Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy William Cho stratégiai igazgatói posztja mellett december 1-jétől a vezérigazgatói teendőket is átveszi. Cho 2019 óta a vállalat legfőbb stratégája, korábban az LG North America elnökeként hat évig az általa létrehozott, új üzleti lehetőségek előmozdításáért felelős LG Business Incubation Center működéséért
A Magyarországon élő brit állampolgároknak már csak egy hónapjuk maradt arra, hogy benyújtsák letelepedési kérelmüket - tudatta a brit nagykövetség az MTI-vel közleményben szerdán.
Aki megáll a Szent Család-templom előtt, és bejárja, lehet akármilyen világnézetű, nem vonhatja ki magát lenyűgöző hatása alól. Antoni Gaudi a világ legnagyobb bazilikáját képzelte el, a gyerekek vizes homokból csurgatott váraira emlékeztető, de égbe nyúló tornyokkal, tradicionális keresztény szimbolikával és az élő természet statikáját, formai rés
A koronavírus gazdasági hatásai az idei ünnepeket is megbélyegzik, a lakosság nagy része ugyanis nem tervez a tavalyinál fényűzőbb karácsonyt, míg minden második magyar ember ugyanannyit tervez költeni, mint tavaly. A magyarok 26 százaléka pedig még kevesebbet tud idén az ünnepekre fordítani, mint az előző évben - derült ki a Cofidis Hitel Monitor
Jancsula Dezső egy renitens, dohányzó és verekedő diákot akadályozott meg abban, hogy odébb álljon, a bíróság pénzbüntetésre ítélné, és három évig nem taníthatna.
A páratlan szépségű nemzeti park nem véletlenül került fel az UNESCO természeti világörökségi listájára. Most ti is szétnézhettek benne, és felülről is megcsodálhatjátok.
A gyors technológiai fejlődés közepette nehezebb kémkedni – ezért a technológiai szektor segítségére van szükség. Ezt a szokatlan megjegyzést tette a brit hírszerzés főnöke, aki első ízben állt ki a nyilvánosság elé.
A kormány javaslata az egyik legnagyobb magyarországi online patikahálózat tulajdonosa szerint teljesen ellehetetleníti a gyógyszerek online kereskedelmét, és éppen egy járványidőszak közepén nehezíti meg a betegek gyógyszerekhez jutását.
Nincs ok a pánikra, de továbbra is indokolt az óvatosság, mert a járvány terjedési dinamikája nem csökken még egyértelműen - mondta Boldogkői Zsolt virológus az RTL Híradónak.
Az ukrán vezetés ténylegesen lemondott a konfliktus békés rendezéséről a Donyec-medencei konfliktusövezetben, ahol az ukrán fegyveres erők felét, 125 ezer katonát vontak össze - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján.
Hiába gyűjtötték össze rá a pénzt, az önkormányzat korábban nem engedte, hogy közterületen parkolják le a lakókocsit. Végül egy leégett ház kertjében állították fel.
CEO váltás a bútoráruházban, november végétől Simonyi András tölti be a pozíciót, aki egyben megtartja az MMXH Lakberendezési Kft. ügyvezetői pozícióját is.
December végéig még van lehetőség részt venni hazánk klíma- és természetvédelmi témájú online felmérésében, a kitöltés határideje ugyanis egy hónappal meghosszabbodik - jelentette be Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, valamint Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klí
Eddig mintegy hatvan fertőzöttet mutattak ki a koronavírus új, omikron nevű variánsával az Európai Unió 11 tagállamában - közölte szerdán az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC).
A főpolgármester azt ígérte, bemutatja „ennek a kamuügynek a kreálóit, azokat a fideszes és Fidesz-közeli figurákat, akik közül a városvezetés egyet sem ismer, velük soha nem tárgyalt, ám ők mégis asszisztáltak egy hazug lejárató kampányhoz”.
Világszerte érezhető a környezetszennyezés és szintetikus világ elleni küzdelem harcosainak aktív hatása. A biotáplálkozás mellett a szépségápolás terén is hódítanak a biokészítmények, amelyek természetes alapanyagokból készülnek és kíméletesebben ápolják bőrünket, mint mesterséges anyagokkal dúsított társaik.
Horvátországban további két héttel meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket: korlátozzák a nyilvános összejöveteleket, a rendezvények látogatását, a beutazást és az állami szférában a munkavégzés is védettségi igazoláshoz kötött, továbbá kötelező a maszk viselése zárt térben - derült ki a válságstáb szerdai rendelkezéséből.
Kihúzták a Skandináv lottó 2021/48. heti nyerőszámait. Ezúttal volt telitalálat; egy szerencsés játékos több mint 111 millió forinttal lett gazdagabb. A 49. héten a várható főnyeremény 45 millió forint lesz a Skandináv lottón.
A koronavírus variánsainak táptalaja lehet a nem megfelelő átoltottság és a kevés tesztelés "mérgező elegye" - figyelmeztetett szerdán Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.