A téli öltözködés mindig fejfájást okoz, hiszen a hidegre való tekintettel rétegesen, melegen kell öltözni, és ez sokszor nem ad elég teret a kreatív, stílusos megjelenésnek. Nos, az alábbi fotósorozattal ezen igyekszünk segíteni.
A Mediaworks Hírcentrum összefoglalójából kiderül, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester szerint még az inváziószerű bevándorlásnak is több előnye van, mint hátránya.
A tőzsdék pozitív hangulatban várják a következő évet, az európai gázár pedig végre napok óta esik. Mégis bizonytalan a helyzet, fordulat jöhet az energiahordozóknál. A forint az újabb kamatemelés ellenére is csak átmenetileg erősödött. Elon Musk ismét a kriptók mellé állt.
Már tíz új IC+ 1. és prémium osztályú kocsival utazhatunk a kör-IC, valamint a Záhony–Nyíregyháza–Budapest és a Sátoraljaújhely–Miskolc–Budapest vonalak egyes IC járatain. A megrendelt 35 kocsi gyártása folyamatosan zajlik, tervezetten jövő év közepére mindegyik forgalomba állhat.
Az afganisztáni tálibok vezetője, Hibatulla Ahundzada molla arra utasította embereit, hogy ne büntessék meg az egykori afgán kormány tisztségviselőit, miközben több civil szervezet erőszakkal és rögtönbíráskodással vádolta meg a kabuli rezsimet.
Talán nincs is olyan háziasszony, aki ne ismerné az érzést, hogy ha lenne még két napja, pont mindennel elkészülne, amikorra kellene. Most néhány trükkel segítünk abban, hogy ne senki ne kapjon pánikrohamot.
Több olyan félreértéssel találkoztam mostanában, amely az anya munkaviszonyára vonatkozik, miközben az apa veszi igénybe a gyermekgondozási díjat. Cikkünkben azt vesszük végig, mi történik akkor, ha nem az anya, hanem az apa veszi igénybe a gyermekgondozási díjat úgy, hogy az anya közben ugyanúgy otthon van a gyermekkel, apa pedig továbbra is dolgo
A kerékpározástól nem fél, ám Fernando Alonso bevallotta, óvatosabb a múlt télen történt balesete óta. Úgy érzi, az állkapocssérülése is szerepet játszott abban, hogy a vártnál nehezebben rázódott vissza az F1-be.
Gilot neve hallatán számosan Picasot említik, akivel egy évtizeden keresztül élt együtt a művésznő, s akit két gyermekkel ajándékozott meg. Mára azonban saját képességeihez méltó helyen kezeli Françoise Gilot-t a művészettörténet. A Várfok Galéria művészeti vezetőjével, Kovács Krisztinával beszélgettünk a születésnapi kiállításról.
Az átfogó védelmi intézkedéseknek köszönhetően sikerült stabilizálni a túzokállományt Magyarországon, a legutóbbi felmérésen a fokozottan védett faj mintegy 1600 egyedét regisztrálták a szakemberek hazánkban – jelentette ki az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára.
Különös új szintre ért el a kínai cenzúragépezet, hiszen a vigyázó szemek már a közösségi médiában oly gyakran látott magamutogatást is rossz néven veszik – a szégyentelen gazdagokra nehéz időszak vár.
A Magyar Olimpiai Bizottság (Mob) csütörtöki rendkívüli közgyűlésén az 51-ből megjelent 43 tag többsége megvonta a bizalmat Kulcsár Krisztián elnöktől.
A tél érkeztével még nehezebbé váltak a hétköznapok az afgánok számára. A tálib hatalomátvétel óta sokan elvesztették a munkájukat, teljes régiókban általános az éhezés.
A kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében elért eredményekért Barátságért kitüntetést vehetett át Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől Moszkvában.
Az év utolsó napját szeretné teljessé tenni a közmédia szilveszteri televíziós műsorkínálatával: széles, minden műfajt átfogó programmal készül csatornáin.
A volt osztrák kancellár globális tervező munkakörben a német származású amerikai milliárdos befektető, Peter Thiel cégénél, a Thiel Capitalnál fog dolgozni – erősítette meg maga az érintett a Krone és a Heute osztrák lapokban megjelent nyilatkozatában.
Az elmúlt napok amerikai és európai kitekintőit követően, most érdemes lenne elkalandozni Ázsiába és szemügyre venni, hogy mit várnak az elemzők Kínában.
Az inflációs nyomás erősödését említették legtöbbször a megkérdezett elemzők, amikor a jövő évi kis valószínűséggel bekövetkező, de annál jelentősebb piaci-gazdasági hatású forgatókönyvről kérdeztük őket. A pozitív és a negatív kockázatokra is rákérdeztünk, ebben a cikkben utóbbiakat vesszük sorra: az elemzők megemlítették a zöld fordulat elmaradás
Becsüli a Williamsnél töltött években szerzett tapasztalatokat George Russell, de úgy véli, már 2021-ben is elég jó lett volna ahhoz, hogy helytálljon a Mercedesszel.
A járványhullámokat legyőzni csak oltással lehet, 2022-ben is oltásalapú védekezést folytat majd Magyarország - vetítette előre az origonak adott interjújában György István, az Országos Oltási Munkacsoport vezetője, aki kifejtette álláspontját a kötelező oltások hazai bevezetésének esélyéről is. Azt is elárulta: január végén ma már több mint valósz