2021. december 9. csütörtök

dec. 9
17:30
Bemutatkozott Németország új külügyminisztere (Demokrata)
Németország jövője a közös uniós sorsban gyökeredzik – jelentette ki Annalena Baerbock.
dec. 9
17:30
Dél-Korea befektetne a Varsó mellett épülő óriásrepülőtérbe (Autószektor)
A megállapodás alapján a dél-koreai fél kisebbségi részesedést szerez majd a CPK-ban, melynek építését a tervek szerint 2023-ban kezdenék el. A két fél a jövő év végéig dolgozza ki a közös beruházás részletes feltételeit. A varsói Chopin-repülőtéren szervezett sajtótájékoztatón Horala elmondta: a megállapodás megerősíti a közös vállalkozás szándéká
dec. 9
17:30
Schiffer a Völner-ügyről: Az ellenzéknek innen nehéz nyerni (Mandiner)
„A Fidesz akár profitálhat is az ügyből” – véli az ügyvéd, egykori országgyűlési képviselő.
dec. 9
17:33
Bizonytalanság a gyerekek emlékeztető oltása körül (Infostart)
Felnőtteknél biztosan szükség van harmadik adagra a Pfizer adatai szerint,
dec. 9
17:33
Olyan könnyű lesz új munkát találni, mint még soha (Piac és Profit)
Az elmúlt évtized legnagyobb növekedése várható Budapesten az online feladott álláshirdetések számában év végére. Az álláspiaci robbanás mellett ennek oka, hogy szinte már minden iparágban és beosztásban ebben a formában keresnek munkaerőt a cégek. A felfelé ívelő trendet összességében csupán a két, világméretű válság tudta megakasztani, míg az egy
dec. 9
17:33
Csak e-autókat kínál 2030-tól a Peugeot (autopro)
A következő évtized elejére a francia gyártó európai kínálatában csak tisztán elektromos modellek fognak szerepelni.
dec. 9
17:33
Akitől az igazi segítség érkezett - Híres emberek, akik sokat köszönhetnek az anyukájuknak (Joy)
Sokat köszönhetnek szüleiknek azok, akik az iskolában kilógtak a sorból.
dec. 9
17:36
A Viagra újabb területen, az Alzheimer-kór ellen is hasznos lehet (SzMo)
A szildenafil hatóanyagot tartalmazó szert eredetileg szívgyógyszernek tervezték, de kiderült, hogy más területeken is hatásos.
dec. 9
17:36
Joe Bident nyugtalanítják a demokráciát érő kihívások (Demokrata)
A kínai és orosz nagykövet hidegháborús mentalitással jellemezte a Biden-adminisztrációt a demokráciacsúcs kapcsán.
dec. 9
17:42
„Hagyják a Völner Palit békén,nem csinált semmit” (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 9
17:42
Fitch: javulnak jövőre a feltörekvő európai gazdaságok hitelkondíciói (Növekedés)
Az erőteljes növekedés és a stabilizálódó adósságráták környezetében várhatóan javulnak jövőre a feltörekvő európai térség szuverén adósainak hitelkondíciói - áll a Fitch Ratings Londonban ismertetett éves regionális előrejelzésében.
dec. 9
17:42
Veczán Zoltán: Így vizsgáztatják sajtószabadságból Magyarországot (Mandiner)
...és akkor a kérdőíves értékelést bedobják egy képletbe, amelyikről senki sem tudja, hogyan működik, és ez alapján kijönnek a pontok az egyes országokra. Médiapluralizmus-jelentés, módszertani lólábak.
dec. 9
17:45
Megújult az OGYÉI mellékhatást bejelentő felülete (Menedzsment Fórum)
Jóval egyszerűbb lesz ezentúl bejelenteni a gyógyszerek mellékhatásait az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésügyi Intézet (OGYÉI) honlapján.
dec. 9
17:45
Figyelmeztette a biztosítókat az MNB: a személyi sérüléses károsultak kapjanak megfelelő egy összegű kifizetést (Pénzcentrum)
Az MNB az átlátható és az ügyfélérdeket előtérbe helyező biztosítói kárrendezés támogatására vezetői körlevelet küldött az érintett biztosítóknak arról, hogy a piaci szereplők hogyan járjanak el a nem-élet biztosítási – leggyakrabban KGFB-balesetek utáni – személyi sérüléses károsultak esetében az őket illető biztosítási járadékok egy összegű megvá
dec. 9
17:45
Ennyiből készült el a frissen átadott Pick Aréna, Szeged új sportcsarnoka (Portfolio)
Átadták csütörtökön a Pick Arénát, Szeged új multifunkciós sportcsarnokát, amely a januári magyar-szlovák közös rendezésű felnőtt férfi kézilabda Európa-bajnokság egyik helyszínéül szolgál majd.
dec. 9
17:47
Végre rájöttek a kutatók, hogy miért kezd el hízni az, aki abbahagyja a dohányzást (Portfolio)
A dohányzás abbahagyása és az elhízás közötti összefüggést fejtették meg az izraeli Weizmann Tudományos Intézet (WIS) kutatói.
dec. 9
17:48
Átverés: fontos dologra hívja fel a figyelmet a Tesco – ebbe nem érdemes belefutni karácsony előtt (Promotions)
Az interntes csalók magasabb fokozatra kapcsolatok, hogy átverhessék az embereket az ünnepek előtt.
dec. 9
17:51
Ellehetetlenült a sakk-vb (Infostart)
A nemzetközi szövetség (FIDE) a koronavírus-járvány miatt elhalasztotta a rapid- és villámsakk-világbajnokságot, amelyet december 25. és 31. között terveztek megtartani Kazahsztán fővárosában, Nur-Szultanban.
dec. 9
17:54
Olaf Scholz az első kancellár, aki nem esküdött fel Istenre (Mandiner)
Ő az első az eddigi 9 szövetségi kancellár közül, aki nem tette hozzá az esküje végén, hogy „Isten engem úgy segéljen”.
dec. 9
17:56
Tóth Klaudia: Nigéria dzsihádistái (Mandiner)
A hírekben szinte naponta olvashatunk tudósítást a Boko Haram nigériai dzsihádista szervezet emberrablásairól, öngyilkos merényleteiről, fegyveres támadásairól.
dec. 9
17:57
Szegeden az egyetemi oktatóknak minimum 800 ezer forint lesz a bérük (Privátbankár)
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) fenntartóváltása, az új gazdálkodási modell bevezetése, azaz a teljesítményeken alapuló egyetemi finanszírozás lehetővé teszi az alapbér és a személyre szabott, teljesítményekhez kötött díjazások emelését.
dec. 9
17:57
Felvilágosító kampányt indított a VMSZ (HírTV)
A Vajdasági Magyar Szövetség aktivistái december harmadika és 12-e között járják körbe a kettős állampolgársággal rendelkezőket. Betérnek azon magyar családokhoz is, akik nem igényelték a visszahonosítást.
dec. 9
17:57
Giganagy karácsonyi könyvajánló: történetek, melyeknek a fa alatt a helyük (Femcafe)
Romantikus regény, illemkalauz, önismereti segédlet és lakberendezési útmutató - mi ezeket a könyveket ajánljuk a fa alá.
dec. 9
17:58
Karácsony Gergely átadott egy liftet (Mandiner)
Épül-szépül a főváros.
dec. 9
18:00
Hétvégén is számíthatunk havazásra, néhol mínusz 10 foknál hidegebb lehet (Háziállat)
Túl sok napsütés nem várható.
dec. 9
18:00
Moldova számít Románia segítségére, hogy korszerű európai állammá váljék (Mandiner)
A moldáv államfő kijelentette, hogy az Európa felé vezető út természetes módon Románián keresztül vezet.
dec. 9
18:03
Jakab Ferenc leírta, hogyan lehet védekezni az omikron mutáns ellen (Infostart)
Új kutatási eredményt posztolt a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője.
dec. 9
18:03
Az Alkotmánybíróságon támadta meg Dunaújváros a kormány különleges gazdasági övezetét (444.hu)
Mert úgy jelölték ki a terület határait, hogy a város milliárdos bevételektől essen el.
dec. 9
18:06
Kóbor János gyászszertartását a Szent István Bazilikában tartják (SzMo)
A misére bárki elmehet, és azon dolgoznak, hogy a televízió is közvetítse – mondta el az Omega menedzsere.
dec. 9
18:09
Csak az OTP szomorította el a befektetőket (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX elhanyagolható mértékű, mindössze 1,19 pontos emelkedéssel, 51 262,82 ponton zárt csütörtökön.
dec. 9
18:09
Dunaújváros beperelt két környéki kistelepülést (Infostart)
A per tárgya az iparűzési adóból származó bevétel.
dec. 9
18:09
Képeken: átadták a Pöttyös utcai és az Ecseri úti metróállomás liftjeit (ATV)
Átadták a 3-as metró Pöttyös utcai és Ecseri úti állomásainak akadálymentes elérését biztosító felvonókat csütörtökön - közölte a BKV az MTI-vel.
dec. 9
18:09
Biden: "nyugtalanító" kihívásokkal szembesül ma a demokrácia (ATV)
"Jelentős és nyugtalanító" kihívásokkal szembesül ma a világban a demokrácia, amely azonban képes a megújulásra és saját hibáinak kijavítására - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök a csütörtökön kezdődött kétnapos online demokrácia-csúcstalálkozó megnyitóján a washingtoni Fehér Házban.
dec. 9
18:09
Az ellenzéki pártok szerint szégyen, hogy Magyarország ma páriának számít a Joe Biden által összehívott demokráciacsúcson (444.hu)
Biden elnök szerint a demokrácia ma nyugtalanító kihívásokkal néz szembe. A magyar ellenzéki pártok szerint Orbán szégyene, hogy hazánk nem lehet ott a csúcson.
dec. 9
18:09
Megtörtént a nagy bejelentés: ez lesz az év színe 2022-ben (Femcafe)
A 2022-es esztendő meghatározó színárnyalata a kék stabilitása és a piros energiája között teremt harmóniát.
dec. 9
18:11
Hack Péter szerint lehetséges, hogy le fogják tartóztatni Völnert (ATV)
Az ELTE tanszékvezetője azt mondta, ilyen súlyos bűncselekmény esetén ez nem is lenne meglepő, egészen addig azonban Völner Pált is megilleti az ártatlanság vélelme. Hack szerint egyébként az eljárás sokáig elhúzódhat, a korrupció ugyanis tipikusan olyan cselekmény, amit nehéz bizonyítani.
dec. 9
18:12
„Magam szeretem, ha szeretlek” – Beszélnünk kell! – Szerelemről és irodalomról (WMN)
Milyen valódi kapcsolatok bújnak meg a legismertebb irodalmi alkotások mögött? Hogyan befolyásolja a művekben ábrázolt szerelemkép a mi elvárásainkat? És érdemes-e az adott szöveget leválasztani az alkotó életútjáról? Érdemes-e „diagnosztizálnunk” mai tudással a korabeli alkotók patológiáját? Szerelem és irodalom viszonyáról beszélget az e heti pod
dec. 9
18:12
Működésbe lépett a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Mandiner)
A nemzeti önrendelkezés megtartása, többek között a szerencsejáték-szervezésben, a végrehajtók és felszámolók világában, a bányaiparban – ezek a legfőbb célkitűzései az új csúcshatóságnak.
dec. 9
18:13
Hétszeres a túljelentkezés a honvéd középiskolába (ATV)
Tanulmányi átlag és elhivatottság alapján válogatnak a diákok közül a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium felvételijén – mondta a Spirit FM Katonadolog című műsorában Kovács István, az intézmény igazgatója. A honvéd kadét program a honvédelmi minisztérium által kidolgozott komplex program, amelynek három lépcsőfoka van. Az első a honv
dec. 9
18:15
Valósággal rávetették magukat a magyarok a napelemekre (Portfolio)
Az idei harmadik negyedévben bekövetkezett lassulás ellenére és a még le nem zárt utolsó negyedévtől függetlenül máris kijelenthető, hogy 2021-ben rekord mértékben bővült a háztartási napelemes erőművek (HMKE-k) beépített teljesítménye és darabszáma.
dec. 9
18:15
Torlódások és balesetek a havazás miatt – térképen az úthelyzet (Infostart)
Folyamatos a hóeltakarítás az utakon, de több megyében ennek ellenére torlódásokra kell számítani, országszerte sok a baleset.
dec. 9
18:18
Laár András felváltva hordaná a Karinthy-gyűrűjét Galla Miklóssal (SzMo)
Laár nem ragaszkodik a gyűrű konkrét fizikai valójához, így felajánlja Gallának, hogy ha akarja, legyen nála is. Azt is megírta, hogyan képzelné ezt.
dec. 9
18:18
Lendvai Ildikó: Legyőzzük a németeket is, az LMBTQ-t is (Mandiner)
Ha Németh Szilárd velünk, ki ellenünk?!
dec. 9
18:18
A gyógynövények bűvöletében (Magyar Mezőgazdaság)
Tősgyökeres zalai füvesasszony vagyok – kezdte bemutatkozását Wágenhoferné Pohl Magdolna, a Kakukkfű Porta megálmodója, a gyenesdiási vízimalom Herbáriumának működtetője. Mindent felkarol, ami gyógynövényekkel kapcsolatos, és a lehető legszélesebb körben megosztja a velük kapcsolatos ismereteket.
dec. 9
18:21
Fegyveres konfliktus fenyegethet az Európai Unió keleti határain (HírTV)
Erről Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő beszélt, aki Mario Draghi olasz miniszterelnökkel egyeztetett Rómában.
dec. 9
18:21
A havazás miatt több megyében torlódásokra kell számítani, országszerte sok a baleset (Agroinform)
Az időjárási viszonyok miatt nem közlekedhetnek a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsik a 82-es főúton Veszprém és Győr között.
dec. 9
18:23
Magyar fejlesztés a gyomgyilkos mesterséges intelligencia (Agroinform)
Agtech Summit: kiválasztásra került az év leginnovatívabb agrárstartupja. A címet idén a kultúrnövények és gyomnövények mesterséges intelligenciával támogatott felismerését segítő Proofminder kapta.
dec. 9
18:27
Bombaigazolásra készül a Ferrari (Infostart)
Olasz sajtóhírek szerint a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöki posztjáról leköszönő Jean Todt 2022-ben visszatér Maranellóba.
dec. 9
18:27
Pénzbüntetést kapott a Tour de France-on tömegbalesetet okozó szurkoló (444.hu)
A vádlott azt mondta a bíróságon, hogy felismerte a tette súlyát és sajnálja a történteket.
dec. 9
18:30
Schobert Norbi bevallotta: horribilis pénzeket szór el erre a dologra a fitneszguru (Promotions)
Schobert Norbi szereti, ha a karácsonykor minden tökéletes, és ehhez ugyebár pénz kell.

Keresés