2021. december 7. kedd

dec. 7
11:00
Csúcstalálkozó lesz Budapesten: Emmanuel Macron is hazánkba látogat (Blikk)
December 13-án Magyarországra látogat Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, aki csúcstalálkozón vesz részt a visegrádi országok miniszterelnökeivel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár kedden.
dec. 7
11:00
Ilyennek képzeli a jövő sportautóit a Porsche – íme, a Vision Gran Turismo (Auto Pult)
Aki egy kicsit is jártas a játékkonzolok, és azon belül is a PlayStation világában, és az autózást is szereti, annak biztosan ismerősen cseng a Gran Turismo név. Az egyik legrégebbi autós játék ismertségét és elismertségét nem is mutathatná jobban más, mint hogy a legnagyobb gyártók adják hozzá a nevüket, méghozzá kifejezetten a Gran Turismo számár
dec. 7
11:00
Hajdú-Bihar- és Győr-Moson-Sopron megyei győzelem az első Kukoricagóré termésversenyen (Agroinform)
Mintegy ötven vendég részvételével rendezték meg december 3-án, pénteken a budapesti Hotel Anna épületében a Natur Agro Hungária Kft. által szervezett "Ki lesz a Kukoricagóré?" című kukorica termésverseny díjátadó rendezvényét.
dec. 7
11:00
Magyarországra jön Emmanuel Macron (444.hu)
A francia köztársasági elnök december 13-án csúcstalálkozón vesz részt a visegrádi országok miniszterelnökeivel.
dec. 7
11:00
A Nagy Ő: Fanni ledobta az atombombát, szerinte nem minden lány Dávid miatt jött a műsorba (Promotions)
Elindult a villában a kőkemény cicaharc, az egyik versengőt csúnyán behúzták a csőbe.
dec. 7
11:00
Komoly átalakítóműtétet végez magán a Samsung (Bitport)
Három csúcsvezető lecserélése mellett két tekintélyes méretű üzletágat is egy kosárba raknak.
dec. 7
11:00
Rádöbbentek, hogy tényleg elszállt az infláció (Növekedés)
Miután sokáig nem akart tudomást venni róla, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed most már komolyan veszi az inflációs veszélyt, és felgyorsítja a szigorítást, noha kamatot még nem emel. Mik lehetnek a gyors váltás következményei?
dec. 7
11:00
Most Érkezett: Lemond Varga Judit korrupcióval lebukott államtitkára (Nyugati Fény)
Ennyi volt.
dec. 7
11:00
„A gyalázat napja” – Nyolcvan éve bombázták le Pearl Harbort (Mandiner)
A „gyalázat napja” után Franklin D. Roosevelt elnök hadat üzent Japánnak, az Egyesült Államok belépése után megnyílt a második világháború új frontja a Csendes-óceánon.
dec. 7
11:00
Megfertőződtek az antwerpeni állatkert vízilovai (Magyar Mezőgazdaság)
Koronavírusos az antwerpeni állatkert két vízilova. Az állatok jól vannak, csak az orruk folyik, jelenleg karanténban vannak - írja a BBC hírportálja.
dec. 7
11:02
Ágoston Dániel: Szerdától tilos a tánc Berlinben, ahol épp a világörökség részévé tennék a technót (Mandiner)
Amikor azt hinnéd, az egyik kedvenc mémoldalad túlrúgta a pöttyöst, kiderül, hogy tényleg tilos.
dec. 7
11:04
Martin Ethelwolf: Érdekes, hogy pont a liberális 444 jár élen a szarháziságban (Mandiner)
Kóbor János nem volt beoltva! Csollány Szilveszter oltásszkeptikus posztokat osztott meg oldalán.
dec. 7
11:06
Lemondott Völner Pál államtitkár (Mandiner)
Közleményében a politikus azt írta, vállalja az ügy politikai következményeit.
dec. 7
11:09
Néhány nap múlva létrejön az Orbán-Macron csúcstalálkozó (Menedzsment Fórum)
A francia köztársasági elnök ugyanis a visegrádi országok kormányfőinek december 13-ai csúcstalálkozóján vesz részt.
dec. 7
11:12
Lemond Völner Pál (Infostart)
A hivatali vesztegetéssel vádolt politikus azt közölte, hogy nem követett el bűncselekményt.
dec. 7
11:12
Így áruld a lakásodat, ha gyorsan el akarod adni! (ProfitLine)
A legnagyobb kérdés minden ingatlan adásvétel esetén a megfelelő ár. Természetesen más szempontok vezérlik a vevőt és az eladót, de a sikeres ügylethez fontos, hogy közelítsenek az álláspontot. Mint mindent, az árazás kérdését sem hagyta érintetlenül a lassan két éve tartó világjárvány. Hogy lehet mégis viszonylag rövid időn belül optimális áron ér
dec. 7
11:12
Lehet, hogy kapkodva digitalizáltak a vállalatok, de hosszú távon így is kifizetődik (Portfolio)
A pandémia egyik következménye, hogy még fontosabb lesz a jövőben az adatalapú működés, a digitalizáció fejlesztése - mondta a Portfolio-nak Pintér Szabolcs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. A szakember úgy látja, hossz útávon a vállalatok profitálni fognak a most akár kapkodva elindított digitális törekvésekből is, az SAP-tól pedig egyre
dec. 7
11:12
Völner Pál lemond államtitkári posztjáról, miután hivatali vesztegetéssel gyanúsították meg (444.hu)
Közleménye szerint „nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte”.
dec. 7
11:12
Máris kémfotókon látható a vadonatúj Renault Austral (Autónavigátor)
Bár a Renault eddig mindössze egy, az autó farát, pontosabban annak leginkább a modellnevet hordó részletét mutató fotót publikált az
dec. 7
11:12
Egy év alatt fogyott le 59 kilót a gyönyörű nő: Ez volt a titka (Femcafe)
Hihetetlen, mennyire átalakult.
dec. 7
11:12
Három perc alatt 900 embert rúgott ki egyszerre élő videóhívásban egy amerikai cégvezető (SzMo)
Nem ilyen karácsonyi ajándékra számítottak a 7 milliárd dollárra becsült startup dolgozói.
dec. 7
11:12
A szervátültetettek 95 százaléka felvette a második, 54 százaléka a harmadik oltást (Mandiner)
Vélhetően az átoltottsági eredmény mögött az a járvány kitörése óta tartó folyamatos tájékoztatás állhat.
dec. 7
11:12
Eni – Hogyan juthatsz minőségi kenőanyagokhoz? (Autószektor)
Cikksorozatunk több részében is említettük már, hogy Egi (AGIP) kúthálózat néhány éve eltűnt Magyarországról, de ez koránt sem jelenti azt, hogy az energetikai óriásvállalat ne kínálná továbbra is minőségi autós termékeit. Az értékesítés nem közvetlenül, kiskereskedelmi jelleggel, hanem nagykereskedői viszonteladóhálózaton keresztül valósul meg. En
dec. 7
11:14
Egy 3500 éves arany karperec került a Nemzeti Múzeumba (Mandiner)
A dísztárgy feltehetőleg Tápióbicske környékéről származik, díszítése alapján viselője előkelő származású, nagy hatalommal bíró ember lehetett.
dec. 7
11:18
Kutatók állítják: a Viagra lehet a megoldás egy súlyos népbetegség ellen (Blikk)
Amerikai agykutatók szerint az impotencia elleni Viagra tabletta hatásos kezelés lehet az Alzheimer-kórban szenvedők számára.
dec. 7
11:18
Stressz a szoptatás időszakában (WebBeteg)
A stresszt érdemes elkerülni a szoptatás alatt, mert az hosszú távon az anyatej csökkenéséhez vagy elapadásához vezethet. Sokat segíthet, ha a kismama beismeri önmagának a nehéz helyzetét, és segítséget kér a családtól és a barátoktól, hogy lehetősége legyen pihenésre, kikapcsolódásra is az újszülött ellátása mellett.
dec. 7
11:18
Itt van feketén fehéren: ez fogja meghatározni a következő években a gazdák életét (Agroinform)
Három és fél évnyi tárgyalás után született meg a Közös Agrárpolitika reformja.
dec. 7
11:18
Újabb áldozata van az idei lakástüzeknek: erre télen fokozottan ügyelni kell (Pénzcentrum)
Kedd reggel fél nyolc körül érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint a Nógrád megyei Kétbodonyban tűz keletkezett egy Rákóczi úti házban. A nyolcvan négyzetméteres vályogház hálószobájában egy ágy égett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
dec. 7
11:18
Leighton Meester volt a Gossip Girl legnagyobb stílusikonja (Glamour)
A pletykafészek nemcsak nekünk, nézőknek adott hat évadon keresztül rengeteg szórakoztató és drámai pillanatot, de a legtöbb színésznek olyan mérföldkövet jelentett a karrierjében, amelynek köszönhetően még inkább kibontakoztathatta a tehetségét. Taylor Momsennek például beindult a zenei karrierje, Blake Lively olyan különleges filmekben játszott f
dec. 7
11:18
Újra lehet jelentkezni drónirányítónak (Mandiner)
A világon egyedülálló felsőfokú továbbképzésnek az innovációs tárca drónlaborja ad helyet.
dec. 7
11:18
Idén először nem lehet tízezer forint alatt megúszni a karácsonyi menüt (Forbes)
Egy termék kivételével minden drágább lett, öt év alatt összesen 33 százalékkal.
dec. 7
11:20
Totális pusztítást végez egy féreghajtó ott is, ahol nem kellene (Agroinform)
Magyar kutatók dolgoznak azon, hogy felmérjék, mekkora kárt okoz az ivermektin féreghajtó. Sajnos a készítmény a legelő egészére hatással van, csökken a rovarok száma és a fűhozam a trágyával kikerülő hatóanyag miatt.
dec. 7
11:24
Kiszámolták, mennyivel nő a nyugdíj jövőre (Infostart)
Egy évben nagyjából 92 ezer forint plusz jelent az átlagnyugdíjjal számolva az emelés.
dec. 7
11:24
Hatalmas a munkaerőhiány: külföldi diákokat is toboroznának az építőiparban (Portfolio)
Az építkezések egyelőre drágulnak és lassulnak, ezért már diákokat is toboroznának az építőiparban az unión kívülről, hogy enyhítsék a szakemberhiányt - derül ki az RTL Klub riportjából. Azt remélik, a tanulók Magyarországon maradnak, ha itt szereznek szakmunkás bizonyítványt. Az Építési Vállalkozók Szakszövetsége a külföldiek munkavállalásának egy
dec. 7
11:24
Hihetetlen dolgot művelt a királyi család egyik tagja: megfenyegette szeretőjét, majd döbbenetes dolgot csempészett a lakásába (Femcafe)
Komoly dologgal vádoljak az egykori spanyol királyt, a botrányairól elhíresült János Károlyt: állítólag halálosan megfenyegette korábbi szeretőjét.
dec. 7
11:24
Az innovatív Id David gépek megkönnyítik a gazdálkodást (Mezőhír)
Minőségi mezőgazdasági munkagépek a szőlő és gyümölcstermesztés támogatására.
dec. 7
11:24
Halálos baleset történt Berenténél (Mandiner)
Egy személygépkocsi vezetője veszítette életét az 26-os számú főúton.
dec. 7
11:24
Lemond az államtitkár, miután a gyanú szerint rendszeresen 2-5 milliós vesztegetési pénzt fogadott el (Forbes)
Varga Judit igazságügyi miniszter helyettesét komoly ügyben gyanúsították meg. A vádakat tagadja, de lemond.
dec. 7
11:26
Hogyan alakította át a szuperállampapír a lakossági állampapír portfóliót? (Portfolio)
Arról már számos alkalommal esett szó, hogy milyen jelentős szerepet töltött be a MÁP Plusz 2019. júniusi bevezetése a lakossági állampapír-állomány megnövelésében, és mennyi új befektetőt sikerült megszólítani az új termékkel. Kevesebb figyelmet kap azonban az a kérdés, hogy magát a lakossági állampapír-állomány összetételét milyen mértékben alakí
dec. 7
11:30
Baljós viharfelhők tornyosulnak a magyar ipar felett (Piac és Profit)
2021 októberében az ipari termelés volumene 3,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 2,7 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2021 szeptemberéhez képest 0,3 százalékkal emelkedett.
dec. 7
11:30
A nap kérdése: tárgyi eszköz értékcsökkenése számít-e katás vállalkozás iparűzési adójának számításakor? (Adózóna)
Katás vállalkozó tárgyi eszközt vásárol 600 ezer forint alatti összegben magánszemélytől adásvételi szerződéssel. Ez a tárgyi eszköz (gépek, szerszámok) egy összegben költségként elszámolható, vagy kell értékcsökkenéssel számolni? Esetlegesen ez a hipa számításakor beszámítható egy összegben? – kérdezte olvasónk. Szipszer Tamás adószakértő válaszol
dec. 7
11:30
Egy fiatal indiai férfi lefejezte a nővérét, mert a család ellenkezése ellenére házasodott meg (444.hu)
A nő megszökött otthonról, a családja pedig nemrég megtudta, hogy már gyereket vár. Évente több száz hasonló bűncselekmény történhet az országban.
dec. 7
11:30
Szuperolcsó: karácsonyi ajándékok 2000 forint alatt (Femcafe)
Hamarosan itt a karácsony, és ha nem akarsz sokat költeni az ajándékokra, akkor adunk néhány tippet.
dec. 7
11:30
Erre költene az átlag magyar, ha lenne néhány milliója (Növekedés)
Az OTP Bank megbízásából készült országos reprezentatív felmérés eredménye azt mutatja, hogy az arányokat tekintve a legtöbben - a válaszadók 40 százaléka - hosszú távra szóló elképzeléseik megvalósítására használnák fel a pénzt, utána következik a sorban az életkörülmények javítása, de a rövid távú terveket megvalósítók 9 százalékos tábora is jele
dec. 7
11:32
A németeknek sikerült, ami Magyarországnak nem (Piac és Profit)
Míg a magyar ipari termelés elég döcögős eredményt produkált, a német ipar felülmúlta a várakozásokat.
dec. 7
11:36
Horváth Tamás őszinte vallomása: "Én egy hűtlen ember voltam" (Blikk)
Rendkívüli őszinteséggel vallott életéről Horváth Tamás a Palikék Világa by Manna YouTube csatorna Három igazság című műsorában. A zenész mesélt roma gyökereiről, feleségével való kapcsolatáról, és arról is, hogyan segítette a neki dolgozó embereket a fellépések nélküli hosszú hónapokban.
dec. 7
11:36
Vesztegetési-botrány: Völner Pál bejelentette lemondását és eltűnt a közösségi oldala (Blikk)
Lemond Völner Pál államtitkár, akit vesztegetés elfogadásával gyanúsítanak.
dec. 7
11:36
Ezekből az állampapírokból ment a legtöbb pénz a szuperállampapírba (Portfolio)
Arról már számos alkalommal esett szó, hogy milyen jelentős szerepet töltött be a MÁP Plusz 2019. júniusi bevezetése a lakossági állampapír-állomány megnövelésében, és mennyi új befektetőt sikerült megszólítani az új termékkel. Kevesebb figyelmet kap azonban az a kérdés, hogy magát a lakossági állampapír-állomány összetételét milyen mértékben alakí
dec. 7
11:36
Kevesebb embert bocsát el a Renault (autopro)
A korábban számítottnál kevesebb francia dolgozóját küldi el a vállalat a következő években.
dec. 7
11:36
William Shatner űrutazásáról film készült (Hamu és Gyémánt)
Az Amazon készített egy 1 órás dokumentumfilmet a történelmi utazásról.

Keresés