Tegnap kisebb kilengések mellett leginkább emelkedést láthattunk a vezető európai és a tengerentúli tőzsdéken, az omikron variánssal kapcsolatos általános bizonytalanságnak köszönhetően komoly volatilitást tapasztalhatunk a tőkepiacokon – a tegnapi nap előtt például jelentős eséseket láthattunk. Ami a mai napot illeti, itthon az októberi külkereske
A pandémia nem tett jót a kutyák egészségének, nagyon sok házi kedvenc szedett fel túlsúlyt a kevesebb mozgás és a rendszeressé váló nassolás miatt. Az elhízás időzített bombaként fenyegeti négylábú barátaink életét, ne etessük túl a kutyákat karácsonykor. “Nem csak mi emberek sínylettük meg a koronavírus életmódra gyakorolt hatását. A bezártság, a
Tizenöt évvel ezelőtt, 2006. december 22-én halt meg Lázár Ervin, a nagy meseíró, akinek világában az erdő úgy kerek, hogy négyszögletű. Az ő nevéhez kötődik Mikkamakka és Vacskamati, szegény Dzsoni és Árnika, Bruckner Szigfrid vagy épp Berzsián is, meséin gyerekek nemzedékei nőttek fel (pályájáról Itt írtunk). Halálának évfordulóján tíz kedvenc id
Az árak emelkedését hozta a keddi kerekedési nap a terménypiacokon. Chicagóban a búza 2,4 százalékkal, a kukorica és a szójabab is 1,2-1,2 százalékkal drágult, miközben a repce kurzusa 0,1 százalékkal csökkent, azaz gyakorlatilag stagnált. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, így a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza is többe k
Ahogy közeledünk az új Samsung csúcskészülékek bemutatásához, úgy tudunk meg egyre többet róluk. Most kiderült, hogy nem lesz műanyag hátlapú készülék. A dél-koreai vállalat idén év elején mutatta be a Samsung Galaxy S21 termékcsaládot, amiből kicsit kitűnt a műanyag hátlapú Samsung Galaxy S21 modell. Ez sokaknak nem tetszett, hogy egy prémium term
Brit kutatókat meglepte, hogy a koronavírus omikron variánsa nem teljesen úgy fertőzi meg az emberi sejteket, mint a korábbi vírustörzsek - írja az Infostart.
Egy elveszített plüssmalac felkutatása váratlan és varázslatos kalandokba sodorja a kis Jacket. J. K. Rowling új meseregénye várhatóan az idei karácsony egyik sztárajándéka lesz, elolvastuk, hogy megtudjuk, tényleg megéri-e betenni a fa alá.
Sokaknak ismerős lehet a karácsonyi ebéd, vacsora utáni szörnyű, telített érzés, amit évről-évre megtapasztalhatunk. A nyomasztó és letargikus állapot evés után, könnyen felboríthatja a nap hátralévő részét is, főleg, ha gyomorfájással, puffadással és hatalmas fáradtságérzéssel jár. A köztudatban kajakómának hívott jelenséget nagyon sok dolog okozh
Az Egyesült Arab Emirátusokban múlt héten rendezett bemutató tenisztornán ütötte fel fejét a vírus, így többeknek kétségessé vált a szereplése a közelgő Australian Openen.
Az Oroszlán jegyében lévő Hold kedvez a hajvágásnak, az arc- és testradírozásnak, de a Nyilasban lévő Marssal bezárt barátságos fényszöge miatt a flörtölésről, a szórakozásról és a sportolásról sem kell lemondanod. A Hold és a Mars trigon rengeteg energiát, bátorságot, találékonyságot és igazságszeretet ajándékoz nekünk, amit nagyon szívesen látunk
Mint kiderült, a nemrégiben felfedezett, nagyon súlyos biztonsági rést múlt héten sikerrel használták fel a belga védelmi tárca rendszerének kompromittálására.
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint azok a rendvédelmi dolgozók, akik nem oltatják be magukat koronavírus elleni vakcinával, nem kaphatják meg a hathavi bérnek megfelelő jutalmat - számol be az RTL. A fegyverpénz sorsa régóta a levegőben lógott, most kiderült, hogy akik nem oltatják be magukat január végéig, azoknak vissza kell fizetni a
Egy éve indította el a Duna House új, ingyenes, online megoldását, a Dh Saccolót, amely azonnal, néhány adat megadása után segít az érdeklődőknek megbecsülni egy adott ingatlan jelenlegi piaci értékét, legyen az a saját tulajdona vagy akár egy megvételre kínált lakás.
Ki az a személy, aki 2021-ben tudásával, emberségével, kitartásával, teljesítményével példaként szolgált másoknak? Az RTL Híradó munkatársai idén is válogattak azok közül, akik bekerültek az RTL Klub híreibe és akik jó célokért, a társadalom számára is fontos ügyekben cselekedtek.Ebből az előzetesen összeállított, 11 jelöltet tartalmazó listából a
A fa alá azonban nem szánon és angyalszárnyakon érkeznek a megrendelt ajándékok, hanem teherautókkal és furgonokkal. A személy- és áruszállítás az EU üvegházgáz kibocsátásának csaknem egynegyedét teszi ki, és a városi légszennyezés egyik fő okozója.
Az FTX ezúttal négy sportcsapattal bővítette partnereinek a számát. Mind a négy csapattal az őket képviselő Monumental Sports Entertainment menedzsercégen keresztül egyeztek meg. A partnerség eredményeképpen már az FTX az MSE exkluzív kripotőzsde és NFT partnere. Az együttműködéssel az FTX…
Az FDA amerikai gyógyszerhatóság ezen a héten engedélyezheti a Pfizer és a Merck koronavírus elleni gyógyszerét, amelyek az első ilyenek lehetnek a Covid-19 betegség otthoni kezelésére – írja a Bloomberg.
A 2022 május végétől kiszabható bírság a gyártó árbevételének 5 százalékát is elérheti, multicégek esetében legfeljebb 500 millió forintos tétel lehet.
Január 1-jétől külön adózó jövedelemnek számít a magánszemélyek kriptoeszközügyletekből származó jövedelme. Ez azt jelenti, hogy a jövedelem után 15 százalékos szja-t kell fizetni, a tárgyévi igazolt költségek elszámolhatók, és adókiegyenlítés is alkalmazható. Az adót évente, az szja-bevallásban kell bevallani és megfizetni – hívja fel a figyelmet
Hazánk egyik vezető pékáru-gyártója az idei évben is kiemelt figyelmet fordított a nehéz helyzetben élő embertársaink támogatására. A „Pek-Snack segít” elnevezésű társadalmi felelősségvállalási akció keretében az elmúlt években olyan szervezeteket támogattak élelmiszerfelajánlással, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak a nélkülözőkkel. Idén karács