2021. december 2. csütörtök

dec. 2
0:24
Miután elverte Chavez pártját, Castro lett Honduras első női elnöke (Mandiner)
Elvesztette az elnökválasztást a kormányzó Nemzeti Párt (PN) Hondurasban, így Xiomara Castro személyében az ország történetében először minden bizonnyal nő lesz az államfő – derül ki a pártok keddi közléseiből és a választási részeredményekből.
dec. 2
0:28
A NATO-főtitkár szerint súlyos következményei lesznek, ha Moszkva erőszakot alkalmaz Ukrajnával szemben (444.hu)
Gazdasági és pénzügyi szankciókra meg politikai korlátozásokra kell gondolni.
dec. 2
0:28
Átlátható és rugalmas ellátási láncok kellenek (autopro)
Pusztán relokációval nem lesz egyszerű visszaépíteni a járvány alatt megsérült beszállítói láncokat, több lábon kell állni.
dec. 2
0:28
Dobrev Klára a VI. kerületi momentumos polgármesterrel durrantotta be a kampányt (Nyugati Fény)
Így is lehet.
dec. 2
0:28
Szerencs városára száll a Nestlétől a „Szerencsi” védjegy (Mandiner)
A Nestlé szerencsi gyárának éves kapacitása meghaladja a 40 ezer tonnát, amivel a gyár 30 exportpiacot ellátó kávé- és kakaóitalpor gyártási központ Kelet-Közép-Európában.
dec. 2
0:30
Bőrápolási rutin télen: erre a 7 trükkre bizony szükség lesz! (Blikk)
Ahogy az évszakok változásával ruhatárunkat is lecseréljünk, úgy érdemes bőrápolási rutinunkat is a megváltozott körülményekhez igazítanunk, ugyanis a hideg idő és a fűtésszezon beköszöntével bőrünk teljesen más külső hatásoknak van kitéve, mint a melegebb nyári hónapokban.
dec. 2
0:32
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint Fordóban korszerű centrifugákkal dúsítanak uránt az irániak (444.hu)
Akár 20 százalékos tisztaságú is lehet. Pedig a 2005-ös atomalku értelmében Teherán egyáltalán nem dúsíthatna uránt Fordóban.
dec. 2
0:32
Szakadatlanul pörög az e-autók eladása (autopro)
Októberben már majdnem minden negyedik Európában értékesített új autó plug-in hibrid vagy akkumulátoros elektromos volt.
dec. 2
0:32
Schmidt Mária az Oxford professzorának: “Ön mégis kinek képzeli magát?” (Nyugati Fény)
A NER ideológusa súlyos nyílt levelet írt Timothy Garton Ash-nek.
dec. 2
0:32
Karácsony: Reméljük, a fényvillamossal örömet tudunk vinni a mindennapokba (Mandiner)
Ebben az évben még több budapesti polgár találkozhat majd fényvillamossal, amely immár 13 éve a karácsonyi időszak sokak által várt és kedvelt jelképe a fővárosban – írta Karácsony Gergely a Facebookon.
dec. 2
0:36
Alec Baldwin azt mondja, nem húzta meg a ravaszt (444.hu)
A Rust című film forgatásán történt tragédia óta először adott interjút a színész.
dec. 2
0:36
Saját maga gyártaná autóit a Xiaomi (autopro)
Az okostelefonokat gyártó vállalat egy évente 300 ezer jármű gyártására képes üzem építését tervezi.
dec. 2
0:36
Cseh Katalin: Lukasenka belarusz diktátor és Putyin valódi biztonsági fenyegetést jelentenek az EU-ra nézve (Mandiner)
Orbán Viktor, Marine Le Pen és Matteo Salvini szótlanul nézi a keleti, autoriter rezsimek ténykedését.
dec. 2
0:40
Jól megy az OEM-eknek, de mi lesz beszállítókkal? (autopro)
Ellentmondásos helyzet alakult ki az autóiparban: jól keresnek a nagy autógyárak, de nehéz körülmények közé kerültek a beszállítók.
dec. 2
0:40
Alec Baldwin: Én nem húztam meg a ravaszt! (Mandiner)
Alec Baldwin sírva mesélte el, hogyan lőtte agyon véletlenül operatőrét a Rust forgatásán. „A legrosszabb dolog, ami valaha történt velem” – mondta George Stephanopoulosnak adott exkluzív interjújában az ABC csatornán.
dec. 2
0:42
Távozik posztjáról a HungaroControl vezérigazgatója (ProfitLine)
Távozik posztjáról Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója. Feladatait átmeneti jelleggel Tóth László, a légi navigációs vállalat igazgatóságának tagja veszi át - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
dec. 2
0:44
Új vezetőt neveztek ki az LG Electronics élére (autopro)
Az új vezető korábban a vállalat kanadai, amerikai és ausztrál részlegét is irányította.
dec. 2
0:44
Pattanásig feszült a helyzet Ukrajnában: farkasszemet néz a NATO és Oroszország (Mandiner)
Oroszországnak súlyos politikai és gazdasági következményekkel kell szembenéznie, amennyiben katonai erőszakot alkalmaz Ukrajna ellen – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán, a szövetségi tagországok külügyminisztereinek rigai találkozóján.
dec. 2
0:48
Békefi Viki már két éve fülig szerelmes (Blikk)
A Sztárban sztár színpadján talált egymásra Békefi Viktória és Yao Feng, s szerelmük azóta is lángol. Ezt bizonyítja a színésznő érzelmes posztja, amit a második évfordulójuk alkalmából osztott meg az Instagram-oldalán a követőkkel. A fiatalok a mai napig változatlanul turbékolnak.
dec. 2
0:48
Kína-ellenes politikát hirdetett az új német külügyminiszter (Mandiner)
Németország európai demokráciaként és a transzatlanti demokratikus szövetség tagjaként rendszerszintű, rendszerek közötti versengést folytat egy olyan autoriter rezsimmel, mint Kína – mondta Annalena Baerbock.
dec. 2
0:54
Külföldi bűnözők csalása miatt követelnek vizsgálatot Amerikában (Adózóna)
Amerikai kongresszusi képviselők vizsgálatot követelnek a koronavírus-járvány miatt bevezetett kormányzati munkanélküliségi támogatási programmal kapcsolatos állítólagos visszaélések ügyében, miután kiderült, hogy kínai, orosz és más országbeli online bűnöző csoportok több tíz milliárd dollárnyi összeget csaltak el – jelentette a The Washington Tim
dec. 2
1:12
Horvátországban is meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket (ProfitLine)
Horvátországban további két héttel meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket: továbbra is korlátozzák a nyilvános összejöveteleket, a rendezvények látogatása, a beutazás és az állami szférában a munkavégzés is védettségi igazoláshoz kötött, továbbá kötelező a maszk viselése zárt térben - derült ki a válságstáb szerdai rendelkezéséből.
dec. 2
1:30
Józan László: „Azt gondolom, a járvány alatt megtanultunk alkalmazkodni” (Blikk)
Szeretné átölelni karácsonykor Kárpátalján élő szeretteit Józan László. A színművész bízik benne, a koronavírus nem akadályozza az utazását.
dec. 2
2:42
Félő, hogy tovább lassul gazdaság növekedése (ProfitLine)
Az alkatrészhiány, az energiaválság és a járvány negyedik-ötödik hulláma miatt a gazdasági növekedés további lefékeződésétől tartanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők a harmadik negyedévi GDP adatokhoz küldött kommentárjaikban.
dec. 2
3:12
Delta elemzés (ProfitLine)
A Delta Technologies részvényeit legutóbb szeptemberben lehetett szalagcímeket olvasni, akkor egy tőkeemelés kapcsán, amelyet először az MNB visszatartott majd végül engedélyezett. Azóta kevésbé nyúltak hozzá a befektetők a papírhoz, tegnap azonban megmozdult a kurzus és felpattant a 60 forintos augusztusi mélypontjáról. Amennyiben tartani tudja a
dec. 2
3:18
A decemberi nyugdíj korábban érkezik! (ProfitLine)
Újabb örömhír a nyugdíjasoknak, immár a sokadik 2021-ben. "A megszokottnál korábban érkezik a nyugdíj és a nyugdíjszerű ellátás 2021 decemberben" - áll Novák Katalin miniszterasszony FB-on közzétett bejegyzésében.
dec. 2
3:18
Így lehet tökéletes a frufrud a hajtípusodnak megfelelően (Glamour)
A frufru az egyik legjobb módszer arra, hogy felfrissítsd vagy különlegesebbé tedd a frizurádat. Az viszont még önmagában kevés, ha besétálsz a fodrászhoz, és kérsz egy csodaszép frufrut – ahhoz, hogy a hatása hosszú távon is megnyerő legyen, nemcsak egy hozzád passzoló fazont kell választanod, hanem azt is tudnod kell, hogyan ápold a későbbiekben.
dec. 2
3:24
Bőrápolás kisokos - Mitől szép télen is a bőr? (WebBeteg)
A téli időszakban még az egyébként normál ápolást igénylő bőr is érzékenyebb, szárazabb lehet. A probléma különösen az arc és kézfejek területén jelentkezik. Dr. Vincze Ildikó, bőrgyógyász segítségével tanácsokat adunk a megelőzéshez.
dec. 2
4:12
Hogyan készülhetünk fel a vadbalesetekre? (ProfitLine)
Amikor vadbalesetekről olvasunk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy velünk ilyesmi sosem fordulhat elő. A rossz hír az, hogy a közúti baleseteket három tényező együttes hatása befolyásolja, az eszköz, a pálya és az ember. Ráadásul a központi statisztikák alapján, a közúti balesetek 90%-a az „emberi” tényezőre vezethető vissza, így a balesetek megel
dec. 2
4:24
Mekkora napelemes rendszert kaphatok az állami ingyen pénzből? (Alternatív Energia)
Még 4 nap és indul az új napelemes támogatás, amely 100 százalékig vissza nem térítendő támogatást biztosít a pályázaton nyerteseknek.
dec. 2
4:24
Chilei cseresznye az ünnepekre (Magyar Mezőgazdaság)
November végétől újra kapható Európában a chilei cseresznye, ami azért nagy hír, mert az elmúlt években Kína szinte az összeset fölvásárolta, idén azonban egy rotterdami importőrcég ismét tudott beszerezni.
dec. 2
4:36
Rövidesen eldőlhet a VW vezérének sorsa (autopro)
Bennfentesek szerint néhány napon belül döntés születik arról, hogy továbbra is pozíciójában maradhat-e Herbert Diess.
dec. 2
4:42
Erős hónapot zárt az ingatlanpiac a Duna House szerint (ProfitLine)
A Duna House saját adatain alapuló becslése szerint országszerte 11 022 ingatlan adás-vétel bonyolódott novemberben, ami a hagyományosan gyengülő év végi hónapokhoz hasonlítva erősnek mondható.
dec. 2
4:48
A fémek lehetnek a jövő olaja (NRGreport)
A klímacélok eléréséhez szükséges technológiák nyersanyagigényének várható megsokszorozódása új bányák tömegének nyitását teszi szükszégessé a következő évtizedekben. Ma még nem világos, hogy az energiaigényes és sokszor környezetkárosító bányászat hogyan tarthat lépést a kereslet növekedésével, az azonban igen, hogy ha ez nem sikerül, az az egész
dec. 2
4:48
A Konyhafőnök VIP – Szöcskét sütött Rácz Jenő (Márkamonitor)
A Konyhafőnök VIP történetében először, Fördős Zé különleges teleport dobozának köszönhetően, Rácz Jenő igen különleges alapanyaggal dolgozhatott – ezúttal nem csak kóstolta, el is készítette a “finomságot”.   Sárközi Ákos séffőzésével indult a nap. “Most egy kis halat fogok megsütni, zöldborsóval, ennyi” – nyugtatta versenyzőit a Michelin csillago
dec. 2
4:48
Letölthető a tavaszi fajtáinkat bemutató katalógus (Agrofórum)
A Saaten-Union nyomon követi a változásokat, és az új igényekhez alkalmazkodó fajtákat és hibrideket kínál.
dec. 2
4:48
Benedek feljebb lépett (Mínuszos)
Tisztújító közgyűlést tartott november 25-én a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). Elnökségi taggá választották Benedek Csabát, a SZTAKI Gépi Érzékelés Kutatólaboratóriumának tudományos tanácsadója és kutatócsoport-vezetője, aki 2019 elejétől az NJSZT egyik legaktívabb szakosztályának, a Képfeldolgozók és Alakfelismerők Társasága (
dec. 2
4:48
Digitalizálja gyártását a Dr. Oetker Magyarország (newtechnology.hu)
Másfél év alatt modernizálja gyártását a Dr. Oetker Magyarország. Az évente 9-11 ezer tonnányi, tizenhét országot – közte hazánkat is – ellátó, élelmiszeripari segédanyagokat gyártó vállalat meglévő gyártósorait digitalizálja jánossomorjai üzemében. A projekt első ütemében a huszonöt, folyamatosan változó összetételű gyártósort egységes folyamatirá
dec. 2
5:00
Betoppan a tél hamarosan, hóval és hideggel (Infostart)
Csütörtökön hullámzó hidegfront érkezik, amely fokozatosan kiszorítja az enyhe levegőt a Kárpát-medencéből. Országszerte várható eső,a halmazállapot előbb a hegyekben, később másutt is havas esőbe, havazásba válthat át.
dec. 2
5:18
Már a második példányt találták Magyarországon a veszélyes kullancsból (Infostart)
Bács-Kiskun megyében találták meg a második Hyalomma kullancsot az ÖK Kullancsfigyelő programja keretében.
dec. 2
5:18
Miután a szerelme eladta a Life Tv-t, Joshi otthagyja Hajdúékat (Blikk)
Hamarosan eltűnik Joshi Bharat a Life TV képernyőjéről – tudta meg a Blikk. Az indiai származású sorselemző szerződése ez év végéig szól, amit – már most jelezte – nem akar meghosszabbítani, pedig a szeptemberi sajtótájékoztatón még új műsorról beszélt nagy reményekkel.
dec. 2
5:18
Álnegatív rákszűrési eredmény kövér férfiaknál (WebBeteg)
A prosztatarákban a PSA-szint jellemzően megemelkedik. Az elhízás pedig jelentősen növeli a prosztatarák kockázatát. Amerikai kutatók azt tapasztalták, hogy elhízott férfiak esetében a testsúllyal fordított arányban állt a vérben lévő PSA szintje, ami azért veszélyes, mert prosztatadaganat fennállása esetén a PSA-teszt így álnegatív eredményt adhat
dec. 2
5:18
Márkaépítés 2021 konferencia – Vágyi Erik: Fmcg piaci körkép (Márkamonitor)
Az elmúlt másfél évben számtalan cikk, elemzés, találgatás jelent meg azzal kapcsolatban, hogy a piaci változások közül mi marad velünk hosszabb távon, és mi az, ami nem – erre keresem én is a választ, kezdte előadását a Márkaépítés 2021 konferencián a NielsenIQ ügyvezetője. Vágyi Erik egy grafikonnal demonstrálta, hogy a pandémia első hulláma idej
dec. 2
5:18
Tudta, hogy akár az üvegház is termelhet áramot? (Tiszta Jövő)
A napelemes megoldás nemcsak az energiatermelést, hanem a növények gondozását is segíti.
dec. 2
5:18
Napi horoszkóp: roppant bonyolult, vagy egy gondmentes nap vár a csillagjegyedre? (Promotions)
A többség az utóbbinak örülne jobban, de ez nem biztos, hogy össze fog jönni.
dec. 2
5:18
Von der Leyen: ideje elgondolkodni a koronavírus elleni oltás kötelező elrendeléséről az EU-ban (Helló Magyar)
Te mit gondolsz a koronavírus elleni oltás kötelező elrendeléséről?
dec. 2
5:18
Várat épít, gátat bont: mi az? (Magyar Mezőgazdaság)
A hódokat közel két évtizede kezdték visszatelepíteni hazánk számos pontján. Az állatoknak nincs természetes ellensége, jól szaporodnak. Életmódjának megfelelően fákat dönt ki, járatokat ás. Előbbivel kevesebb az ember gondja - utóbbiból viszont akár baj is lehet.
dec. 2
5:30
40 éves lett Britney Spears: íme a popdíva 10 legnagyobb slágere – Kitalálod, hogy melyik a közönség kedvence? (Promotions)
Ma ünnepli 40. születésnapját Britney Spears, ennek örömére összeszedtük a legnagyobb slágereit a közönség véleménye alapján!
dec. 2
5:39
Tényleg jön az új "olcsó" iPhone (Infostart)
Az elődre négy évet kellett várni, erre csak egyet.
dec. 2
5:42
„Buta libák vagytok” – Az egész osztály előtt alázott egy pedagógus két tinédzsert egy budapesti iskolában (Blikk)
Az egész osztály előtt alázott meg egy 15 éves lányt a saját tanára egy budapesti iskolában. A diák szüleinek elmondása szerint a gyermeküknek nem volt felszerelése, emiatt ekézte a pedagógus nyilvánosan. A család feljelentést tett, ugyanis úgy érzik, a közösség szeme láttára a tanár porig alázta a lányukat.

Keresés