A főváros és Józsefváros együttműködéseként Életmentő Pont nyílt, immár második alkalommal, a VIII. kerületben; az intézmény este 8-tól reggel 8-ig tart nyitva, fürdési lehetőséget, egészségügyi ellátást és egyszeri étkezést biztosít – tudatta Facebook-oldalán a főpolgármester csütörtökön.
Az ellenzéki Irány több vezető képviselője a tüntetés ellehetetlenítését célzó lépésnek, törvénytelennek, egyesek rendőrterrornak minősítették a pártelnök rendőrségi előállítását.
Molnár Andinak nemcsak a tánccipő áll remekül, hanem a jégkorcsolya is. A táncművész egy ingyenes, diákoknak szóló kezdeményezés alkalmával bújt korcsolyába a Nyugati téri bevásárlóközpont jégpályáján, és megmutatta, hogy tudásával nem csak a táncparketten nyűgöz le mindenkit.
Gyuricza Dóra, aki az első gyermekét hordja a szíve alatt, az utóbbi időben ugyan keveset posztolt a várandósságáról, ám most egy nagyon fontos – tabu – témát kezdett boncolgatni a közösségi oldalán.
A Magyar Postánál gyakorlatilag mindenki beállt kézbesítőnek, legyen az adminisztrátor vagy vezető beosztású alkalmazott. Most kiderült, miért kell mindenkinek levelet hordania.
Októberben is deficittel zárt a folyó fizetési mérleg, ahogy az első félévben jelezett 598 millió hiányt követően a harmadik negyedév mindhárom hónapjában. Az októberi hiány összege 817 millió euró volt, 424 millió euróval nagyobb a szeptemberi 393 millió eurónál, de alacsonyabb az augusztusi 1,035 milliárd eurónál - derül ki a Magyar Nemzeti Bank
A törvény szerint, amelyet a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kivételével valamennyi párt támogatott, a betegségük végső stádiumában lévő, illetve állandó fájdalmas betegségben szenvedő felnőttek részesülhetnek a halálba segítésben.
Az élőlény a kaliforniai Laguna Beach közelében adott életjelet magáról. Szemkápráztató felvételek készültek róla. Bizonyossá vált: fajtájának eddig ismert leghatalmasabb példányáról van szó.
Élete utolsó pillanataiban újszülött kisfia a mellkasán feküdt, felesége pedig fogta a kezét. Az anya egyszerre élte át a legnagyobb örömöt és a fájdalmas gyászt.
Az ortézisek olyan testközeli eszközök, melyek a test elveszett funkcióit pótolják. Az ortézisek termékcsoportja igen sok eszközt foglal magába az alsó végtagoktól haladva a gerincen át egészen a nyaki és koponyavédő eszközökig, de ide tartoznak a speciális ültetőmodulok is, melyek elsősorban bénulásban szenvedő betegeken segítenek.
Több mint ötszázmillió embert hajszolt egzisztenciális kilátástalanságba a pandémia. Nemcsak az egészségügyi költségek növekedtek az elmúlt másfél évben, de az 1930-as évek óta nem látott mértékű gazdasági világválság is tömegeket csüggeszt el.
Mint arról már korábban a Mandiner is beszámolt, brutálisan erős csoportba került Magyarország válogatottja a Nemzetek Ligája csütörtök esti sorsolásán.
Fogalmazói hiba miatt került egy bírósági ítélet szövegébe az az állítás, hogy Oroszországból élelmiszert szállítottak a délkelet-ukrajnai szakadár luhanszki és donyecki népköztársaságban állomásozó orosz csapatoknak – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.
A 90 napra felfüggesztett JAS Budapest Zrt. helyett az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználók ellátására az EMoGÁ Észak-Magyarországi Gáz Kereskedelmi Kft.-t, míg az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználók számára az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-t jelölte ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal - tájékoztatta a
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök budapesti látogatása sokkal inkább a közös célok megfogalmazásáról, mintsem a politikai viták kiélezéséről szólt.
Amikor T-né elköltözött T-től, akkor már biztos volt benne, hogy ez élete egyik legjobb döntése. Gondolkodott rajta vagy öt évig. De mindig úgy volt, hogy amikor rájött, hogy kész, vége, elmegy, akkor T. hirtelen megváltozott.
Megjelent a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bérről szóló rendelet. A rendeleteket, melyek január 1-jén lépnek hatályba a Magyar Közlöny közölte. A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított kötelező legkisebb munkabér összege havibér al
A jelenlegi bruttó 85 ezer forintról 100 ezer forintra nő a közmunkások bére, jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. Ez azt jelenti, hogy a közmunkások bére a jövő januártól hatályba lépő minimálbér fele lesz. A béremelés több tízezer embert érint. 2021 októberében a közfoglalkoztatásban lévő személyek havi átlagos száma 86,4 ezer fő volt, am
A tudásalapú gazdaságban több idő kell a gondolkodásra, a kreatív ötletelésre és úgy egyáltalán saját magunkra. A négynapos munkahét jó megoldás lehetett volna, viszont a tapasztalat szerint a hibrid munkavégzés megváltoztatja a heti és a napi életritmust egyaránt. A termelésben pedig a négynapos munkahét egy kényszermegoldás, amikor csökken a rend