Porsche 911: méltatlannak találta 11 napra. Fotó: Porsche Olasz sportautója olyan súlyosan megsérült egy balesetben a német férfinak, hogy 11 napig tartott a javítás. A balesetet okozó személy felelősségbiztosítása a javítás idejére megtérítette volna egy bérautó használatát, például a Porsche 911 vagy a BMW 8-as költségeit. A Porsche 911 "méltatla
Ugyanis a Darázsfészek stábjának komoly szervezőmunka árán sikerült csak interjút készíteni a mikulással, aki először Bagi Iván műsorának árulta el, hogy mit rejt a puttonya és mit hozott idén hazai hírességeinknek!
Jövő januárban 5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a korábban tervezett 3 százalék helyett – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök ma az Országgyűlésben egy azonnali kérdésre válaszolva.
Tizenöt kisbolygót neveztek el magyar személyiségekről, csillagászokról, fizikusokról és más tudományágak művelőiről, köztük Karikó Katalinról – írta Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa, a Szeged Asteroid Program vezetője a csillagaszat.hu hírportálon megjelent cikkében.
Több embert is betemetett a hegyekből lezúduló hó múlt hétvégén Ausztriában. A katasztrófában hárman is életüket veszítették, köztük egy feltörekvő fiatal sporttehetséggel.
A Volkswagen-főnök, Herbert Diess jövőjéért vívott hatalmi harcban még hetekig tartó oda-vissza futás után sem látszik a megoldás. Herbert Diess Fotó: Volkswagen Több bennfentes azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy ezen a héten további megbeszélésekre kerül sor. Ez azt jelenti, hogy egyre közelebb kerül a sorsdöntő csütörtöki (december 9-i)
Január elseje után is ingyenesen használhatják az autósok az M30-as autópálya miskolci elkerülő szakaszát – közölte Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője.
Három évtizeddel ezelőtt szerepelt először a címlapokon Kiszel Tünde. A fotómodellből lett újságíró és műsorvezető évente megjelenő naptárjai miatt vált országszerte ismertté, amikre még ma is nagy a kereslet.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is megérkezett a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Mikulása Kecskemétre. Ugyan a rénszarvasok húzta szánját otthon hagyta, ám a rendőrautója édességet rejtett. Montázs: police.hu A közlekedési balesetek megelőzése érdekében 2021. december 6-án 10 óra és 12 óra között szervezett akció során a Télapó csokoládét
Tragikus kutyatámadás történt a budai Várban. Az önkormányzat hónapok óta nem tesz semmit, hogy a balhék megelőzésében segítse a gazdikat, hiába kérte a lakosság.
Autójával lesodródott az útról egy férfi, bár könnyebb sérüléseket szenvedett, az őt ellátó mentősöknek elárulta, nem sokkal azelőtt megölte családját.
Összességében 466 ezer lakáshitel-szerződés kamata emelkedhet 2021. év közepe és 2022. június 30-a között. A korábban lakáshitelt felvevők 40 százaléka változó kamatozású hitellel rendelkezik.
A legutóbbi mérések alkalmával pozitív eredmények születtek: kiderült, hogy a csernobili atomerőmű környékén idén 47 százalékkal tisztábbnak bizonyult a levegő a korábbi értékekhez képest.
A szervezet hétfőn arról jelentett, hogy novemberben 115 ezer 706 új autó kelt el, 1,7 százalékkal több az egy évvel korábbi 113 ezer 945-nél. A dízelüzemű autók novemberi eladása éves összevetésben 62,7 százalékkal, 5 ezer 939-ra zuhant, az összeladáson belül a piaci részesedésük 5,1 százalékra zsugorodott a tavaly novemberi 14 százalékról. A benz
Ma elindult hazánk eddigi legnagyobb szabású, lakosságot érintő zöldítési projektje, amelyben napelemes rendszerek telepítéséhez, nyílászárók cseréjéhez, fűtés korszerűsítéséhez és akkumulátor telepítéséhez lehet forrást igényelni – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Az új Mazda2 Hybrid a Mazda Corporation és a Toyota Motor Corporation hosszútávú együttműködésének legfrissebb képviselője. A modellt a Toyota Motor Corporation leányvállalata, a Toyota Motor Europe gyártja a Mazda számára és a Mazda saját logo-ja alatt értékesíti. Az autó indításkor automatikusan az elektromotorral indul, akadálytalan és halk műk
Egy brit fotós, Chris Porsz "Reunions" (Találkozások) címen készített fotósorozatot, amely Peterborough városában örökíti meg az emberek mindennapi életét. Porsz már negyven éve dolgozik ezen a fotósorozaton, most elképesztő előtte-után képeket mutatott.
A Fehér Ház megerősítette a pekingi téli olimpia diplomáciai bojkottját, az ok: a muszlim kisebbség, az ujgurok helyzete, az emberi jogok semmibevétele Kínában.
Itt van egy cég, amely eddig mindössze 150 autót adott el és az év első hat hónapjában 1 milliárd dollár működési költséget égetett el. A néhány hete történt IPO (tőzsdei bevezetés) után mégis több, mint 100 milliárd dollárt ér, ami lényegesen több, mint akár a Ford, akár a General Motors hivatalos értéke. A Ford egyébként jelentős részvényes, így
Hatások és ráhatások címmel szervezett V4 kulturális konferenciát az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi); a kétnapos online rendezvényen a négy ország kulturális életének kormányzati vezetői osztották meg egymással tapasztalataikat a pandémia által előidézett helyzetről és a kultúra szerepéről a járványkezelésben.
Az Európai Unió egy évvel, 2022. december 8-ig meghosszabbította a világ különböző országaiban elkövetett súlyos emberi jogi jogsértésekért és visszaélésekért felelősökkel szembeni szankciórendszerének érvényességét - közölte az Európai Unió Tanácsa hétfőn.
2021 a babakék szín éve az óraiparban. De hogy erről nekünk ne a kifakult kék Trabant 601 jusson az eszünkbe, csak egy pillantást kell vetnünk a két leghájpoltabb világoskék számlapos…
Puskás Peti utolsó X-Faktoros versenyzőjével, Ferenczi Kamillával szoros kapcsolatot ápol. Most őszintén elmondta a véleményét a Kamillát ért bántásokról.
A bőrszárazság egyre gyakoribb probléma, mely nemtől függetlenül minden korosztályt érint. Viszketéssel, berepedezéssel, érdes tapintással, továbbá hámlással, bőrhúzódással, idősebb korban pedig apró ráncok megjelenésével jár. Igen kellemetlen tünet, melytől a betegek gyakran nem tudnak aludni, illetve az iskolában és a munkahelyen koncentrálni.
Folytatódott a budapesti bicikliforgalom növekedése: novemberben öt százalékkal többen kerékpároztak a fővárosban, mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Kerékpárosklub szóvivője hétfőn az MTI-vel.