Az idei hajósszezonnak vége, de már most alig várjuk, hogy újra átéljük a nyári esték hangulatát a fedélzeten, az éjszakai beszélgetéseket a hullámok között, a dagadó vitorlák látványát. A nosztalgia helyett jó néhány újabb élmény vár minket: emlékezetes versenyek, túrák és felejthetetlen pillanatok a családdal, barátokkal. A karácsony karnyújtásny
Az Omega immáron harmincadik alkalommal lehet hivatalos időmérője olimpiai játékoknak, talán ettől a kerek számtól is vezérelve a szokottnál látványosabb, nagyon jól eltalált olimpiai kiadást készítettek a február 4-én induló…
A szaloncukor az egyik legfontosabb alkotóeleme a magyar karácsonyoknak, amit napjainkra már rengeteg ízben megkóstolhatunk. Ebben a recepben pedig egy vajkaramellás változatot.
Még emlékszem, milyen nagy esemény volt a gyerekeim életében, amikor először alhattak ott úgy valamelyik barátjuknál, hogy nem voltak jelen szülők, felnőttek.
Ha még a karácsonyi nagybevásárlás és főzésmaraton előtt álltok, ki ne hagyjátok ezt a cikket! Ugyanis az van, hogy az ételpazarlás nem oké. Az ünnepekkor pedig extra odafigyelést igényel ez a téma.
Az Antares márka középkategóriás modellje nehéz helyzetekben is jól viselkedik, könnyen irányítható, köszönhetően a Beneteau Csoport egyedi fejlesztéseinek. Fedélzetén biztonságban utazik a család. A Beneteau Antares 8 annyira új modell, hogy szeptember közepén mutatkozott be a nagyközönségnek a Southampton Boat Show-n. Nem előzmények nélküli, de i
A kriptovaluták egyelőre nem forgatták fel fenekestül a pénzügyi szektort, de arra elegendőek voltak, hogy hullámokat verjenek, és az elmúlt évek legmegosztóbb befektetésévé váljanak.
A jegy annak idején az időközben már lerombolt Chicago Stadionba szólt, ahol 1984. október 26-án több mint 13 000 rajongó volt jelen az ifjú Michael Jordan debütálásán.
Könnyű divathullámokra felülni és nehezebb gondolkodva döntést hozni. Könnyű ruhát ruhára halmozni, nehéz stílusunkat tudatosan meghatározni és aszerint öltözködni. Nemcsak nehéz, de talán lehetetlen tökéletesen dönteni, ruhaügyekben is. De minél többször jól választani lehetséges, és most még segítséget is kapunk hozzá Mengyán Esztertől.
Talán azt gondoltad, hogy a Spencer, A Gucci-ház vagy a Wonder Woman 1984 viszi idén a pálmát? Akkor bizony tévedtél! Szinte lehetetlenség lett volna megjósolni, hogy mely filmek lettek 2021 legjobb filmjei és mik azok, amiket óriásit bukásnak könyveltek el.
Melltartóink tisztántartását nem érdemes elhanyagolni - ha nem mossuk fehérneműnket megfelelő gyakorisággal, komoly kellemetlenségeket okozhatunk magunknak.
A tranzakció várhatóan 2022 második felében zárul, ezt követően az Erste Bank a hitelintézetet saját szervezetébe integrálja, ezzel tovább bővítve vállalati üzletágát.
A „jéghideg" mostantól még hidegebb lett. A kutatók apró, mindössze néhány száz molekulaméretű cseppekből jeget hoztak létre, és a víz fagyáspontját minden eddiginél alacsonyabbra tolták – ezzel pedig megváltoztatták a jég kialakulásáról alkotott eddigi ismereteinket.A víz jéggé alakulásának vannak egészen furcsa változatai, például az áll
Ha még fogalmad sincs, mi kerül az asztalra karácsonykor, vagy ha vannak ötleteid, de egy kis extra inspirációra vágynál, nézd meg Tóth Flóra receptötleteit kezdő konyhaművészeknek, mentes menüben gondolkodóknak és nagy vendégségre készülőknek.
Egy nemrég napvilágot látott tanulmány szerint a francia bulldogok a leggyakoribb rendellenességek közül 20 esetében kiemelten veszélyeztetettnek számítanak.
Az adventi időszak leginkább az elcsendesülésről, elmélyülésről kellene, hogy szóljon. Sokunknál azonban éppen ilyenkor kezdődik az év végi hajrá: határidők szorítanak a munkahelyen, lista hirdeti a hűtőszekrényre ragasztva, mi mindent kellene otthon még elintézni, közben pedig a gyereket „online üzemmódra” állították a suliban… Ismerős?
Ezt vajon tényleg komolyan gondolták? Kedvenc sztárjaink az idei vörös szőnyeges megjelenéseken semmit sem bíztak a képzeletre: teljesen pőre, átlátszó, köldökig kivágott ruhákban jelentek meg az elegáns gálákon, melyeket tényleg csak a lélek tartott rajtuk... Következzenek a 2021-es év legmerészebb, legvadabb vörös szőnyeges ruhái!
Pénteken ismét vegyes hírekkel álltak elő az osztrák hatóságok. A két adag oltással vagy felépülési igazolással rendelkezőknek szigorították a belépési feltételeket, a 12-15 éves gyermekek részére mostantól PCR-tesztet is elfogadnak oltás helyett.
Andalgás a folyóparton, múltidézés a régi falusi házak között, ismerkedés a belváros szép épületeivel vagy egy jó étterem csábító kínálata – mind kiváló lehetőség egy kis lazulásra.
Gondoltad volna, hogy a banánnak elképesztően gyönyörű a virága? Nem is beszélve a többi egzotikus finomságról. Kíváncsi vagy, hogy felismered-e kedvenc gyümölcseidet a viráguk alapján? Kvízünkkel tesztelheted a tudásodat!
Azok az emberek, akik szeretik feketén inni a kávéjukat, az étcsokoládét is jobban kedvelik – derült ki a Northwestern Medicine új tanulmányából. Az ok a génjeikben rejlik. A Northwestern tudósai megállapították, hogy azok a kávéfogyasztók, akik egy olyan genetikai variánssal rendelkeznek, amely a koffein gyorsabb anyagcseréjét tükrözi, jo
Abban biztosak vagyunk, hogy mindannyian igyekszünk kifejezni szeretetünket mások felé, de abban már kevésbé, hogy ezt tényleg a másik nyelvén tesszük-e. Néha még a szeretetnek is több jelentése lehet, ha különböző szeretetnyelveken beszélünk. Fontos, hogy megismerjük szeretteinkét, hogy érezhessék, szeretetünk mélyről érkezik, hogy jobban megérthe
Ha eleged van az ajándékvásárlásból, a hétvégi dugóból (miii?), az ünnepi készülődés stresszéből, a látható és a láthatatlan munkából, akkor állj meg egy percre. Most elég, ha csak nézel. Szépet mutatunk.
Decemberben itt az ideje újra szerelembe esni az Aszúval. Miért pont most? Egyrészt a december 10-ei Aszúnap miatt, másrészt pedig az ünnepi hangulat megalapozása végett, amire egy modern aszú édes fűszeres aromavilága tökéletesen képes.
A könyvben több mint 150 templom és kápolna (valamint két zsinagóga és egy törökkori dzsámi) szerepel. Az alapadatok mellett rövid, olvasmányos ismertetőt kapunk mindegyikről.
Az élet néha rákényszerít, hogy újragondold a karácsonyfádat – akkor is, ha addig csak egyfélét ismertél, és azt hitted, örökre olyannak kell lennie. Aztán kiderül, ebből is mennyi különös kaland kerekedhet. Nektek melyik volt életetek legkülönlegesebb karácsonyfája?
A karácsonyi készülődés mindig nagy hűhóval jár. Olyan sok dologra kell figyelni, hogy gyakran az apróságokra már nem is marad időnk. Cikkünkből kiderül, mik azok, amikre mégis érdemes időt szánnod, hogy minden flottul mehessen az ünnepekkor.
Narancs, fahéj, szegfűszeg és fenyő. A négy legismertebb ünnepi illat. Talán amióta csak emlékszünk, ezek azok az esszenciák, amelyekre a karácsony közeledtével legjobban vágyunk. Pedig a repertoár ennél sokkal színesebb. Számos olyan szín, forma és illat lengte körül a karácsony szellemét, amelyet mára már talán el is felejtettünk, pedig egykor me
Egy kifejezetten értékes és népszerű digitális műalkotás százmillió forint helyet alig egymillió forintért kelt el. Mindez egy rossz helyre tett tizedesvessző miatt. A nagyot bukó kereskedő a Bored Ape Yacht Club nevű digitális kollekció egyik példányán, a 3547-es számú Bored Ape NFT-n próbált túladni. Végül a figyelmetlenségének köszönhet
Szinte már hagyomány, hogy a decembert a túlzásba vitt élvezetek hónapjaként írjuk le, de mivel nagyon is valós környezeti válság van kialakulóban, talán egy kicsit jobban meg kellene fontolnunk, hogyan ünnepelünk idén.