Már a híres „Nyolc óra munka” című szám is a kommunisták szembesítése volt saját hazug igéreteikkel, amire akkor is azzal válaszoltak, hogy betiltották a dalt – meséli el Nagy Feró az Origó riporterének.
Ukrajnában a 24 megyéből már 15-ben a vörös besorolás alapján megszabott, legszigorúbb koronavírus-járványhelyzet szerinti korlátozások vannak érvényben a hétvégétől - írták hírportálok.
Türkiz, bordó, fekete és bézs színekben ragyognak a Dior legújabb táskái, melyeknél őszintén szólva még soha nem láttunk szebb darabokat. Gyönyörködjetek bennük ti is a cikkünkben látható képgalériánkban!
Az ötödik, a hetedik és a tizedik házasságban eltöltött évben szakad meg a legtöbb házasság. Sokak magánnyomozó segítségével buktatják le párjukat. De hogyan dolgozik egy magánnyomozó? A Heti Napló riportja.
Felfutóban van a koronavírus-járvány Magyarországon, a boltokban és plázákban is kötelezővé kellene tenni a maszkhasználatot – mondta el Rusvai Miklós virológus az RTL Híradónak.
A globális csiphiány a magyarországi autógyártóknál is termelésingadozást okozott, az alkatrészek beérkezésének kiszámíthatatlansága tarthatatlanná tette a rendelések teljesítésének korábban megszokott rendjét. Az MTI-nek nyilatkozó cégek arról számoltak be, hogy a piac elemzésével és rugalmas termelésszervezéssel próbálnak úrrá lenni a helyzeten,
Az elfogyasztott ételek befolyásolják a gyomor által termelt sav mennyiségét. A megfelelő ételek és vitaminok fogyasztása kulcsfontosságú szerepet tölthetnek be a refluxbetegségek esetén. Íme négy vitamin/étrendkiegészítő, melyek segíthetnek csökkenteni a tüneteket.
A legnagyobb magyar, így jellemezte nagy ellenlábasát, Széchenyi Istvánt hajdanán Kossuth Lajos, utalva arra, mit tett a nemzetért. Ma a legnagyobb magyar cím egy 51 éves szegedi férfit illet. Igaz, más okból…
A Gyurcsány család két fotót is megosztott Mindenszentek ünnepe előtt, amelyeken Haloween-tököt faragnak. Az egyiken a Gyurcsány család legifjabb tagja reptiliánnak öltözve segíti édesanyját.
Ha már közeleg a baba érkezése, esetleg csak szeretnél képbe kerülni a jövő tervezése kapcsán, akkor összeállításunkból megtudhatod, milyen lehetőségekre vagy jogosult, mit kell tenned ezek igénybevételéhez. Mutatjuk, mit kell tudni a gyes-ről, a csed-ről és a gyed-ről.
Ukrajna a 2021/22-es gazdálkodási szezonban eddig 18,2 millió tonna gabonát exportált, ami 17,5 százalékkal több az egy évvel korábbi 15,5 millió tonnához képest – derült ki a kijevi Földművelésügyi Minisztérium adataiból.
Egymillió dollárt követel negyvennyolc órán belül egy Iránhoz köthető hackercsoport a kibertámadásban elrabolt izraeli adatokért – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
Az oltásra várók túszul ejtették egy mobil oltóközpont munkatársait, mert kiderült: hiába állnak sorba, elfogyott az oltóanyag. A rendőrségnek kellett közbeavatkozni, hogy lecsendesítse a felháborodott tömeget.
ldi és a portugál Tiago 2019 őszén ismerkedtek meg, amikor a férfi üzleti úton Magyarországon járt. Eleinte egy játékos flörtnek indult a dolog, de miután a férfi hazautazott, sűrű e-mail-váltásba kezdtek, végül pedig már napi kapcsolatban voltak.
Az első hópelyhek már Szlovéniába is megérkeztek az elmúlt időszakban. A zöld ország őszi ruhát öltött és nem sok kell ahhoz, hogy hamarosan fehérbe öltözzenek a hegyek. A következőkben azoknak szeretnénk segíteni, akik már régóta kacérkodnak a gondolattal, hogy télen látogatást tesznek a szlovén hegyekbe, főleg a síelés és a snowboardozás kedvelői
Kínai kollégájával, Vang Jivel találkozott vasárnap Rómában a G-20 csúcstalálkozó keretében Antony Blinken amerikai külügyminiszter, aki óva intette a kínai felet az egyoldalú lépésektől, amelyek növelik a feszültséget a Tajvani-szorosban – közölte egy amerikai külügyi illetékes.
Folytatódnak a Renault ünnepi rendezvényei és megemlékezései a bestseller R4 születésének 60. évfordulója alkalmából. A legújabb kezdeményezés egy különleges partnerség révén jött létre francia autómárka és a tervező, Mathieu Lehanneur között, aki egy merész ötletből kiindulva alkotott koncepcióautót, tisztelegve a híres R4 előtt. A modellt 28 orsz
Nyolc év kétszámjegyű növekedése után 2020-ban mindössze 8 százalékkal emelkedett a készpénzmentes fizetési tranzakciók száma – állapítja meg a Capgemini a globális pénzforgalmat elemző tanulmányában. A következő években azonban visszatér a korábbi növekedési ütem, 2025-re már elérheti az 1,8 milliárdot az elektronikus tranzakciók száma, élen az áz
Az utolsó fillért is kifacsarja a Stellantis-csoport az EMP2 platformjukból, hamarosan a Fiat haszongépjárművei is megújulnak ennek alapjain. A Peugeot
A kutyák fejbillentésének okát korábban még nem vizsgálták. Az Animal Cognition folyóiratban megjelent új kutatás szerint azok a kutyák, melyek képesek megtanulni játékaik nevét, oldalra billentik a fejüket, amikor meghallják, hogy a gazda valamelyik játékot kéri. Hogy melyik oldalra döntik, következetesnek tűnik a különböző alkalmak során. Az Elte