Tisztulást indíthat el az Állami Számvevőszék átvilágítása, hogy kizárólag olyan pártok juthassanak közpénzhez, amelyek el tudnak számolni a kapott költségvetési támogatással és adományokkal, illetve a demokratikus választásokon hitelesen tudjanak megjelenni – emelte ki Holman Magdolna alelnök, a rendszeres költségvetési támogatásban nem részesült
Október 1-jétől ismét lehet igényelni a szabadfelhasználású, teljesen kamatmentes Diákhitel Pluszt a felsőoktatásban tanulóknak. Eddig több mint negyvenezren vették fel a kölcsönt.
Újabb nemzetközi turisztikai elismerést szerzett Magyarország egyik legszebb kastélya, melyet szerelme jeléül épített feleségének egy báró a 19. században.
Heatlie Dávid és Dóri már tavasszal kimondták a boldogító igent, de az esküvővel a vírushelyzet miatt szeptemberig várniuk kellett, ahol a vőlegény anyukája, Csepregi Éva volt a hangulatfelelős.
Pénzért vették az ózdi romák szavazatait a baloldali előválasztáson – erről tanúskodnak a birtokunkba került felvételek. A hírek szerint azonban máshol, például Putnokon is történtek hasonló esetek.
A 2010 előtti időszak alapján újra elkezdődhetne az energia-, a bankszektor, a hazai infrastruktúra és ellátórendszerek privatizációja, kiszervezése. Ugyanakkor nem lehet érdekünk az önállóság feladása.
A Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) ellátási körébe tartozó ingatlanokban, vagyis az állami szektorban négy évig egyetlen cég, a B+N Referencia Zrt. végezheti a takarítást, a fertőtlenítést, a kártevőirtást, valamint a kertészeti és parkfenntartási munkákat.
A Wizz Air mai bejelenteése szerint immáron a 7. olaszországi bázisát nyitotta meg, ezúttal a velencei Marco Polo Nemzetközi Repülőtéren (VCE). Ezzel 4 új belföldi és 12 nemzetközi járat indul,…
A Facebook termékei "ártanak a gyerekeknek, megosztottságot keletenek és gyengítik a demokráciánkat" - állítja a cégnél dolgozott és immár magát nyilvánosan felvállaló informátor. Frances Haugen az amerikai Szenátus előtt tett megrázó erejű vallomást.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/10/06/5450/
Körülbelül 1 óra múlva kezdődik Strasbourgban egy újabb vita Magyarországról, most a koronavírus utáni Helyreállítási Alap magyarországi kifizetéséről. Strasbourgban van tudósítónk, Zöldhegyi Katalin.
Kémjeihez intézett szigorúan titkos táviratában az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) elismerte, hogy túl sok informátorát ölték meg az elmúlt időszakban.
A pápai Astotec Automotive Hungary Bt. idei üzleti tervében az előző évinél mintegy 9 százalékkal magasabb, 25 milliárd forintos nettó árbevétel szerepel, a nyereség megőrzése mellett, amelynek elérésére minden esély megvan - közölte Retkes Gábor, a cég ügyvezetője.
A Gardróbnapló e heti kiadásában a Szeretest blog egyik alapítóját, Gőbel-Szabó Szandrát kísérhetjük el, miközben megosztja velünk, hogy mit is visel a hétköznapokon. Kövesd Szandrát a saját Instagram oldalán is: https://www.instagram.com/szanszab/
A főpolgármester vélhetően azt követően próbált erőt demonstrálni, hogy friss közvélemény kutatások szerint 2022-ben nem fogja leváltani a Fideszt az ellenzék.