Májusban szebb Budapest, “de a politikára a december is jó” - mondta Orbán Viktor a Karmelitában az ide látogató Macronnak, kijelentve: Európának stratégiai autonómiára van szüksége. A francia elnök úgy fogalmazott: lojális partnerek, és Európa-pártiak. Említést tett a jogállamiságról és a közös értékekről is.
Jelentős szerepet játszanak a Covid-19 terjesztésében a gyerekek, derült ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hírleveléből. Az akadémikusok az Egyesült Államok járványügyi adataiból dolgoztak, mivel az USA-ban áll a legrészletesebb adatsor rendelkezésre a gyerekek érintettsége kapcsán.
Promigrációs megállapodásokról beszélt a külgazdasági és külügyminiszter, továbbá szólt az új német kormánnyal való kapcsolatfelvétel ügyéről és Emmanuel Macron budapesti látogatásáról is.
A gyártók ma már javarészt a jövőre koncentrálnak, az elektromos modellek mellett leginkább a konnektorról is tölthető hibridek dominálnak, klasszikus öntöltő hibridet alig találunk, noha néhány márka azért még lát fantáziát a belsőégésű motor és a villanymotor(ok) szinergiájának köszönhető előnyökkel csábító megoldásban. Az egyik ilyen a Ford, ame
Újabb hat megye lakói igényelhetnek támogatást napelemes rendszerek telepítéséhez, nyílászárók cseréjéhez, fűtés korszerűsítéséhez és akkumulátor telepítéséhez.
Közös európai gondolkodásra van szükség a külső határok jobb megvédéséért és a közös cselekvésért - hangoztatta a francia köztárasági elnök hétfőn Budapesten, az Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtónyilatkozatában.
Egyre több a kibertámadás, egyre több embernek lopják el az adatait, törik fel a fiókját, mégis a felhasználók zöme lusta rendes jelszót beállítani. A kiberbiztonság pedig erős jelszóval kezdődik, mutatjuk, hogy mi a titka.
A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés mentelmi bizottságának alelnöke szerint kérdés, hogy Varga Judit igazságügyi miniszternek jogi felelőssége van-e.
Hillary Clinton, a 2016-os elnökválasztáson vereséget szenvedett demokrata párti elnökjelölt szerint az amerikai demokrácia végét jelentené, ha Donald Trump korábbi republikánus elnök újra indulna az elnökségért és megválasztanák őt 2024-ben, különösen, ha a Republikánus Párt többségbe kerülne a képviselőházban és a szenátusban is.
Decemberben elstartolt az MVM EDISON startup verseny hatodik szériája, amelyre 2022. január végéig jelentkezhetnek ötleteikkel a most induló vagy már meglévő vállalkozások. A pályázatokat két érettségi fázisban és hat kategóriában várja az MVM Csoport szakértő zsűrije. A legjobbak az értékes nyeremények mellett esélyt kaphatnak egy legfeljebb 50 mi
A független szakszervezet létrejötte után a kommunisták számára egyértelművé vált, hogy a lengyelek szabadságot, szolidaritást akarnak – emlékeztetett a lengyel kormányfő.
Az Európai Unió további 30 millió eurót (mintegy 11 milliárd forintot) mozgósít a hazájukat elhagyni kényszerült fehérorosz fiatalok és vállalkozások, a független média és a kulturális élet szereplőinek támogatására – közölte az Európai Bizottság hétfőn Brüsszelben.
Óriási és ritka zafírt találtak Srí Lankán, a 310 kilogrammos ásványt - egy korundot - az egyik drágakőbánya-tulajdonos otthonában mutatták be a nyilvánosságnak.
Ma 17 órakor elindult a lakosságnak szóló pályázat második szakasza, amelyben újabb hat megye, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna lakói igényelhetnek támogatást napelemes rendszerek telepítéséhez, nyílászárók cseréjéhez, fűtés korszerűsítéséhez és akkumulátor telepítéséhez.