2021. december 31. péntek

dec. 31
7:06
Mikrogravitációs tesztlabort lőnek az űrbe (newtechnology.hu)
Mivel amerikai magáncégek évek óta vívják a maguk űrversenyét, egyre nehezebb elképzelni, hogy az öreg kontinens is labdába rúghat a kereskedelmi térfélen. Az inkább tudományos célokat szolgáló Európai Űrügynökség (ESA) projektjei eddig főleg kutatásról és nem bevételszerzésről szóltak, de most bejelentették, hogy nagyobb összeggel támogatják az an
dec. 31
7:12
1,6 százalékot veszített a lej az értékéből az euróhoz viszonyítva 2021-ben (ProfitLine)
A román lej 1,6 százalékot veszített értékéből 2021-ben az az euróhoz viszonyítva - írta elemzésében a Ziarul Financiar gazdasági napilap, amelyet a Mediafax hírügynökség idézett.
dec. 31
7:12
A disznószívtől a világhírig (Mandiner)
Ő maga cáfolja, hogy különleges képességei lennének, ám volt biológiatanára szerint „olyan tehetség, akivel mindenképpen illett foglalkozni”. Csak hosszú évtizedek után láthatta küzdelmének eredményét, mégsem adta fel soha. Íme Karikó Katalin portréja.
dec. 31
7:18
Legtöbbünk ragaszkodik kávéfogyasztási szokásaihoz, de minden negyedik ember máshogy kávézik az ünnepek alatt (Márkamonitor)
A magyarok többsége ugyanannyit és ugyanúgy kávézik az ünnepek alatt, mint az év során bármikor, sőt, a legtöbben mindig szánnak időt erre a kedvelt tevékenységre – ez derült ki a Costa Coffee és a GKI Digital közös, az év végi kávéfogyasztási szokásokat vizsgáló felméréséből. Az eredmények azt támasztják alá, amit a kávészakértők is évek óta
dec. 31
7:18
Új olcsó Xiaomi vezeték nélküli fülhallgató mutatkozott be (GSMring)
Az okostelefonok mellett egy új Xiaomi vezeték nélküli fülhallgató is bemutatásra került, ami jó áron érkezett meg. Mutatjuk a részleteket. A kínai vállalat a Xiaomi 12 okostelefonok mellett, egy új okosórát, emellett egy új Xiaomi vezeték nélküli fülhallgató is bemutatott, ami Xiaomi TWS Earphones 3 néven debütált és Kínában meg is lehet már vásár
dec. 31
7:18
Kirándulás a Zsámbéki-medence romtemplomainak világában (Helló Magyar)
Olyan szakrális helyeken járunk, melyek a történelem folyamán többnyire elvesztették funkciójukat, azonban nem érte utol őket a nagyvárosi zsivaj, magányosságukkal és méltóságukkal máig nyugalmat árasztanak.
dec. 31
7:24
Előkerült Lékai-Kiss Ramóna szexvideója, Szabó Zsófi melleket villantott – ez történt 2021 szeptemberében (Promotions)
Szeptemberben erre kattintott a legtöbb magyar olvasó.
dec. 31
7:24
Nagyon jó évet zárt a budapesti tőzsde (Növekedés)
Nagyon jó évet zártak idén a tőzsdék a kormányzati és jegybanki gazdasági élénkítőprogramoknak köszönhetően ömlött a pénz a piacokra. A vezető amerikai tőzsdék 20-27 százalékos pluszban zárták az évet. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 50 720 ponton zárt, az index idén 20 százalékkal emelkedett idén. Az egyik legnagyobb nyertes a
dec. 31
7:24
Szűretlen pezsgő, avagy a pet-nat felemelkedése (Magyar Mezőgazdaság)
Létezik egy, a borász berkekben egyre divatosabb, de széles körben még kevésbé ismert tradicionális eljárással készült pezsgő, név szerint a petillant naturel, azaz a pet-nat, a szűretlen, kénmentes, természetes, buborékos nedű. Népszerűségét többek közt az is garantálja, hogy mind a készítő mind a fogyasztó számára izgalmas játéknak bizonyul.
dec. 31
7:27
Boldog új évet kívánunk! (Háziállat)
Szilveszter napján hajnalban keleten még lehet eső, majd nyugat felől egyre nagyobb területen csökken a
dec. 31
7:30
Putyin figyelmeztette Bident, hogy az újabb szankciók miatt megromolhat a kapcsolat (444.hu)
Az orosz és az amerikai elnök telefonon tárgyaltak az Ukrajna körül kialakult helyzetről és az esetleges orosz támadás veszélye miatt kialakult válság diplomáciai megoldásáról.
dec. 31
7:36
Vigyázz! – Szilveszter éjjelig lehet kérni az szja-visszatérítést és több más adózási határidő is lejár (Portfolio)
Több, a kisvállalkozásoknak és a gyermekes szülőknek fontos adóügyi határidő jár le december 31-én. Szilveszterig nyújtható be a februári adóvisszatérítéshez szükséges nyilatkozat, a VISSZADO, és eddig lehet választani 2022-re a kisvállalati adót, a katát, az alanyi mentességet az áfában, illetve térhetnek át a katások és az egyéni vállalkozók a jö
dec. 31
7:36
Biden és Putyin az Ukrajna körüli helyzet enyhítéséről tárgyalt (Demokrata)
A két elnök telefonbeszélgetése mintegy ötven percig tartott – közölte a Fehér Ház.
dec. 31
7:36
Az adócsökkentések összege jövőre 1500 milliárd forintot tesz ki (Mandiner)
A helyi adórendeletek vagy települési adórendeletek nem tartalmazhatnak adómérték-emelést vagy adókedvezmény-korlátozást a 2020. december 20-án fennálló szabályokhoz képest.
dec. 31
7:36
A Mercedes 60 milliárd eurót fektet be (Autószektor)
A Daimler felügyelőbizottsága jóváhagyta a Mercedes autórészleg 2022-2026 közötti pénzügyi terveit. Ez idő alatt, a teherautó-részleg leválasztása után a cég több mint 60 milliárd eurót tervez befektetni a villamosítás, a digitalizálás és az automatizált vezetés fejlesztésére. Ugyanakkor a belső égésű motorra fordított kiadásoknak 80 százalékkal ke
dec. 31
7:38
A pápa lemondta látogatását a Szent Péter téri betlehemi jászolnál (Demokrata)
A hagyományos látogatás elmarad, hogy elkerüljék a koronavírus-fertőzések kockázatát.
dec. 31
7:42
Bajnai Gordon válaszolt a Városháza-vizsgálóbizottság 29 kérdésére (Infostart)
Az egész ügyet politikai lejáratásnak tartja és büntetőfeljelentést is tett.
dec. 31
7:42
Jövőre 1500 milliárd forintot tesz ki az adócsökkentések összege (Demokrata)
A 25 év alattiak január 1-jétől az átlagkereset mértékéig nem fizetnek szja-t.
dec. 31
7:42
Izer Norbert: éjfélig még benyújtható a VISSZADO (Növekedés)
Több, a kisvállalkozásoknak és a gyermekes szülőknek fontos adóügyi határidő jár le december 31-én. Szilveszterig nyújtható be a februári adóvisszatérítéshez szükséges nyilatkozat, a VISSZADO, és eddig lehet választani 2022-re a kisvállalati adót, a katát, az alanyi mentességet az áfában, illetve térhetnek át a katások és az egyéni vállalkozók a jö
dec. 31
7:48
Ünnepi válogatás: az év legérdekesebb cikkei a legkülönlegesebb mezőgazdasági gépekről (Agroinform)
A legmenőbb, legextrémebb és leghatékonyabb mezőgazdasági robotok; hogyan készítsd fel a vetőgépet a zökkenőmentes vetéshez; traktortörténelem; így készítsük fel a permetezőgépet a tavaszi munkákra; írások valódi traktorfanatikusoknak. Válogatás az év legjobb gépészeti cikkeiből.
dec. 31
7:48
Horvátországban január második felében várják az ötödik hullámot (Igényesférfi.hu)
Egészségügyi szakértők szerint az alacsony átoltottság, a járványügyi szabályok figyelmen kívül hagyása és az emlékeztető oltások felvételének halogatása miatt nem fogják tudni elkerülni az ötödik hullám teljes erejének következményeit.
dec. 31
7:48
Kínában rekordszintű a gabonatermés (Agrofórum)
A kedvezőtlen időjárási viszonyok, az árvizek és az ország egyes részein tapasztalt aszályos időszakok ellenére a kínai gazdálkodók több gabonát takarítottak be idén, mint valaha.
dec. 31
7:48
Sir Anthony Hopkins: A színészet tart távol a balhéktól – Ma 84 éves a legenda (WMN)
Ennyi idősen hátradőlni? Ugyan már! Helyette inkább nyolcvanhárom évesen Oscart nyerni!
dec. 31
7:48
Fontos adóügyi határidő jár le pénteken éjfélkor (Demokrata)
Éjfélig még benyújtható a Visszado, és több kedvező adózási mód is választható.
dec. 31
7:48
Nehezebb terepen is kézbesít az LG új robotja (newtechnology.hu)
A dél-koreai technológiai vállalat új önvezető csomagszállítója bel- és kültéri szállításra egyaránt alkalmas lesz. A gyártó szerint paradigmaváltó eszköze lehet a kontaktusmentes kézbesítéseknek, mert nem feltétlenül van szüksége ipari, raktári vagy városi környezetekre, kisimult út- és járdafelületekre ahhoz, hogy elvégezze a dolgát. A nehezebb t
dec. 31
7:48
Szeretett példaképek, akiktől idén búcsúztunk (egy.hu)
Az év vége felé kicsit lelassítunk, befelé fordulunk, és számba vesszük a mögöttünk álló emberpróbáló időszakot. Egy elmúlt év örömteli vagy épp szomorú pillanataira gondolunk, sorolunk jót és rosszat, őrizendő és elfelejteni kívánt emlékek is eszünkbe jutnak ilyenkor. A 2021-es év is számtalan örömöt és minden bizonnyal ugyanennyi bánatot is adott
dec. 31
7:54
Idén is Bud Spencerrel és Terence Hillel töltjük a szilvesztert? Mutatjuk, mi lesz a TV-ben 2021 utolsó napján (Promotions)
Az RTL Klub és a TV2 ezzel készül 2021 szilveszterére és a 2022-es újév első napján.
dec. 31
7:54
QuiX chipet vásárolt az ELTE (Mínuszos)
A Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium számára megvásárolt eszköz az első kvantumhardver nemcsak Magyarországon, hanem a közép-kelet-európai régióban is. A chipet kifejlesztő és értékesítő holland QuiX Quantum BV egy tavalyi rendezvényén mutatta be a kvantumoptikai processzorát. A kvantumoptikai processzorok a kvantumszámítógépek központi elemei
dec. 31
7:54
Hagyományőrző sereg alakul (Demokrata)
Több mint három évtizede minden esztendőben megrendezik a Tavaszi Emlékhadjáratot. Interjú Fülöp Tibor Zoltán főszervezővel.
dec. 31
8:00
Az év végével távozik az alapító Varga Péter Pál a Budai Egészségközpont és az Országos Gerincgyógyászati Központ vezetői pozíciójából (Infostart)
A Budai Egészségközpont alapítója egy többlépcsős tranzakció-sorozat utolsó részeként 2021 augusztusában adta el 25%-os tulajdonrészét befektetőtársának, a Csányi Sándor tulajdonában álló Bonitás 2002 Zrt-nek, amely nagyszabású fejlesztésbe kezd az intézményben. Az idén hetven esztendős gerincsebész december 31-ével formálisan is leköszön az intézm
dec. 31
8:00
Jöhet a stakelés a Dogecoinra? (Kripto Akadémia)
A Dogecoin Alapítvány, a mémstátuszba emelkedett DOGE kriptopénz mögött álló non-profit fejlesztőcsapat épp azon dolgozik, hogy stakelési mechanizmust vezessen be a hálózaton. Ráadásul még Vitalik Buterin, az Ethereum alapítója is segít nekik ebben. Az alapítvány csütörtökön adta ki a Dogecoin…
dec. 31
8:00
A PannErgy árjegyzői megállapodást kötött az OTP Bankkal (Portfolio)
A PannErgy árjegyzői megállapodást kötött az OTP Bankkal.
dec. 31
8:00
Január 1. az év első napja - vagy mégsem? Van, ahol szeptemberben kezdődött az új esztendő (Növekedés)
A világ túlnyomó részén a hétköznapi életben ma már a Gergely-naptárt használják, azonban az ünnepeket sok nép a saját hagyományos időszámítása szerint tartja. Ennek köszönhető, hogy szerte a világban teljesen különbözik, hogy mikor ünneplik meg az új esztendőt. Ázsiában a Holdújévet ünneplik, a héber újév pedig szeptemberben volt. A kelta újév nap
dec. 31
8:00
Éjfélig még benyújtható a Visszado és több kedvező adózási mód is választható (Mandiner)
A kormány több kedvező adózási formát is kínál a vállalkozásoknak, amelyekkel törvényi keretek között rengeteg pénzt spórolhatnak meg – szögezte le Izer Norbert, a PM adóügyekért felelős államtitkára.
dec. 31
8:02
Terjed a vírus a világban, mindenki az omikronra figyel (Portfolio)
A világon egyre több olyan ország van, ahol megjelenik az omikron variáns, és a jelek szerint gyorsan veszi át a domináns szerepet az olyan országokban, ahol huzamosabb ideje kimutatták. Magyarországon eközben úgy tűnik, szerdán elindult az ötödik járványhullám - ezt írta a Portfolio-nak küldött elemzésében Vattay Gábor., az ELTE TTK Komplex Rendsz
dec. 31
8:12
Húszéves az euró – Jöhetnek a Mozart-bankók? (Infostart)
Az EU közös pénzét jelenleg 19 tagország használja nemzeti valutaként. Az évforduló alkalmából az eurót kiadó Európai Központi Bank az eddig használt bankjegyek rajzolatának újratervezésére készül, nem kizárva, hogy eztán konkrét személyek portréja is a közös bankókra kerülhetne.
dec. 31
8:12
Hogyan kezeljük a szédülést? (WebBeteg)
A szédülés fokozza a sérülések és balesetek kockázatát, kezeletlen szédülés esetén pedig egy esetleges súlyosabb, veszélyes betegség is a háttérben maradhat. Éppen ezért a visszatérő szédülés orvosi kivizsgálást és kezelést igényel.
dec. 31
8:12
Január közepétől várják az ötödik hullámot Horvátországban (ProfitLine)
Horvátországot január második felében éri el a járvány ötödik hulláma, és senki nem fogja tudni elkerülni az érintkezést a koronavírus új, omikron nevű változatával, a védekezés legfőbb eszköze pedig az emlékeztető oltás - jelentette ki Vili Beros horvát egészségügyi miniszter a kabinet csütörtöki ülésén.
dec. 31
8:12
Ismerd meg Kantavár szerelmeseinek tragikus történetét  - kedvcsináló legendák egy Mecseki kiránduláshoz (Femcafe)
Pécs és Orfű közelében található Rikájó, Büdös-kút és Kantavár, amelyek izgalmas legendák helyszínei. Érdemes őket egy túra során útba ejteni!
dec. 31
8:12
Hadházy Ákos: Szörnyű számok (Mandiner)
A világ leginkább veszélyeztetett gazdasága lettünk.
dec. 31
8:14
Donáth Anna: Válságba került a liberális demokrácia modellje (Mandiner)
Választ kell adnunk arra, hogy a NER után hogyan állítjuk vissza a jogállamiságot.
dec. 31
8:16
Már Jakab Péter bizalmasa is beleszállt Márki-Zayba (Mandiner)
A szegedi jobbikos hitvesztésről és olyan parancsnokról ír, akinek fontosabb a saját érdeke, mint a haza védelme.
dec. 31
8:24
Óriási buli lesz a Kincsem Parkban (Blikk)
Ha óévbúcsúztató, akkor irány a lovi, a Kincsem Park! 1999-ben indult, s az egyik legjelentősebb és leglátogatottabb szabadtéri év végi partivá nőtte ki magát a Kincsem Park szilveszteri rendezvénye. Tízezrekben mérhető az év utolsó napján a pályára kilátogatók száma, s legyen bármilyen hideg, essen hó, gyermekes családok, párok és társaságok lepik
dec. 31
8:24
Itt az év utolsó napja, van, ahol ma is folyik a tőzsdei kereskedés (Portfolio)
Itt az év utolsó napja, amit több tőzsdén kereskedési szünettel ünnepelnek, többek között a magyar, a német, az olasz és a spanyol tőzsde is zárva tart, az amerikai részvénypiacok azonban ma is nyitva vannak.
dec. 31
8:24
Régi favoritok és új kedvencek: ezek az előadók uralták a magyar toplistákat tavaly (Femcafe)
Az Nmhh az év végéhez közeledve közölte a statisztikákat azt illetően, mely magyar és külföldi előadók voltak a legnépszerűbbek a magyar zenefogyasztó közönség körében. Mondjuk a részleteket.
dec. 31
8:24
Lehulló gömbök és kör alakú ételek - Szilveszteri szokások a világ körül (Femcafe)
A szilveszteri mulatozás a világ legnagyobb részén szokássá vált, vannak azonban kisebb ünnepi hagyományok, amelyek csak egyes országokra jellemzőek.
dec. 31
8:24
Melyik a legtöbb tetoválással bíró csillagjegy? A Pinterest megmutatja (Glamour)
Az elmúlt években megnőtt az érdeklődés az asztrológiai jegyeket ábrázoló tetoválások iránt. Adele jobb felkarján is feltűnt egy Szaturnusz tetoválás, ami nagy érdeklődésre tartott számot. A bolygókonstellációktól az állatövi jegyek szimbólumaiig minden előfordul.
dec. 31
8:24
K&H;: a legnagyobb magyar vállalatok kivárásra játszanak az innovációban, a kisebbek bátrabbak (Márkamonitor)
Rengeteg cég maradt adós saját magának új fejlesztésekkel, termékekkel az elmúlt két évben. Még az igazán nagy, 10 milliárd forintot meghaladó forgalmú magyar vállalkozásoknak is mindössze 37 százaléka rukkolt elő újdonsággal – derül ki a K&H innovációs indexéből. A visszafogott fejlesztési kedv magyarázható a pandémiából adódó bizonytalan környeze
dec. 31
8:24
Ne nézz fel! – Meryl Streep ötletéből született Orlean elnök halála (Igényesférfi.hu)
Figyelem, a cikk spoilereket tartalmaz, így aki még nem látta a Ne nézz fel! című filmet először pótolja azt, utána pedig térjen vissza a cikkre!
dec. 31
8:24
15 év után véget ért a Google világuralma, nem várt helyről érkezett a legyőző (Promotions)
Egy közösségi oldal lett a győztes 2021-ben.

Keresés