Ez a legmagasabb napi növekedés a járvány egész ideje alatt. A hatóságok adatai szerint a 47 milliós országban eddig 88 887 beteg halt meg, az utóbbi egy napban 94.
A jövőre sokkal kedvezőbbé váló átalányadó a legkisebb vállalkozások mellett sok mellékállásban vállalkozó, de főállásban dolgozónak hozhat könnyebbséget. Emellett segítheti a vállalkozóvá válást is, hiszen ezzel az adóval könnyen, egyszerűen és szinte kockázat nélkül próbálhatja ki magát bárki az üzleti szférában - mondta a Pénzügyminisztérium adó
Jóval a határidő előtt kiadja a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az újabb népszavazási íveket – hangsúlyozta a szervezet az MTI-hez kedden késő este eljuttatott közleményében.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínelése miatt tegnap este a rendőrök félpályán lezárták a 8-as számú főutat Kamond külterületén. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 8-as számú főút 109. kilométerszelvényében, Kamond külterületén egy tehergépkocsi szarvassal ütközött 2021. december 21-én 21 óra 5 perckor. A jár
Izraelben a 60 év felettiek és az egészségügyi dolgozók megkaphatják a koronavírus elleni védőoltás negyedik adagját - jelentette be Naftali Bennett miniszterelnök kedd este. A politikus erről azt követően beszélt, hogy egyeztetett a kérdésben illetékes szakértői csoporttal.
Az ünnepek során az lenne a jó, ha mindenki boldog és önfeledt lehetne, fel tudna oldódni az ünnep csodájában. Ez nem könnyű, különösen, ha a családban demens hozzátartozó él, vagy az ünnepekre elengedték őt az otthonból. Néhány praktikus tanáccsal szeretnék segíteni, hogy ezek a napok számára és a család többi tagjának is értékesek legyenek.
A brexit eddigi brit főtárgyalójának távozása jó lehetőség London és Brüsszel kapcsolatainak újraindítására – így gondolkodnak az uniós diplomaták, akik viszont azt is megjegyezték: a másik verzió a kereskedelmi háború. Sok minden függ Liz Truss brit külügyminisztertől, a portfólió új gazdájától.
Az AstraZeneca kedden közölte, hogy az Oxford Egyetemmel közösen speciálisan az omikron koronavírus-variáns ellen fejlesztett vakcinán dolgoznak – írja a Reuters.
Elég nagy információs zavar tapasztalható a kozmetikusok és a lakosság körében a biokozmetikumok kapcsán. Sokan első ránézésre elhiszik a 100 százalék természetes jelzőket anélkül, hogy megkérdeznék: vajon minek a 100 százaléka természetes? Dr. Gyovai Viola okleveles biológus, a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa elmondta, attól, mert egy flako
„Trigger warning”: ez a cikk tele van megosztó témával. És mind egy emberhez kapcsolódik, aki ráadásul influenszer (még). Lesz itt minden; otthonszülés, vegánság, hulladékmentesség, kukabúvárkodás, kommunában élés, sőt, radikális iskolamentesség is. Kommentelőknek hozzászólás előtt a cikket elolvasni erősen ajánlott, mindenki másnak meg kötelező.
Az élelmiszerek ára 6,0, ezen belül az étolajé 26,9, a liszté 20,2, a margariné 19,5, a kenyéré 12,1, a péksüteményeké 11,3, a munkahelyi étkezésé 10,5, a baromfihúsé 9,0, az éttermi étkezésé 8,8 százalékkal emelkedett. A járműüzemanyagok ára 37,7, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 14,2 százalékkal lett magasabb 12 hónap alatt, 2021 novemberére
A 4iG montenegrói leányvállalata (4iG Montenegro) a montenegrói versenyhivatal előtti eredményes eljárást, valamint a tranzakció pénzügyi zárását követően megszerezte a Telenor d.o.o. Podgorica (Telenor Montenegro) 100 százalékos részvénycsomagját. A vállalat november végén jelentette be, hogy végleges adásvételi szerződést kötött a román RCS & RDS
Mészáros Márta úttörő rendezőnek számít. Ő volt itthon az első rendező diplomás női filmes, világszinten pedig az első, aki bemutatott egy igazi szülést a Kilenc hónap című filmjében. A Hamu és Gyémánt téli számában elárulta, szerinte ki írja a legjobb megfilmesítésre váró történeteket.
A fenntarthatósági gondolat az egyik legfontosabb olyan eszmerendszer, amely meghatározza a felelős vállalatok működését és ma egyre inkább a fogyasztói gondolkodást is. A német MEWA cég teljes körű szolgáltatás keretében kínált törlőkendőrendszere teljes mértékben eleget tesz ezeknek a céloknak: a törlőkendőket többször fel lehet használni, azokat
A jövőre sokkal kedvezőbbé váló átalányadó a legkisebb vállalkozások mellett sok mellékállásban vállalkozó, de főállásban dolgozónak hozhat könnyebbséget. Emellett segítheti a vállalkozóvá válást is, hiszen ezzel az adóval könnyen, egyszerűen és szinte kockázat nélkül próbálhatja ki magát bárki az üzleti szférában - mondta a Pénzügyminisztérium adó
„Jelölése bizonyíték rá, hogy a Fidesz egy modern jobboldali néppárt, ahol sikeres és népszerű politikusnők is vannak” – írja Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője Facebook-oldalán.
Tovább erősödnek a fogyasztók jogai 2022-ben is. Nyártól bírságolással vehetik fel a kesztyűt a hatóságok a kettős minőséggel szemben - olvasható az ITM közleményében.
A koronavírusnak az országon végigsöprő omikron variánsa elleni küzdelem jegyében Joe Biden amerikai elnök kedden bejelentette, hogy a kormány 500 millió ingyenes gyorstesztet biztosít a lakosságnak, növeli a túlterhelt kórházak támogatását, valamint megduplázza az oltási erőfeszítéseket.
Ranomi Kromowidjojo az örökranglistán Hosszú Katinkát megelőzve lett minden idők legeredményesebb női versenyzője a rövidpályás úszó-világbajnokságok történetében. A magyar úszó, aki nem volt ott Abu Dzabiban, a vb előtt 26 éremmel (17 arany, 8 ezüst és 1 bronz) volt minden idők legeredményesebb sportolója.
Az egyik legrégibb derivatív kriptotőzsde, a BitMEX egy új token megjelenését jelentette be. Egy airdrop keretében a meglévő és az új felhasználók is részesülni fognak a BMEX tokenből. Az új tokent február elsején fogják airdroppolni a meglévő tárcákba a tőzsdén.…
Magyarországon elsőként Tesla Megapack típusú energiatárolót létesít Százhalombattán a MET Csoport, a Dunamenti Erőmű területén megvalósuló innovációs projekt részeként, az aláírt együttműködés értelmében az energetikai eszközt 2022 nyarán telepítik - közölte a MET Csoport az MTI-vel kedden.
1 527 582 új esetet és 14 289 halálesetet regisztráltak két nap alatt világszerte a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai alapján.
Hétfőn 1306 embernél diagnosztizálták a koronavírust Izraelben 104 000 teszt elvégzésével, a megvizsgáltak 1,27 százaléka bizonyult vírushordozónak. Ez az elmúlt hetek legmagasabb számait jelenti.
Tegnap kisebb kilengések mellett leginkább emelkedést láthattunk a vezető európai és a tengerentúli tőzsdéken, az omikron variánssal kapcsolatos általános bizonytalanságnak köszönhetően komoly volatilitást tapasztalhatunk a tőkepiacokon – a tegnapi nap előtt például jelentős eséseket láthattunk. Ami a mai napot illeti, itthon az októberi külkereske
A pandémia nem tett jót a kutyák egészségének, nagyon sok házi kedvenc szedett fel túlsúlyt a kevesebb mozgás és a rendszeressé váló nassolás miatt. Az elhízás időzített bombaként fenyegeti négylábú barátaink életét, ne etessük túl a kutyákat karácsonykor. “Nem csak mi emberek sínylettük meg a koronavírus életmódra gyakorolt hatását. A bezártság, a
Tizenöt évvel ezelőtt, 2006. december 22-én halt meg Lázár Ervin, a nagy meseíró, akinek világában az erdő úgy kerek, hogy négyszögletű. Az ő nevéhez kötődik Mikkamakka és Vacskamati, szegény Dzsoni és Árnika, Bruckner Szigfrid vagy épp Berzsián is, meséin gyerekek nemzedékei nőttek fel (pályájáról Itt írtunk). Halálának évfordulóján tíz kedvenc id
Az árak emelkedését hozta a keddi kerekedési nap a terménypiacokon. Chicagóban a búza 2,4 százalékkal, a kukorica és a szójabab is 1,2-1,2 százalékkal drágult, miközben a repce kurzusa 0,1 százalékkal csökkent, azaz gyakorlatilag stagnált. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, így a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza is többe k