2021. december 13. hétfő

dec. 13
15:09
Orbán Viktor és Emmanuel Macron egyetértett Európa megerősítésében (Demokrata)
A hazaszeretet, Európa megerősítése és az európai stratégiai autonómia kérdésében egyet fogunk érteni Macron elnök úrral – mondta a miniszterelnök.
dec. 13
15:09
Két hazai mintában is kimutatták már az Omikron-varinást (Mandiner)
Magyarországon is megjelent az omikron nevű vírusvariáns – jelentette be Müller Cecília országos tisztifőorvos az M1 Híradóban hétfőn.
dec. 13
15:09
Az ügyészség szerint 83 millió forint kenőpénzt szedhetett össze Völner a lakásmaffiától (Nyugati Fény)
Éttermekben és a parkoló autójában vette át a 2-5 milliós papírzacskókat.
dec. 13
15:15
Gyógyszeripari cégvásárlása miatt megmozdultak a Pfizer-részvények (Privátbankár)
Az amerikai Pfizer 6,7 milliárd dollárért megvásárolja az egyebek között az immunbetegségek gyógyítását célzó gyógyszerek fejlesztésével foglalkozó Arena Pharmaceuticals Inc. vállalatot.
dec. 13
15:15
Karikó Katalin szerint véget érhet a járvány, ha ez bekövetkezik (Blikk)
Elmondta a véleményét.
dec. 13
15:15
„Hiábavaló volt minden küzdelem, reménykedés” – Meghalt az a 17 éves diák, akinek az életét a múlt héten a tornatanára még megmentette (Blikk)
Tragikus véget ért egy tornaóra, Újpesten, a Könyves Kálmán Gimnáziumban: az eset a múlt héten történt, amikor is a 17 éves Ákos egy focimeccs előtt rosszul lett. Akkor a fiatalt a tornatanár, és az iskola két másik kollégája élesztette újra, majd stabil állapotban szállították kórházba, azonban ma az igazgató tragikus hírt közölt: a 11. osztályos
dec. 13
15:15
A járvány miatt romlott térségünkben az egyébként jó élelmezési helyzet (ProfitLine)
Jobb a helyzet Európa és Közép-Ázsia térségben az alultápláltság, illetve a súlyos és közepes éhezés tekintetében a világ többi pontjához képest, mindemellett 14 millió emberrel több éhezett tavaly – a pandémia kitörése után – mint 2019-ben.
dec. 13
15:15
Kontrasztanyagos hasi ultrahangvizsgálat (WebBeteg)
Milyen betegségek, panaszok esetében lehet szükség kontrasztanyagos hasi ultrahangvizsgálatra? Milyen kontrasztanyagot használnak hozzá? Hogyan történik maga a vizsgálat? Hogyan kell rá felkészülni, és utána van-e valami fontos tudnivaló? Van-e ellenjavallata ennek a vizsgálatnak?
dec. 13
15:15
6 trend, ami alapjaiban határozza meg az ingatlanpiac jövőjét (Portfolio)
Az egyik legátfogóbb folyamat, amivel a közeljövővel számolnunk kell az ingatlanpiacon - és itt most elsősorban a lakáspiacra gondolunk - az az emberek városokból külvárosokba való kiköltözése. Ugyan a folyamat már a járvány előtt is észlelhető volt, a pandémia beállta értelemszerűen felgyorsította a folyamatot. A külvárosiasodás mellett azonban so
dec. 13
15:15
Több mint 100 Aldi üzletnél is leadható lesz a használt étolaj (Agroinform)
A kihűlt étkezési olajat műanyag palackba kell visszatölteni és leadható.
dec. 13
15:15
Ezt teszi fel Novák Katalin a francia elnök, Macron miatt (ATV)
A francia becsületrend kitüntetésnek az "apróbb változatát" tűzi ki Novák Katalin a budapesti Macron-látogatásra.
dec. 13
15:15
Klippremier: Pajor Tamás neves zenészekkel együtt adja elő év végi dalát (SzMo)
A Lélegző című dal igazi „zenei oxigén”, egy dalba foglalt sóhajtás, egy égre néző vallomás, a bennünk élő gyermek hangja – mondja a szerző.
dec. 13
15:15
A hét karikatúrája: Havazás idején (Autószektor)
.
dec. 13
15:15
Ernyős hájas (egy.hu)
Gáll Anna receptje
dec. 13
15:21
A sztárbefektető figyelmeztet: ezeket a "lufikat" kell kerülni jövőre (Portfolio)
Richard Bernstein, a híres intézményi befektető ismét kongatta a vészharangot a bitcoinnal és egyéb, szerinte túlzottan spekulatív befektetési lehetőségekkel kapcsolatban. Bernstein arra figyelmeztet, hogy a bitcoin és ezek az eszközök buborékban vannak, a legnagyobb hozamokat pedig többek között az olaj piacán lehet majd realizálni jövőre a guru s
dec. 13
15:21
Új ételfutár-cég tarolná le Magyarországot: most nyitnak, retteghet a Foodpanda és a Wolt? (Pénzcentrum)
Holland székhelyű ételkiszállító szolgáltatás indul hétfőn Budapesten. A Rocket - amely Európa 10 legtöbbet letöltött ételfutár applikációja között van, már nálunk is elérhető.
dec. 13
15:21
Macron: Magyarország és Franciaország nem mindenben ért egyet, de… (Demokrata)
Közös európai gondolkodást szorgalmazott a francia elnök Budapesten, az Orbán Viktorral tartott sajtótájékoztatón.
dec. 13
15:21
Fotóval: Heller Ágnes sírjához vezetett Macron elnök első útja Budapesten (Nyugati Fény)
Lerótta kegyeletét a világhírű filozófus emléke előtt.
dec. 13
15:21
Megerősítette az ORFK a Városháza-gate ügyében tett házkutatásokat (Mandiner)
A folyamatban lévő nyomozások érdekeire tekintettel a rendőrség az eljárásokról bővebb tájékoztatást nem ad – írta a Mediaworks Hírcentrum.
dec. 13
15:21
Egy indiai szépség lett a Miss Universe 2021-ben (Helló Magyar)
A világ egyik legrangosabb szépségversenyén Jázmin Viktória is részt vett - Miss Universe képekben
dec. 13
15:27
Valami elindult a magyaroknál, ha a környzetvédelemről van szó (Piac és Profit)
Közeleg a karácsony, amikor jelentősen megnő a csomagolási, valamint a háztartási hulladék mennyisége, hiszen rengeteg műanyag és papír kerül a szemétbe. Úgy tűnik azonban, hogy az elmúlt évek fenntarthatósággal kapcsolatos töretlen edukációjának már hazánkban is érezhető a pozitív hatása, amihez talán a pandémia is hozzátett. A Rondo Hullámkartong
dec. 13
15:27
BL-sorsolás: a PSG-t kapta a Real Madrid, lehet, hogy jön az újabb Pérez–UEFA háború (Infostart)
Újrasorsolták a labdarúgó BL nyolcaddöntőjét. Sokkal erősebb párok alakultak ki a végjátékban, mint az első alkalommal, a PSG a Real Madriddal játszik majd. Nem kérséges, a Real Madrid, amelynek elnöke, Florentino Pérez antagonisztikus ellentétben van az UEFA elnökével, a következő órákban, napokban össztüzet zúdít majd az európai szövetségre.
dec. 13
15:27
Nagyot újított a Publicis Groupe (MMonline)
A Publicis Groupe a világ egyik legnagyobb kommunikációs vállalata, több mint 100 országban van irodája. A frissen meghirdetett ’Work Your World’ program keretében a Publicisnél dolgozók bármely országába áthelyezhetik magukat 6 hétre, ahol a cégnek van irodája. A vállalat extra eszközökkel is támogatja a program sikerességét: cégen belüli szállásc
dec. 13
15:27
Rasszizmus a svédországi bevándorló klánok bűnözéséről beszélni? (Mandiner)
Mi történik Svédországban? Összhangba lehet hozni a modern államot és közel-keleti klánrendszerrel? Miért rasszistázzák le a becsületgyilkosságok miatt panaszkodó nőket? A svédországi migráció volt a téma az MCC-ben.
dec. 13
15:30
Sarkvidéki eredetű hidegbetörés érkezik a hétvégén (Háziállat)
A hét nagy részében még anticiklon alakítja időjárásunkat, majd szombaton észak felől hidegfront éri el hazánkat. Hosszabb lehűlési folyamat veszi kezdetét.
dec. 13
15:39
Nagy üzletet jelentett be a Pfizer (Infostart)
A gyulladásos és immunbetegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek fejlesztésében várnak előrelépést.
dec. 13
15:39
IT-s és szakmunkás kell Budapesten (autopro)
A leginkább szakmunkást keresnek a cégek a fővárosban, majd ezt követi a pénzügyi és IT programozási terület.
dec. 13
15:39
Magyarországon is megjelent az omikron variáns (Demokrata)
Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint a harmadik oltás felvétele most mindennél fontosabb.
dec. 13
15:39
Előnyt jelenthet az okos adatgazdálkodás (MMonline)
Digital Futures Index néven először készült komplex, már létező kutatások tényadatainak elemzésére épülő index arról, hol állnak a közép-kelet-európai régió országai a digitális transzformáció főbb folyamataiban. Az egyik fő megállapítás szerint az ICT-szektor hazai GDP-arányos hozzájárulása a nemzetgazdasági teljesítményhez jelentősen meghaladja a
dec. 13
15:39
Magyarországon is megjelent az omikron variáns (Növekedés)
Immáron bizonyítottan jelen van Magyarországon is a legújabb, omikronnak elnevezett, Dél-Afrikából származó koronavírus-mutáció, amit egészségügyi szakmai szervezetek az „aggodalomra okot adó” kategóriába soroltak. Az eddigi két igazolt omikron-variáns által okozott fertőzést a Neumann Labs-ben azonosították, további gyanús eseteket pedig még vizsg
dec. 13
15:39
Orbán: Egyetértés van Európa megerősítése kérdésében a francia elnökkel (Mandiner)
A hazaszeretet, Európa megerősítése és az európai stratégiai autonómia kérdésében egyet fogunk érteni Macron elnök úrral – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Emmanuel Macron francia államfővel közösen tartott sajtónyilatkozatában hétfőn Budapesten.
dec. 13
15:51
Mindenkinek elvette a kedvét az oltástól a Mikulás (Menedzsment Fórum)
Az addig egyenletesen lassuló vakcinázás az oltási akció utolsó hetének első napján látványosabbat fékezett. Utána kicsit összeszedték magukat a számok, de összességében a korábbi tendencia kitartott a harmadik hét végéig: az akció elejének erős kezdése után csökkenés, csökkenés, csökkenés.
dec. 13
15:51
A nap képe: nagyvadat fogott ma Orbán Viktor (Privátbankár)
A magyar miniszterelnök a francia elnököt látja vendégül Budapesten a V4-csúcs keretében.
dec. 13
15:51
Karácsonykor is legyünk környezettudatosak: milyen műfenyőt válasszunk? És miért lesz ez jó nekünk? (Blikk)
Régen elmúltak már azok az idők, amikor a műfenyő egy szépnek cseppet sem nevezhető karácsonyi kiegészítő volt. 2021 az élethű, nagyon praktikus, gyönyörű, nem utolsó sorban pedig fenntartható műfenyők éve.
dec. 13
15:51
Kiderült: itt fertőződött meg az omikron variánssal az első két hazai beteg (Blikk)
Még több dolog derült ki arról a két betegről, akik Magyarországon elsőkánt diagnosztizáltak a koronavírus omikron variánsával. Közzétették, hol kaphatták el a betegséget.
dec. 13
15:51
Holender Filip és Szalai Attila csapata is cseh riválist kapott a Konferencia-ligában (Infostart)
A Partizan Beograd, valamint a Fenerbahce is prágai ellenféllel találkozik a labdarúgó Konferencia-ligában a nyolcaddöntőbe jutásért.
dec. 13
15:51
Nemzetközi elemzés: többet vásárolnak az emberek, ha kisebb a gépjárműforgalom (Alternatív Energia)
Többet vásárolnak az emberek azokon a városi területeken, ahol visszaszorították a gépjárműforgalmat a Tiszta Városok Kampányban végzett elemzés szerint - közölte a Levegő Munkacsoport szombaton az MTI-vel.
dec. 13
15:51
Sarc a kiskereskedelmi láncoknak! A lejárati idő előtt két nappal kötelező lesz ingyenesen átadni az élelmiszereket (Adózóna)
Kötelezővé tenné a kormány, hogy a 100 milliárd forintot meghaladaó nettó árbevételű élelmiszer-kiskereskedők a minőségmegőrzési időtartam lejárta előtt legalább 48 órával karitatív szervezeteknek vagy az újonnan létrehozandó Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft.-nek felajánlják. Emellett emelkedne a kiskereskedelmi adó mértéke az adóalap 100 mill
dec. 13
15:51
Rekordmértékben emelkedtek a nagykereskedelmi árak Németországban (ProfitLine)
Novemberben rekordmértékben emelkedtek éves bázison a nagykereskedelmi árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői közleménye alapján.
dec. 13
15:51
Váratlan, rossz hír! Elmarad az Agritechnica 2022 gépkiállítás (Agroinform)
A világ vezető mezőgazdasági gép kiállításának megrendezéséhez szükséges feltételek nem teljesülnek, így azt el kell halasztani 2023 novemberére.
dec. 13
15:51
Ukrajna legjobb síközpontja is megnyitott, ezek a szabályok (Síelők)
December 10-én elindult a 21. síszezon Bukovelben, a magyar határtól 230 kilométerre található síterepen. A nyitóhétvégén a 16 ülőliftből 12 már működik is. A 75 kilométeres pályarendszernek egyelőre nagyjából a negyede nyitott meg, főképp kék pályák. December közepén nagyobb havazás várható a Kárpátokban, ezután fokozatosan nyitják majd meg a piro
dec. 13
15:51
Szokatlan tünetet is okozhat a koronavírus omikron variánsa: erre figyelj! (Pénzcentrum)
Az új variáns, az omikron által okozott betegség tüneteit egyre nehezebb azonosítani, mert elsősorban a náthához hasonlítanak. Vannak azonban tipikus jelei, hogy az új mutánssal van dolgunk.
dec. 13
15:51
Három év alatt több mint 80 millió forint kenőpénzt kaphatott Völner Pál (SzMo)
2018 májusa és 2021 júliusa között tartott a vesztegetés a Legfőbb Ügyészség gyanúja szerint.
dec. 13
15:51
Hatalmas világsztár érkezik hozzánk 2022-ben - John Legend Magyarországra látogat! (Promotions)
Jövő nyáron tervez minket lenyűgözni John Legend Budapesten, amelyet európai turnéja keretein belül érint. A többszörös Grammy-díjas amerikai soul-R&B előadó pár hónap múlva érkezik.
dec. 13
15:51
Most kell lépned, ha kiegyensúlyozott nyugdíjas éveket szeretnél (Bank360 blog)
Mikor? Most! Miért? Mert lépned kell, ha pénzügyileg biztonságos időskori éveket szeretnél. Anyagi függetlenséged a kezedben van.
dec. 13
15:51
Macron: Közös európai gondolkodásra van szükség a külső határok jobb megvédéséért (Mandiner)
Franciaországnak fontos a hazaszeretet, és a többi országgal az egymás iránti tisztelet – mondta Emmanule Macron Orbán Viktorral közös sajtótájékoztatóján.
dec. 13
15:51
Már Magyarországon is jelen van az omikron variáns! (Helló Magyar)
Már Magyarországon is megjelent az omikron! Európában már közösségi terjedést mutat az omikron variáns, így várható volt, hogy nálunk is megjelenik ez a törzs
dec. 13
15:51
Az Interpol és az Europol a hamis mézek nyomában (Magyar Mezőgazdaság)
A féléves akcióban több mint 51 tonna hamisított mézet vontak ki a forgalomból a nyomozóhatóságok!
dec. 13
15:53
Heller Ágnes filozófus sírjánál tett látogatást Emmanuel Macron (Blikk)
A francia elnök budapesti vizitjén Orbán Viktor kormányfővel való találkozása előtt meglátogatta Heller Ágnes filozófus sírját és virágot helyezett el.
dec. 13
15:55
Az ügyészség megállapította: Völner Pál 83 millió forint kenőpénzt tehetett zsebre (Blikk)
Kinyílt a Völner-dosszié, kiderült honnan érkeztek a kenőpénzek és kinél landoltak csillagászati összegek az elmúlt három évben.

Keresés