Minden eddiginél nagyobb teljesítmény. Minimális szemveszteség. Első osztályú vezetőfülke. Hihetetlenül széles vágóasztal. Magyarországon is bemutatkozott a John Deere új, X9-es kombájnszériája, ami új távlatokat nyit a betakarítás terén. Óránként több mint 100 tonna termény mindezt 1 százalék szemveszteséggel.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a magasan képzett, unión kívüli munkavállalók európai alkalmazását lehetővé tevő, megújított kék kártya irányelvet, ami uniós remények szerint segít az egyes kulcságazatokban tapasztalható munkaerőhiány csökkentésében.
Már a hazai válogató megnyerése után tudta: ha el akar menni a Miss Worldre, be kell oltatnia magát, ennek ellenére végül úgy döntött, nem veszi fel a vakcinát.
Sebastian Kurz az ártatlanság vélelmére hivatkozva minden ellene felhozott vádat tagadott. A kancellár fenntartaná a koalíciót a zöldekkel, de nem mindenáron.
Pletser Tamást, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzőjét kérdeztük arról, mely iparágak vannak leginkább kitéve a mostani helyzetnek, meddig terhelhetik a gyártók a fogyasztókra a többletköltséget, mielőtt a bezárás mellett döntenének, és hogyan készüljünk a téli fűtési szezonra.
Az előzetes adatok szerint a franchise ingatlanközvetítés 20 százalékkal, a saját irodás ingatlanközvetítés 27 százalékkal, a hitelközvetítés pedig 103 százalékkal bővült a Duna House Groupnál az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Köllő Babett és férje, Szabó András immáron 13 éve élnek együtt boldog házasságban, azonban természetesen az ő életükben is voltak hullámvölgyek, amiről a színésznő most őszintén vallott a Hot! Magazinnak.
2008-at írhattunk, amikor a fekete skinny farmer virágkorát élte. A francia sikk alapdarabja volt bokacsizmával és csíkos felsővel, platformmal és csillogó toppal pedig a péntek este ásza.
A tizenöt évvel korábban meggyilkolt B. Zoltán maradványai még mindig nem kerültek a családhoz. Szülei már csak szeretnék tisztességesen elbúcsúztatni fiukat, de attól tartanak, ezt már nem élik meg. A férfit a Sátor Lajos-féle bűnbanda végezte ki és ásta el egy gödörbe.
A pápai Astotec Automotive Hungary Bt. (korábbi nevén Hirtenberger Automotive Safety Hungary) idei üzleti tervében az előző évinél mintegy 9 százalékkal magasabb, 25 milliárd forintos nettó árbevétel szerepel, a nyereség megőrzése mellett, amelynek elérésére minden esély megvan.
– Illés Fanni élete megváltozott, amióta megszerezte pályafutása első paralimpiai aranyérmét. A 29 esztendős sportoló 100 méter mellúszásban ért a csúcsra augusztusban, Tokióban. A versenyzést nagyon élvezte, a játékokat sem érezte megterhelőnek, de az azt megelőző öt év felkészülés alaposan kifárasztotta. Ám az, hogy a gyermekkori álma valóra vált
A nemrég gyermeknek életet adó modell és párja meghirdették lakásukat, ami az ottani árakhoz nem túl drága, de a legtöbb magyar biztosan nem tudná megvenni,
Mobilkészülékcsere-támogatási program indul 5 milliárd forintos kerettel: 2022 februártól bruttó 20 ezer forintos támogatást kaphat mindenki, aki 4G vagy 5G képes készülékre cseréli régi 3G-képes mobilkészülékét - jelentette be Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Bizonyára te is tapasztaltad már, hogy a hajad állapota, az aznapra megálmodot frizurád mennyit dob a megjelenéseden. Bár egy festés vagy vágás hosszabb időre szól, egy frizurát már könnyebben lehet az aktuális hangulatunkhoz igazítani. Most mutatunk négy gyorsan elkészíthető frizurát, amit te is könnyen elkészíthetsz egy hajvasaló segítségével – s
A nagy nyári munkálatokat és szüretet követően a kert valahogy olyannak tűnik, mint az esküvős ház lakodalom után; még ott érződik az ünnep öröme, a poharak az asztalokon, az imént még a zenekar is játszott, azonban most sehol egy lélek, a nyitva hagyott ablakok függönyei tompán szólva lobognak a hajnali szélben. Most a pihenés ideje jön, előtte az
Az energiapiac kemény realitásai legyűrik a Zöld átmenetet, még mielőtt ez lendületbe jött volna. Az európai vezetők nem rendelkeznek egy olyan energia-stratégiával, amely számol a szénhidrogén és nukleáris energiaforrásokkal, mint az energiaváltás kulcsfontosságú oszlopaival. Káncz Csaba jegyzete
Mobilkészülékcsere-támogatási program indul 5 milliárd forintos kerettel: 2022 februártól bruttó 20 ezer forintos támogatást kaphat mindenki, aki 4G vagy 5G képes készülékre cseréli régi 3G-képes mobilkészülékét – jelentette be Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Az uniós szerződések egyes rendelkezései nincsenek összhangban a lengyel alkotmányos berendezkedéssel. Ezzel a lengyel alkotmánybíróság tulajdonképpen az alkotmány elsőbbségét mondta ki.
A cikk, amely szerint Újbuda a belvárosi kerületekkel vetekszik, kiemeli a Bartók Béla úti fákat, kávézókat, bárokat és a független művészeti galériákat.
"Leállás előtt az ellátási lánc!" - írja a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete. "A brit áruellátási zavarhoz hasonló súlyos helyzet küszöbén áll az Európai Unió és Magyarország, amennyiben nem történik szemléletváltás az ellátási lánc gerincét jelentő közúti fuvarozó vállalkozásokkal szemben. A lakosság és a termelőüzemek ellátása nem működhet továb
Füst Milán 1942-ben megjelent regényéből, A feleségem történetéből készített Enyedi Ildikó nagyjátékfilmet. Évtizedek óta készült rá, és bár a világ megváltozott közben, ő leforgatta, majd Cannes-ban bemutatták. Férfiképről, Európáról és Füst-olvasatáról is beszélgettünk vele. Fotó: Valuska Gábor
Benne van a pakliban, hogy megtörténik az, amire senki sem számított: elképzelhető ugyanis, hogy végül a főpolgármester lép vissza, azaz ő is beáll Márki-Zay Péter mögé.
Magyarországon mintegy négyezer 1-es típusú diabétesszel élő gyerek van, a kormány igyekszik minden támogatást megadni a családjuknak, hogy teljes életet élhessenek – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Debreceni Egyetemen (DE), a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság gyermekdiabétesz szekciój
– Albánia nem tartozik a hagyományos futballnagyhatalmak közé, viszont a magyar válogatott szeptemberi világbajnoki selejtezős veresége (0-1) is megmutatta, nem szabad lebecsülni. Már csak azért sem, mert ha a két együttes keretére pillantunk, láthatjuk, a szombaton a Puskás Arénába látogató albánok bizony háromszor annyi topligában (angol, spanyol