Ha láttad a Szex és New York folytatását, akkor biztosan téged is ez a kérdés foglalkoztat. Ha nem láttad, akkor, kérlek ne olvass tovább, mert a cikk spoilert tartalmaz!
Tegnap este Ben Affleck a Jimmy Kimmel Live-ban szerepelt, ahol több mindenről is beszélt, többek között alkoholfüggőségéről és volt feleségéről, Jennifer Garnerről.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség a gyerekeket szexuálisan bántalmazó férfi egyik cselekményének súlyosabb minősítésére, illetve a férfi büntetésének súlyosbítására tett indítványt.
Ahogy minden évben elkezdődik a jégtörő flotta I. - vagyis legalacsonyabb - fokú jégvédelmi készültségben tartása, ami az időjárás függvényében legkésőbb március 1-jén zárul. A vízügyi szolgálat így gondoskodik arról, hogy a hajóparkja szükség esetén azonnal bevethető legyen. Mostantól a 23 speciális vízi jármű a kijelölt állomáshelyén várja, hogy
Javult a fiatal korosztály jövedelmi helyzete tizenkét hónap leforgása alatt - derül ki a K&H ifjúsági indexhez készített kutatásból. A 19-29 évesek háztartásában a jövedelem 266 ezer forintot tett ki az idei harmadik negyedévben, azaz 16 százalékkal nőtt éves szinten, az egy főre jutó jövedelem pedig 20 százalékkal 132 ezer forintra emelkedett. A
„Itt nincs még egy esély, hogy hát, ha tudtam volna… vagy legközelebb nem így csinálom…” – hangzott el Kásler Miklós főtanácsadójától, Kollár Lajostól a Spirit FM Exkluzív című műsorában. A professzornak személyes tapasztalata is van „nagy vírustagadó” ismerőssel, aki, mikor nyáron elkapta a Covidot, „sírva hívta fel, hogy nem kap levegőt, halálfél
A Fiumei Úti Sírkertet is gondozó Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatóját nem csupán pozíciója köti a temetőhöz. Nagyapja is ebben a sírkertben nyugszik, és ide hozta őket édesapja testvéreivel, aki 1956-ban beszökött a temetőbe, és láthatta a forradalom áldozatainak holttesteit a ravatalozó előtt. A látogatások alkalmával az édesapa a nem
A Delta Technologies Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a Delta Systems Kft. 511 millió forintot meghaladó, 100% intenzitású vissza nem térítendő támogatásban részesül az Ifka - Korszerű vállalati technológiai mintaprogram révén. A hazai – elsősorban gyártó és logisztikai – vállalkozások célzott fejlesztését, digitális felkészültségének
Robbanásszerűen nő a magánellátó intézmények száma, senki nem látja, hol van ennek a mennyiségi gyarapodásnak a vége. Ezt a folyamatot elsősorban az állami ellátásból kiszoruló, egyre nagyobb kereslet generálja. De vajon van-e akkora fizetőképes kereslet, hogy az egyre dráguló magánklinikákat eltartsa? Dr. Papik Kornél, a Dr. Rose Magánkórház ügyv
Elfogott a rendőrség két egészségügyi dolgozót, akik valótlan tartalmú védettségi igazolványokat állítottak ki, illetve a megszerzésükben működtek közre - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu honlapon.
Azzal fenyegetett meg a Facebook egy magyar híroldalt nemrég, hogy törli a közösségi médiafelületét, mert a moderátorok szerint bizonyos – egyébként törvényes keretek között megfogalmazott – tartalmak nem felelnek meg az általuk megfogalmazott közösségi irányelveknek. A Facebook-cenzúra működése régóta foglalkoztatja a felhasználókat, mert sokak sz
Komoly IT-felhasználói felkészületlenség és hanyagság tükrözi az alkalmazottak hozzáállását a vállalati rendszerekhez — derül ki a kibervédelmi képzéseket szervező KnowBe4 friss felméréséből. Az 1000 amerikai kis- és középvállalati munkavállaló bevonásával készített kutatás alapján, az alkalmazottak jelentős része szerint nem jár fenyegetéssel a cé
Az Egyesült Királyság hirdetési piacának szabályozásáért felelős intézmény betiltott hét, főleg kriptotőzsdékhez köthető reklámot mert úgy találta, hogy a hirdetések megtévesztik a csekélyebb kereskedelmi tapasztalattal rendelkező ügyfeleket, és elhallgatják a kriptokereskedelemmel járó valós kockázatokat.
Ahogy arról mi is hírt adtunk, három év öt hónapra a rácsok mögé kerül Aurelio. Az egykori VV győztes választhatta volna a másik, könnyebb utat is, de nem engedett a zsarolásnak.
A Lidl Magyarország az élelmiszerláncok közül elsőként csatlakozott Magyarország Állatvédelmi Kódexéhez, amelyet az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi-, Elemző- és Módszertani Központja hívott életre. Az állatvédelem fontos téma a vállalat számára, melyet több intézkedése által is támogat. A diszkontlánc a szándéknyilatkozat aláírásával