2021. december 14. kedd

dec. 14
8:24
Alig esik az új iPhone-ok ára (Bitport)
Ezzel szemben a Google saját, Pixel 6-os sorozatának darabjai egy hónappal a megjelenést követően már lényegesen kisebb összegért adhatók el.
dec. 14
8:24
Újabb országba utazhatnak szabadon a beoltott magyarok (Demokrata)
Videó! Az oltóanyag típusától függetlenül szabadon, karanténkötelezettség nélkül utazhatunk egy újabb országba – jelentette be Szijjártó Péter.
dec. 14
8:24
Kontra: Márki-Zay átment Fekete-Győr Andrásba (Mandiner)
Márki-Zay most a fideszeseket korábban lecsicskázó Potocskáné országjárásán szorult segítségre.
dec. 14
8:24
Átadta egymilliomodik hálózatról tölthető modelljét a Bmw Group (Autószektor)
A kocsit Pieter Nota, a BMW AG igazgatótanácsának a BMW, MINI és Rolls-Royce márkák értékesítési hálózatáért, globális marketingjéért és ügyfélszolgálati részlegeiért felelős tagja adta át tulajdonosának december 6-án a BMW Weltben. A vállalatcsoport a mérföldkőnek számító átadást két exkluzív ajándékkal tette még felejthetetlenebbé: a tisztán elek
dec. 14
8:26
Harminc ügyben szavaz az Országgyűlés, köztük a veszélyhelyzetről (Demokrata)
A parlament új elnököt választhat a Médiatanács élére, valamint Csányi Tamás és Völner Pál mentelmi ügyéről is dönt.
dec. 14
8:27
Mária Terézia lovagi oklevele és Petőfi ritka litográfiája is gazdát cserélt (Könyves Magazin)
Egymillió forint felett talált gazdára egy monarchiáról szóló, 21 kötetes sorozat, valamint egy 1534-es könyvritkaság a 20. jubileumát ünneplő antikvarium.hu 50. jubileumi aukcióján, írja az Mti.
dec. 14
8:30
Vajon mit szól Kim Cattral ahhoz, hogy kritizálják a Szex és New York rebootját? (Hamu és Gyémánt)
A Szex és New York rajongói mostanra már biztosan tudják, hogy Cattrall miért nem tér vissza (teljesen érhető okokból) a szeretett sorozat HBO Max rebootjában, de végre választ kaptak egy másik kérdésre is, amikor december 9-én bemutatták az And Just Like That... című sorozatot: hol van Samantha? Miért tűnt el? És jól van ez így? A rajongók szerint
dec. 14
8:30
Bosznia-Hercegovinába látogat Áder János (Demokrata)
A köztársasági elnök megbeszélést fog folytatni az államelnökség tagjaival, valamint felkeresi a NATO szarajevói parancsnokságát.
dec. 14
8:30
Spanyol miniszter: a szülők idén karácsonykor ne a gyermek neme szerint vegyenek játékokat, mert az szexista (Mandiner)
Alberto Garzón szerint „csak a sztereotípiák nélküli” játékokkal tudnak a gyerekek teljes mértékben kibontakozni.
dec. 14
8:30
Zöldül az Egyesült Királyság vasúti közlekedése (Transpack)
Tíz új, hidrogénhajtású vonatot szállíthat az Alstom a legnagyobb brit vasúti jármű flottatulajdonos számára.
dec. 14
8:33
Rekordhosszú idő után lehet új kormánya Hollandiának (Infostart)
Négy holland politikai párt képviselői hétfőn közölték, hogy megállapodtak a negyedik Rutte-kormány megalakításáról.
dec. 14
8:33
1,2 milliárdos informatikai fejlesztést jelentett be Mészáros Lőrinc és Keszthelyi Erik alkuszcége (Portfolio)
Biztosításközvetítő rendszert fejleszt a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a suIT SOLUTIONS Informatikai Szolgáltató Kft.-vel konzorciumban, az 1,177 milliárd forintból megvalósuló fejlesztéshez 798,65 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el - közölte a konzorciumot vezető Hungarikum Biztosítási
dec. 14
8:33
Nemlétező kerékpárút átadásáról számolt be a fideszes képviselő (444.hu)
A Kaposhomokon élők sem tudták, milyen útra gondolt Gelencsér Attila.
dec. 14
8:33
Az eddiginél is több profitot vár a Volkswagen (autopro)
Középtávon a profitjának növekedésével számol a Volkswagen Csoport.
dec. 14
8:33
Gáncs Kristóf: Lajos kutyával, remélem, új magyar kutyahős született (Könyves Magazin)
Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója először a kislányának mesélte gyerekkori mókás történeteit. Utóbbiak hőse egy Lajos nevű tacskó, akinek a legfőbb varázsa nem valamiféle szuperképességben rejlik, hanem pusztán abban a tényben, hogy igazi társ a gyerekek életében. A kötet  megjelenéséig vezető útról, a gyerekek v
dec. 14
8:35
Kiderült, van-e értelme a védettségi igazolványoknak (Portfolio)
A védettségi igazolványok, melyek hiányában az emberek nem mehetnek étterembe vagy szórakozóhelyekre, segítettek az oltási hajlandóságot növelni hatból 4 országban - mutat rá egy friss tanulmány.
dec. 14
8:36
Zöld jelzáloglevelet bocsátott ki az Erste (MMonline)
Jelentős érdeklődés, 1,7-szeres túljegyzés mellett bocsátotta ki első zöld jelzáloglevelét az Erste Jelzálogbank. Az Erste ügyfelei számára rendkívül fontos, hogy fenntartható otthonban éljenek, a pénzintézet új jelzáloglevél programja pedig – a zöld jelzáloghitelezés erősítése révén – hozzájárul a környezeti szempontokat is figyelembe vevő lakáspi
dec. 14
8:36
Újabb országba utazhatnak szabadon a beoltott magyarok (Demokrata)
Videó! Az oltóanyag típusától függetlenül szabadon, karanténkötelezettség nélkül utazhatunk egy újabb országba – jelentette be Szijjártó Péter.
dec. 14
8:36
Direktvetés Arbos Direkta vetőgéppel (GépMax)
Nem kell a füvet beszántania! – új technológia segíti a gyepgazdálkodást az Arbos Direkta vetőgéppel.
dec. 14
8:36
Kertészetek, figyelem: már csak egy bő hónap a határidőig! (Agrárágazat)
Mezőgazdaság: újabb határidőre hívta fel a figyelmet a Nébih a kertészetek számára.
dec. 14
8:36
Napra pontos lista jelent meg arról, mikor mennyi pénzt vett át Völner (Forbes)
67 millió forint tételesen listázva, 2018-tól 2021-ig, de előkerültek újabb zavaros történetek víz üzemű motor állami támogatásáról és egy oktatási központról is.
dec. 14
8:37
Magyarországi nagybefektetővel köthet stratégiai együttműködést a Ceva Oltóanyagtermelő (Portfolio)
Stratégiai együttműködést köthet a Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. egy magyarországi nagybefektetővel – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
dec. 14
8:38
Bosznia-Hercegovinába látogat Áder János (Demokrata)
A köztársasági elnök megbeszélést fog folytatni az államelnökség tagjaival, valamint felkeresi a NATO szarajevói parancsnokságát.
dec. 14
8:39
Új feldolgozás készül Az operaház fantomjából (Infostart)
John Legend amerikai zenész és producer is el akarja készíteni a maga változatát Az operaház fantomjából.
dec. 14
8:39
Így módosulhat az uniós áfakulcsok rendszere (Adózóna)
Az EU tagállamok gazdasági és pénzügyminiszterei 2021. december 7-én egyhangú döntést hoztak az uniós áfairányelv módosításáról. Ennek értelmében a kedvezményes áfakulcsok alkalmazhatóságát többek között újabb digitális szolgáltatásokra, közegészségügyet szolgáló termékekre, napelemekre, gyermekruházati termékekre, hulladék-újrahasznosítási szolgál
dec. 14
8:39
S-osztály és EQS visszahívás jön Amerikában az MBUX hibája miatt (Autónavigátor)
Elég csak az központi kijelzőjét megnézni, már az is alkalmas arra, hogy elterelje a sofőr figyelmét a vezetésről, nemhogy az
dec. 14
8:39
Többek szerint a Time eddigi legrosszabb döntése volt, hogy Elon Muskot választották az év emberének (444.hu)
A milliárdos Musk adókhoz, szakszervezetekhez és a covidhoz való hozzáállása miatt bírálják a magazin döntését.
dec. 14
8:45
Emmanuel Macron előtt kérdezték meg Orbán Viktort a Pegasus-ügyről: ezt válaszolta (Blikk)
Korábban egyetlen újságírónak sem volt még alkalma a magyar miniszterelnöktől kérdezni a júliusban kirobbant botrányról.
dec. 14
8:45
Hiába nincsenek lezárások, kínlódnak a magyar szállodák: a last minute foglalásokban reménykednek (Pénzcentrum)
Az ilyenkor szokásos 80-90 százalékos telítettség helyett most 50-60 százalékon állnak a magyar szállodák. A last minute szállásfoglalási boomra még van esély, ha tartósan csökkenni kezd a friss fertőzések száma.
dec. 14
8:45
Gyorsan terjed az omikron variáns, már Magyarországon is megjelent (Portfolio)
Magyarországon is megjelent a koronavírus omikron variánsa, szakértők szerint ez a vírusváltozat lehet a jövő hónaptól a koronavírus domináns mutációja Európában, megelőzve a delta variánst is. Koronavírus hírek egy helyen.
dec. 14
8:45
Szijjártó megkönnyítette az életünket: a beoltott magyarok szabadon utazhatnak a Seychelle-szigetekre (444.hu)
Az oltások mellé csak egy negatív PCR-tesztet kell villantani.
dec. 14
8:45
Önkezével vetett véget életének a világhírű spanyol színésznő (Femcafe)
Veronica Forqué, Pedro Almodóvar spanyol mozidirektor Kika című 1994-es filmszatírájának főszereplője 66 évet élt.
dec. 14
8:45
Sergio Ramos: Imádom a Real Madridot, de a pályán a PSG sikeréért fogok meghalni! (Igényesférfi.hu)
Habár Sergio Ramos szívesen maradt volna a klubnál, a Real Madrid nem hosszabbította meg szerződését, Ramos pedig a Paris Saint-Germain csapatánál folytatta karrierjét.
dec. 14
8:48
Az Epic Games Store 15 játékot ad majd ingyen a karácsonyi szezonban (GSMring)
Az Epic Games Store a hírek szerint még ebben a hónapban 15 játékot ad ingyen a felhasználóknak, december 16-tól kezdve minden nap egy-egy játékkal kedveskednek a gamereknek, egészen december 30-ig. Az információt már két külföldi forrás, a Dealabs és a Video Games Chronicle is megerősítette. Akik már több alkalommal bizonyítottak ezen a téren, leg
dec. 14
8:48
V4-es kormányfők: középpontban az energia és a migráció kérdése (Demokrata)
A lengyel, cseh, szlovák kormányfők elsősorban ezt a két kérdést hangsúlyozták a V4+Franciaország csúcstalálkozón Budapesten.
dec. 14
8:48
Az omikron megelőzheti a delta variánst Európában (Demokrata)
Az omikron vírusváltozat lehet a jövő hónaptól a koronavírus domináns mutációja Európában – állítják szakértők.
dec. 14
8:48
Szakértő: az omikron válhat Európában a domináns variánssá (Mandiner)
Az omikron terjedési sebessége háromszor akkora, mint az eddig domináns delta variánsnak, mert az oltatlanok mellett az oltottak is megfertőződhetnek.
dec. 14
8:51
Brutálisan elszállt az infláció: újabb kamatemelésről dönthet ma az MNB (Pénzcentrum)
Ma tartja idei utolsó kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, és a jegybank közli a friss Inflációs jelentés fő számait is.
dec. 14
8:51
Kiderítették, mi történne a brit bankokkal egy nagyon súlyos gazdasági helyzetben (Portfolio)
Egészségesnek minősítette a Bank of England az Egyesült Királyság legnagyobb bankjait, miután végrehajtotta rajtuk a tavaly a járvány miatt elmaradt stressztesztet.
dec. 14
8:54
A Pegasus-üggyel kapcsolatban kérdezte Orbánt egy francia újságíró (SzMo)
A júliusban kirobbant botrányról korábban egyetlen újságírónak sem volt lehetősége kérdezni a miniszterelnököt, a francia elnökkel közös sajtótájékoztatón viszont nem tudta elkerülni a témát.
dec. 14
8:54
Eszenyi Enikő visszatért és ragyog! - Új életet kezdett a Vígszínház egykori igazgatónője (Promotions)
Eszenyi Enikő megszelídült - régi életútja új vágányra terelődött és boldogságra talált a vidéki környezetben.
dec. 14
8:54
Orbán súlyos kérdést kapott a francia újságírótól: Itthon nem tehették fel neki, most nem tudta elkerülni a válaszadást (Nyugati Fény)
Nem úszta meg.
dec. 14
8:54
Deutsch Tamás: Cseh Katalinnak nem bujkálnia kéne, Cseh Katalinnak le kell mondania! (Mandiner)
Cseh Katalin uniós támogatásokat érintő súlyos csalásgyanús ügyben érintett politikus.
dec. 14
8:54
A jövő nemzedékek szószólójával egyeztettek az erdészeti szakmai szervezetek (Magyar Mezőgazdaság)
Az öt meghatározó erdészeti szakmai és érdekképviseleti szervezet párbeszédet kezdeményezett az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesével. Az egyeztetés témája az erdőgazdálkodással szemben támasztott közérdekű elvárások, és azok teljesítésének lehetőségei voltak.
dec. 14
8:56
Mészáros Lőrinc meghallotta a szegedi nyugdíjasok segélykiáltását (Nyugati Fény)
Micsoda ember!
dec. 14
8:57
Kedden néhol kisüthet a nap, csütörtökön sarkvidéki levegő érkezik (Háziállat)
Hétvégén egyre hidegebbre fordul az idő.
dec. 14
9:00
Szőcs László: Riválisok, de partnerek (Mandiner)
Ez az Emmanuel nem a szerelem dalával indult a karmelita kolostorba.
dec. 14
9:03
Saját költségükön kell igazolni a menekülteknek, hogy súlyosan bántalmazták őket (Menedzsment Fórum)
Egy rendeletkiegészítés szerint orvosi vizsgálattal igazolhatják a menedékjogot kérők, hogy vannak-e rajtuk üldöztetésre vagy bántalmazásra utaló jelek - de ezt saját maguknak kell kezdeményezni és kifizetni is.
dec. 14
9:03
Labdarúgó bajnokik viszik a prímet - sport a tévében (Infostart)
Az angol és a német labdarúgó-bajnokságok mérkőzéseit és további futbalmérkőzéseket, a kézilabda női világbajnokság negyeddöntőit, a férfi kézilabda Európa-liga összecsapásait, téli sportokat és sznúkert adnak élőben kedden a sportcsatornák.
dec. 14
9:06
Visít, sípol az autó? Az ékszíj lehet a probléma (Mínuszos)
Intő jelek, melyek az ékszíj meghibásodására utalnak. Az ékszíjak a motoron lévő külső alkatrészek hajtásában vesznek részt, így a generátor, a klímakompresszor, a szervokormány és a vízpumpa működéséért is felelnek. Ma már elképzelhetetlen az autók kisegítő berendezéseinek működése hosszú- vagy keresztbordás ékszíjak nélkül. Vannak azonban olyan h

Keresés