A nyugati országrész és a főváros kedvezőbb helyzetét mutatja a Takarék Index 2021-es élhetőségi rangsora; az összkép Budapesten a legkedvezőbb, ugyanakkor a bűnözésben vagy a megfizethetőségnél a főváros rosszul szerepel – derült ki a Takarék Index elemzőinek vizsgálatából, amelynek összefoglalóját hétfőn juttatták el az MTI-nek.
Rengetegen mentek el oltakozni a koronavírus ellen országszerte a kormány által a múlt hétre meghirdetett, és e hétre meghosszabbított oltási akcióban.
A munkaerőpiac stabilitását mutatják a legfrissebb adatok, az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint a munkaerőhiányos és erőteljes bérversennyel járó munkaerőpiaci környezet igazolja a felfelé mutató inflációs kockázatokról kialakult aggodalmakat is.
Tel-Avivban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész világon, Budapest ugyanakkor ezen a mércén továbbra sincs a száz legdrágább város között - áll az egyik legnagyobb londoni gazdaságkutató intézet, az Economist Intelligence Unit (EIU) szerdán ismertetett éves globális felmérésében (Worldwide Cost of Living, WCOL).
Az úgynevezett jutalékos rendszerben működtetett fővárosi ingatlanmutyi egyik szereplője rögtön dupla áron próbált túladni egy 256 millió forintért megvásárolt telken. Anonymus legújabb felvételén az álarcos alak 13 olyan ingatlant nevezett meg, amelyeken fű alatt adhatott tovább a főváros. Az Istenhegyi úti 844 négyzetméteres telek is korrupciós m
Pár hónappal ezelőtt a koronavírus delta variánsa tartotta lázban a világot, most azonban egy minden eddiginél fertőzőképesebb mutáció, az omikron okozhat felfordulást.
A magyarok 12 százaléka 12 hónapig bírná ki jövedelem nélkül, a lakosság 67 százaléka tudott több-kevesebb rendszerességgel pénzt félretenni az elmúlt egy évben – közölte a Provident Pénzügyi Zrt. kedden az MTI-vel az anyavállalata, az International Personal Finance (IPF) megbízásából készült nemzetközi felmérés alapján.
Tel-Avivban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész világon, Budapest ugyanakkor ezen a mércén továbbra sincs a száz legdrágább város között - áll az egyik legnagyobb londoni gazdaságkutató intézet, az Economist Intelligence Unit (EIU) szerdán ismertetett éves globális felmérésében
Fej-fej mellett az Ötös- és a Hatoslottó főnyereménye. Utóbbi játék esetében különösen izgalmas, hogy a jackpot már csak hajszálnyira van a 2008-as, 2,958 milliárd forintos rekordjától, hiszen ezen a hétvégén már 2,74 milliárd forintot nyerhet az a szerencsés, aki jól tippeli meg a hat nyerőszámot.
A hírhedt 1994-es adelaide-i bajnoki finálé vesztese nem szeretné, ha ütközéssel zárulna a 2021-es bajnoki párharc. Damon Hill szerint ugyanakkor vonzó lehet ez a lehetőség az éllovas számára.
Nem véletlen ez a nagy hallgatás, a lakás bérlője ugyanis nem a párt, hanem a Jobbik Alapítvány lehet, amelynek kuratóriumában tavaly tűnt fel Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke.
Sebastian Vettel elárulta, az F1-be kerülése óta barátságos volt vele Kimi Räikkönen, és bár hiányolni fogja a mezőnyből, az F1-en kívül továbbra is kapcsolatban maradnak.
Közel 140 fotóval mesél Polcz Alaine életéről Szávai Géza kötete, Az életed, Polcz Alaine – Asszony a hátországban (olvass bele Itt). A könyvet az őszi Margón mutatták be, ahol Szabó T. Anna kérdezte a szerzőt Polcz Alaine arcairól és a fényképek történetéről. Hallgasd vissza a beszélgetést!
A globális tőkepiaci bizonytalanság a BÉT-en is éreztette a hatását novemberben – a BUX index az előző hónaphoz képest 5 százalékkal csökkent, végül 51 465 ponton zárt. A mérséklődő tendencia a forgalmat tekintve is megmutatkozott, a részvénypiac teljes forgalma 333,9 milliárd forint volt, amely napi 15,9 milliárd forintot jelent. A vezető részvény
Horvátországban további két héttel meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket: továbbra is korlátozzák a nyilvános összejöveteleket, a rendezvények látogatása, a beutazás és az állami szférában a munkavégzés is védettségi igazoláshoz kötött, továbbá kötelező a maszk viselése zárt térben - derült ki a válságstáb szerdai rendelkezéséből.
A klímasemlegesség elérése érdekében komoly döntéseket hozott Magyarország - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozón tartott prezentációja után szerdán.
Idén és jövőre is 5 százalék körül lehet az infláció, ezért az MNB-nek folytatnia kell a monetáris kondíciók szigorítását – mondta szerdán a parlamentben Matolcsy György, a jegybank elnöke. A 2022-es infláció kapcsán a legfrissebb szeptemberi előrejelzés még jóval alacsonyabb volt, vagyis Matolcsy jó eséllyel a két hét múlva megjelenő friss számoka
Hétfő hajnalban indult útra egy máig ismeretlen helyre Rácz Erika. A hódmezővásárhelyi nő öt kisgyermekét hagyta hátra és búcsúlevelet posztolt közösségi oldalára.
Úgy tűnik, hogy a bolygónkon található víz egy részét a Nap felső légköréből évmilliárdokkal ezelőtt kifújt töltött részecskék folyója hozhatta létre. A Föld Naprendszerünk legkékebb bolygója, és mégsem tudja senki, honnan származik a víz. Egy közeli aszteroida pora most felfedett egy potenciálisan figyelmen kívül hagyott forrást: a Napot.
A törlesztési moratórium lejártával sok cég kényszerülhet megválni a hitelre vásárolt korszerű gépeitől, eszközeitől, amelyek így a másodpiacra kerülhetnek. A jó állapotú, használt berendezések újabb lökést adhatnak a felfutóban lévő online árveréseknek. A legnagyobb magyar vállalati aukciósház, a régióban is piacvezetőnek számító Intergavel Kft. é
Valódinak tűnik. Egy most felbukkant videón kiszivárgott, hogyan is néz ki Elon Musk Starship űrhajójának egyik prototípusa belülről. A videót a SpaceExplored fedezte fel, és az űrhajó biztosan nem szűkölködik térben. A felvételen egy barlangszerű tér látható, amelyben több, nagynyomású gázok tárolására tervezett tartály is talá
December végéig folytatódik hazánk klíma- és természetvédelmi online felmérése, meghosszabbították ugyanis a kitöltés határidejét egy hónappal – jelentette be Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, valamint Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtit
6,9 százalékos magyar gazdasági növekedéssel számol 2021-ben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) – áll a legfrissebb, mai napon publikált ’Economic Outlook’ című kiadványában. Az idei évre vonatkozó előrejelzés több mint 2 százalékponttal haladja meg a májusi OECD-prognózisban foglalt növekedési értéket. 2022-re 5 százalékos
Az Európai Unió Bírósága újra rámutatott arra, hogy a NAV adólevonási jog megtagadásával kapcsolatos gyakorlata a közösségi jogba ütközik, az RSM Magyarország elemzésében bemutatja az ügy részleteit.
Új karácsonyi szokás gyűrűzik be Amerikából hazánkba is. A tradíció neve Elf on the Shelf, ami magyarul mondjuk annyit tesz: manó a polcon. Miért küld a Mikulást manókat az otthonunkba? És mit csinálnak nálunk majd’ egy hónapon át? Utánajártunk! Az ÉvaMagazin.hu összeállítása.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított novemberi értéke 52,2 pont, eszerint a válaszadók az előző hónaphoz képest nyolcadik hónapja kedvezőbb folyamatokról számoltak be. A bővülés üteme némileg enyhébb az októberi 52,9 pontnál és az elmúlt három év 52,8 pontos novemberi átlagánál - közölte szerdán a Magyar Logisztikai Beszerzési
A vírusfertőzés következtében kialakuló akut megbetegedés, a nátha, más néven megfázás leggyakoribb tünete az orrdugulás. Mindenki számára ismerős a kellemetlen érzéssel járó állapot, melynek biológiai magyarázata, hogy a kezdődő fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében az orrnyálkahártya megduzzad. Miért fontos, hogy kezeljük az orrdugulást
Több mint félmillióval nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban novemberben, ami ugyan minimális lassulást jelent az októberi adathoz képest, de így is erőteljes bővülést látunk.