„Azt hittem, engem már nem lehet meglepni korrupció témában, de mindig van lejjebb” – reagált a Völner Pál elleni nyomozásra az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
Két világszerte veszélyeztetett faj, a vörösnyakú lúd és a kis lilik több mint 600 példányát veszélyeztette az új vadlúdvadászati szezon a Hortobágyon novemberben az országos vadlúdszinkron felmérései szerint.
Javult a magyar lakosság számlafizetési képessége az elmúlt egy évben: a magyarok 27,8 százaléka mondta, hogy legalább egy számlát nem tudott időben befizetni az elmúlt 12 hónapban, kevesebben, mint tavaly, amikor ez az arány 31 százalék volt - közölte az Intrum követeléskezelő kedden az MTI-vel.
Ő adott eddig engedélyt, hogy a korrupciót kutató újságírókat lehallgassa a hatalom, de most őt érte utol a titkos nyomozás. Orbán lebukott bibós társának gyorsportréja.
December 9-én bárki licitálhat Albert Einstein német nyelvű, üdvözlő sorára, egy Ady Endréről készült 1913-as amatőr fényképre, vagy éppen a magyar csodalóról, Kincsemről 1878 körül készült színes litográfiára.
A brüsszeli integrációs és befogadási akcióterv szerint lakhatást kell biztosítani a bevándorlóknak és állampolgárként kell kezelni őket – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a közösségi oldalán közzétett videóüzeneteiben, a Brüsszel által elfogadott, 20
Összesen 39 modellt jelöltek a COTY 2022 díjra. Közülük választották ki az IONIQ 5-öst, valamint további hat modellt, amelyek most együtt vesznek részt a végső megmérettetésen. Ezzel a nevezéssel méltó módon zárja ezt az elmúlt, sikeres évet a Hyundai IONIQ almárkájának első típusa. Az IONIQ 5, amely alig fél évvel ezelőtt lépett piacra, a közelmúl
Lemondott Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, miután a legfőbb ügyész hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indítványt tett az Országgyűlés elnökénél a képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.
Az X-Faktor 16 éves versenyzője a harmadik élő adásban sok kritikát kapott. Az adás után nagyon szomorúnak és csalódottnak tűnt, de azt mondja, nem a kritikák miatt volt most számára nehéz.
Az egyházak társadalmi jelenléte a koronavírus-járvány idején is élő, eleven maradt – mondta a köztársasági elnök a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek tiszteletére rendezett adventi ebéden kedden a Sándor-palotában.
Egy új technológia jelentheti a kiutat Csernobil számára a radioaktív szennyezésből. Az egyik kutatócsoport egy olyan új technológiával próbálkozik, amely a korábbi becslésekkel ellentétben 24 000 év helyett akár 5 év alatt meg tudja szüntetni a szennyezést.
A járványkezelésben a "legutolsó megoldási lehetőségként" tekint a koronavírus elleni védőoltás kötelező tételére az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – közölte Hans Kluge, a WHO európai részlegének vezetője.
Az énekesnő a koraszülöttek világnapja kapcsán emlékezett vissza arra, hogy mit éltek át a férjével, amikor az ikreik idő előtt látták meg a napvilágot.
Az elmúlt időszakban a városháza eladása, - vagy el nem adása, - a fővárosi ingatlanok ügyei vitték a prímet a hazai "belpolitikai botrány" felirattal címkézhető közéleti hírekben. Ez persze az ellenzéknek volt rossz, folyamatos védekezésbe kényszerült az egyesült ellenzék egyik markáns arca, Karácsony Gergely. Aztán váratlan helyről kaptak muníció
Második napja emelkedik az olajár, ahogy enyhülnek az omikron-variánssal kapcsolatos félelmek, és az aggodalmak, hogy a járványhelyzet súlyosbodása az olajpiaci keresletre is kihatna. A WTI ma több mint 3 százalékot emelkedett és kéthetes csúcsához közelít, ahol azt megelőzően járt, hogy az új variáns megjelenése miatt elindult volna egy korrekció
Hivatalosan aláírták a következő német szövetségi kormány munkáját megalapozó koalíciós szerződést a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) vezetői kedden Berlinben.
Műfenyő, avagy igazi? A dilemma nem újkeletű, ami ráadásul a környezetvédelmi megfontolások mellett gazdasági és persze, esztétikai kérdéseket is felvet.
A múlt heti, több mint 13 milliárd forint értékű tranzakció után ezúttal "csak" közel 90 millióért idegenített el az általa irányított hitelintézet papírjaiból, és még maradt 4 millió 062 ezer 641 darab részvénye ezután is.
Kilenc nagybank közül hat érdemben megemelte új lakáshiteleinek kamatát decemberben. A drágulás mértéke 0,37-0,96 százalékpont, ezzel egy 20 millió forint összegű lakáshitel törlesztőrészlete 4-10 ezer forinttal emelkedhet meg 20 éven át.
Második napja emelkedik az olajár, ahogy enyhülnek az omikron-variánssal kapcsolatos félelmek, és az aggodalmak, hogy a járványhelyzet súlyosbodása az olajpiaci keresletre is kihatna. A WTI ma több mint 3 százalékot emelkedett és kéthetes csúcsához közelít, ahol azt megelőzően járt, hogy az új variáns megjelenése miatt elindult volna egy korrekció
Börtönvarrodában fog dolgozni Alekszej Navalnij ellenzéki politikus, aki – miután csalás és pénzmosás címén elítélték – Vlagyimir megyében tölti börtönbüntetését – közölte kedden a Kommerszant című napilap.
A Szomszédok című legendás sorozat Etusaként ismerték a legtöbben a november 24.én elhunyt Csűrös Karolát. A 85 évesen színésznőtől a Farkasréti Temető Makovecz ravatalozójában vesznek végső búcsút.
Az építőipari szakemberek utánpótlása egyike a szakma legnagyobb és legaktuálisabb kihívásainak. A következő generáció szakembereinek képzését épp ezért minden felelős iparági vállalat kiemelt figyelemmel követi. A régió egyik legjelentősebb tudásközpontja, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum két építőipari intézménnyel is bír, amelyek egy-egy
Lezajlott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter parlamenti gazdasági bizottsági meghallgatása, amelyen például a Fudan Egyetem, és a Budapest-Belgrád vasútvonal is szóba került.
Börtönvarrodában fog dolgozni Alekszej Navalnij ellenzéki politikus, aki - miután csalás és pénzmosás címén elítélték - Vlagyimir megyében tölti börtönbüntetését - közölte kedden a Kommerszant című napilap.
Második napja emelkedik az olajár, ahogy enyhülnek az omikron-variánssal kapcsolatos félelmek, és az aggodalmak, hogy a járványhelyzet súlyosbodása az olajpiaci keresletre is kihatna. A WTI ma több mint 3 százalékot emelkedett és kéthetes csúcsához közelít, ahol azt megelőzően járt, hogy az új variáns megjelenése miatt elindult volna egy korrekció
A miniszterelnök-helyettes szerint ez az ügy is mutatja, hogy a Polt Péter vezette ügyészség teszi a dolgát, és pártállástól függetlenül eljár mindenkivel szemben.