Nem kell mellre szívni semmit, pláne nem szabad haragudni másokra – mondja a világhírű magyar tudós. Exkluzív interjú a szegedi évekről, kitartásról és a tudományba vetett hitről.
Magyarországon a beoltottak száma 6 266 064, közülük 5 981 569-en már a második, 3 176 553-an pedig a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. 3361 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 256 415-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 82, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 186-ra emelke
Sokféle orvosi területen végeztek a hatóságok az elmúlt egy évben korrupciós és más bűncselekményeket miatt felderítéseket, amely során 42 esetben intézkedniük is kellett.
Az utazás előtt több tesztet is csináltatott, mégis csak a gépen lett pozitív. Emiatt lemaradt a svájci családi vakációról, és egyedül töltötte a karácsonyt egy hotelszobában.
Öt év alatt megnégyszereződik a tisztán elektromos autók száma a Jövő Mobilitása Szövetség szerint: az adatok alapján az idén az első 10 hónapban mintegy ötven százalékkal, 18 800-ra nőtt az elektromos autók száma Magyarországon, míg az előrejelzés szerint 2022 végén már 30 ezer, három éve múlva 75 ezer, 2026 végén pedig 125 ezer elektromos autó kö
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 6,6 milliárd forintos forgalom mellett 50 720,71 ponton zárta az évet csütörtökön, az index 8613 ponttal, 20 százalékkal emelkedett 2021-ben.
Januártól 55%-kal drágul az áram és 41,8%-kal a gáz ára az átlagos olasz háztartásoknál – jelentette be a rengeteg családnak lesújtó hírt december 30-án este az olasz ARERA energiapiaci szabályozó hatóság.
Több, a kisvállalkozásoknak és a gyermekes szülőknek fontos adóügyi határidő jár le december 31-én. Szilveszterig nyújtható be a februári adóvisszatérítéshez szükséges nyilatkozat, a VISSZADO, és eddig lehet választani 2022-re a kisvállalati adót, a katát, az alanyi mentességet az áfában, illetve térhetnek át a katások és az egyéni vállalkozók a jö
3361 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 256 415 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 82, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 186 főre emelkedett.
Mára már Elon Musk és a „Tesla-jelenség” egy mindenki által jól ismert fogalom. Ennek ellenére a mítosz számos olyan részlettel bír, amit csak kevesen tudnak.
Idegbecsípődésnek azt a tünetegyüttest nevezzük, amely akkor jelentkezik, ha egy ideget a körülvevő szövetek túlságosan megnyomnak. Ezt okozhatja csont, porc, izom vagy ínszalag is, általában akkor, ha ezek a szövetek valami miatt normális helyükről elmozdulnak vagy pl. gyulladás következtében tömegesebbekké válnak.
A pénzügyminiszter év végi interjút adott a kormányzati lapoknak, amelyben többek között Surányi György kritikájára is reagált, miközben elbüszkélkedett a kormányzati eredményekkel is.
Az RTL Híradó szigorú szabályok mellett forgathatott a kisvárdai Szent Damján kórház COVID-intenzív osztályán. Mint kiderült, a betegek állapota egyik pillanatról a másikra változhat, és volt olyan, hogy egész családok kerültek be. A dolgozók szerint a betegek többsége oltatlan. A főigazgató elmondta, a karácsonyi összejövetelek után náluk is megnő
Már nagyon esedékes a negyedik vakcina szükségessége - emelte ki a HírTV-nek Rusvai Miklós virológus, aki arra is felhívta ismét a figyelmet, hogy az omikron-variáns hamarosan beindíthatja a koronavírus-járvány ötödik hullámát.
Magyarországon a beoltottak száma 6 266 064, közülük 5 981 569-en már a második, 3 176 553-an pedig már a megerősítő harmadik oltását is megkapták. 3361 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 256 415-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 82, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 186 főre
A Szabadság téri bankrablás a két világháború közötti időszak egyik legsúlyosabb magyarországi bűncselekménye volt. 1934 utolsó napján egy bűnözőkből szerveződött csoport megkísérelt kirabolni egy bankfiókot, aztán elszabadult a pokol.
Az idei évben jelentősen megnövekedett a hajlítható kijelzős Samsung okostelefonok eladásainak száma, az idei új modelleknek köszönhetően. Mutatjuk a részleteket ezzel kapcsolatban. Az idei évben a legújabb dél-koreai jelentések szerint, sokkal több hajlítható kijelzős Samsung okostelefon talált gazdára, mint az előző évben. Az eladási adatok szeri
Csomay András, marketing vezető, Törley Pezsgőpincészet – Milyen évet zártok idén? – Ha ezt az évet jól le tudjuk hozni járványügyi szempontból, akkor nálunk a Törley Pezsgőpincészetben reményeink szerint vissza tudunk állni a COVID előtti időszakra. Ez nagyságrendileg 20 millió palackot jelent, aminek 60-65 százalékát belföldön értékesítjük. Szó
Kína törekszik ösztönözni az akkumulátor-újrahasznosító ipart, hogy megbirkózzon a régi és az új típusú járműakkumulátorok (Nev) növekvő elterjedésének negatív hatásaival. Az elmúlt években Ázsai legnagyobb országában robbanásszerű népszerűségre tettek szert a villany és hibridautók. A Science and Technology Daily szerint a kínai Ipari és Informati
A Perrier-Jouët Brut Millésimé pezsgő 1874-ből származik, és a világ legdrágább itala lett, amelyet a Christie's decemberi árverésén a történelem során másodszor adtak el.
Joe Biden amerikai elnök csütörtökön figyelmeztette Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy az Egyesült Államok újabb büntetőintézkedésekkel sújthatja Oroszországot, ha Moszkva további katonai lépéseket tesz Ukrajnával szemben. Putyin szerint viszont egy ilyen amerikai intézkedés nyomán teljesen megszakadhatnak a kapcsolatok a két ország között.
Még mindig sok házi kedvenc szökik el a szilveszteri petárdázás, tűzijátékozás miatt. Az állatvédők ismét arra hívják fel a figyelmet, hogy az erős hanghatásokra érzékeny kutyákat, macskákat már jóval a hangzavar előtt helyezzük biztonságba, és semmiképp se ilyenkorra időzítsük a sétát. Közben a rendőrség arra figyelmeztet a közösségi oldalán, hogy
Egy üveg aloe vera gél egyike azoknak a termékeknek, amelyek szinte mindannyiunk fürdőszobájának a szekrényében ott lapul, főleg azért, mert az egyik leghatásosabb szérum bármilyen égési sérülés és különböző gyulladások esetén. Viszont gondoltad volna, hogy a hajápolási rutinodba is érdemes beépítened?
A mai Magyarország területe kulcsfontosságú a hun kori folyamatok megértésében, az új kutatások pedig minden korábbinál teljesebb képet adhatnak a hunok rejtélyes valóságáról. Rácz Zsófia és Szenthe Gergely régészeket kérdeztük a legújabb felfedezésekről!