2021. október 4. hétfő

okt. 4
9:21
„Örömmel látnám mindkettőt a rács mögött”: Így trollkodták szét a kommentelők az Orbán-Lázár duó halsütögetős fotóját (Nyugati Fény)
Sírva röhögés.
okt. 4
9:23
Így reagált Daniel Craig, mikor megtudta, hogy mém lett belőle (Promotions)
Daniel Craig most szembesült vele, hogy mémet csinált belőle az internet, a reakciója pedig egészen meglepő.
okt. 4
9:23
“Te szemét komcsi rohadék!” - Bayer Zsolt őrjöng az uniós delegáció lesújtó véleménye miatt (Nyugati Fény)
Szerintük az országban romlott a helyzet a Sargentini-jelentés óta, Bayer turbófokozatba kapcsolt.
okt. 4
9:27
Felsikoltott Szabó Zsófi. Nagy baki az Álarcos énekesben, mindenkiben meghűlt a vér (Blikk)
Szandi el se hitte.
okt. 4
9:27
Jövő héten közepétől már megérkezik az igazi ősz (Háziállat)
A nappali maximumok hétfőn és kedden még 25-27 fok körül alakulhatnak, szerdától azonban megnövekszik a felhőzet, záporok, zivatarok várhatók. Napközben 13-19, a reggeli órákban pedig 4-13 fok körüli hőmérsékletek várhatók.
okt. 4
9:27
Újraindulhat az amerikai-kínai konfliktus? (ATV)
Joe Biden amerikai elnök kereskedelmi főtanácsadója, Katherine Tai hétfőn jelentheti be, hogy Kína nem teljesítette a kötelezettségeit, amiket a kereskedelmi háború alatt vállalt. A CNBC ismeretei szerint új szankciókat és akár vámokat is mérlegelnek az amerikaiak.
okt. 4
9:27
Ez ám a feltűnő ruha! Sharon Stone igazán kihívó fotósorozatot vállalt be (Joy)
Mindig is szerette az extrémebb ruhákat, de most igazán különleges ruhára esett a választása.
okt. 4
9:27
Puskás Panni kapta az Írók Boltja idei könyvösztöndíját (Könyves Magazin)
Puskás Panni kapta az Írók Boltja idei könyvösztöndíját
okt. 4
9:27
Közel 1500-an megfertőződtek koronavírussal a hétvégén, 31 beteg meghalt (SzMo)
7900 felett van az aktív fertőzöttek száma.
okt. 4
9:27
Effekt 2030: idén is díjazták a vállalatokat (MMonline)
Idén a tavalyinál is több cég pályázott az Effekt 2030 – A közösségi befektetések díjára, melyet minden évben azok a példaértékű vállalati felelősségvállalási és fenntarthatósági programok nyerhetnek el, amelyek mérhető, kimutatható pozitív változásokat eredményeznek a társadalom és a környezet szempontjából. Az elismeréseket az Effekteam Egyesület
okt. 4
9:27
Elhunyt 31 beteg, 1492 új fertőzöttet igazoltak a hétvégén (Demokrata)
A hétvégi összesített adatokat közölte a koronavirus.gov.hu portál. Grafikon a cikkben.
okt. 4
9:27
Harmincegy ember elhunyt, 1 492 új fertőzöttet azonosítottak a hétvégén (Mandiner)
A beoltottak száma 5 895 282, közülük 5 657 967 fő már a második oltását is megkapta, 804 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
okt. 4
9:29
Vásárhelyi szerint kiábrándító, hogy az ellenzék is gyurcsányozik (Mandiner)
A szociológus szerint az ellenzék is gyurcsányozással akar választást nyerni.
okt. 4
9:30
Eséssel indul a hét a tőzsdéken, ismét az Evergrande van a fókuszban (Portfolio)
Múlt pénteken emelkedéssel zártak a tengerentúli tőzsdék, miután a Meck szájon át bevehető koronavírus-gyógyszerével kapcsolatos hír jelentős részvénypiaci hangulatjavulást váltott ki, hiszen teljesen megváltoztatja járvány kezelését, kifutását, ha patikában is elérhető szerről lesz majd szó. Ezek után az eséssel indult a hét az ázsiai tőzsdéken, m
okt. 4
9:32
Energiaválság: brutálisan nő az áram- és a gázszámla Olaszországban (Portfolio)
Jelentősen emelkedik az olasz háztartások villany- és gázszámlája, annak ellenére, hogy a kormány rögzítette a tarifaemelés felső hatrárát, anélkül még nagyobb lett volna a lakossági áremelés.
okt. 4
9:33
A lehetőségek végtelen tárházát kínálja majd a BMW új fényezési technológiája (Auto Pult)
A személyre szabási lehetőségek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az autóiparban: míg korábban csak a legmagasabb szinten volt erre lehetőség, immár egyre szélesebb körben kínálnak egyedi opciókat a gyártók. Ezúttal a BMW jelentkezett egy új technológiával, amely végtelen lehetőséget kínál modelljeik megjelenésének egyedivé varázslására, méghozzá külö
okt. 4
9:33
Varga Judit: Nekünk az a dolgunk, bárhogyan is vádaskodnak, hogy megadjuk a legprecízebb jogi válaszokat (ATV)
Az igazságügy digitalizációja és a mesterséges intelligencia alkalmazása lesz a fő témája annak az igazságügy-miniszteri konferenciának, amelyet keddtől Magyarország rendez az Európa Tanács magyar elnöksége keretében - közölte Varga Judit az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
okt. 4
9:33
Koronavírus: újabb kockázatokra figyelmeztet Rusvai Miklós (Femcafe)
Rusvai Miklós virológus elmondta: októberben várhatóan gyorsul a járvány, és nem csak a koronavírus miatt kell aggódnunk.
okt. 4
9:33
Már albérletek tízezrei várják a kisállattal költözőket (Növekedés)
Az albérletpiaci kínálatban jelentősen nőtt az olyan lakások aránya, amelyeknél a tulajdonosok engedélyezik a bérlőknek, hogy kisállatot hozzanak magukkal. Budapesten 2016-ban csak a kiadásra meghirdetett lakóingatlanok 10 százalékába lehetett kisállatot vinni, idén viszont már 18 százalék volt ez az arány. Országosan is hasonlóan alakult a helyzet
okt. 4
9:36
Óriási a kár: több mint 572 ezer liter olaj szivárgott a Csendes-óceánba, elpusztult állatokat sodort a partra a víz (Blikk)
Több mint 572 ezer liter olaj szivárgott a Csendes-óceánba, a dél-kaliforniai partvidéken óriási olajszőnyeg alakult ki a víz felszínén.
okt. 4
9:36
A járvány kitörése óta nem hoztunk be ennyi használt autót (ProfitLine)
Szeptemberben 12 648 használt személyautót regisztráltak az országban a DataHouse adatai szerint, ami a tavaly szeptemberi szinthez képest 6 százalékos, az előző hónaphoz képest pedig 16 százalékos növekedést jelent. 2020 februárja, vagyis a koronavírus-járvány kitörése óta nem tapasztalhattunk ekkora forgalmat a használtimportban.
okt. 4
9:36
Kína mesterséges intelligenciával tarolhatja le a világot (Portfolio)
A SenseTime Kína egyik legnagyobb reménysége a mesterséges intelligencia szektorban zajló globális versenyben. A vállalat, amely a kínai kormány támogatását élvezi, idén tervez a tőzsdére lépni, de a nemzetközi terjeszkedés tekintetében a nyugati országok ellenséges fellépése akadályozhatja.
okt. 4
9:39
A hétvégén 31 beteg halt meg koronavírusban (Menedzsment Fórum)
Kijöttek a hétvégi adatok, és nem állt meg a negyedik hullám járványgörbéje.
okt. 4
9:39
Spóroljunk a fűtéssel: milyen megoldások közül választhatunk? (Blikk)
Közeledik a hideg idő, ezzel együtt a fűtési időszak – a Provident segít abban, hogyan várjuk a hűvös őszi hónapokat tudatos, költséghatékony fűtési megoldásokkal!
okt. 4
9:39
Rengeteg magyart kergetett öngyilkosságba a járvány: ez áll a tragédiák hátterében (Pénzcentrum)
Szeptemberben közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az éves öngyilkossági adatokat: 2020-ban jelentősen többen lettek öngyilkosok, mint 2019-ben, ezzel évtizedek óta tartó csökkenő trend tört meg. A koronavírus-járvány és a karantén hosszú távú hatásáról, a társadalomban zajló folyamatokról a korcsoportos, területi, hónapra lebontott adatok
okt. 4
9:39
A harmadik negyedévben is rekordot döntött a Tesla (autopro)
Egészen remek évet produkált eddig az amerikai elektromosautó-gyártó.
okt. 4
9:39
Európai igazságügyi miniszteri konferenciát rendez Magyarország (Demokrata)
Magyarország élen jár az igazságügy digitalizációjában – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter.
okt. 4
9:39
Homonnay Gergely: Szavazz Dobrev Klárára, mert ő tudja mit akar (Mandiner)
Karigeri csak a hatalmat akarja.
okt. 4
9:39
Irány Anglia! A beoltottaknak már nem kell teszt a beutazás előtt (Helló Magyar)
Így változtak a beutazási feltételek Angliában:
okt. 4
9:42
Itt a NAV nagy bejelentése: régóta várt funkció élesedett az Online Számla rendszerben (Portfolio)
Régóta várt funkció élesedett az Online Számla rendszerben. A NAV hivatalos közlése szerint október 1-től az Online Kasszarendszert (OPG) és az Online Számlát (OSA) összekapcsolják. Az adóinformatikai fejlesztésekkel foglalkozó SDSYS Zrt. vezetőjét, Poór Károlyt kérdeztük a változásról.
okt. 4
9:44
55 milliós bírságot kapott az Erste az MNB-től (Portfolio)
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán összesen 54,7 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Erste Bankra, a csoporthoz tartozó lakás-takarékpénztárra és jelzálogbankra, egyebek közt vállalatirányítási, hitelkockázati, IT-biztonsági, adatszolgáltatási, hitelkockázat-számítási, értékvesztés-képzési, illetve a betétbiztosítási nyilvántartásra vonat
okt. 4
9:45
Egyre nő a lélegeztetőgépen lévők száma (Privátbankár)
Nem jó hír, hogy a hétvégi összesített koronavírus-adatok szerint egyre többen vannak lélegeztetőgépen.
okt. 4
9:45
Hamis receptekkel váltott ki 80 doboz gyógyszert egy üllői férfi (ATV)
Vényköteles gyógyszereket vásárolt egy üllői férfi, aki hamis orvosi receptekkel jutott a készítményekhez, a rendőrség letartóztatta.
okt. 4
9:45
Zimány Linda elárulta, mennyi van még hátra neki (Promotions)
Zimány Lindának nagy tervei vannak a következő néhány évben, de vajon mi köze mindennek Daniel Craig-hez?
okt. 4
9:45
A vállalkozók és a kormányzat közötti együttműködésre van szükség (Demokrata)
A partnerségen alapuló gazdaságpolitikában hiszünk – jelentette ki Schanda Tamás.
okt. 4
9:48
Nagy zűr Nagy-Britanniában: fél évig ígérnek munkát az uniós kamionsofőröknek (Adózóna)
A brit belügyminisztérium szombati bejelentése szerint március végéig vállalhatnak munkát azok az uniós kamionsofőrök, akik a súlyos üzemanyagellátási fennakadásokat okozó sofőrhiány enyhítésére meghirdetett kedvezményes engedélyezési program keretében érkeznek Nagy-Britanniába.
okt. 4
9:51
Több a soknál? – újra nagyobb mértékben drágulnak az üzemanyagok (Auto Pult)
Minden hétfőn és szerdán reménykedve várom az üzemanyagok áraival kapcsolatos híreket, de az elmúlt időszak csak csalódást tartogatott ebből a szempontból. A gázolaj literenkénti átlagára az elmúlt két hétben 28 forinttal emelkedett, és bár a 95-ös benzin ezalatt „csupán” 6 forinttal drágult, így is rekordmagassan tanyázik mindkét üzemanyagtípus ár
okt. 4
9:51
Zimány Linda elárulta, milyen férfira vágyik – Ez a legfontosabb a modellnek jövendőbeli párjában (Femcafe)
Bár Zimány Linda még nem találta meg az igazit, azt elárulta, milyen számára a tökéletes férjjelölt, akivel családot alapítana.
okt. 4
9:51
Britney Spearst leválthatják a robotok? Zenélő mesterséges intelligenciát hoztak létre (Hamu és Gyémánt)
Kínai kutatók egy csoportja olyan mesterséges intelligenciát akart létrehozni, amely képes zenét szerezni a meglévő darabok alapján. Bármennyire is úgy gondoljuk, hogy a legújabb popslágereket gépek alkotják, a mesterséges intelligenciát (MI) jelen pillanatban még könnyebb rávenni arra, hogy megértse a zene különböző aspektusait, mint arra
okt. 4
9:54
Megvan az utolsó miniszterelnök-jelölti tévévita időpontja (Infostart)
Az RTL Klub akkor határoz a pontos szabályokról, amikor kiderül, hogy két vagy három jelölt marad versenyben a második fordulóra.
okt. 4
9:57
Tovább döntögetik az árrekordokat az üzemanyagok (Menedzsment Fórum)
A benzin literje átlagban bruttó 8, míg a gázolajé 6 forinttal kerül többe szerdától, s mindkettő egyre közelebb kerül az 500-as szinthez.
okt. 4
9:57
Javul a helyzet Oroszországban (ATV)
Oroszországban augusztusban a szakértők által vártnál nagyobb mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom és stagnálás helyett csökkent a munkanélküliség.
okt. 4
9:57
Halálra gázolt terepjárójával egy biciklist, majd tovább hajtott, másnap egy hasonló terepjáró ismét elütött egy biciklist (SzMo)
Egy sötét színű terepjáróval gázoltak el egy kerékpárost Jánossomorján, majd nem sokkal később egy gyalogost Mosonmagyaróváron. A sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott el.
okt. 4
9:57
Álarcos énekes: lelepleződött a Holdjáró, eddig csak ketten tudták a titkot (SzMo)
Nádai Anikó volt a jelmezben, aki örömmel szerepelt a műsorban, sajnálja, hogy távoznia kell.
okt. 4
9:57
A teljesen beoltottaknak már nem kell teszt az angliai beutazás előtt (SzMo)
Hétfőtől eltörlik a sárga és zöld besorolású országokat, csak a vörös jelzés marad meg.
okt. 4
9:57
Tengeralattjáróról tesztelték az orosz Cirkon hiperszonikus fegyvert (Növekedés)
Először hajtott végre tesztindítást atom-tengeralattjáró az orosz Cirkon hiperszonikus manőverező robotrepülőgéppel - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
okt. 4
9:57
Hidvéghi Balázs: Aki magyargyűlölő, az jó európai? (Mandiner)
A Fidesz EP-képviselője Facebook-bejegyzésben véleményezte Klaus Johannis román államfő friss Nagy Károly-díját.
okt. 4
9:57
Offshore is üzletelhetett az egyik leggazdagabb magyar (Forbes)
A nemrég kiszivárgott Panama-iratok eddig soha nem látott részletességgel tárták fel, hogyan rejtik el vagyonukat különböző egzotikus országokban a világ vezető politikusai, nagyvállalkozók, hírességek és bűnözők.
okt. 4
10:00
Nyakunkon az 500 forintos benzinár: nagyot drágulnak az üzemanyagok szerdán (Pénzcentrum)
Szerdán a benzin átlagára bruttó 8 forinttal emelkedik, a gázolaj átlagára pedig bruttó 6 forinttal kerül majd többe.
okt. 4
10:03
Vádat emeltek az Ördög Ügyvédje-ügyben (444.hu)
Czeglédy Csabát nem nevezték meg, de korábban elismerte, hogy őt sejtik a Borkai-videó szivárogtatása mögött. Pénzbüntetést kértek rá, tagadja a vádakat.

Keresés