Közeleg a karácsony, amikor jelentősen megnő a csomagolási, valamint a háztartási hulladék mennyisége, hiszen rengeteg műanyag és papír kerül a szemétbe. Úgy tűnik azonban, hogy az elmúlt évek fenntarthatósággal kapcsolatos töretlen edukációjának már hazánkban is érezhető a pozitív hatása, amihez talán a pandémia is hozzátett. A Rondo Hullámkartong
A Manchester Unitednél történt koronavírusos fertőzések miatt elmarad kedden este a Brentford-MU mérkőzés az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában.
Azt lassan már megszokhattuk, hogy a globális tengeri szállításokban folyamatosan fennakadások vannak és a konténerszállítás ára többszörösére emelkedett. Most azonban néhány hét alatt a légi szállítás költsége is megduplázódott, így a lehetséges alternatívák is fogynak.
Kristin Davis, a Szex és New York Charlotte-ja őszintén kifakadt: a népszerű színésznőt letaglózta, hogy a legendás filmsorozat közelmúltbéli rebootja kapcsán mennyi negatív kritikát kapott a külseje miatt.
A társaság igazgatósága intézkedik a tőkeemelés keretében kibocsátandó új részvények keletkeztetése és azok tőzsdei bevezetéséhez szükséges engedélyezési eljárás lefolytatása iránt.
A beoltottak száma 6 192 253, közülük 5 900 371 személy már a második oltását is megkapta, míg 3 014 936-an a harmadikat is felvették. 3575 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 202 514-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 195, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 37 079-re emelkedett.
A délnyugat-kínai Jünnan tartomány energiaügyi hatósága közölte, hogy megszüntette a kis- és közepes méretű vízerőművek bitcoin bányászathoz köthető illegális áramellátását. A jünnani hatóság közleménye szerint szeptember végétől 246 kis- és közepes méretű vízerőművet azonosítottak, majd felszólították őket, hogy hagyjanak fel…
Tovább javuló magyarországi járványügyi adatokat tettek ma közzé. Az elmúlt 24 órában 3575 új fertőzöttet igazoltak, és 195-en haltak meg a koronavírus miatt. 6507 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 563-an vannak lélegeztetőgépen.
Drága karórát? Nike cipőt? Esetleg egy teljes napot, amit csak az erotikának szenteltek? Nos, talán meglepő, de a férfiak is leginkább egy hű szerelmesre vágynak, egy olyan nőre, aki igaz társuk lehet. Megkértünk egy bevállalós férfit, a 35 éves Csabát, hogy ossza meg velünk, milyen levelet írna a Jó tündérnek, ha egyet - na, jó, néhányat - kívánha
Nagy a harc a legtehetségesebb diákokért és a Corvinus nem feltétlenül csak hazai pályán akar versenyezni, hanem azokkal a jó nyugat-európai, észak-amerikai vagy közép-európai egyetemekkel is, amelyek szintén alternatívát kínálnak a magyarok számára. Már nem az a cél, hogy annyi hallgató tanuljon a Budapesti Corvinus Egyetemen, amennyi csak befér a
Októberben az ipari termelés volumene 3,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztítva 2,7 százalékkal csökkent a termelés. Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal nőtt szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás - erősítette meg kedden második becslésével a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egy budapesti férfi közlekedett Audi típusú személygépkocsijával Sopronban, a Turista utcában 2021. december 13-án 17 óra 15 perckor, amikor az út jobb oldalán gyalogosan haladó 80 éves férfit a járművel elsodort, aki elesett és megsérült. A sofőr az útját megállás, illetve segítségnyújtás nélkül folytatta, és a Szőlőskert utcában egy Honda típusú
Régen elmúltak már azok az idők, amikor a műfenyő valami szépnek cseppet sem nevezhető karácsonyi kiegészítő volt. 2021 a szinte élethű, nagyon praktikus, gyönyörű és nem utolsó sorban fenntartható műfenyők éve.
Kammerer Zoltánt, a háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok kajakozót hétköznap jelenleg a Farm VIP-ben láthatjuk, a műsor egyik nagy meglepetéseként. Most a családi ügyeiről vallott őszintén.
3575 új fertőzöttet igazoltak, 6507 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 563-an vannak lélegeztetőgépen. Elhunyt 195 beteg - jelentette kedden a koronavirus.gov.hu.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem stratégiai és fejlesztési rektorhelyettesét, dr. Mezőszentgyörgyi Dávidot kérdeztük az egyetem átalakulásáról és arról, hogyan épül be a képzésbe a precíziós gazdálkodás.
Holland székhelyű ételkiszállító szolgáltatás indul ma Budapesten. A Rocket - amely Európa 10 legtöbbet letöltött ételfutár applikációja között van – elkötelezett aziránt, hogy éttermi partnerei magasabb profithoz jussanak és kiemelkedő támogatást kapjanak kiszállítási kínálatuk kiépítése és bővítése során. A Rocket célja, hogy ügyfeleiknek – a nag
Úgy tűnik az NFT vonaton nincsen fék, folyamatos fejlődésben van a piac, egyre-másra jelennek meg a nagy, mainstream piaci szereplők ezen a területen. Bár a legelső NFT már jópár éve, 2015-ben jelent meg, a technológia az idei évre került be…
Mennyi személyi jövedelemadót és járulékot fizet egy átalányadózó egyéni vállalkozó havonta? – kérdezte olvasónk. Lepsényi Mária adószakértő válaszolt.
Kiváló alkalom a karácsony előtti készülődés és vásárlás a gyerekek és szülők számára arra, hogy tisztába tegyék a mindennapi pénzügyeiket. Fontos, hogy a vásárlásnál a bankkártya legyen az elsődleges, ne pedig a készpénz, utóbbinak a használata ugyanis gazdasági szinten drága. Ugyanígy lényeges beszélni a gyermekekre leselkedő veszélyekről, példáu
A Harley-Davidson elektromos motorkerékpárokkal foglalkozó részlege egy biankó vállalattal való fúzió révén, 1,77 milliárd dollár értékű üzlet keretében kerül a tőzsdére - írja a Reuters.
Az Egyesült Államok elkötelezett a szabad és nyitott indiai- és csendes-óceáni térség iránt, és megerősíti, valamint bővíti védelmi és kereskedelmi kapcsolatait térségbeli partnereivel - szögezte le kedden az amerikai külügyminiszter Jakartában.
Az egész ország meglepődött, amikor kiderült: Rúzsa Magdi, a Megasztár egykori felfedezettje hármas ikrekkel várandós. A kimagasló tehetségű énekesnő a babák nemét már korábban tudatta a nagyvilággal, most azonban azt is elárulta, milyen nevet választott születendő gyermekeinek.
Eredetileg még 5 milliárd euró körüli büntetést szabtak ki a francia hatóságok a UBS-re amiatt, hogy több francia vagyonos ügyfelének is segítséget nyújtott az adóelkerülésben. Ezt a bírságot azonban most jelentősen csökkentették – számol be a hírről a The Wall Street Journal.