Elfogott a rendőrség két egészségügyi dolgozót, akik valótlan tartalmú védettségi igazolványokat állítottak ki, illetve a megszerzésükben működtek közre - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu honlapon.
A Toyota 30 akkumulátoros elektromos autót mutat be 2030-ig, ezzel teljessé teszi az Európában már most 60 százalékban öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő vállalat globális akkumulátoros elektromos autó kínálatát – közölte a cég. A legnagyobb japán autógyártó globális akkumulátoros elektromos autóeladásai ugyanezen időszakig évi 3,5 millió
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a veszélyhelyzet alatt lejáró hivatalos okmányok – ideértve különösen a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényesség igazolását, - a veszélyhelyzet alatt és annak megszűnését követő 60 napig érvényesek.
Szerbiában lesz fehér karácsony, bár kérdéses, hogy ennek most a helyiek mennyire örülnek. Javor, Mučanj és Gólija hegyvidéki területein, valamint Sjenica és Pešter térségében
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Jogász Egylet együttműködési megállapodást kötött. A két szervezet a jövőben kölcsönösen segíti egymást és egymás tagságát az agráriummal, élelmiszeriparral kapcsolatos jogi kérdésekben.
ByeAlex eddig legtöbbször szókimondósága és kimértsége miatt került reflektorfénybe. Most azonban kedves gesztussal akart örömet szerezni barátnőjének.
Emlékszel még a gyerekkorodra, amikor izgatottan vártad december 24-ét, hogy vajon mit hoz neked a Jézuska a karácsonyfa alá? Emlékszel, hogy írtál neki levelet a kívánságaidról, és drukkoltál, hogy kiérdemeld azt, ami leginkább a szíved vágya volt? Felnőttként már tudjuk, honnan érkeznek az ajándékok, és ráébredünk arra is, hogy a karácsony varázs
Nincs, vagy alig lesz a kisgyermekes szja-visszatérítésnek kiszorító hatása az év végi rendkívüli befizetéseknél - erről tájékoztatták a Grantist az adójóváírásos megtakarítási megoldásokat nyújtó pénzintézetek.
Csonka Bandi A Konyhafőnök VIP idei évadának egyik leghumorosabb versenyzőjeként távozott a műsorból. Azonban sokszor okozott meglepetéseket ez idő alatt.
Elkészült a Magyar Zene Háza látványos épülete, mely 2022 január végén izgalmas kiállítással és zenei programokkal nyitja meg kapuit a közönség előtt - jelentette be Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa.
A biokémikus a Mandinernek adott interjújában elmondta, hogy a szegedi egyetemisták legendás törzshelyei az ő életét is meghatározták, és hogy már a pályája elején megtanulta, hogy „sok mindent magunknak kell megcsinálni.”
A koronavírus miatti lezárások esélyt adtak a kutatóknak arra, hogy részletesebben tanulmányozzák a közlekedésből adódó kibocsátásokat. Az ammóniáról például érdekes adatok kerültek napvilágra.
A jogörökösök hozzájárulásának köszönhetően Babits Mihály hagyatékából immár Dienes Pál, Valéria és Gedeon összesen mintegy hetven levele is elolvasható a Copia. Digitalizált Kéziratok adatbázisban
Az LG Electronics (LG) huszonkét országban tette elérhetővé a Google Stadia felhőalapú játékszolgáltatást a webOS 5.0 és webOS 6.0 operációs rendszert futtató okostévéin. A Stadia natív támogatása révén a készülékeken kivételes grafika és képkockasebesség mellett azonnal hozzáférhetők a csúcskategóriás játékok.Az LG Content Store-ból letölthető, 22
2021-re az Állami Számvevőszék ellenőrzéseinek és tanácsadó tevékenységének köszönhetően az integritás-tudatos szabályozási környezet minősége jelentősen javult: a számviteli szabályozását 196 állami cég kialakította, a javadalmazási szabályozást pedig 199 társaság készítette el a 208-ból. 17 gazdasági társaság már 2020-ban is alacsony integritási
Kiemelték: az előző év azonos időszakához mérten 45 százalékkal több, engedélyköteles tevékenység keretében üzemeltetett töltőberendezés volt Magyarországon. A töltőberendezések száma a második negyedévben két megye kivételével (Tolna és Vas) mindenhol bővült. A legnagyobb növekedés Békés és Veszprém megyében volt (33 és 32 százalék). A darabszámok
Lengyelországban is azonosították a koronavírus omikron változatát, az első ismert fertőzöttet, a dél-afrikai Lesotho 30 éves, jó egészségi állapotú állampolgárát egy betegszállóbán elkülönítették - közölte csütörtökön a lengyel egészségügyi tárca.
A polgármester méltatlanságának megállapításának kérte a hódmezővásárhelyi közgyűlés ügyrendi és mandátumvizsgáló bizottságától a fideszes Cseri Tamás a képviselő-testület csütörtöki ülésén.
Az FIA szabályzatát szegi meg Lewis Hamilton azzal, hogy bojkottálja a szövetség díjátadó gáláját. Toto Wolff a versenyzőjével szembeni lojalitásból marad távol Párizstól.
A héten a világon első szuverén szereplőként bocsátott ki jüanban denominált zöld pandakötvényt Magyarország. A hároméves futamidejű papír kamata euróra swapolva negatív volt – derül ki az ÁKK közleményéből.
Olivia Wilde 2019-ben megjelent Éretlenségi című filmjével bebizonyította, hogy rendezőként is megállja a helyét a filmes szakmában. A színésznő gőzerővel dolgozik következő filmje, a Don't Worry Darling utómunkálatain, amelynek kapcsán egyúttal egy komoly kritikát is megfogalmazott a szakmával kapcsolatban.