Már Magyarországon is megjelent az omikron! Európában már közösségi terjedést mutat az omikron variáns, így várható volt, hogy nálunk is megjelenik ez a törzs
A francia elnök budapesti vizitjén Orbán Viktor kormányfővel való találkozása előtt meglátogatta Heller Ágnes filozófus sírját és virágot helyezett el.
Eddig még egyszer sem fordult elő a Bajnokok Ligája történetében akkora hiba, hogy egy egyenes kieséses szakaszt újra kelljen sorsolni. Most megesett ez a baki, a második sorsolás után azért jó néhány csapat fellélegezhetett.
A home office többek között megváltoztatta a szállodai vendégek viselkedését, a munka és a szabadidő sokkal kevésbé válik szét térben és időben - a Crowne Plaza Hotels and Resorts nemzetközi tapasztalatai alapján. A kihívásokkal teli adventi időszakra reagálva, a Váci úti Crowne Plaza Budapest egy újdonsággal készült a szállóvendégek számára.
A hazaszeretet, Európa megerősítése és az európai stratégiai autonómia kérdésében "egyet fogunk érteni Macron elnök úrral" - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Emmanuel Macron francia államfővel közösen tartott sajtónyilatkozatában hétfőn Budapesten.
Kozma utcai központi Holokauszt Emlékműnél Emmanuel Macron főhajtással emlékezett a vészkorszak magyarországi áldozataira, ahol emlékkövet helyezett el – adta hírül a Mazsihisz.
Míg a CIB Private Banking az idén, október végéig egy százalékkal tudta növelni a 2020 végén 3096-os ügyfélkörét, addig a kezelt vagyon 14 százalékkal növekedett – tájékoztatott Dócs János, a CIB Private Banking igazgatója.
Az ellenzéki együttműködés hat pártja közül négy már megnevezte jelöltjeit a közös listához, de még kivár a legnagyobb szereplő, a DK, valamint a Jobbik. Nem tudni, mi lesz Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt hetedik frakciójának a sorsa. Összeszedtük, mit lehet eddig tudni a közös listállításról.
Jelentős érdeklődés, 1,7-szeres túljegyzés mellett bocsátotta ki első zöld jelzáloglevelét az Erste Jelzálogbank. Az Erste ügyfelei számára rendkívül fontos, hogy fenntartható otthonban éljenek, a pénzintézet új jelzáloglevél programja pedig – a zöld jelzáloghitelezés erősítése révén – hozzájárul a környezeti szempontokat is figyelembe vevő lakáspi
A technológiai vállalatok világában az elmúlt hónapok egyik legfontosabb híre az immáron Meta Platforms nevet viselő Facebook bejelentése volt, miszerint kvázi az all-int bemondva mennek előre a saját metaverzumuk kifejlesztésében. Ez alaposan megbolygatta az amerikai részvénypiac sok technológiai részvényét. Az egész folyamat legnagyobb nyerteséne
Az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkárát hivatali vesztegetéssel vádolják. A parlament kedden szavaz a felfüggesztéséről. A kormánypártok képviselői már korábban jelezték, megszavazzák a volt államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését.
A hazaszeretet, Európa megerősítése és az európai stratégiai autonómia kérdésében „egyet fogunk érteni Macron elnök úrral” – mondta a magyar miniszterelnök.
Természetesen a társadalom és maga a felhasználó. Maga a Facebook semmiképpen sem az, és nem is lehet felelőssé tenni, mert mindig lesz valaki, aki rosszra akarja használni. Vagy valami ilyesmi.
Ma indul a lakosságnak szóló napelemes pályázat második szakasza, amelyben újabb hat megye, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna lakói igényelhetnek támogatást napelemes rendszerek telepítéséhez, nyílászárók cseréjéhez, fűtés korszerűsítéséhez és akkumulátor telepítéséhez. A kormány célul tűzte ki, hogy hazánk 2050-re klíma
A magyar lakosság 61 százaléka nem érzékelt a járvány kiváltotta érdemi változást a jövedelmi helyzetében; a megkérdezettek mintegy harmada számolt be jövedelemcsökkenésről - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) legújabb kutatásáról, amelyet a Global Entrepreneurship Monitor (GEM) magyar partnereként végzett.
A mozgásszervi panaszokkal orvoshoz fordulók esetében nem kizárólag az ízület megbetegedéséről lehet szó. Más helyről is kiindulhat a fájdalom, ezért egyéb okokat is mindig szem előtt kell tartani.
A karantén éve nagyszerű lehetőség volt arra, hogy újra elővegyem a Harry Potter- könyveimet, és minden elolvasott kötet után megnézzem az abból készült filmadaptációt is. Most a legfontosabb különbségeket gyűjtöttük egybe a 20. évfordulóra.
Hillary Clinton, a 2016-os elnökválasztáson vereséget szenvedett demokrata párti elnökjelölt szerint az amerikai demokrácia végét jelentené, ha Donald Trump korábbi republikánus elnök újra indulna az elnökségért és megválasztanák őt 2024-ben, különösen, ha a Republikánus Párt többségbe kerülne a képviselőházban és a szenátusban is.
300 golyó és 12,5 kiló robbanóanyag Fotók: Mercedes Scholz autója egy erőd négy hajtott keréken, amelyet még 12,5 kiló robbanóanyag sem tudott feltörni. A páncélozott S-osztály 4,2 tonnával csaknem kétszer annyit nyom, mint polgári bátyja, és körülbelül 544 000 euróba kerül, kétszer annyi, mint egy Maybach 680. Motorja egy 612 lóerős V12; a szélvé
Nem csak mikroprocesszorból vagy olajból van hiány a világban. A juharszirup piacán is gondok vannak. A helyzet olyan súlyos, hogy Kanada aktiválta stratégiai tartalékait.
Bővíti együttműködését az Aldi Magyarország a Biofilter Környezetvédelmi Zrt.-vel, országszerte az áruházlánc több mint 100 üzleténél teszik lehetővé a használt étolaj visszagyűjtését.
Karácsony közeledtével a Bookline havonta megújuló sikerlistája sajátos képet mutat. Az egész évben népszerű műfajok mellett megjelentek a szakácskönyvek, egyre többen érdeklődnek a gyerekkönyvek iránt, és számos népszerű szerző műve is bekerült a hónap legkeresettebb alkotásai közé. Novemberben Ken Follett, Fábián Janka, valamint Marék Veronika kö
Az Országgyűlés mentelmi bizottságának hétfői ülésén nem vesz részt, de támogatja mentelmi jogának felfüggesztését Völner Pál, az Igazágügyi Minisztérium múlt héten lemondott parlamenti államtitkára, fideszes országgyűlési képviselő.
Az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium 11. osztályos tanulója az iskolai focitorna előtt esett össze. A tanár segítőivel újraélesztette a fiút, de pár nap múlva a kórházban elhunyt.
Saját készítésű robbanószerkezetet robbantott fel hétfőn egy ortodox gimnázium bejáratánál az iskola egyik 18 éves volt diákja a Moszkvától 90 kilométerre délre lévő Szerpuhovban, a támadás következtében tizenketten megsebesültek.