Októberben a piaci várakozásokkal összhangban 2020 áprilisa óta a legalacsonyabbra csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.
Nagy mértékben, a tavalyi 46 százalékról 34 százalékra csökkent a lejárt vállalatközi (B2B) számlatartozások állománya Magyarországon. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító elemzésében. A 200 magyar vállalat bevonásával készült, Fizetési Szokások Barométere című tanulmány szerint csökkent a 90 napon túli tartozások aránya is (az idén 4
A kelenföldi városközpont ingatlanegyüttesének eladására vonatkozó pályázat visszavonására szólította fel Újbuda baloldali városvezetését Simicskó István, a XI. kerület országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Ma ünnepelné 75. születésnapját Gianni Versace néhai olasz divattervező. Befolyása a divatvilágra tagadhatatlan. Gianni Versace merész terveiről és ötleteiről volt ismert. Az olasz divattervező divattörténelmet írt azzal, hogy szupermodelleket öltöztetett és növelte a nők szexuális vonzerejét. De ki építette fel a Versace birodalmat?
„A sikernek olyan fontos társadalmi megítélése van, ami miatt képesek vagyunk még a tragikus eseményeket is úgy fordítani, hogy sikertörténet váljék belőlük. Szinte elvárás, hogy ha az ember elbukott – mondjuk, megbetegedett –, akkor is előnyt kovácsoljon a nehézségből. De mi van azzal, aki nem tudott nagyot fordítani az életén?” Itt a Beszélnünk k
Banki vezető tisztségébe került, hogy kiállt Márki-Zay Péter mellett. Ma már az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének tanácsadója. Nemcsak e minőségében kérdezzük Király Júliát a Klasszis Klub következő, december 16-ai adásában arról, győzelme esetén szerinte mit kellene tennie az ellenzéknek. Hanem arról is, hogy mint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vol
Sem a kritikák, sem a csapataik közötti háborúskodás nem tudja kizökkenteni Max Verstappent a nyugalmából. Ahogy a provokatív kérdések sem. Lewis Hamiltonnak azért így is odaszúrt a sorok között
„Nála jobban azonban kevesek érezték és értették a 20. század és a korai 21. század magyar és európai történetét” – fogalmazott az átadó ünnepségen Orbán Balázs.
Stadionsztárok, aktuális nevek és állandó fesztiválkedvencek érkeztek az első körben a Telekom VOLT Fesztivál 2022-es fellépőinek listájára, köztük a Muse, a The Killers, a Sum41, a Bring Me The Horizon vagy Yungblud.
Pénteken reggelig főleg a Bükk és a Mátra csúcsain alakulhat ki jelentősebb hótakaró, akár 10-15, sőt helyenként 15 centinél is több hó hullhat, ami már sportolásra is alkalmas lesz.
Viharvadászt, gombaszakértőt és meseírót, valamint negyven másik, autizmussal élő tehetséges fiatalt támogat az Együtt az Autistákért Alapítvány, amely áprilisban hirdette meg az AUTTALENT 2021-et. A 25 millió forintos összdíjazású tehetséggondozó programra 107 fiatal jelentkezett, akik közül 43-an részesülhettek kiemelkedő jutalomban.
Az Európai Unió közegészségügyi hivatala csütörtökön azt közölte, hogy az omikron-variáns néhány hónapon belül a COVID-19 fertőzések több mint feléért lesz felelős Európában, írja a Reuters. Mindeddig súlyos omikronos megbetegedéseket még nem diagnosztizáltak a régióban.
A százéves elsüllyedt roncs Horthy Miklós kormányzó hajója lehetett. Jelenleg az alacsonyabb, téli vízszinten tartják a Tisza-tavat, ennek köszönhetően kilátszik a közel százéves, Délibáb nevű hajóroncs Kiskörén. Már-már horrorfilmbe illő látvány, amikor a ködös, téli napon a tó alacsony vízállásának köszönhetően egy elsüllyedt hajóroncs emelkedik
Még ha soha nem is rajongtál különösebben a karácsonyi filmekért, egy olyan nehéz év után, mint ami mögöttünk áll, egész biztosan rád fér néhány órányi önfeledt kikapcsolódás, amit ez a műfaj megannyi remekművével tud garantálni. Dőlj tehát hátra, és válassz néhány klasszikus vagy éppen modern karácsonyi filmet, majd egy bögre forralt bor és egy me
Meghitten telt advent első vasárnapja Krausz Gáborék családjában, hiszen egy napra esett a Hanuka első gyertyagyújtásával. A séf számára fontosak a zsidó hagyományok és az, hogy ezekkel kislányuk, Hannaróza is megismerkedjen.
Jövőre, 2022-ben ünnepli fennállása hetvenedik évfordulóját a sósszigeti nemesítés. A Csallóköz szívében működő nemesítőház tevékenységének bemutatását azonban mégsem 1952-ben, a ma is működő vállalat jogelődjének a megalapításával kell kezdenünk, sokkal korábbra, egészen az első világháború pokláig kell visszatekinteni.
A KSH első féléves adatai szerint tartós elektromos háztartási cikkekre majdnem 9 százalékkal, míg elektromos háztartási kisgépekre 12,5 százalékkal költöttünk többet az idei év első és második negyedévében 2020 ugyanezen időszakához képest.
Mint ismert, Csiszár István a Sztárban sztár leszek! tehetségkutató műsor nyertese Zámbó Jimmynek öltözve Miklósa Erika operaénekessel adta elő közösen, a király, Most búcsúzni kell című slágerét, ami óriási sikert aratott.
Habár a szépség megítélése elég szubjektív, pláne a férfiak terén, azért vannak kimondott ideálok. És vannak, akik egyáltalán nem tartoznak ebbe a normába, mégis rajongunk értük.
Átlagos izraeli és iráni állampolgárok milliói kerültek célkeresztbe a két ország közt zajló kiberháború során. A szakértők a helyzet további romlására számítanak, nemsokára már nemcsak a két ország lakóinak megélhetése vagy legféltettebb titkai lehetnek veszélyben, hanem puszta életük is.
A makói gumigyár előre menekült, ahelyett hogy teljesítette volna amit vállalt, inkább visszafizeti a munkahelymegtartó támogatások egy részét, "csak szabadon kirúghassa az embereket" - közölte közösségi oldalán csütörtökön Lázár János.
Tévés szerepléseivel és koncertjeivel hatalmas sikereket ért el az egykori lánybanda tagja, Kerry Katona, mégis anyagi problémákkal küzdött. Csúnyán becsapták az énekesnőt.