Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányának jóslata indította el azt négy éven át tartó forgatást, melynek eredményeként megszületett egy rendkívül egyedi és soha nem látott felvételekkel gazdagított film.
A koronavírus-járvány az utazási kedvet a vártnál kevésbé vetette vissza az idén, jövőre pedig a Covid előttinél is magasabb lehet a fogyasztók utazási hajlandósága – derül ki a Szallas Group és a Nielsen IQ közös, reprezentatív kutatásából.
A hétmilliárd dollárosra értékelt cég vezetője az alig 3 perces hívás során elmondta azt is, hogy legutóbb hasonló esetben elsírta magát, de reméli, hogy most erősebb lesz.
Világszerte 28 bank csatlakozott az élenjárók csoportjához azzal, hogy aláírták a felelősségteljes bankolás, valamint a pénzügyi egészség, és a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés előmozdításával kapcsolatos elkötelezettség alapelveiről szóló dokumentumot. Az Erste Csoport a kelet-közép-európai bankok közül egyedüliként csatlakozott a kezdem
Erősödéssel kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben, amiben szerepe lehet Virág Barnabás reggel megjelent interjújának is, az MNB alelnöke ugyanis ismét a kamatemelések folytatását vetítette előre. Igazán erős új üzenet nem volt a szavaiban, azonban a jövő keddi kamatdöntés előtt minden kis információmorzsára kiemelten figyel a piac.
A legfőbb ügyész hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként kezdeményezte az Országgyűlés elnökénél a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A gyanú szerint Völner a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.
A mutációinak kis részét a náthavírustól szerezhette az omikron variáns, amely genetikai szekvencia a SARS-CoV-2 egyik korábbi változatában sem jelent meg, bár sok más vírusban megtalálható, mint a megfázást okozó vírusokban, valamint az emberi genomban is.
Két régi fotóval búcsúzott Koncz Zsuzsa az Omega frontemberétől, Kóbor Jánostól. Az énekesnő a képekhez szívszortó sorokat és egy Omega dalszöveget is mellékelt.
Az enyhe fokú gyengeelméjűségben szenvedő nő a szellemi fogyatékos kislányával, a nagymamájával és a nagybátyjával élt egy Komárom-Esztergom megyei községben.
2021 októberében az ipari termelés volumene 3,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 2,7 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2021 szeptemberéhez képest 0,3 százalékkal emelkedett.
4311 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 161 879 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 224 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 35 835 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 938 836 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 187 208 fő. 7568 koronavírusos beteget ápoln
Jelentős emelkedéssel indították a hetet a tengerentúli tőzsdék, miután a koronavírus omikron variánsával kapcsolatos félelmek valamelyes enyhültek azt követően, hogy a Fehér Ház orvosi főtanácsadója szerint az új változat kevésbé veszélyes lehet, mint korábban gondoltuk. Az amerikai ralit követően Ázsiában szintén kifejezetten jó volt a hangulat,
Elindult hazánk eddigi legnagyobb szabású, lakosságot érintő zöldítési projektje. Mutatjuk, hogy melyik megyében, mikor adhatóak be a napelemes pályázatok!
Közel két évvel a koronavírus-járvány kezdete után az újabb covid-19 variánsok megjelenése előrevetíti annak a lehetőségét, hogy a vírus egy ideig még biztosan velünk marad.
Sandra Bullock mindig is az egyik legragyogóbb csillag volt a vörös szőnyegen, de a járvány kitörése óta nem sétált végig rajta. Most szemet kápráztató látvánnyal tért vissza!
Átlagosan hét évvel él kevesebb ideig egy szegény települések lakó férfi, mint egy gazdagabb polgártársa, de ennek nem kellene így lennie. Ha kizárnánk a megelőzhető halálokokat, sokkal kisebbek lennének az eltérések.
A kedd reggeli adatok alapján 4311 új fertőzöttet igazoltak, miközben elhunyt 224 fő. 7568 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 618-an vannak lélegeztetőgépen. Ezzel az új fertőzöttek száma tovább csökkent, azonban a halálozás új rekordot ért el ebben a hullámban. Mindeközben relatíve kevés tesztet végeztek el, viszont ezek közül minden
2021 októberében az ipari termelés volumene 3,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 2,7 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2021 szeptemberéhez képest 0,3 százalékkal emelkedett.
Beesett a regisztrált új fertőzöttek száma, kevesebb lett a nyilvántartott aktív fertőzött is, meghalt viszont 224 koronavírusos beteg és romlottak a kórházi adatok is az elmúlt 24 órában.
A bevezetett korlátozás ellenére sem rózsás a Covid-helyzet Szlovákiában, ezért az ország szakértői szerint meg kellene hosszabbítani a lezárásokat december 16-ig. A szlovák kormányfő szerint a járványból csak a kötelező oltás jelentheti a kiutat.
A Hold délelőtt elhagyja a Bak jegyét és átlép a Vízöntőbe. A Nyilas-Merkúr-Halak-Neptunusz quadrát hatására fennáll a tévedés, rágalmazás, szétszórtság, önámítás, csalás és megtévesztés veszélye, de az sem kizárt, hogy a munkahelyeden nem kapod meg a várt elismerést. Fény derülhet olyan titkokra, amelyeket nem akartál megszellőztetni. Ma lehetőleg
Újabb korlátozásokat jelentett be a norvég kormány a koronavírus gyors terjedése miatt. Egy 120 fős karácsonyi buli után 50 fertőzöttet találtak, köztük pedig vannak olyanok is, akiket a dél-afrikai variáns betegített meg.
Átlagosan hét évvel él kevesebb ideig egy szegény települések lakó férfi, mint egy gazdagabb polgártársa, de ennek nem kellene így lennie. Ha kizárnánk a megelőzhető halálokokat, sokkal kisebbek lennének az eltérések.
Bill de Blasio, New York város polgármestere hétfőn elrendelte, hogy a város magántulajdonban lévő vállalatai és üzletei kötelezzék az alkalmazottjaikat a koronavírus elleni védőoltás felvételére, miközben az erősen fertőző omikron variáns már legalább a tagállamok egyharmadában terjed. Az intézkedés december 27-én lép hatályba, és mintegy 184 ezer
Októberben az ipari termelés volumene 0,3%-kal nőtt az előző hónaphoz képest. Bár az emelkedés inkább csak jelképes mértékű, de négy hónap folyamatos esés után mégis kedvező adatnak mondható.