Hiába szerette volna Katar megépíteni a világ első, tengerben lebegő és forgó szállodáját, Dubaj beelőzi őket, ugyanis 2 évvel korábban, már 2023-ban megnyitja szobáit a Kempinski Floating Palace, magyarul Úszó…
Nagy magyar csapat utazik a decemberi világbajnokságra: két 29er páros, két Laser Radial (Ilca 6) és két szörfös versenyz, valamint két edző. 29er párosok: Tóth Attila és Borda Levente a Spartacusból (ők az Év ifjúsági vitorlázói 2021-ben) Kis-Szölgyémi Luca és Ugron Hanna a Kerekedből. Laser Radial (Ilca 6) versenyzők: Vida Róza (Byc) (vele interj
„Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy valaki rám lőtt, vagy szándékosan rám fog lőni azzal a kifejezett szándékkal, hogy megöljön.” Ezt mondta Abraham Lincoln amerikai elnök, miután egy ismeretlen rálőtt az elnöki rezidencia közelében. Kilenc hónappal később egy megszállott színész közvetlen közelről fejbe lőtte egy színház díszpáholyában.
A klímaváltozás korunk egyik legfontosabb problémája. Az, hogy a Föld légköre radikális változásokon megy keresztül, ma már tudományosan bizonyított tény, melynek hatásait már most a saját bőrünkön érezhetjük. De hogyan léphetünk fel hatékonyan ellene? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ, és mutatott be kézzelfogható megoldási javas
Akárhogy is igyekszik spórolni az ember, vannak olyan bevásárlási bakik, amik miatt többet költ, mint szeretne. Némi tudatossággal és körültekintéssel azonban elkerülhető a túlköltekezés. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat.
Van élet a Reszkessetek betörőkön és az Igazából szerelmen túl? Van hát. Anna Eszter hozott egy egész sor nem karácsonyi karácsonyi filmet. És mi biztosak vagyunk benne, hogy nektek még ennél is több eszetekbe fog jutni
Járai Máté színész és műsorvezető olyan interjúalany, aki nem fél megmutatni az esendőségét, a belső bizonytalanságait – akár az egész világnak, de pláne egy olyan embernek, akit tinédzserkora óta ismer.
Az őszi-téli hónapok, valamint az óvodai-iskolai időszak beköszöntével sok szülőben merül fel a kérdés, hogy gyermekének adjon-e valamilyen vitaminkészítményt, és ha igen, milyet és milyen dózisban. A következő összefoglalóban a teljesség igénye nélkül ezekben a kérdésekben igyekszünk iránymutatót adni.
A bursák (nyáktömlők) a csontos kiemelkedéseket fedik, azok kipárnázására szolgálnak. Testünkben körülbelül hetven különböző helyen találhatóak meg, az izmok és inak csontok fölötti elmozdulását segítik elő. Elhelyezkedésükből és funkciójukból adódóan ki vannak téve különböző sérüléseknek, fertőződéseknek.
Hiába elérhetőek már az oltások, a covid ennek ellenére még mindig elég komolyan be tud kavarni egy esküvő megszervezésébe. Mostanság az egyik legnagyobb kérdés az, hogy mi legyen az oltatlan vendégekkel. Egy menyasszony például külön asztalhoz ültetné őket; a vacsora idejére legalábbis.
Aggasztó a helyzet a Tiszán, az elmúlt években 180 tonna hulladékot távolítottak el a vízből és az ártérből, miközben a folyó a mikroműanyag-szennyezettséggel is küzd. A víz felszínén is sok sodródó műanyagot lehet látni, de sokkal több van azokból, amiket szabad szemmel nem láthatunk. A mikroműanyagok a nagyobb darabok töredezésével és a szennyvíz
A kor előrehaladtával viszonylag gyakran alakul ki nagyothallás. A 65-75 éves korosztály körülbelül egynegyedét, míg a 75 év feletti korosztály mintegy háromnegyedét érinti valamilyen fokú halláscsökkenés.
Megszámlálhatatlan mennyiségű teszt után a Meta (Facebook) a nagyközönség számára is megnyitotta metaversumot, amely egy olyan VR-platform, ahol a felhasználók megalkothatják a saját világukat.
Kíváncsi vagy mire számíthatsz a következő pár hétben? Most megtudhatod. Az első három szó, amit meglátsz a képen leírja, hogy mi vár rád az ünnepek alatt.
Lehet-e csökkenteni a kiskedvenceink ökológiai lábnyomát? Hogyan járjunk el helyesen, ha karácsonyra kisállattal lepnénk meg valamelyik szerettünket? Ezekről, és még sok más érdekes és fontos kérdésről beszélget a Komposzt legújabb részében Nagy Réka, azaz Ökoanyu Tóth Kata biológus-kutyatrénerrel.
Xavi Hernández, az FC Barcelona vezetőedzője szerint csapata csak akkor kecmereghet ki jelenlegi nehéz helyzetéből, ha átalakítják a keretet, némelyektől megválnak, és új futballistákat szerződtetnek.
A szerelmi horoszkóp azt ígéri, hogy a 2022-es év valamivel könnyebb lesz e téren, mint az idei. Ám vannak csillagjegyek, amelyeknek jövőre is küzdeni kell kicsit a szerelmeért. Vajon te is köztük vagy?
A Mátrix-filmek sztárjáról közismert, hogy ő Hollywood egyik legközvetlenebb és leglazább figurája, a mostani „húzásával” pedig nagy valószínűséggel további rajongókat szerzett magának.
A cél a legkisebb időveszteséggel visszafektetni az ideghártyát a helyére, mivel a tápanyagellátás hiányát az ideghártya csak rövid ideig tudja károsodás nélkül elviselni. A kiváltó okot meg kell szüntetni, különben az újbóli leválás csak idő kérdése.
Rudolf Péterrel, az ország egyik legismertebb színészével, a Vígszínház igazgatójával álmokról, kihívásokról, céltudatosságról, hatalomról és felelősségről beszélgettünk; a Portfólió rovatban Mészáros Márta, Ugron Zsolna, Illés Fanni, Cseke Eszter és S. Takács András a már elért és a most kitűzött céljaikról, álmaikról meséltek nekünk; a Műértő rov
A kedves kollégák szerint ez Tóth Flóra „hogyan lehetne egy újabb Harry Potteres kvízem” című taktikai hadműveletének eredménye De legalább tudjátok, hogy őszinte lelkesedéssel készült. Szóval, ahogy a rendes influenszerek mondják: „közkívánatra”, mert „sokan kértétek”: egy újabb Harry Potteres kvíz!
Mindig jókat derültem Csukás István jól megtermett, csupaszív karakterén, a minden problémát megoldó Gombóc Artúron. Meg tudta szelídíteni a Lesbőltámadó Ruhaszárítókötelet, visszacsalogatta és kiengesztelte a sértett esernyőket vezérükkel, az Egylábú Esernyőmadárral egyetemben, kibékítette a Civakodó Cipőikreket, és még sorolhatnánk egyszerű hétkö
Újra a magyaroké a kitüntető cím: 2019 után Bázel, Metz és Bécs előtt 2021-ben is a budapesti Advent Bazilika lett Európa legjobb karácsonyi vására. A European Best Destinations online szavazásán a budapesti rendezvényre 163 országból csaknem 25 ezer szavazat érkezett. 2019 után 2021-ben is Európa legjobb karácsonyi vásárának választották
Az újszülöttek és csecsemők táplálására messzemenően a legalkalmasabb az anyatej. Nem véletlen, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásában az szerepel, hogy a babák 6 hónapos koráig tökéletesen elegendő számukra édesanyjuk teje, nincsen szükségük semmiféle kiegészítő táplálékra.
Egy fiatal magyar tervező, Horányi Kinga ékszereit is beválogatták a New York City Jewelry Week “Jewelry off the Grid” c. kiállítására. A rangos tengerentúli rendezvényre idén a szervezők a világ minden tájáról olyan alkotásokat vártak, amelyek speciális anyagokból vagy különleges eljárással készültek. A hazai tervező az Ikiiki márkanévvel, kápráza