2013-tól a gyenge forint és alacsony kamatok vonzásában mozgott a monetáris politika, de ebben változás jöhet, mert ez a politika nem fenntartható tovább (illetve fenntartható, de az már a török út, ami semmi jóra nem vezet).
Nagyjából 90 százalékos immunizáltság kellene ahhoz, hogy a koronavírus-járvány többé ne okozzon járványhullámokat, és ezt a szintet akár már a következő év második felében is elérhetjük – mondta Rusvai Miklós víruskutató a Portfoliónak. A szakember szerint nem kizárólag az átoltottság növeli a társadalmi immunizáltság szintjét, hanem az átfertőződ
„Mindenkinek megvan a maga élete, munkája, gondja, kihívása, gyereke, kutyája, macskája, kinek mije. Van, hogy hónapokig nem találkozunk, nem is beszélünk. Aztán ha összekerülünk, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Kimaradt egy csomó idő? Lemaradtunk életeseményekről? Sebaj. Behozzuk a lemaradást. A lényeget úgyis tudjuk.” Olvassátok el Anna Eszter
Jelentős felháborodást okozott egy LMBTQ-magazin címlapján megjelent fotójával egy német transzgender influenszer. A megdöbbenés oka nemcsak a sértő médiahack volt, de az is, hogy azt az Európai Parlament jószolgálati nagyköveteként tette. Riccardo Simonettinek azonban ilyen felhatalmazása nincs – ezt erősítette meg lapunk számára az EP sajtószolgá
A banálistól a súlyosig sokféle oka lehet annak, ha a gyermek hasa feltűnően előredomborodik. A has megnagyobbodásának okairól dr. Kovács Tibor, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet orvosigazgatója, csecsemő- és gyermekgyógyász beszél.
Bár az év bíztatóan indult, talán kevesen voltak, akik januárban kétszámjegyű ingatlanpiaci növekedést mertek volna jósolni 2021-re. A NAV első három negyedéves adatait feldolgozó legfrissebb OTP Lakóingatlan Értéktérkép éves szinten azonban már a forgalom és az átlagárak 10-15 százalékos emelkedését prognosztizálja idénre. A területi eltérések ugy
Míg a lengyel kormánypárti politikusok nyíltan az integrációs folyamatok korlátozására buzdítanak, az ellenzékiek az uniós politika fősodrában próbálják befolyásolni azt.
Csökkent az MNB-nél elhelyezett betétek állománya, de az eddigihez hasonlóan a jegybank most is minden ajánlatot elfogadott. Ennek azért van jelentősége, mert csak így lett effektív a mai újabb 20 bázispontos kamatemelés.
Képzeljék el azt a kellemetlen szituációt, hogy besétálnak egy Bugatti szalonba, felvázolják az Önök által vágyott, tökéletes konfigurációt, és az értékesítő azt mondja: „sajnos ezt nem tudjuk megvalósítani, kérem válasszon a gyári konfigurációinkból…” Ugye, milyen szörnyű lehet? Na ilyen valószínűleg nem sokszor fordult elő a Bugatti vásárlókkal,
Mivel Magyarország a győztesek közé akar tartozni az új globális korszakban, a cél, hogy európai mércével mérve erős, közép-európai mércével mérve pedig "a legerősebb hírszerzéssel rendelkezzünk" – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
Hétfőn került napvilágra, hogy intenzív osztályon ápolják Sydney 51 éves olimpiai bajnokát, Csollány Szilvesztert. A tornász három hete elkapta a koronavírust, és bő egy hete annyira rosszul lett, hogy mentővel Sopronból egy budapesti kórházba kellett őt szállítani, jelenleg is a fővárosban kezelik. A gyűrűn olimpiai, világ- és Európa-bajnok sporto
A Koronavírus Sajtóközpont szerda délelőtt jelentette be, hogy megnyílt a regisztrációs honlap az 5-11 éves gyermekek oltásához. Olvasóink tapasztalataiból kiderült: a szülők csak olyan email címmel regisztrálhatnak, amit korábban még nem használtak a felületen. Ez pedig elakadást okozhat már a folyamat legelején.
A SSSS! című albumon Fluor és Diaz az elmúlt időszakot foglalja össze. Úgy vélik, ez most egy nyugodtabb, lassabb lemez abból a fajtából, amin érdemes végighallgatni sorrendben a dalokat.
Bizonyos feltételek mellett az államnak lehetősége lesz arra, hogy beavatkozzon az építőipari nyers- és alapanyagkitermelés folyamatába, ha az Országgyűlés is elfogadja azt a módosítást, amit csütörtöki ülésén a törvényalkotási bizottság támogatott az energetikai és közlekedési tárgyú törvényekhez.
A neten megjelent egy fotó a cseh Skoda autógyártó egyik oroszországi márkakereskedésének árlistájáról, amely az autóba szerelt kiegészítő "extrákat" tartalmazza. A "speciális tartalmak" teljes összege a beszerelés költségével együtt meghaladja a 791 ezer rubelt, azaz csaknem 3 millió forintot. A Kiegészítő extrák listáján egészen váratlan tételek
Úgy tűnik végleg befellegzett a CryptoMines “fejlett orákulum bevételi modelljének”. Az ETERNAL token ára nagyjából egy hét leforgása alatt 800 dollárról 3 dollárra zuhant. A játékosokon a teljes pánik lett úrrá, a poolok kiürültek, végül magát a játékot – a…
A kormány döntése alapján a családi kedvezményre jogosult gyermekes szülőknek visszajár a 2021-ben megszerzett jövedelmükből levont adó, egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, valamint kisadózó vállalkozások esetében az ezen évet érintő tételes adó negyede. Azon személyeknek, akik visszatérítéshez szükséges adatait a Nemzeti Adó- és Vámhivat
A veszélyhelyzeti, a büntetőjogi tárgyú, az ingatlan-nyilvántartási, valamint a képzési és foglalkoztatási törvényeken is alakított csütörtöki ülésén az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága.
A korábban ónos eső miatt kiadott riasztásokat mérsékelte, a havazás miatt viszont két megyében másodfokúra emelte figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön kora délután.
A Binance Asia Services , a Binance tőzsde szingapúri karja tegnap bejelentette, hogy tulajdonrészt vásárol a Hg Exchange-ben, egy szingapúri részvénytőzsdén. Nem tisztázott, hogy a Binance-nek ez mennyibe került, a cég egyelőre nem hozta nyilvánosságra a részleteket és a sajtónak…
Mert szerinte akkor jobban összeszednék magukat a lepattant város önkormányzatánál. Az ötletet a grozniji Ramzan Kadirov - Vlagyimir Putyin sugárút adta neki.
Járai Máté és felesége, Járai Kíra őszintén felvállalják, hogy nyitott házasságban élnek. A színész most részletesen beszámolt arról, miket jelentettek számára a korábbi egyéjszakás kalandok.