2021. december 12. vasárnap

dec. 12
11:21
A leghosszabb utazástól a legszűkebb parkolásig – Különleges autós rekordok (Autószektor)
Korábban már bemutattuk a világ leggyorsabb járműveit, amelyek között természetesen a sebességrekorder autó is szerepelt, ám ezúttal kicsit különlegesebb autós világcsúcsokat szedtünk össze.  A leghosszabb autós utazás A svájic Emil és Liliana Schmid 1984. október 19-én felkerekedett egy Toyota Land Cruiserrel, és azóta is folyamatosan úton vannak.
dec. 12
11:23
Szijjártó Péter: Megvan a svéd demokráciáról a véleményem, de kit érdekel, nem vagyok svéd (Magyar Nemzet)
A külgazdasági és külügyminiszter interjút adott a svéd állami televíziónak.
dec. 12
11:25
A világ minden pontjára eljuthat az internet (Magyar Nemzet)
A 4G-nek közel hat évre volt szüksége az egymilliárd előfizetés eléréséhez, de az 5G-nek két évvel kevesebb is elég lesz.
dec. 12
11:27
Új jaltai paktum? – Biden aggodalmat váltott ki a térségünkben (Privátbankár)
Közép-Európa egyes keleti NATO tagállamaiban haraggal konstatálják Biden kinyújtott kezét Moszkva irányába. A baltiak és a lengyelek számára a tagság garanciát jelentett, hogy együtt szavazhatnak Európa biztonságáról. Most pedig ki akarják hagyni őket a stratégiai fontosságú megbeszélésekből. Káncz Csaba jegyzete.
dec. 12
11:27
Koronavírussal teli fiolákat árultak az interneten, elképesztő okból (Blikk)
Egy ügyeskedő holland férfi csalással covid-igazolványhoz juttatta volna ügyfeleit azzal, hogy jó pénzért - állítása szerint - koronavírussal fertőzött fiolákat árult az interneten.
dec. 12
11:27
Hiába keresed a tojásokat? Ha nem tojnak a tyúkok, a gazda segítsége kell! (Agroinform)
Az ősz és a tél eleje a baromfi vágásokról- és a fagyasztó feltöltéséről szól, ám a tél dereka már a tyúktartás időszaka. Elvárjuk, hogy folyamatos legyen a tojástermelés.
dec. 12
11:27
Gattyán György bizakodó, szerinte meglesz neki a kétharmad (ATV)
Az üzletember hozzátette, sokakkal ellentétben neki nincs hatalomkényszere.
dec. 12
11:27
Kiberbiztonsági szakértő: "Az internet lángokban áll" (ATV)
Egy nemrégiben felfedezett kritikus sebezhetőség miatt komoly fenyegetettségnek vannak kitéve világszerte a szervezetek.
dec. 12
11:27
Meghalt az Interjú a vámpírral szerzője, Anne Rice (Könyves Magazin)
Meghalt az Interjú a vámpírral szerzője, Anne Rice
dec. 12
11:27
Tomboló szélvihar csavarta ki az ország egyik legszebb karácsonyfáját (Promotions)
Egészen sokkoló látvány fogadta ma reggel Nyíregyháza lakóit, ugyanis a szélvihar kidöntötte a város gyönyörű karácsonyfáját.
dec. 12
11:27
Hogyan lett a Pepsi rövid időre a világ egyik legnagyobb hadserege? (Hamu és Gyémánt)
A világon szinte mindenkinek van egy kedvenc üdítője, amelyet rendszeresen fogyaszt. De vajon megéri a kedvenc üdítődért feladni egy egész országot ellátó katonai arzenált? Nos, az oroszok így gondolták.
dec. 12
11:27
Elhunyt a Vámpírkrónikák szerzője (Demokrata)
A modern kor egyik legolvasottabb szerzője szélütés következményeibe halt bele szombaton – közölte fia, Christopher Rice.
dec. 12
11:29
Gulyás Gergely úgy tudja, az Alkotmánybíróságnak kell meghatároznia az uniós jog határait (ATV)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a magyar Alkotmánybíróságnak, nem pedig az Európai Unió Bíróságának kell kimondania, hogy melyek a Magyarország és az EU által közösen gyakorolt hatáskörök határai.
dec. 12
11:31
Dúró Dóra kemény üzenetet küldött Márki-Zay Péternek (ATV)
"Kivel van az erő?"
dec. 12
11:33
Az 5G-robbanás nemcsak mobilfronton várható (Infostart)
2027-ben már 800 millió ember jut majd fix bekötésű vezeték nélküli hálózaton gyors és megbízható internethez.
dec. 12
11:33
Koronavírus: tovább tombol a járvány, itt vannak a számok (Piac és Profit)
A világon 269 728 230 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 301 408 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján.
dec. 12
11:33
Gyász: elhunyt a neves magyar filmrendező (Blikk)
Hetvenöt éves korában szombaton elhunyt Gulyás János Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja. A hírt az MTI-vel közlő MMA arról is tájékoztatott, hogy Gulyás Jánost saját halottjának tekinti.
dec. 12
11:33
Novák: Öt százalékkal emelkedik a nyugdíj összege a várhatóan magasabb jövő évi infláció miatt (Mandiner)
A miniszter kiemelte, hogy a kormány célja az, hogy megőrizze a nyugdíjak vásárlóértékét.
dec. 12
11:33
Szijjártó Péter most a svéd tévében oktatott – „Ezt sértésnek tekintem” (Magyar Nemzet)
A külgazdasági és külügyminiszter interjút adott a svéd állami televíziónak.
dec. 12
11:33
Ki kell váltani az állatoknak adott antibiotikumokat, magyar kutatók is dolgoznak rajta (Forbes)
A kutatások hozzájárulnak a fenntartható élelmiszer-előállításhoz is.
dec. 12
11:33
Gattyán György magabiztosan kijelentette: Jövőre kétharmaddal fog nyerni a választáson (Nyugati Fény)
Mindeközben egy párhuzamos valóságban.
dec. 12
11:35
Gábor György: Tizenöt magyarországi egyház képviselője közös nyilatkozatban írta alá az alábbi mondatot (Mandiner)
Ez a 15 tudós fő vajon tisztában volt-e azzal, hogy mit is ír alá, felfogta a fenti mondat értelmét?
dec. 12
11:35
Hamilton gyanúsítgat, Wolff vadászatra készül (Magyar Nemzet)
Lépéselőnyben várja a vasárnap délutáni idényzáró Formula–1-es futamot az éllovas Max Verstappen.
dec. 12
11:37
Száznál is több áldozata lehet a tornádóknak Amerikában (Magyar Nemzet)
Szombat óta megkétszereződött az Egyesült Államok közép-nyugati államait sújtó tornádók becsült áldozatainak száma.
dec. 12
11:39
Adventi Mandiner-est Bese Gergő atyával (Magyar Nemzet)
A jövő csütörtöki rendezvényen a dunavecsei plébánossal beszélget Vágvölgyi Gergely, a Mandiner főmunkatársa.
dec. 12
11:45
Gattyán György kétharmadról beszél (Menedzsment Fórum)
A pártja nevét nem árulta el, de azt közölte a multimilliárdos nagyvállalkozó, hogy már megalapította. Szerinte nem a győzelemre van esélye, hanem a kétharmadra.
dec. 12
11:45
Meghalt az Interjú a vámpírral írója (Infostart)
Nyolcvanéves korában elhunyt Anne Rice amerikai írónő, a Vámpírkrónikák című horrorsorozat szerzője.
dec. 12
11:45
Erre te sem gondolnál: ezekre a szavakra keresett idén a legtöbb magyar a Google-ban (Metropol)
Labdarúgó-Európa-bajnokság, Elk rtuk és Bodzaszörp-recept. Ezek a kifejezések valamelyik kategória top3-jában benne vannak az idei év legkeresetteb szavai között.
dec. 12
11:45
A migránspolitikában is változtatásokat ígér az új német kormány (hirado.hu)
A változás szele csapja meg Európát.
dec. 12
11:45
Mazepin koronavírusos, kihagyja az Abu-Dzabi Nagydíjat (444.hu)
A szabályok szerint senki sem ülhet be a helyére.
dec. 12
11:45
„Az emberek erre tíz-húsz év múlva is emlékezni fognak!” (m4sport.hu)
Ütköztek sokat, vitáztak sokszor, és nem mondtak szépeket egymásról az utóbbi időben, de Max Verstappent és Lewis Hamiltont így is rá lehetett venni az utolsó összecsapásuk előtt, hogy a tisztelet hangján beszéljenek egymásról.
dec. 12
11:51
Mi lett vele? Tizenkét éve tűnt el a képernyőkről Pokrivtsák Mónika: más kontinensen kezdett új életet (Blikk)
Tizenkét éve fordított hátat Magyarországnak és a képernyőnek Pokrivtsák Mónika.
dec. 12
11:51
A G7 országai aggódnak Kína agresszív gazdaságpolitikája miatt (Portfolio)
A hét fejlett országot tömörítő G7 csoport aggódik Kína állami kényszerre épülő gazdaságpolitikája miatt - mondta Liz Truss brit külügyminiszter a hetek találkozója után.
dec. 12
11:51
Kilátástalan helyzetben a lengyel üvegházi termelők – sokan már feladták (Agroinform)
Több lengyel üvegház kénytelen bezárni a magas energiaárak miatt.
dec. 12
11:51
Szijjártó a svéd állami tévében: "Kit érdekel, nem vagyok svéd" (ATV)
A riporter a demokráciáról faggatta külügyminisztert.
dec. 12
11:51
A vadregényes Csarna-völgy ma is őrzi egy régi kisvasút történetét (SzMo)
A Börzsönyben megbúvó, fokozottan védett, romantikus hely Magyarország egyik legnagyobb háborítatlan erdejében található. A természet itt is megmutatta, mire képes egy kis patak hatalmas ereje.
dec. 12
11:51
Boldoggá enni magunkat – Ezek az ételek hatnak pozitívan a kedvünkre (WMN)
Dieteikus szerzőnk ezúttal arról ír, táplálkozásunk miként befolyásolja a hangulatunkat, a pszichés állapotunkat, és mi mindenre van szüksége a szervezetünknek ahhoz, hogy jó legyen a kedvünk:
dec. 12
11:51
Exkluzív akció, a YouTube Premium felhasználók számára (GSMring)
A tartalomszolgáltatók rendszeresen kínálnak a fogyasztók számára különböző kedvezményeket, vagy akciókat, csak úgy, mint ahogy most a YouTube Premium tette most. A YouTube Premium nagyon népszerű világszerte a felhasználók körében, hiszen a videókat reklám nélkül nézheti az, aki előfizet erre a szolgáltatásra. A felhasználók gyakran találkozhatnak
dec. 12
11:51
Elhunyt a spanyol klasszis (Demokrata)
Az egyéniben négy Grand Slam-tornán győztes, nyolcvanhárom éves spanyol játékos haláláról a Real Madrid adott hírt.
dec. 12
11:51
Szijjártó most a svéd tévében oktatott – „Ezt sértésnek tekintem” (Magyar Nemzet)
A külgazdasági és külügyminiszter interjút adott a svéd állami televíziónak.
dec. 12
11:53
Ezek a jeles napok várnak ránk karácsony havában (Agroinform)
A december elhozza a várva-várt karácsonyt, de még egyéb jeles napokat is tartogat számunkra. Ismerjük meg ezeket.
dec. 12
11:53
A kormány öt százalékkal emeli a nyugdíj összegét (Magyar Nemzet)
Mivel idén az infláció magasabb a vártnál, ezért a kormány a jogszabályban meghatározottnál korábban korrigál – tájékoztatott Novák Katalin.
dec. 12
11:55
Tolvajt kiáltott a tolvaj (Magyar Nemzet)
Cseh Katalin máig nem számolt el a korrupciótól bűzlő ügyleteiről.
dec. 12
11:57
Felismerhetetlenné plasztikáztatta magát Keleti Györgyi (Ripost)
Az egykori playmate egy őszinte videóinterjúban vallott a szépészeti beavatkozásokról, és arról is beszélt, hogy kötelezővé tenné a nőknek a botoxot.
dec. 12
11:57
Czeglédy Csaba nagy győzelmet aratott: Elbukott a fővárosi főügyész ellene indított eljárása (Nyugati Fény)
Csúnyán felsült a jogász.
dec. 12
11:57
Több mint 80 halálos áldozatot követeltek a tornádók Amerikában (Helló Magyar)
Egyszerre 30 tornádó csapott le az USA középső és déli részére: a halálos áldozatok szám egyelőre 80, de ennek a kétszerese is lehet a terület teljes átvizsgálása után
dec. 12
12:03
Egy fontos döntést is meghoznak a héten Magyarországon (Piac és Profit)
Bár a KSH viszonylag kevés adattal készül, a kamatdöntő ülés ismételten figyelmet érdemel.
dec. 12
12:03
Jókora átalakulás a hazai villamosenergia-piacon (Infostart)
A villamosenergia-termelés és a -felhasználás is nőtt tavaly, ennek okaira és részleteire derült fény - köztük a nap- és szélerőművek kihasználtságára is.
dec. 12
12:03
Így tarolta le a viharos szél az országot: egy főtéri karácsonyfa kidőlését videó is rögzítette (Pénzcentrum)
Vasárnap reggel már több mint száz helyszínre riasztották a tűzoltókat országszerte a viharos szél miatt - tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közleményben.
dec. 12
12:03
Gattyán György szerint az ellenzéki összefogás nem, de ő összehozhatná a kétharmadot a választáson (SzMo)
Egyelőre nehéz megérteni, mit szeretne pontosan csinálni az 51 éves vállalkozó.

Keresés