2021. december 8. szerda

dec. 8
8:39
Varga Mihály bejelentette: 230 milliárdos pályázat indul a vidéki településeknek (Menedzsment Fórum)
Az 1800 milliárd forintos TOP Plusz program újabb összegei válnak elérhetővé.
dec. 8
8:39
Az életben maradásért játszik a Barcelona Münchenben – sport a tévében (Infostart)
Ma éjjel befejeződik a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköre. A női kézi-vb-n Dánia lesz a magyar válogatott első ellenfele a középdöntőben.
dec. 8
8:39
Rendkívül fontos információk derültek ki a Pfizer vakcina hatásosságáról az omicron variáns ellen (Portfolio)
Jó és rossz híreket egyaránt közölt a dél-afrikai egészségügyi kutatási központ vezetője, Alex Sigal, azután, hogy tucatnyi olyan ember vérét vizsgálta meg az omicron variáns kapcsán, akik korább már átestek a koronavírus-fertőzésen és két dózis Pfizer vakcinát is kaptak.
dec. 8
8:39
Agydaganat miatt hunyt el Nick Cannon 5 hónapos fia: Mariah Carey exe teljesen összetört (Joy)
Minden szülő legfájdalmasabb és legszörnyűbb rémálma történt meg Nick Cannonnal, aki saját műsorában osztotta meg a nézőkkel és a világgal, mi is történt vele pontosan.
dec. 8
8:39
Versterápia: „Gyermekszívünk is oly nehéz!” (Könyves Magazin)
A mai Versterápiában Pilinszky János A fényességes angyal is című versét ajánljuk.
dec. 8
8:39
Újabb díjat nyert a FleishmanHillard Café (MMonline)
Győzelmet aratott a FleishmanHillard Café projektje, a Liszt Ferenc Kamarazenekar teljes megújulását támogató integrált kampánya az Eventiada IPRA Awardon legjobb intézményi arculat kategóriában. A szakmai zsűri emellett a verseny különdíját is ennek a projektnek ítélte oda. A zenekar rebranding kampánya idén több nemzetközi és hazai versenyen is e
dec. 8
8:39
Magas termőképesség, stabilitás, magas jövedelmezőség (Agrárágazat)
Egy megfelelő hibridválasztás az Rwa cégcsoport saját vetőmagmárkája: G-Seed kukoricahibrid.
dec. 8
8:39
Évtizedek óta nem volt akkora RSV-járvány Magyarországon, mint idén (Mandiner)
A légúti óriássejtes vírus (RSV) elsősorban a kétévesnél fiatalabb gyerekekre veszélyes, az elmúlt hónapokban nyolc-tízszeresére nőtt a légúti tünetekkel kezelt kisgyerekek száma.
dec. 8
8:39
Karácsonyfából is válasszuk a hazait! (Magyar Mezőgazdaság)
Hazánk földrajzi adottságaiból – azaz a magashegységek hiányából – következik, hogy bizonyos fajta fenyőket, elősorban a karácsonyfaként tartósságáról és dús ágairól híres nordmannt importálunk, míg lucfenyőt exportálunk. A közhiedelemmel ellentétben a műanyag fenyő csak hosszú, körülbelül 20 éves használat után környezetkímélőbb, mint a hagyományo
dec. 8
8:45
Nyugdíjasok, figyelem: fontos rendelet jelent meg, minden idős magyart érint (Pénzcentrum)
Hivatalossá, jogszabállyá vált, érkezik a 13. havi nyugdíj, még a választások előtt kézhez kapják az idősek a pénzt. A kormányrendelet szerint egy teljes havi összeggel kapnak többet a magyar idősek februárban.
dec. 8
8:45
Újra élen járna a Toyota Prius – világelső technológiákkal újulhat meg (Auto Pult)
Nem túlzás azt állítani, hogy a Toyota nem tartana ott, ahol most, ha nem alkották volna meg a Priust. Az első sorozatgyártású hibrid hamar ikonná nőtte ki magát, nem is érdemtelenül: kifejezetten alacsony fogyasztása és tiszta működése hamar bizonyította, hogy az elektromos hajtásnak bizony van létjogosultsága. A dedikált hibridek felett azonban e
dec. 8
8:45
Légúti óriássejtes vírus okoz tömeges megbetegedést idén a kisgyerekeknél (SzMo)
Az RSV-fertőzés szezonja a késő őszi, még inkább a téli hónapokra esik, idén azonban Magyarországon már jóval korábban megjelent.
dec. 8
8:45
Biden kemény szankciókat ígért Oroszországnak (Demokrata)
Ukrajna támogatja az amerikai elnök Vlagyimir Putyinhoz intézett felhívását.
dec. 8
8:45
Felzabálja a kukorica a sertést? (Mezőhír)
A két mezőgazdasági ágazat nem egyformán függ egymástól.
dec. 8
8:45
Mostantól Orbán Viktor a legrégebb óta hatalmon lévő európai vezető (Mandiner)
Angela Merkel távozásával a magyar kormányfő lett a legrégebb óta hivatalban lévő vezető az EU-ban – illetve a tágabban vett nyugati világban.
dec. 8
8:45
Megfigyelték Völnert, aki mások megfigyeléséről írt alá (Forbes)
Több ezer oldal bizonyítékot, többnyire lehallgatási anyagokat gyűjtött össze a Nemzeti Védelmi Szolgálat abban a bűnügyben, amiben Völner Pál, az igazságügyi miniszter államtitkára is érintett.
dec. 8
8:57
Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj (Menedzsment Fórum)
Most már hivatalos. Lesz 13. havi nyugdíj. Megjelent a kormányrendelet.
dec. 8
8:57
Omikron: a WHO szerint semmi okunk kételkedni a vakcinák hatékonyságában (Privátbankár)
Azért az adatokat óvatosan kell elemezni, mert még csak a vizsgálatok elején járnak, tették hozzá.
dec. 8
8:57
Ellenőrizték a szaloncukrokat (Infostart)
Arra figyelmeztet az ITM, hogy a legfinomabb szaloncukor élvezeti értékét is lenullázhatja, ha tölteléke a papírba folyik.
dec. 8
8:57
Elevenen égettek el harminc embert nigériai banditák (444.hu)
Az utasokkal együtt gyújtottak fel egy buszt Sokoto államban.
dec. 8
8:57
Romantikus első találkozások filmekben, melyek mindig megdobbantják a szívünket (Glamour)
Télen ki ne szeretne bekuckózni egy meleg pléd alá és forrócsokit szürcsölve elmerülni a kedvenc romantikus filmjében? Együtt sírunk vagy éppen nevetünk kedvelt szereplőinkkel. Közösen éljük át velük a nagy találkozások varázslatos pillanatát.
dec. 8
8:57
Új Széchenyi-hitelt igényelhetnek az önerőhöz a vállalkozások, és meghosszabbítják a garanciaprogramot is (Igényesférfi.hu)
A Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel GO! maximum felvehető összege 1 milliárd forint, minimuma pedig 1 millió forint.
dec. 8
8:57
Vége az Omegának: a zenekar soha nem lép már színpadra (Promotions)
Az Omega menedzsere kijelentette, hogy Kóbor János halálával véget ért az Omega története is.
dec. 8
9:03
Új Széchenyi-hitelt igényelhetnek az önerőhöz a vállalkozások, meghosszabbítják a garanciaprogramot is (Menedzsment Fórum)
Egyszerre két jó hírt is kaptak a támogatással beruházó, hitelt igénylő kis- és középvállalatok. Új, kedvezményes önerő kiegészítő hitelt hirdettek meg számukra, valamint az uniós átmeneti támogatási keret meghosszabbításával tovább érhetőek el majd a kedvezményes hitel- és garanciaprogramok.
dec. 8
9:03
Nem várt tovább: Gáspár Bea megszólalt és kimondta Gáspár Zsolti feleségével kapcsolatban (Blikk)
Bea úgy fogalmazott, amire nem is gondolt volna senki.
dec. 8
9:03
Mától lehet regisztrálni a gyerekek oltására: itt van minden, amit tudni kell! (Blikk)
December elején erősen megnövekedett a gyermekkorú koronavírusos betegek száma, Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint a delta variáns más lefolyású betegséget okoz a gyermekeknél.
dec. 8
9:03
Rendkívül fontos információk derültek ki a Pfizer vakcina hatásosságáról az omikron variáns ellen (Portfolio)
Jó és rossz híreket egyaránt közölt a dél-afrikai egészségügyi kutatási központ vezetője, Alex Sigal, azután, hogy tucatnyi olyan ember vérét vizsgálta meg az omikron variáns kapcsán, akik korább már átestek a koronavírus-fertőzésen és két dózis Pfizer vakcinát is kaptak.
dec. 8
9:03
Kóbor János halálával vége az Omegának, nem lépnek fel többé (SzMo)
A zenekar menedzsere szerint Kóbort nem lehet helyettesíteni.
dec. 8
9:03
Rekordsebességgel növekszik az OPPO (MMonline)
A Canalys piackutató adatai szerint 2021 harmadik negyedévében az OPPO növekedés tekintetében minden versenytársat maga mögé utasított a közép- és kelet-európai régióban, az olyan fontos piacokon is mint például Románia (+130% év/év), Törökország +60% (év/év), vagy Lengyelország (+44%/év). Az összességében 45 százalékos éves növekedés rávilágít az
dec. 8
9:03
Putyin Bidennek: a NATO veszélyes kísérleteket tesz (Demokrata)
A NATO veszélyes kísérleteket tesz az ukrán terület birtokba vételére – hangsúlyozta az orosz elnök.
dec. 8
9:03
Összehasonlították a szaloncukrok minőségét, itt az eredmény (Növekedés)
A legfinomabb szaloncukor élvezeti értékét is lenullázhatja, ha tölteléke a papírba folyik. Az ünnepi édességkülönlegességből a hétköznapibb termékekhez hasonlóan annyit kell kapniuk a vásárlóknak, amennyit a csomagolás szerint kifizetnek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt fogyasztóvédelmi vizsgálat szerint húsz karác
dec. 8
9:03
Egy Németországban élő magyar is elkapta az omikron-variánst (Mandiner)
A 34 éves férfi két Pfizert kapott.
dec. 8
9:05
Varga Mihály: 230 milliárd forintnyi pályázat indul a vidéki településeknek (Növekedés)
Mintegy 230 milliárd forintnyi pályázatot indítanak a vidéki településeknek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalán közzétett videóüzenetében szerdán.
dec. 8
9:05
Kötter Tamás: Cseh Katalin korrupciógyanús ügye során a képviselő asszony nem ajánlotta fel lemondását (Mandiner)
Ahogy Karácsony Gergely is inkább az állandó hazudozást választja.
dec. 8
9:07
Európai nyugdíjcélú megtakarítások: az átlagnál rosszabb helyzetben a magyarok (Növekedés)
Egy tizenhat országra kiterjedő felmérés szerint a magyaroknak az átlagnál jóval nagyobb százaléka – közel fele - nem rendelkezik semmilyen kiegészítő nyugdíjmegtakarítással. Akik félretesznek ilyen célokra, azok körében viszont a nyugdíjbiztosítási szerződések száma idén már átlépi a négyszázezres küszöböt. Döntő többségük él az adóvisszatérítés l
dec. 8
9:07
Pikó András: Kocsis Máté nem mer indulni a kerületi képviselőségért (Mandiner)
Szívből támogatom Jámbor Andrást.
dec. 8
9:15
Koronavírus Magyarországon: megérkeztek a szerda reggeli adatok (Portfolio)
Közzétették a legfrissebb magyarországi koronavírus statisztikákat, amelyekből kiderült, hogy az elmúlt 24 órában 6849 új fertőzöttet igazoltak és 213-an haltak meg. 7206 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 607-en vannak lélegeztetőgépen.
dec. 8
9:15
HVG: több ezer oldalnyi bizonyíték van a Völner-ügyben (ATV)
A hvg.hu úgy tudja, hamarosan feloldhatják annak a büntetőeljárásnak a dokumentumait, amelyben Völner Pál is érintett, méghozzá gyanúsítottként. Információik szerint a gyanúsítottak telefonjait már hosszú ideje, több hónapja lehallgatta a Nemzeti Védelmi Szolgálat. A hosszú hónapokig tartó felderítés során több ezer oldalnyi bizonyítékot gyűjtöttek
dec. 8
9:15
Köd, havazás, fogcsikorgató hideg: ekkor köszönt be az igazi tél hazánkba (Háziállat)
Bár szerdán sok napsütésre készülhetünk, melegünk biztosan nem lesz. Csütörtöktől pedig egyre többfelé várható csapadék: a kb. Balaton-Budapest vonaltól északnyugatra havazás, máshol eső, havas eső valószínű.
dec. 8
9:15
Putyin odaszólt Bidennek: "nem kell Oroszországra áthárítani a felelősséget" (ATV)
Nem kell Oroszországra áthárítani a felelősséget az Ukrajna körüli helyzet kiéleződéséért, a NATO veszélyes kísérleteket tesz az ukrán terület birtokba vételére - hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz elnök az amerikai hivatali partnerével, Joe Bidennel folytatott keddi megbeszélése során a Kreml sajtóosztályának tájékoztatása szerint.
dec. 8
9:15
180 ezer szülőtől vár adatokat az szja-visszatérítés miatt a NAV (SzMo)
December 7-ig több mint 380 ezer nyilatkozat érkezett, de még vannak, akiktől a családi adóvisszatérítéshez adatokat várnak.
dec. 8
9:15
Csaknem hétezer új fertőzöttet regisztráltak kedden (Demokrata)
Elhunyt 213 többségében idős, krónikus beteg. Grafikon a cikkben.
dec. 8
9:15
NAK: Karácsonyfából is válasszuk a hazait! (Növekedés)
Hazánk földrajzi adottságaiból – azaz a magashegységek hiányából – következik, hogy bizonyos fajta fenyőket, elősorban a karácsonyfaként tartósságáról és dús ágairól híres nordmannt importálunk, míg lucfenyőt exportálunk. A közhiedelemmel ellentétben a műanyag fenyő csak hosszú, körülbelül 20 éves használat után környezetkímélőbb, mint a hagyományo
dec. 8
9:17
Meglepetéssel készül Nagy István: a választókerületében minden óvodának ezt a könyvet ajándékozza (ATV)
Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Facebook-oldalán azt írja, az elmúlt napokban talált egy mesekönyvet, amit elolvasva azt érezte, ezt minden térségben élő gyereknek ismernie kell.
dec. 8
9:17
Pulai Miklós: a reformer, az érdekképviselő, az ember - letölthető e-könyv (Növekedés)
Az MKT Közgazdász Életműdíjával kitüntetett, tavaly elhunyt Pulai Miklós emlékérejelentetett meg kötetet 2021 végén - a Pulai Miklós Baráti Társasággal együttműködve - a Magyar Közgazdasági Társaság.
dec. 8
9:19
Hivatalos: Sára Botond lesz Józsefvárosban a Fidesz jelöltje (ATV)
A budapesti kormányhivatal vezetője Kocsis Máté körzetében mérkőzik meg a közös ellenzéki jelölttel, Jámbor Andrással jövő tavasszal.
dec. 8
9:21
Mélypontra került Rúzsa Magdi: „Potyogtam a könnyeim, elmosódott minden” (Blikk)
Nehéz időszakon van túl Rúzsa Magdi. Az énekesnő egy interjúban vallotta be, hogy tavaly összezuhant és könnyekben tört ki, s a mélységből végül egy valami mentette meg.
dec. 8
9:21
Ezért lett Fradi-drukker Kóbor János (Blikk)
December 6-án, 78 éves korában koronavírusban elhunyt az Omega zenekar frontembere, Kóbor János. A könnyűzenei élet egyik legendás alakjáról talán kevesen tudták, hogy hatalmas Fradi-szurkoló volt, amit az édesapjától örökölt. A Fradi család is elbúcsúzott tőle.
dec. 8
9:21
Szja-visszatérítés 2022: fontos határidő közeleg, sok család csak így juthat hozzá a pénzhez (Pénzcentrum)
180 ezer szülőnek küld levelet még az idén a NAV az szja-visszatérítés ügyében. Az adóhivatal a kiutaláshoz szükséges fontos információkat (például a bankszámlaszámot) egyezteti az érintettekkel - írja az MTI.
dec. 8
9:21
Völner-ügy: veszélyben Varga Judit miniszteri széke? (ATV)
Hivatali vesztegetés gyanúja miatt kezdeményezte Völner Pál államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész. Mesterházy Attila szerint ilyen magas szintű fideszes politikus még nem vádoltak korrupcióval, akár Varga Judit miniszteri székébe is kerülhet az ügy.

Keresés