliárd forint) becsülik.
Az első randi extrán izgalmas, főleg annak, aki elszokott már a találkozóktól. Ilyenkor érdemes olyan hozzáállást választani, ami nem viszi érdektelenségbe a találkozót, sem pedig nem teszi annyira tétessé, hogy mindenáron meg akarjunk felelni.
Berki Krisztián arról már korábban is beszélt, hogy élőben közvetitik második gyermeke megszületését, most azonban már azt is tudni, fizetni kell ezért.
Magyarország figyelemre méltó helyen végzett a KPMG által kiadott felkészültségi mutatóban, a Net Zero Readiness Indexben (NZRI), amely a dekarbonizációs stratégiák szerint értékeli az egyes országok teljesítményét. Olyan szereplőket szorítottunk e tekintetben magunk mögé, mint az USA, Szingapúr vagy Ausztrália. Ennél is jobban hangzik, hogy azon 5
A Bunge Ltd. a vártnál erősebb harmadik negyedéves eredményről számolt be, és idén harmadszor is megemelte egész éves profitkilátásait, az élelmiszerek és a megújuló tüzelőanyagok iránti kereslet javulása miatt. A javuló eredményekhez hozzájárult az is, hogy enyhültek a járványügyi korlátozások.
Az Életünk története legújabb epizódjában Vastag Csaba és Vastag Tamás utazott a jövőbe. Vastag Csaba bevallotta, mit gondol az apaságról! Az énekesnek több hosszú párkapcsolata is volt már, azonban testvéreivel ellentétben még nem született gyermeke. Vajon miért? Vastag Csaba többször is harcba szállt alkoholproblémájával Az énekesnek több o
A ködfoltok mindenütt feloszlanak, jobbára derült, napos időre lehet számítani. Estétől ismét több helyütt párássá válhat a levegő. Csapadék nem várható. A délkeleti, keleti szél a Győr-Szeged vonal széles sávjában sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14, 17, a hosszabb ideig párás részeken 11, 13
A hazafias szellem és a nemzetközi kiválóság a Mathias Corvinus Collegium (MCC) képzéseinek célja, az intézmény programjaiban már 3700 fiatal vesz részt - mondta el az MCC kuratóriumi elnöke, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Az Éless-Szín tette közzé Oszter Sándor egyik utolsó fotóját. A pénteken elhunyt színész legutóbb a Kassai polgárok című darabban játszott, a kép október 18-án készült.
Az ITM által vasárnap az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Schanda Tamás emlékeztetett: a kormány az elmúlt csaknem egy évben több mint 5700 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához mintegy 615 millió forinttal járult hozzá. Az 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat utolsó szakasza november 1-jén, reggel 8 órakor nyílik meg. A támoga
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt az elmúlt két hétben! Crypto.com A Crypto.com Exchange az ERC20, az…
A novemberi kifizetéssel folyósítják a novemberi nyugdíjprémiumot, és -emelést, illetve az emelés miatt visszamenőleg egy összegben járó kiegészítést a jogosultaknak. Egy átlagnyugdíjas nagyjából 250 ezer forintra számíthat. De mi a helyzet azokkal, akiknek az ellátása jóval átlag feletti? A januári adatok szerint nagyjából 76 ezren kapták legalább
Hosszú de türelmes várakozás után a londoni divatszakma végre feléledt ’téli’ álmából, hiszen szeptember 16 és 21 között újra megrendezésre került a Londoni Divathét fizikai valójában is, egy év kihagyás után. Minden éven a szakma apraja-nagyja izgatottan várja ezt a pár napot,amikor találkozunk a csak ilyenkor látott ismerősokkel, pezsgőt szürc
Kis vírustörténelemmel cáfolta a vírustagadók és oltásellenesek érveit Rusvai Miklós virológus, aki kifejtette, a XXI. század újra az életveszélyes kórokozók időszaka.