Sorozatot indított az InfoRádió együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával azokról a történelmet formáló ismeretlen személyiségekről, akik szembeszálltak a 20. század diktatúráival. A sorozatban szereplő életpályák bővebben a Magyar hősök – Elfeledett életutak a 20. századból című kötetben olvashatók.
Reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) sztrájkkal kapcsolatos bejelentésére.
Az Európai Tanács mai, a tagállami állam- és kormányfők részvételével tartott csúcstalálkozóján kiemelt téma az energiaárak kérdése – közölte Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára csütörtökön közösségi oldalán.
Ki kell adnia az Emberi Erőforrások Minisztériumának a tavalyi áprilisi kórházkiürítést elrendelő dokumentumot a Magyar Helsinki Bizottságnak – írja a hvg.hu. A jogvédő szervezet hozzáteszi, hogy a Kúria nem fogadta el az Emmi érvelését, miszerint a közadat nyilvánosságra kerülése veszélyeztetné a járvány elleni védekezést.
A Reuters beszámolója szerint a korményzat már nem csak az online tartalomszolgáltatóktól, de általában a nagy adattömeget kezelő vállalatoktól is olyan részvényeket szerez, amelyek a minimális üzletrésszel együtt is különleges jogokat biztosítanak a cégek irányításában.
A digitális csőcselék digitális lincselései azt eredményezték, hogy nagy nemzetközi vállalatok a megbélyegzéstől való félelmükben finanszíroznak bizonyos mozgalmakat.
Hétről hétre új hirdetmények jelennek meg: a bankok ugyanis folyamatosan emelik a lakáshiteleik kamatát. A nagybankok kétharmadánál jelenleg drágábban lehet lakáskölcsönt igényelni, mint december elején. A mostani emelés nem olyan jelentős, átlagosan 0,3-0,4 százalékponttal emelkedtek a kamatok. A helyzet azonban más, ha hosszabb időre tekintünk vi
Legutóbb egy hónappal ezelőtt a januári férfi kézilabda Európa-bajnokság kapcsán írtunk a Népliget melletti Budapesti Multifunkcionális Arénáról, melynek hivatalos átadására ma este kerül sor. Az alábbiakban egy videóban mutatjuk be a komplexumot, ami a 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda EB fő helyszíne lesz.
A Darázsfészek újratöltve című műsor legújabb epizódjában Bagi Iván a Tv2 agrár reality műsoráról nem mindennapi hírekkel szolgált. Egy új szereplő csatlakozik a műsorhoz? Kiderült a videóból!
Újabb jelentős nemzetközi pályázaton szerepelt sikeresen a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. A hazai tulajdonú vállalat a spanyol Acciona Energía részére gyártott le két 50 és egy 25 MVA teljesítményű transzformátort, több mint kétmillió euró értékben. A Ganz idén májusban nyerte meg a megújuló energia területén ismert óriáscég á
A különböző háztartási gépek és elektronikai eszközök a legnépszerűbb karácsonyi ajándékok közé tartoznak. A választék hatalmas, ám nem árt tudni, hogy hosszú távon a pénztárcánk és a környezetünk is jobban jár, ha a berendezések energiahatékonyságára is odafigyelünk. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) fogyasztóvédelmi szakem
Elfogott a rendőrség két egészségügyi dolgozót, akik valótlan tartalmú védettségi igazolványokat állítottak ki, illetve a megszerzésükben működtek közre.
A Toyota 2035-re már csak elektromos üzemű gépkocsikat fog értékesíteni Nyugat-Európában. A tervek között szerepel az akár 700 km-es hatótáv is egy feltöltéssel.
Nem kíván beszélni a Mercedes csapatfőnöke az FIA versenyigazgatójával, mivel állítja, nem önmagában vele van problémája az abu-dzabi események kapcsán. Sürgős változást vár a sportágtól – és a történtek ellenére bízik benne, hogy pozitív változás jön.
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank, a Budapesti Értéktőzsde és a Varsói Értéktőzsde. A megállapodás célja egy közös, elszámolási szolgáltatásokat nyújtó holding társaság, a Central Post-Trade Solutions létrehozása, amely tulajdonosává válhat a magyar tőkepiacon központi szerződő fél funkciót betöltő KELER KSZF-nek, illetve a
Elfogott a rendőrség két egészségügyi dolgozót, akik valótlan tartalmú védettségi igazolványokat állítottak ki, illetve a megszerzésükben működtek közre.