Pumához hasonló, fekete színű nagymacskát rögzített mozgás közben egy kamera egy Kiskunhalas határában zajló építkezés közelében, a felvételt a város polgármestere szombaton osztotta meg a közösségi oldalán.
A Beneteau First 36 küldetése, hogy kapcsolatot teremtsen a csúcstechnológiás versenyjachtok és a nagyközönség számára elérhető racer-cruiserek között. Elődeihez hasonlóan meg kellett felelnie kényelmi, teljesítményt illető, használhatósági, az eleganciát, az építési minőséget és az észszerű árat érintő elvárásoknak. Jelentjük, sikerült. Azért, hog
Az 1849-ben megnyitott Fiumei Úti Sírkertben nyugszik a 19. század második felének és a 20. század első felének számos nevezetes magyar közéleti személyisége. A politikusok, művészek, tudósok örök nyugalomra helyezése azonban nem mindig zajlott le izgalmak nélkül. A különös temetésekről Szabó Viktor, a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) történész-ideg
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj szombati időmérő edzését, így a világbajnoki címről döntő vasárnapi futamot ő kezdheti az első rajtkockából.
Idejét sem tudjuk, mikor volt utoljára magyar gyerek- vagy ifjúsági film a mozikban, de most Dobó Kata jóvoltából készült egy. Kíváncsiak vagytok rá, milyen?
Itt az idő, eljöttek az utolsó napok, hogy a lehető leghasznosabb és legszebb ajándékkal lepjük meg barátainkat, rokonainkat: könyvekkel! A hihetetlen bőséget nagyon nehéz „megszűrni”, ehhez szeretnék segítséget adni egy szó szerint lenyűgöző (és persze értékes és érdekes) könyvekből álló változatos listával.
„Az én anyukám egészségügyi dolgozó egy egészségesrendelésen. Ahová mindennemű figyelmeztetés ellenére naponta viszik a szülők és nagyszülők a betegség vagy iskolai, óvodai karantén miatt otthon tartott gyermekeiket. A bejelentkezésnél ezt persze letagadják, általában a gyermek az, aki elkottyintja foglalkozás közben, hogy oviba, suliba nem mentem
A koronavírus-járvány lángra lobbantotta és felgyorsította a digitalizációt, amelynek hatása az elkövetkező években minden iparágra kiterjednek majd – és ez alól a marketing sem kivétel.
A vintage-heritage-újrakiadások divatja nem lassul, folytatódik, egyre több régi típust újítanak fel. Az újrakiadás eredménye persze sokféle lehet, rosszakat is láthattunk már. A Doxa az új 600T-vel a pozitív példák…
Foghúzás után az ember alig várja, hogy kívül legyen az ajtón. Egyes orvosoknál a kezünkbe nyomnak egy cetlit, amin a legfontosabbak rajta vannak, de mi van, ha nem voltunk ilyen szerencsések?
A nyugati medencében kiterjedése alapján több marina is elférne, mint a keletiben, de a 44 ottanival szemben itt mindössze 27 vitorláskikötő található. Bár a kikötők száma ebben a medencében alacsonyabb, a hajóhelyekében nem sokkal marad el a keletitől, hiszen itt közel 3100 kikötőhely található. A nyugati medencében lévő marinák között is megtalál
„Gyakran hallhatjuk, mint valami kortárs mantrát, hogy valósítsd meg önmagad, mert ha ezt nem teszed, akkor elpazarlod a tehetségedet, a képességeidet, kiaknázatlan marad a potenciál, ami benned van. Úgy gondolom, hogy nem szabad túldimenzionálni önmagunk jelentőségét. Inkább önmagunk jelentőségének a helyretétele a cél. Fontos az, hogy kik vagyunk
"Lángokban áll az internet" - a hibát ugyanis egy olyan segédprogramban fedezték fel, amely mindenütt jelen van a felhőkben és programokban, még az olyan érzékeny területeken is, mint az ipar és a kormányzati szektorok.
A kávéházi kultúrának komoly hagyománya van hazánkban - annak idején itt gyűlt össze a magyar irodalom színe-java. Kvízünkből kiderül, mennyire ismered a legendás budapesti kávéházakat.
A karácsonyi időszakban megugró internetes vásárlások biztonságát fenyegető csalókra hívta fel a figyelmet, és az online fizetések biztonságának jelentős növelésére osztott meg javaslatokat az IT-biztonsággal foglalkozó Sicontact Kft. szakértője.
„Csontokkal csak a kutyák játszanak. Elöl deszka, hátul léc. Biztosan anorexiás” A vékony embereket is rengeteg bántás éri, erről ír vendégszerzőnk, aki maga is érintett:
Ma már ezek egyre kevésbé ismertek, azonban a valóságban így kellene viselkednünk. Nem sokan ismerik ezeket a szabályokat, te vajon kivétel vagy? Lássuk!
A Nordic walking mindenki számára tökéletes mozgásforma lehet - a tempós gyalogláson alapuló sport kortól és edzettségi szinttől függetlenül végezhető.
Csak a fiatalkori cukorbetegség kezelésére használatos az inzulin. Ez nem igaz. Tény ugyan, hogy az elsősorban fiatalkorban jelentkező, 1-es típusban mindig inzulinkezelést igényelnek a betegek.
A világon szinte mindenkinek van egy kedvenc üdítője, amelyet rendszeresen fogyaszt. De vajon megéri a kedvenc üdítődért feladni egy egész országot ellátó katonai arzenált? Nos, az oroszok így gondolták.
A Börzsönyben megbúvó, fokozottan védett, romantikus hely Magyarország egyik legnagyobb háborítatlan erdejében található. A természet itt is megmutatta, mire képes egy kis patak hatalmas ereje.
Dieteikus szerzőnk ezúttal arról ír, táplálkozásunk miként befolyásolja a hangulatunkat, a pszichés állapotunkat, és mi mindenre van szüksége a szervezetünknek ahhoz, hogy jó legyen a kedvünk:
A policisztás petefészek szindróma (PCOS) és a menopauza is hormonokkal kapcsolatos állapot. Amikor változókorba lép, a menopauza tünetei mellett továbbra is tapasztalhatja a PCOS egyes tüneteit.
Kevés olyan ruhadarab van, amiről biztosan állíthatjuk, hogy tetszik a férfiaknak - nos, ez a nadrág azon kevés ruhák egyike, melyekért szó szerint megvesznek a pasik! Kár lenne kihagyni ezt a trendet, mert fantasztikus alakot csinál. Mutatjuk is, mire gondolunk!
Az összeesküvés-elméletek hívei szerint az Illuminátusok egy hatalmas titkos társaság, amely a világ eseményeit irányítja azzal a céllal, hogy létrehozza az egyvilági kormányt. A csoportot azzal vádolják, hogy a francia forradalomtól kezdve a JFK elleni merényletig mindent megrendezett. De mi az igazság?
A Pediatrics szakmai folyóiratban 2016-ban megjelent tanulmány szerint a fiatal, átlagosan 25 éves kispapák közt 68 százalékkal több depressziós tünet jelentkezik az apává válás első 5 évében. Ez az adat a párkapcsolatban és gyermekükkel együtt élő apákra vonatkozik. Mi okozza a kispapa-depressziót?
Minden évszakban más bőrproblémákkal találkozhatunk, és ez természetesen az ajkainkra is igaz. A hidegebb hónapokban az ajkak erősen kicserepesedhetnek, míg a melegebb időben kiszáradhatnak vagy leéghetnek. A problémák elkerülése érdekében fontos, hogy ugyanúgy ápoljuk ajkainkat, mint arcunkat és testünket. Nem kell beruháznod egy 10 lépésből álló
Lengyelország földrajzilag, turisztikailag változatos ország, a legkülönfélébb látnivalók sokaságát kínálja. Aki megfordul a tájain, erdőktől a hegységeken át a tengerszemekig, sőt homokdűnékig, megannyi csodát figyelhet testközelből. Nem beszélve az élővilágról...