Régóta várt funkciót élesített az adóhatóság október 1-jén az Online Számla rendszerben: végre összekapcsolták az online kassza- és számlarendszereket. „Bizonyos óvintézkedések megtételével egy jól használható megoldás született, amely jól illeszkedik a NAV digitalizációt célzó fejlesztéseibe, és segíti a manuális munka csökkentését. Ugyanakkor az
A megkérdezett social media guru olyan celebekkel és cégekkel működik együtt, mint Tóth Andi, AK26, Németh Kristóf, Holland pázsit, Griff vagy épp a Szemüveg.hu.
Miközben Leonardo, a PSG brazil sportigazgatója – futballistaként 1994 világbajnoka – azzal vádolja a Real Madridot, hogy Kylian Mbappé ügyében nem tiszteli eléggé a Paris Saint-Germaint, elégedetlenkedik a francia csatár is. Igaz, ő két csatártársát kritizálta.
Az európai országok rossz döntést hoztak akkor, amikor földgázbeszerzéseiken belül csökkentették a hosszútávú szerződések arányát és helyette az azonnali piacra bízták magukat – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán. Az utóbbi napokban sorra dönti a rekordokat a földgáz ára, ami miatt egyre többen tartanak energiaválságtól, ugyanakkor az oros
Egyre több elvonás sújtja az önkormányzatokat és egyre nehezebb kérdés a humánerőforrás is, hiszen a köztisztviselők béreihez 2011 óta nem nyúltak hozzá – mondta Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke a Spirit FM Aktuál című műsorában.
Vannak olyan véletlenek, hogy a vásárosnaményi Hunor kiállítás lett a kormány szívügyének tekinthető vadászati kiállítás egyik vidéki helyszíne, míg a Hunor szállodát üzemeltető cég félmilliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kap a Magyar Turisztikai Ügynökségtől.
Több mint két és fél éves próbaüzem után, október 25-én hivatalosan is átadják a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházát, amelyet szerdán kulisszajáráson mutatott be Ókovács Szilveszter főigazgató.
Mire számíthatunk a következő napokban és hetekben a részvénypiacokon? Milyen fontos szintekre kell figyelni a főbb indexek esetén? Melyek lesznek a jól és rosszul teljesítő régiók, országok, szektorok és ágazatok? Mik lesznek a legizgalmasabb részvények a következő időszakban? Az ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ előadásunk során, melyne
Karácsony és Márky-Zay véletlenül rádöbbent, hogy akár tandemben is indulhatnának a második fordulóban. Az előválasztó polgár majd viszonyulni fog hozzá.
Jövőre 42 milliárd forintnyi forrás érkezhet a Pécsi Tudományegyetemre (PTE), míg az intézményt működtető alapítvány 2022 és 2026 között összesen több mint 213 milliárd forint finanszírozásban részesül - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-vel.
A kontármunka-károsultak aránya 34 százalék volt az elmúlt egy évben. Egy kontármunka átlagos kárösszege 753 320 forint. Nem meglepő, hogy alacsony szintű, 3,54 csillag a lakosság építőiparba vetett bizalma, a maximálisan adható ötből. Ez gyenge közepes, hullámzó teljesítményt takar – állapítja meg egy friss kutatás.
Egy egészen különleges íróházaspár, Szabó T. Anna és Dragomán György az Elviszlek magammal e heti vendégei. Közös és mégis nagyon különböző erdélyi sorsról, kamaszként átélt áttelepülésről, a hatalmi rendszerek sajátosságairól, a magánéleti és írói sikerhez vezető soha véget nem érő útról is meséltek. Ne hagyjátok ki:
Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik egy-egy erős orvosi diagnózis után, amely komoly betegséget mutatott, elkezdtek egészségesen élni, táplálkozni, s évekkel-évtizedekkel tolták el a beígért súlyos állapot beköszöntét, vagy legyőzték a megállapított kórt. De továbbra is kérdés marad az, hogy a világról alkotott alapvető nézeteink vajon tudna
Jennifer Teege 38 évesen fedezte fel, hogy a nagyapja a náci lágerparancsnok, a szadizmusáról elhíresült Amon Göth. Jennifer anyja, Monika Göth nevelőotthonba adta a kislányát, ahol addig látogatta, míg egy német család örökbe nem fogadta. Monika Göth soha nem mondta el sem a lányának, sem az örökbefogadó családnak, hogy ki az apja. Jennifer Teege
Nehéz időszakon van túl Rácz Béla és menyasszonya, Norina. Kislányuk koraszülöttként jött világra, Norinát pedig többször meg kellett műteni, ugyanis a terhessége alatt derült ki, hogy rosszindulatú méhnyak elváltozással küzdött.
A fő felelősség Frans Timmermanst, az Európai Bizottség e témáért felelős alelnökét terheli – mondta szerdán Orbán Viktor az Európában tapasztalható gázkáoszról. A magyar miniszterelnök szerint a kontinensnek „vissza kell térnie a realitásokhoz”.
Megújította együttműködési megállapodását a Befektető-védelmi Alap és az MNB. A két intézmény közös munkája során kiemelt szerepet kap egyebek mellett az együttműködés a jogszabályok előkészítésében, a kártalanítási eljárásban, illetve a fióktelepekkel és a határon átnyúló szolgáltatást nyújtó szervezetekkel kapcsolatban.
Keresztényszociális néppártként minden tisztességes magyar embert képviselünk, de nem vállalunk közösséget semmilyen szélsőséggel – fogalmazott Jakab az ózdi jobbikos polgármester „integetésével” kapcsolatban.
A Jóbarátok visszatérése kapcsán is ő került a címlapokra néhány hónapja: Matthew Perry beszélni alig tudott a képernyőn. Most újabb megrázó képek érkeztek róla, ismét érte aggódik a világ.
Budapest belvárosában leállt a 4-es 6-os villamos, ugyanis szerda reggel műszaki hiba miatt szinte az összes Combinót szervizbe kellett szállítani. Az átvizsgálás ideje alatt pótlóbuszok közlekedtek.
Az MTI-hez szerdán eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: az esti óráktól egy következő hullámban várható eső, amelyből csütörtök éjfélig ismét nagyobb mennyiségű csapadék lehetséges továbbra is a Dunántúlon, valamint a délnyugati és nyugati megyékben lokálisan 24 óra alatt akár több mint 50 milliméter csapadék is összegyűlhet. Emiatt csütörtök