Október 4-től, vagyis mától indul a Zöld Otthon Program, ami akár 70 millió forint, a piaci hiteleknél jóval olcsóbb lakáshitelt is jelenthet azoknak, akik új építésű, energiatakarékos otthonban gondolkodnak. A Bank360.hu elemzői összefoglalták a program legfontosabb feltételeit és utánajártak, hogy mely bankoknál lehet már beadni az igénylést a le
Nem először, jó eséllyel nem is utoljára szólalt meg a bitcoin kapcsán Edward Snowden, a világ talán leghíresebb szivárogtatója, Az immár egy éve permanens oroszországi tartózkodási engedéllyel rendelkező kiberbiztonsági szakember friss tweetjében arról beszélt, miként látja most a bitcoin helyzetét,…
Madrid kivételével csökkenéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvényindexek hétfőn, a kockázatvállalási hangulatot jelentősen rontotta az ázsiai értékpapírpiacok gyenge teljesítménye.
A kormány meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet, így az elmúlt másfél évben lejárt diákigazolványok egészen március elejéig érvényesek lesznek.
A magyar gazdaság sikeréhez szükség van a vállalkozók és a kormányzat közötti hatékony együttműködésre. "Magyarország kormánya partnere kíván lenni a munkaadóknak és a munkavállalóknak egyaránt, így elkötelezettek vagyunk a korszerű, modern ismeretekkel felvértezett munkaerő képzése mellett" - jelentette ki Schanda Tamás, az Innovációs és Technológ
Az ország elnökének tweetje nagyon úgy tűnik, hogy a geotermikus energia felhasználásának első képkockáit mutatja be az ország bitcoin bányászata kapcsán. El Salvador elnöke ugyanis egy Twitter videón keresztül közölte, hogy az ország megkezdte a geotermikus energia felhasználására irányuló projektjét…
A legkedveltebb gyümölcsből készítettük el az ország egyik legkedveltebb süteményét. Ha pontról követi a receptet, mennyei almás pite lesz a végeredmény!
Egy karosszériaelem akusztikai vizsgálata során például a kerékfelfüggesztési pontokat előre definiált irányokból és frekvenciákban rázógép segítségével gerjesztik, a válaszként keletkező karosszéria-elmozdulásokat a lézeres rezgésmérőt alkalmazó méréstechnika segítségével mérik. A mérési pontok sebességének meghatározása a Doppler-jelenségen alaps
Az Air Products & Chemicals amerikai ipari gázszolgáltató óriásvállalat bejelentette, hogy Szaúd-Arábiában egy 4 gigawattnyi szél- és napenergiával működő zöld hidrogénüzemet tervez építeni, amely a világ eddigi legnagyobb ilyen projektje.
Az interneten terjedő kihívások akár végzetes veszélyeivel, az adatbiztonsággal és az ellopott adatok témájával foglalkoznak a DUE Médiahálózat és a Telenor Magyarország idei NetBiztos pályázatának nyertes videói. A díjakat a DUE Országos Ifjúsági Sajtófesztiválján adták át. A NetBiztos pályázatot 2015 óta hirdeti meg a DUE Médiahálózat és a Teleno
Tűkön ülve izgulunk, hogy a rengeteg magyar és nemzetközi elismerés után vajon a Nobel-díjat is megkapja-e a magyar biokémikusnő, a Pfizer-vakcina társalkotója, Karikó Katalin?
Október 4-től elérhető a NHP Zöld Otthon Lakáshitel a GRÁNIT Banknál. A hitelt bármely ingatlannal kapcsolatos finanszírozási célra igényelni lehet, azaz vásárlásra, építésre, illetve telekvásárlásra egyaránt nyújtja a Bank, a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott kamatmaximumnál jóval kedvezőbb kondíciókkal: a futamidő végéig fix 1,99 százalékos
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint ha csalódnak, akik rá szavaztak, nem mennek el, de semmiképpen nem szavaznának Dobrevre. „Persze lehet, hogy a Karácsony-elutasítottság még erősebb, mint amit én is érzékelek” – tette hozzá.
Fertőzőbb, mint a bárányhimlő – írja a negyedik járványhullámért felelős delta-variánsról a Házi Gyermekorvosok Szövetsége, amely támpontokat fogalmazott meg a gyermekek ellátásához. A delta variáns által okozott fertőzés hosszabb lehet és
A hátráló Merkúr barátságos fényszöge a Jupiterrel nem óv meg az utazással és a kommunikációval kapcsolatos nehézségektől, de a szóbeli vagy írásbeli megállapodásoknak sem kedvez ez a konstelláció. Kezeld kellő óvatossággal technikai eszközeidet, amelyek a hét elején elromolhatnak. Az udvariasság és a diplomácia képessége alkalmassá tesz bennünket
Hétfőn délelőtt újabb hirtelen forinterősödés alakult ki, az euró jegyzései 356-ig estek, így egyre jobban eltávolodik az árfolyam a 360-as szinttől. Pénteken már volt egy nagyobb erősödés, amiben Virág Barnabás MNB-alelnök héja hangvételű üzenetei játszották a fő szerepet amellett, hogy a negyedév vége eltelt és így a swappiaci feszültség is enyhü
A negyedik járványhullámért felelős delta-variáns fertőzőbb, mint a bárányhimlő, a gyerekeknél pedig más tünetekkel jelentkezhet- írta a Házi Gyermekorvosok Szövetsége, akik támpontokat fogalmaztak meg a gyermekek ellátásához.
A bankcsoporthoz tartozó lakás-takarékpénztárra és jelzálogbankra, egyebek közt vállalatirányítási, hitelkockázati, IT-biztonsági, adatszolgáltatási, hitelkockázat-számítási, értékvesztés-képzési, illetve a betétbiztosítási nyilvántartásra vonatkozó problémák miatt összesen közel 55 millió forintos bírságot szabtak ki.
1995-ben debütált minden idők egyik legnépszerűbb tinifilmje, amely meghozta az ismertséget Alicia Silverstone-nak – s bár a Spinédzserek valóban nem egy friss alkotás, mind a mai napig a képernyőre szegezi a tekintetet.
Előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz a magyar hosszú hozamok jelentős emelkedése, ha az MNB folytatja az állampapír-vásárlási programjának leépítését – emelték ki legújabb elemzésükben az UniCredit Bank szakértői. Az elemzők szerint az idei 7 százalék körüli tempó után 2022-ben is 5,4 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, a jegybank pedig a jövő év v
A mágneses célfúzió (MTF) lehet a szénmentes energia jövője, ami biztonságosabb a hagyományos nukleáris energiatermelésnél. Annak érdekében, hogy kiderüljön a célfúzió leválthatja-e az atomenergiát, Londonban egy demonstrációs üzemet építenek. Az üzem az érdeklődő közönség számára is látogató lesz, hogy a technológiával bárki közelebbről megismerke
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálata nyomán összesen 54,7 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Erste Bankra és a csoporthoz tartozó lakás-takarékpénztárra és jelzálogbankra – közölte jegybank. A feltárt problémák miatt az MNB az Erste Bankra 45,3 millió, az Erste Lakás-takarékpénztárra 5,7 millió, az Erste Jelzálogbankra pedig
Számos intézkedés született az elmúlt időszakban az állatok védelme és a teremtett világunk megóvása érdekében - hívta fel a figyelmet az Állatok Világnapja kapcsán Nagy István agrárminiszter.
Ételrendeléskor az egyik nagy félelmünk az lehet, hogy kihűl, mire az ajtónkhoz ér vele a futár, a másik pedig, hogy az ebédünk vagy vacsoránk jelentős része a dobozon kívül végzi. De tetemes mennyiségű fólia fenntarthatósági szempontból is eléggé megkérdőjelezhető.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálata nyomán összesen 54,7 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Erste Bankra és a csoporthoz tartozó lakás-takarékpénztárra és jelzálogbankra, - jelentette be hétfőn a magyar jegybank. A feltárt problémák miatt az MNB az Erste Bankra 45,3 millió, az Erste Lakás-takarékpénztárra 5,7 millió, az Erst
A legutóbbi felmérések szerint a jelentkezők több mint harmadának nem jut hely a kollégiumokban, így férőhely hiányában végül albérletbe kényszerülnek. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szerint a közelmúltban megvalósított fejlesztések hiába bővítették a kapacitást, ez még mind messze nem elegendő.