A legtöbb vállalat az adatok mennyiségének ugrásszerű növekedésére inkább teherként, mintsem előnyként tekint – derül ki a Forrester Consulting nemzetközi kutatásából. A nagy mennyiségű adat túlterheli a használt technológiai megoldásokat, az emberi erőforrásokat és a folyamatokat a hatalmas mennyiségű, sokféle adat gyors áramlása. A társaságoknak
A kapcsolat sosem volt fontosabb tényezője az üzleti sikernek, mint az utóbbi két évben! A járványhelyzetben a vállalkozások számára létkérdéssé vált, hogy változó körülmények között fenn tudják tartani működésüket, ügyfélkapcsolataikat. Ezeket a törekvéseket támogatják az Opennetworks felhő alapú, SaaS szolgáltatásként nyújtott telekommunikációs é
A Szemerey Tamás Béla közvetett tulajdonában lévő BanKonzult Kft. törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett amiatt, hogy a báty, Szemerey Zoltán András többségi tulajdonában lévő MAVA Befektetési Kft. törvényellenesen került 50 százalék fölé a Pécsi Sörfőzdében.
A bitcoin korábbi elképesztő szárnyalását talán a többség már végképp lekéste, de a kriptodeviza-piacon még mindig sok csoda történik. Számos módszer van arra, hogyan lehet befektetni, kereskedni vagy akár ingyen is kriptodevizához jutni. Bemutatjuk a legfontosabbakat.
Bár az érdekelt gazdálkodók többsége úgy gondolta, hogy sikerült kezelnie a Brexit által okozott adminisztratív és operációs kihívásokat, az érintetteknek 2022. január 1-től újabb változásokra kell felkészülnie.
„Most búcsúzom, jóbarátaim, / Találkozunk még, mondanám, / De már nem hiszem, hogy újra eljövök” – talán még sosem voltak ennyire fájdalmasak az Omega Gammapolis című dalának sorai, mint most, Kóbor János halálakor.
A téli hideg elől egy forró vizű jakuzziba menekülni, amiben még kényeztető hidromasszázs is vár, igazán mennyei érzés. Saját masszázsmedencéd előnyeit akár minden nap élvezheted, ha megfelelően karban tartod a vizet, hogy az mindig tisztán és illatosan várjon. Ebben segít a holland fejlesztésű AquaFinesse.
A Metropol összeszedte a nap legfontosabb információit: hogy változik az időjárás, milyen érdekes előadásnak ad helyet a Francia Intézet, de szólunk arról is, hogy Pitti Katalin 70 éves lett, és arról is beszámolunk, hogy ma temetik az ország Etusát.
A brit kormány kedden érvénybe lépett rendelete alapján indulás előtt is koronavírus-tesztet kell végezniük az Angliába belépő 12 évnél idősebb utasoknak.
A jövendőbeli omikronspecifikus oltások hatékonyságán ronthat a most felvett emlékeztető oltás egyes vakcinaszakértők szerint. Az ok az "eredeti antigénbűn" lenne. Új oltásra azonban nem éri meg várni.
Nyár végén meredek csökkenésnek indultak a babaváró kölcsönök kifizetett összegei, ősszel pedig a lejtmenet még gyorsabb ütemre kapcsolva folytatódott. Látszólag a babaváró népszerűségének csökkenését igazolja vissza a frigyek számának megcsappanása is. Mi vehette el a magyar párok kedvét a házasodástól és a hitelfelvétől? A több együttes hatás mel
Politikailag Magyarországon a leginkább megosztottak a fiatalok a közép-kelet-európai régióban – mondta Szabó Andrea a Spirit FM Aktuál című műsorában. A politológus szerint önmagában a pártpolitizálás nem szimpatikus a fiatalok számára, de a társadalmi problémák mindinkább foglalkoztatják őket.
Gelencsér Tímeát keveseknek kell bemutatni, hiszen amellett, hogy modell valamint szépségkirálynő, az Exatlon Hungary első évadának második legjobb női versenyzője, a Dancing with the Stars című show-nak pedig a győztese volt. Most pedig műsorvezetőként is találkozhatunk vele, sőt a Life.hu Kont-tour című műsorában is szerepel.
Lisziewicz Julianna úgy gondolja, hogy egyelőre várniuk kellene a szülőknek a gyerekek oltásra való regisztrálásával, hiszen kérdésessé vált, hogy milyen mértékben adnak védettséget az új variánssal szemben a mostani vakcinák.
Ezt is elmondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke abban az interjúban, amelyben megerősítette, az infláció leszorításáig még hosszú, kiszámítható pályán haladó kamatemelési ciklusra kell készülni.
Az egyik legnépszerűbb alkalmazás a világon, a Facebook Messenger, egy újabb funkciót kapott, ami hasznos lehet sok ember számára. Mutatjuk a részleteket. A Facebook Messenger egy csevegésre fókuszáló alkalmazás, ami a Meta vállalatcsoport tulajdona. Ki lehet jelenteni, hogy ez az egyik legnépszerűbb ilyen típusú alkalmazás, amit nap mint nap haszn
A legtöbb vállalkozás életében felmerülnek olyan időszakok, amikor tőkére lenne szükség – azonban a banki hitelfelvételtől mindenki ódzkodik, és jó okkal. Olvass tovább, ha érdekel, hogyan biztosíthatod céged likviditását anélkül, hogy kockáztatnád céged jövőjét!
A magyal örökzöld, szívós, akár 500 évig is él, de csak akkor tervezz vele a kertedbe, ha kellően türelmes vagy, mert hosszú életéért cserébe igen lassan növekszik. Amíg nem köszöntenek be a kemény fagyok, konténeres magyalt még ültethetsz.
Egy engergiavállalat februárig futó kampányának célja, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, gyermekeink jövőjét, bolygónkat egy módon lehet megvédeni: közösen, összefogással. A kampány három pilléren nyugszik. Egyik volt a zenélő villamosmegálló Budapesten. Ha lemaradt róla, cikkünkben meghallgathatja, hogyan muzsikálnak a növények.
Paprikasprével járnak a gazdik a kutyaháborúk miatt: tragédiával ért véget egy felelős és egy felelőtlen gazdi kutyáinak találkozása. Most egy Yorkshire vesztette életét.
Az üzleti év zárása és ezzel összefüggésben a céltartalékképzés kapcsán a vállalkozóknak vizsgálniuk kell, hogy van-e olyan szerződésük, amely hátrányossá vált. Az alábbiakban néhány, ennek során mérlegelendő kérdésre világítunk rá.
Szerdán napközben is csak -1 és plusz 4 fokra melegszik a levegő, éjjel pedig mindenhol fagypont alatt marad a hőmérséklet, néhol akár -8 és -13 fok is lehet.
A jelenleg Németországban élő és alkotó Békési Dóra a csokornyakkendők szerelmese. 2017-ben másodmagával alapította az ohBoy márkát, ahol vicces, színes, bohém csokornyakkendők készülnek újrahasznosított alapanyagokból, régi ruhákból férfiaknak, nőknek, gyerekeknek és kisállatoknak. A divat és elegancia mögött egy komoly küldetés is lebeg a szeme e
Az új megoldások egyesítik a MiR autonóm mobil robotok (AMR) terén szerzett tájékozódási és szoftveres szakértelmét a Logitrans több évtizedes anyagmozgatási tapasztalataival, hogy új szintre emeljék a raklapok szállításának folyamatát. Az autonóm mobil robotok (AMR-ek) piacvezetője, a Mobile Industrial Robots A/S (MiR) és a nagy anyagmozgató beren
A brit kormány kedden érvénybe lépett rendelete alapján indulás előtt is koronavírus-tesztet kell végezniük az Angliába belépő 12 évnél idősebb utasoknak. London az intézkedést a koronavírus nemrégiben azonosított, a korábbi változatokhoz képest jelentős mutációkat tartalmazó omikron variánsának felbukkanásával indokolta.
Novemberben 7% fölé emelkedhetett az infláció, ami 2007 óta nem látott rekordot jelentene – derül ki a Portfolio elemzői felméréséből. A jó hír, hogy decembertől talán már lassú csökkenésnek indulhat az áremelkedési ütem, legalábbis az elemzők nagy része erre számít. Viszont a csökkenés a korábban reméltnél lassabb lehet, a többség szerint még 2022