Október 3-án, a Német Egység Napján, pontosan egy héttel a CDU számára megsemmisítő eredményt hozó szövetségi parlamenti választás után, Angela Merkel elmondta kancellári pályafutásának egyik utolsó, vagy tán épp a legutolsó nagy beszédét.
Bánsági Ildikó a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, aki számos legendás alkotásban bizonyította már be tehetségét – ennek ellenére azt mondja, olyan alacsony a nyugdíja, hogy nem tudna megélni belőle.
A Babaváró hitel egy öt évig mindenképpen ingyenes, kamatmentes kölcsön. Ennek ellenére kapcsolódik a konstrukcióhoz kamat, csak azt az állam fizeti meg helyettünk. De mi a helyzet akkor, ha valami miatt elveszítjük a kamatkedvezményt? A Bankmonitor szakértői szerint ebben az esetben lesz lényeges a Babaváró kamatszintje, ami novembertől rekord mag
Egyiptomi és jordániai járatokat indít a Wizz Air Budapestről, decembertől az egyiptomi Hurghadába, valamint a jordániai Ammánba és Akabába üzemeltet majd közvetlen járatot – tette közzé a diszkont légitársaság.
Magyarország átadja családpolitikai tapasztalatait a Boszniai Szerb Köztársaságnak, és segíti az országot, hogy minél többet tudjon tenni a fiatalok támogatásáért, a gyermekvállalás segítéséért - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott a Boszniai Szerb Köztársaság el
Közép-Ázsia szerepe felértékelődött biztonsági és gazdasági szempontból is, ezért fontos lenne, hogy az Európai Unió is nagyobb figyelmet fordítson a térségre - közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután kirgiz kollégáját, Ruszlan Kazakbajevet fogadta hétfőn Budapesten.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya a hétfői kerethirdetéskor úgy fogalmazott, nem fog foggal-körömmel, mindenáron ragaszkodni pozíciójához.
A megújuló energiára való átállás legnagyobb kihívása az energiatárolás kérdése, amelyre a hidrogén ideális megoldás lehet: az elektromos áram ugyanis hidrogénné alakítható, amely gyakorlatilag bármeddig raktározható, majd igény szerint villamos vagy hőenergia nyerhető belőle. Ez a folyamat eddig túl költségesnek bizonyult, azonban, ha a megújuló e
David Julius és Ardem Patapoutian megosztva kapták a 2021-es orvosi Nobel-díjat, melyre sokan esélyesnek tartották Karikó Katalint is. A magyar biológusnak a szerdai kémiai díj eredményhirdetésekor van még esélye.
Az emberi faj hatása a környezetére már olyan hatalmas, hogy azzal saját magát is veszélyezteti. Ezért most olyan ismeretterjesztő könyveket ajánlunk, amik segítenek eligazodni az adatok és kutatási eredmények dzsungelében, hogy jobban átlássuk, mi történik velünk. (Ebben a cikkben korábban öt olyan könyvet válogattunk, ami a gyerekeknek segít klím
A Pandora-iratok 35 vezető (elnök, miniszterelnök, államfő) és több mint 300 más köztisztviselő (például miniszter, bíró, polgármester, katonai tábornok) titkos offshore-ügyeit tárják fel.
A várakozásokkal és a magyar reményekkel ellentétben nem Karikó Katalin kapta az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. A koronavírus hosszan tartó árnyékában sokan kezelték kiemelt esélyesként Karikó Katalin kutatóbiológust, biokémikust és kutatótársát,
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/10/04/5404/
Szerdán változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 8 forinttal, míg a gázolaj literenkénti átlagára 6 forinttal nő.
Az amerikai David Julius és a libanoni Ardem Patapoutian kapta az orvosi-élettani kategória Nobel-díját, amiért felfedezték a hőmérséklet és az érintés receptorait. Az mRNS-vakcinát kifejlesztő magyar tudóst is az esélyesek között tartották számon.
Nagy meglepetésre a magyar csapat Belgiumot és Spanyolországot megelőzve az első helyen végzett az idei dél-franciaországi Avignonban tartott borfelismerő világbajnokságon. Franciaország egyik legfontosabb szakfolyóirata, a Revue des vins de France című havilap idén kilencedik alkalommal rendezte meg a versenyt, amelyen 27 ország mérkőzött
A budapesti belvárosi ingatlanpiacon jelenleg is számos aktív vevőcsoportot találhatunk, leginkább a 40, 80 és 100 millió Ft körüli ingatlanoknál, a koronavírus okozta gazdasági válság és visszaesés ellenére. Bár a tranzakciószámok azért jelentősen csökkentek, az idei év végére már komolyabb aktivitásra számít ezektől a vevőcsoportoktól a belvárosi
A Babaváró hitel egy öt évig mindenképpen ingyenes, kamatmentes kölcsön. Ennek ellenére kapcsolódik a konstrukcióhoz kamat, csak azt az állam fizeti meg helyettünk. De mi a helyzet akkor, ha valami miatt elveszítjük a kamatkedvezményt? A Bankmonitor szakértői szerint ebben az esetben lesz lényeges a Babaváró kamatszintje, ami novembertől rekord mag
Elérkezettnek látták az időt arra az LVC Diamond Kft. kormányközeli tulajdonosai, hogy aktiválják az új online kaszinójukat. 2056-ig szól az engedélyük és nyitási bónusszal kedveskednek a játékosoknak.
Bár a nemzetközi hangulat nem olyan jó, pénteki történelmi csúcsa közelében jár a BUX index, miután az egyik brókercég hatalmasat emelt az OTP célárán. A forint is folytatja erősödését, amit múlt héten kezdett. A Tesla jó számokat közölt, de bizonytalan az eladások szerkezete. A OPEC ma ülésezik.
A Honda Civic Type R kategóriájának egyik etalonja: az elsőkerékhajtású sportkompaktok mezőnyében mindig is kiemelkedő helyet foglalt el a japánok modellje, a jelenleg kifutó modell pedig – a Renault Mégane RS-sel versengve – a leggyorsabb elsőkerékhajtású autók közé tartozik. A gyáriak – sokak nagy bánatára – már azt is bejelentették, hogy a nemré
Kétség sem fér hozzá, hogy a Polgár-házaspár nem az átlagos emberek hétköznapjait éli, az azonban még Árpitól is meglepő, mivel kedveskedett feleségének - nem, nem egy ékszert vagy egyéb luxustárgyat vásárolt Tündének, ennél egy sokkal nagyobb gesztussal lepte meg párját.
A szélerőművek alacsonyabb termelése miatt csökkent a megújuló forrásokból származó elektromos áram részaránya a felhasználásban az idei első három negyedévben Németországban.
A hőmérséklet és az érintés érzékeléséért felelős receptorok felfedezéséért két tudós, az amerikai David Julius és az Egyesült Államokban élő, libanoni születésű Ardem Patapoutian kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.
Zuhogó esőben indult a nap Portugáliában, Sebestyén Peti az esős körülmények között a 7. helyen kezdte a napot. A délutáni versenyre felszáradt a pálya, ám Peti eddigi legjobb teljesítményét nyújtva, a 16. helyről egészen a 9. pozícióig menetelt, csupán 3 tizedre elmaradva attól a Philip Oettl-től, aki jelenleg 3. helyen áll a VB összetettben. A ma
Hetedikként született egy Tolna megyei község beás cigány családjába, és már korán elhatározta, hogy tovább fog tanulni. Ő lett az ország első cigány Mta-ösztöndíjas PhD-hallgatója, szerepel az 50 elszánt magyar nő című kötetben, számos díj és elismerés tulajdonosa, és 2020-ban megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet. A Pécsi Tudományegyetem adjunkt