A rendezvény keretein belül előadásokkal és panelbeszélgetések révén járják körbe a közétkeztetés új szabályait és az ezzel járó lehetőségeket a termelők számára.
A Wizz Air bejelentette, hogy decembertől közvetlen járatot indít Egyiptom egyik legnépszerűbb üdülővárosába, valamint Jordánia két ékkövébe is. A Budapest – Hurghada, valamint Budapest – Ammán, illetve Akaba járatok 2021…
A londoni kormány feltételeit nem akarják elfogadni a munkavállalók, amely így az ellátási láncok bénulásával is szembenézhet. Gálik Zoltán (Budapesti Corvinus Egyetem) szerint a boltok és a patikák a benzinkutakhoz hasonló képet is mutathatnak a közeli jövőben.
A szőrtelenítés ugyanolyan elemi része a hétköznapjainknak, mint a rendszeres fürdés, illetve fogmosás. Kiderült, hogyan kellene helyesen borotválnunk a lábunkat, hogy megelőzzük a szőrbenövéseket és a sérüléseket.
A magyar biokémikus az mRNS-vakcina kifejlesztéséért szerepelt a Nobel-díj, a legnagyobb tudományos elismerés várományosai között, de végül nem ő kapta meg az elismerést.
Az indulás reggelén máris komoly verseny van a Zöld lakáshitel piacon: a money.hu gyors körképe szerint van már bank, amelyik a maximum 2,5 százalékos kamatból is enged, ám a hitelre rakódó eltérő költségek miatt is érdemes átnézni a kondíciókat, mert milliókat spórolhatunk.
Több mint tízmilliárd eurót takarítottak meg a vállalkozások Németországban tavaly azzal, hogy korlátozták dolgozóik üzleti utazását, mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés.
Összefogó ellenzék a kormánypárt ellen, populistának nevezett erőpolitikus a szivárványkoalícióval szemben: a cseh politikát is ismerős törésvonalak szabják át az októberi választás előtt.
Hétfőtől katonák is furikázzák a benzint, akkora a kamionsofőr-hiány. A brit miniszterelnök, Boris Johnson szerint nem megoldás a vendégmunkások tömeges visszaeresztése.
Az idei második félévtől Magyarországon tilos bizonyos egyszer használatos műanyagtermékek, továbbá oxidatív úton lebomló műanyagból készült termékek forgalomba hozatala. Hogyan hatott a tiltás a műanyagipari szereplőkre? Hogyan állnak a kérdéshez a fogyasztók? Milyen gépoldali fejlesztések segíthetnek a hazai vállalatoknak abban, hogy az új szabál
A törvény bizonyos speciális esetekben nem ad mentességet a könyvvizsgálat alól akkor sem, ha egy vállalkozás egyébként alatta marad a jogszabály által előírt küszöbértékeknek.
Együttműködési megállapodást kötött az Erste Bank és a Deutsche Leasing Hungária, amelynek keretében az Erste Bank ügyfélköre számára az ipari és mezőgazdasági eszközfinanszírozási igények egy részét a független lízingcég fogja kielégíteni. A jelenleg összesen 3000 ügyféllel és több mint 160 milliárd forint finanszírozott eszközvagyonnal rendelkező
A piacon az amerikai monetáris szigorítás okoz aggodalmakat, de a mennyiségi lazítás kivezetése mindaddig nem tragikus, amíg a növekedés fennmarad - írja blogján Zsiday Viktor befektető. A gond akkor lehet, amikor a befektetők rájönnek, hogy a kínai gazdaság belassul. Zsiday szerint erre komoly esély van, a kínai vezetés számára ugyanis már nem az
A két hitelintézet partnersége eredményeként a hazai vállalkozások a lízingkonstrukciók teljes köréhez hozzáférnek a társaságoknál, az ügyfelek kiszolgálása még hatékonyabbá válik.
Nagy bajban lenne Bánsági Ildikó, ha nem lenne a Nemzet Művésze címe, és az azzal járó havi apanázs: ugyanis a legendás színésznőnek most nincs fix társulata, szabadúszóként dolgozik, a nyugdíja pedig ijesztően kevés.
Sok sztárpár akad, akikről azt gondoljuk, hogy tökéletesen mutatnak együtt, de Amal és George Clooney még ebben az elitligában is kiemelkedőek. A páros harmóniája minden megjelenésük alkalmával szívderítő, és persze elképesztően stílusosak is.
A legtöbb ember számára a hétkezdés mindig kínkeservesen indul. Ha már ennyire fáj, hogy vége a hétvégének, készítsünk egy villámgyors, de különleges ízvilágú tésztát – hátha a finom ízek a visszaállást is megkönnyítik.
1990-ben Lengyelország és Magyarország jelentős fejlettségi különbséggel érkezett el a rendszerváltoztatáshoz. A lengyeleknél az egy főre eső fejlettség az EU-átlagához képest 39,6 százalék volt, a becsült magyar adat ugyanebben az időben 56,9 százalék. 1990-ben tehát a magyar gazdaság még mintegy 17 százalékkal közelebb volt az EU-átlagához, mint
A szökött tarajos sül és a csatornában talált aligátorteknős még a győri állatkert vendége, a bébi hódot visszatelepítették élőhelyére a szakemberek. Az az állat maradhat, amelynek az előírás szerinti tartási körülményeket tudnak biztosítani, s már nem lennének életképesek a természetben.
A partnerség eredményeként a hazai vállalkozások a lízingkonstrukciók teljes köréhez hozzáférnek a társaságoknál, az ügyfelek kiszolgálása még hatékonyabbá válik.
A Hopson Development dél-kínai székhelyű ingatlanvállalat készül megvenni az eladósodott China Evergrande cégcsoport ingatlankezelő részlegének 51 százalékát - jelentette sajtójelentésekre hivatkozva a Global Times című kínai lap.
Közép-Ázsia szerepe felértékelődött biztonsági és gazdasági szempontból is, ezért fontos lenne, hogy az Európai Unió is nagyobb figyelmet fordítson a térségre - közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután kirgiz kollégáját, Ruszlan Kazakbajevet fogadta hétfőn Budapesten.
Emlékezetes, Lázár János, egykori kancelláriaminiszter kurtán-furcsán távozott annak idején a kormányból, gyakorlatilag mintha visszavonult volna. Persze, maradt fideszes képviselő, illetve különböző feladatokat is kapott: így ő intézte a mezőhegyesi ménesbirtok ügyeit, a dohányzásellenes kampányt, vagy épp a rendrakási feladatokat a teniszszövetsé
A baloldal mindent újra tönkretehet az adóemelésekkel, minden eddigi gazdasági eredmény veszélybe kerülhet - mondta hétfői videónyilatkozatában a Fidesz szóvivője.
Karikó Katalin helyett az amerikai David Julius és az Egyesült Államokban élő, libanoni születésű Ardem Patapoutian kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. A kutatók a hőmérséklet és az érintés érzékeléséért felelős receptorok felfedezéséért vehették át a kitüntetést – jelentette be a stockholmi Karolinska Intézet.A két kutatónak köszön
Tizenegy éve, 2010. október 4-én következett be Magyarország eddigi legsúlyosabb ipari katasztrófája, amely a második Orbán-kormány első nagy próbatétele volt.
Az immár 10 millió felhasználóval rendelkező TradingView újabb funkcióval bővítette szolgáltatásait. Az első számú tőzsdei elemző oldal a mobil alkalmazásában is elérhetővé tette a szimulált kereskedés, vagyis a Paper Trading lehetőségét, amivel bárki kipróbálhatja, hogy milyen kereskedő válna belőle. A…