2021. december 16. csütörtök

dec. 16
5:21
Úton a metaverzumokba – milyen technikai fejlesztések lesznek hatással az életünkre a következő években? (Márkamonitor)
A koronavírus-járvány által felgyorsított digitális átállás gyors ütemben átalakítja az életünket.  A korábbinál is hangsúlyosabb szerep jut a mesterséges intelligencia által vezérelt megoldásoknak. Párhuzamos metaverzumok jönnek létre, amelyekben dolgozni és szórakozni egyaránt lehet és mindennaposnak számítanak a kiterjesztett- és virtuális valós
dec. 16
5:27
Traumatizálta az egészségügyi dolgozókat a járvány: „Mintha egy tűzoltótömlőből innánk” (ATV)
Az orvosok szerint a kórházak nehezen tudják megtartani az ápolónőket és a többi szakembert, a személyzet traumatizálódott, és a betegek beáramlása olyan, mintha egy tűzoltótömlőn keresztül jönnének. A Covid-19 világjárvány harmadik évébe lép, csak az Egyesült Államokban 800 000 ember halt meg, ez pedig egyes jóslások szerint még évekig károsíthatj
dec. 16
5:30
50 éves lett Paul van Dyk: íme a legendás DJ legnagyobb slágerei! (Promotions)
Minden idők egyik legismertebb trance DJ-je, Paul van Dyk ma ünnepli az 50. születésnapját, ennek örömére összeszedtük a legnagyobb slágereit!
dec. 16
5:39
Ezt tanácsolja a szakértő azoknak, akik most terveznek hitelt felvenni (ATV)
Emelkedik a BUBOR, és 2022-ben további növekedés várható. A hitelszakértő szerint érdemes fix kamatozású hitelekre váltani, az áruhitel kapcsán pedig gondolkozzanak el a vevők azon, hogy biztosan szükség van-e most a hitel segítségével történő vásárlásra.
dec. 16
5:45
5,5 milliárdos OTP-hitelt vett fel a Csányi-Garancsi-Hernádi trió a tihanyi gigaprojekthez (Menedzsment Fórum)
A három milliárdos luxushotelt csinál az egykori pártüdülőből Tihanyban. Az állami támogatás mellé ősszel méretes beruházási hitelt is felvettek.
dec. 16
5:45
Miért hazudta szlováknak a feleségét Gáspár Zsolti? – Évtizedes titokról rántotta le a leplet Bea asszony: ez állhat a különös ügy hátterében (Blikk)
Nógrádmegyer – Több évtizedes titokról rántotta le a leplet Gáspár Bea: elárulta, hogy a sógora hosszú ideje hazudik felesége származásáról. Gáspár Zsolti 1996-ban vette feleségül kedvesét, Rácz Judit Filoménát, akiről az ifjabb Gáspár fivér mindig azt állította, hogy szlovák származású, és hogy kapcsolatuk elején ez problémát jelentett, mert közös
dec. 16
5:45
Új nevet kap a budapesti bulinegyed (Infostart)
A VII. kerület az Erzsébetváros Kulturális Koncepció részeként változtatna a kerületrészek elnevezésén.
dec. 16
5:51
Időjárás: Viharos szél söpör át az országon – mutatjuk, hol (Agroinform)
Két front is átvonul felettünk egy nap alatt.
dec. 16
5:51
Tudja, amit ígér? Kia Ceed SW PHEV teszt (Autónavigátor)
Bár konnektoros kombiként pláne nem koros a Kia Ceed, hiszen ezen verziója alig több mint 2 éve debütált, tesztautóként pedig
dec. 16
5:51
GlamDrop: Mesés illatok és ikonikus sminkek (Glamour)
Ismét elhoztuk nektek az elmúlt időszak legújabb szépségápolási bevezetéseit. Az ünnepek előtti időszak számtalan csodás újdonságot hoz magával idén is, melyek azonban nem csupán a fa alatt mutatnak jól.
dec. 16
5:51
Kettős élelmiszerminőség: jöhetnek a büntetések (Márkamonitor)
Az elmúlt hónapokban jelentős nyilvánosságot kapott az élelmiszerek és egyéb termékek kettős minőségben történő forgalomba hozatalát tilalmazó, illetve az ilyen kereskedelmi gyakorlatot szankcionáló jogszabályok elfogadása és ezeknek 2022. májusában való hatályba lépése. Várható, hogy az ilyen kereskedelmi gyakorlatot folytató vállalkozások súlyos
dec. 16
5:54
Ezüstéremmel díjazták a Fendt öntisztító légszűrőjét (Agrofórum)
December 7-én a Német Mezőgazdasági Szövetség (Dlg) újdonságokkal foglalkozó bizottsága az öntisztító légszűrőrendszert az „Agritechnica 2022 - Ezüst Innovációs Díjjal” tüntette ki. Az öntisztító légszűrő a Fendt 900 Vario és Fendt 1000 Vario szériák számára hozzáférhető.
dec. 16
5:54
„Jó lenne, ha a mellrákkal nem csak októberben, kampányszerűen foglalkoznánk” – Interjú dr. Dank Magdolna onkológussal (WMN)
Az emlőrák minden nyolcadik nőt érinti élete során, pedig rendszeres önvizsgálattal nagyon korai stádiumban tetten érhető a probléma. De vajon tudjuk, mik a mellvizsgálat helyes lépései? Ideje végre megtanulni!
dec. 16
5:54
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: eljött az ideje, hogy teljesüljön a vágyad? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
dec. 16
5:54
Lesz helye: 350 milliárdos kötvénykibocsátásra készül a 4iG (Mínuszos)
A 4iG Nyrt. kötvénykibocsátásra készül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett növekedési kötvényprogramban – közölte a vállalat. A közlemény szerint a kötvények kibocsátására aukción kerül sor. A tízéves futamidejű, az ötödik év végétől amortizálódó, ötvenmillió forint névértékű, évi hat százalékos fix kamatozású kötvények felajánlott összn
dec. 16
5:54
Készül az új selyemút kivilágítása (newtechnology.hu)
Az új selyemúthoz 12600 LED-es lámpatestet, valamint lámpaoszlopokat szállíttatott vasúton a Gebrüder Weiss. A célállomás Mongólia volt, a Zumtobel világítástechnikai csoport. Tizenkét hónap alatt több mint 80 konténer érkezett Ausztriából Ulánbátorba. Egyedi rakományrögzítéssel A vasúti közlekedés során fellépő jelentős erőhatások miatt keletkező
dec. 16
5:54
Új kihívások a csomagolástechnológia-design oktatásában (Transpack)
A jövő csomagolástervezőit a Soproni Egyetemen egy fenntarthatóbb világ létrehozására is felkészítik.
dec. 16
5:54
Az üzemeltetésen túl az adatok feldolgozása is téma (GépMax)
A drónfelvételek elemzésének, az így szerzett információknak a mezőgazdaság számos területét segíthetik.
dec. 16
5:57
Egy újítás drasztikusan megnöveli a mobiltelefonok üzemidejét (Infostart)
Az IBM és a Samsung nem az akkumulátor fejlesztése révén biztosít sokkal hosszabb üzemidőt.
dec. 16
5:57
Tökéletes ajándék grill rajongóknak (Spa Trend Online)
A Broil King minőségi grillcsalád egyik legjobban felszerelt grilljét viheted most haza vagy ajándékozhatod kedvenc grillszakácsodnak, amihez most extra ajándékokat kapsz!
dec. 16
5:57
Folytatódik a horror a magyar autópiacon: már a listaárat sem tudják garantálni a gyártók (Pénzcentrum)
A 2022-es év sem lesz egyszerű a magyar autópiacon: az áremeléssel vélhetően nem fognak leállni a gyártók, és sok márkánál már arra sincsen garancia, hogy a megrendelés és a szállítás közötti hónapokban ne emelnék meg az autó árát. Aki autót szeretne venni, az lépjen mihamarabb, mert annyi biztos: olcsóbb nem lesz a kiszemelt modell, bármelyik is l
dec. 16
5:57
Horváth Csaba szerint Matolcsy ötlete „meglehetősen ostoba elképzelés” (ATV)
A jegybankelnök korábban arról írt, hogy „feldarabolná” Budapestet, önállóságot adva ezzel a kerületeknek. Az MSZP-s politikus szerint viszont ez olyan, mintha azt mondanánk: „úgy fogyókúrázzon, mondjuk egy 100 kilós ember, hogy levágja a négy végtagját”.
dec. 16
6:00
Nagyon nagy lépés a parlagfű elleni hatékony védekezésben (Agrárágazat)
Mezőgazdaság egyik leginnovatívabb megoldása a mesterséges intelligencián alapul.
dec. 16
6:06
Ma már jobbak lesznek a látási viszonyok, de Keleten még mindig sűrű köd várható (Háziállat)
Északkeleten reggel átmenetileg ónos eső is várható.
dec. 16
6:15
Kiderült, kiknél lehet a leggyakoribb a tünetmentes koronavírus-betegség (Infostart)
Hozzávetőlegesen 40 százalék a teszttel megerősített koronavírus-fertőzését tünetek nélkül átvészelők aránya.
dec. 16
6:15
Összetört Tóth Vera: feladja A Konyhafőnök Vip-t? (Blikk)
– Sírva hagyta el Tóth Vera A Konyhafőnök VIP stúdióját. Az énekesnőre pánikroham szerű tünetek törtek rá a csütörtöki adás forgatásán, úgy érezte, hogy nem tudja tovább folytatni a versenyt.
dec. 16
6:15
Felgyorsítja a monetáris szigorítás ütemét a Fed (ProfitLine)
Az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed felgyorsította gazdaságélénkítő eszközvásárlási programjának kivezetését monetáris politikai döntéshozó testülete kedd-szerdai ülésének eredményéről tett bejelentésében. A Fed egyúttal csökkentette jövő évi GDP-növekedési előrejelzését is.
dec. 16
6:15
A pickuptól a sportautóig 30 akkumulátoros elektromos autót mutat be 2030-ig Toyota (Márkamonitor)
A világ legnagyobb és egyben legzöldebb autógyártója, az Európában már most 60%-ban öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő, és a plug-in hibrid elektromos, az akkumulátoros elektromos, valamint a hidrogén üzemanyagcellás elektromos meghajtás területén is vezető fejlesztőnek számító Toyota a vállalat világszintű elnöke, Akio Toyoda bejelentése
dec. 16
6:18
Sylvester Stallone lánya elképesztően dögös bikiniben (Promotions)
Vasvári Vivien dögös fehérneműs fotóját persze még Sophia Stallone sem tudja túlszárnyalni.
dec. 16
6:18
Élő képeken a Honor X30 okostelefon (GSMring)
A kínai vállalat, napokon belül bemutathatja a Honor X30 okostelefont, ami egy új, közép kategóriás készülék lehet. Mutatjuk a részleteket. A Honor X30 hivatalos bemutatási dátuma, 2021 december 16, kínai idő szerint 15:00. A Honor X30 sorozat már két taggal rendelkezik és a sima modell lehet az utolsó tagja a sorozatnak. Ez a mobiltelefon, már
dec. 16
6:18
Hamarosan létrejön az új bankóriás: MKB-sok lesznek a Budapest Bank ügyfeleiből is (Bank360 blog)
Már az ügyfelek számára is érezhető fázisába lépett a nagy magyar bankfúzió. Először az MKB és a Budapest Bank egyesül az előbbi neve alatt, majd ehhez csatlakozik a Takarék. Kiderült, hogyan érinti ez az ügyfeleket.
dec. 16
6:18
Zsírmáj, depresszió és idő előtti öregedés – a túl sok cukor fogyasztása nem csak súlygyarapodáshoz vezethet (egy.hu)
A túlzott cukorfogyasztásról elsősorban az elhízás jut eszünkbe. Pedig emellett még számos káros egészségügyi hatása lehet, ha nem figyelünk oda tudatosan arra, hogy mennyi cukorral bombázzuk nap mint nap a szervezetünket.
dec. 16
6:24
Gates és Musk után a Pinterest-alapítók és még 13 dollármilliárdos vállalta, hogy még életében eladakozza vagyonát (Forbes)
2010 óta 231-en csatlakoztak.
dec. 16
6:24
Kevesebb tőzeg-áfonya termett (Magyar Mezőgazdaság)
Idén Wisconsinban (USA) a tőzegáfonya termésmennyisége mintegy 30%-kal lett kevesebb, a szokásosnál melegebb áprilist követő hideg májusban ugyanis a gyümölcs egy része károsodott, nem volt alkalmas a frisspiaci értékesítésre.
dec. 16
6:27
Vérplazma-terápia: a WHO szerint hatástalan, nálunk továbbra is keresik a donorokat (Privátbankár)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a Covid-ra alkalmazott vérplazma-terápia mégsem olyan hatásos, mint azt az év elején hittük. Magyarországon jelenleg mégis keresik a hiányzó donorokat, akik a Covidon túlesve vérüket adnák a kórházban fekvő súlyos betegeknek. Most akkor mi a helyzet: hatásos, vagy sem az év elején még csodával felérő gyó
dec. 16
6:27
Szigorú döntést hozott a Google (Infostart)
A techóriási februártól fizetés nélküli szabadságra küldheti, fél évvel később fel is mondhat azoknak a dolgozóknak, akik nincsenek beoltva a Covid ellen.
dec. 16
6:27
Kiderült: a Forma-1 mellett hat rangos nemzetközi autós versenyt rendeznek jövőre Magyarországon (Blikk)
A Forma-1-es Magyar Nagydíj mellett további hat rangos nemzetközi versenysorozat eseményét rendezi meg Magyarország jövőre autósportban.
dec. 16
6:27
Adományozás és adózás – ezekre figyeljen az adomány átadása kapcsán! (Adózóna)
Az ünnepek alkalmával sok cégnél előtérbe kerül, hogy adományokkal, felajánlásokkal támogassák a számukra fontos kezdeményezéseket, célokat és szervezeteket. Az adózási törvények speciális előírásokat fogalmaznak meg ezekkel a jó cselekedetekkel kapcsolatban. Az adományok és felajánlások alapvetően adómentesek a juttató társaság oldalán, de ahhoz,
dec. 16
6:27
Hetek óta vitatkoznak a kampány színein, miközben a Fidesz egyre csak erősödik (444.hu)
Nehézkesen, lassan indul be az ellenzéki kampánygépezet, nincsenek saját témák, alapvető döntések váratnak magukra. Közben azt mérik, hogy a Fidesz nagyon megerősödött az előválasztás óta. A kivárás nem bizonyult jó taktikának.
dec. 16
6:27
Napi horoszkóp: a bolygók ma is neked kedveznek! - december 16. (Glamour)
Mivel a Bika jegyében lévő Hold a Halak-Neptunusszal, a Bakban lévő Plútóval és a Vénusszal zár be délutánig barátságos fényszöget, a pénz megszerzése és az élvezetek állnak ranglistád első helyén. Hűséges, megbízható vagy, de élvezed, ha márkás ruhában járhatsz és nagyvonalúan bánhatsz a pénzzel. A Hold délután quadrát fényszögbe kerül a Jupiterre
dec. 16
6:30
Ausztráliai hírekre zuhant a búza ára (Agrofórum)
Mínuszokat hozott a szerdai kereskedési nap a terménypiacokon. Chicagóban a búza ára 3,9 százalékkal zuhant, a kukorica 0,8 százalékkal, a repce 0,1 százalékos plusza kivételt jelentett. Európában a malmi búza 3 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a repce pedig 1 százalékkal ért kevesebbet, mint a keddi záráskor. A takarmánybúza ára is csökken
dec. 16
6:30
Brutálisan nőtt a dió ára, idén is drága lesz a bejgli (Növekedés)
Idén is zsebbenyúlós lesz a karácsonyi diós bejgli, mivel legfontosabb alapanyagát aranyárban mérik. Vidéki nagybani piacokon ki lehet fogni dióbelet 4000 Forint alatt, de a fogyasztói árak, pláne a boltok polcain található előrecsomagolt dió ára bőven efölött alakul. Utánanéztünk, mi az oka az évről évre tapasztalható brutális drágulásnak...
dec. 16
6:33
Időjárás: az ország északi részén riasztást adtak ki az ónos eső miatt (Blikk)
Ma reggel az emberek által leginkább rettegett és gyűlölt csapadékra kell készülni több járásban.
dec. 16
6:33
Már csak pár napod maradt, hogy lecsapj akár 280 ezer forintnyi állami ingyenpénzre (Portfolio)
Sebesen közeledik az év vége, már csak két hét maradt arra, hogy maximálni tudjuk a nyugdíjcélú megtakarítási termékekkel elérhető állami adójóváírás mértékét, amely akár 280 ezer forintra is rúghat. Cikkünkben összeszedtük az egyes nyugdíjcélú termékek tulajdonságait, ahogyan azt is, mire érdemes figyelni, mik lehetnek a buktatók és mennyire kavar
dec. 16
6:33
Elkezdődött a 5-11 éves gyerekek oltása Spanyolországban (ATV)
Spanyolországban felgyorsították a koronavírus elleni oltási kampányt a közelgő ünnepi időszakra tekintettel, bővítették a harmadik, emlékeztető oltásra jogosultak körét, és elindították az 5-11 év közötti gyermekek oltását - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Carolina Darias spanyol egészségügyi miniszter.
dec. 16
6:33
Helyreállt a Velencei-tó vízmérlege? (AQUA)
A szakemberek szerint a Velencei-tó idei alacsony vízállásához az vezetett, hogy a víztározók rossz vízminősége miatt nem lehetett pótolni a tó vizét. Ugyanakkor az ekkora vízszintingadozás a tó életének természetes része. Nyáron két-három éves folyamat eredményeként a Velencei-tó vízszintje 10 centiméterre megközelítette az eddig mért legalacsonya
dec. 16
6:33
Forma-1 és hat rangos nemzetközi viadal lesz Magyarországon jövőre (HírTV)
Az elmúlt években egyre több versenysorozat futamainak megrendezésére kap megbízást Magyarország az FIA-tól.
dec. 16
6:39
Aggasztóan meleget mértek az Északi-sarkvidéken (Háziállat)
Tavaly június 20-án 38 Celsius-fokot mértek Északi-sarkvidéken. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) adatai szerint azóta is ez a hivatalos rekord.
dec. 16
6:42
Nem dughatjuk homokba a fejünket a metaverzum elől – mondta a Facebook és homokba dugta a fejét (Forbes)
Marketingtrendek és metaverzumos kilátások a Facebooktól. Az átlagfelhasználó joggal nem értheti, miért lesz neki jó az új világ.
dec. 16
6:45
Annyi hamis mézet találtak, hogy át kell írni a Magyar élelmiszerkönyvet (Privátbankár)
A Magyar élelmiszerkönyv hamarosan életbe lépő szigorításai végre rendet tehetnek a piacon.

Keresés