A kecskeméti Mercedes-gyár előre hozta a karácsonyi szünet kezdetét a folyamatosan változó alkatrészellátási helyzethez igazodva - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
Félmilliárdnál is több ember süllyedt mélyszegénységbe az elmúlt egy évben, a koronavírus-járvány csúcsán, mert saját zsebből kellett állnia az egészségügyi kiadásait - közölte vasárnap a Világbank és az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Több szarvast is elütöttek hétvégén az autósok, az egyik agancsos állatot egymás után kétszer is elcsapták, de a másodikat már nem élte túl. A balesetekben az autók és az állatok is megsérültek.
Megérkezett az igazi téli időjárás, a nappalok és az esték is egyre barátságtalanabbak. Ilyenkor a legjobb, amit tehetünk, ha bekuckózunk és összedobunk valami egyszerű és gyors, mégis kényeztető finomságot. Mint például ezt a töltött burgonyát.
Kár, hogy nem lehet külön értékelni a beállítások, képi effektek hatásait, azok tökéletesek voltak, nagyon jó megoldásokat láthattunk, jó szögekből, jó megvilágításból. A sztori maga nem lett volna rossz, ha érezhető is. Ha nem olvasom el előre, miről szól, nem tudtam volna összerakni, min is akar végigvezetni. Egyáltalán nem lehetett érezni, hogy
Vlagyimir Putyin elnök a december 7-i orosz-amerikai virtuális csúcson közölte amerikai hivatali partnerével, hogy nagyon szeretne vele személyesen találkozni.
Bizonyára nem az volt a gazda eredeti terve, hogy ebben a szeles időben, jeges eső közepette tereljék az állatokat. Igaz, ez a marhákat kevésbé zavarta, mint a gondozóikat...
Félmilliárdnál is több ember süllyedt mélyszegénységbe az elmúlt egy évben, a koronavírus-járvány csúcsán, mert saját zsebből kellett állnia az egészségügyi kiadásait - közölte vasárnap a Világbank és az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
"Komoly nemzetközi párbeszédet" sürgetett vasárnap Ferenc pápa a nyugati országok és Oroszország között az Ukrajna miatt megnövekedett feszültségek csökkentése érdekében, s egyúttal minden felet arra szólított fel, hogy kerülje el a fegyveres konfliktust - írja az MTI.
Süti márpedig kell, az ünnepi asztalra is. De mihez kezdj, ha nem vagy egy nagy konyhatündér, vagy egyszerűen csak nincs időd még arra is, hogy bonyolult recepteknek járj utána, majd fél napokat tölts az elkészítésükkel? A jó hír az, hogy a legegyszerűbb sütikből is mutatós ünnepi édességeket varázsolhatsz karácsonyra, néhány egyszerű ötlet segítsé
A Mercedes nem hagyja annyiban, hogy az utolsó pillanatban elbukta a győzelmet és ezzel a világbajnoki címet az Abu-Dzabi Nagydíjon, és megóvja Max Verstappen győzelmét.
Elképesztő felfedezésre jutottak az Uzsoki Kórház Covid-osztályán, ahol egy kutatás során sikerült a negyedére csökkenteni a vírus halálos áldozatainak számát.
Felmerül a kérdés, hogy vajon melyik évre vonatkozó valorizációs szorzót veszik figyelembe a nyugdíjmegállapításnál, ha valaki 2021-ben nyújtja be a nyugdíjigényét, de a határozat csak 2022-ben születik meg – erre ad választ Winkler Róbert nyugdíjszakértő.
Az idei harmadik negyedévben 8657 háztartási méretű kiserőmű csatlakozott újonnan a hálózatra összesen 77,67 megawatt beépített teljesítménnyel, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint ezzel a kiserőművek összteljesítménye elérte az 1024 megawattot.
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 51 076,61 ponton zárt pénteken, 171,70 ponttal, 0,34 százalékkal magasabban, mint egy hete.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.